Szőlő: a megfontoltság jelképe

Pete Margit: Hét szem szőlő

Hétfőn egy szem szőlő, 
kedden elfogy kettő. 
Szerdán a számban már három, 
csütörtökön négyért tátom. 
Pénteken öt lesz a kellő, 
szombaton hatot kér a bendő. 

Vasárnap hét bogyó hasamban, 
a csősz elől minden nap szaladtam!

 

A szegény ember szőlője

Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. Ennek a szegény embernek egy darab szőlője volt, egyebe semmi, sem égen, sem földön. No, hanem őrizte is a szőlőjét, akárcsak a szeme fényét. Sorba jártak ki a fiai a szőlőbe, s istrázsálták éjjel nappal.

Egy reggel a legidősebb fiú ment ki a szőlőbe, ott leült, s elkezdett falatozni. Amint ott falatoznék, elejébe ugrik egy béka, s kéri a legényt:

- Adj egy falás kenyeret, te legény, már két hete, hogy egy falatot sem ettem.

- Majd holnapután, vaskedden - mondotta a legény, s elkergette a békát.

A béka elment szó nélkül, de a legény csakhamar elaludt, s mikor felébredt, a szőlő úgy meg volt dézsmálva, hogy a hideg is kirázta nagy félelmében.

Másnap a középső fiú ment a szőlőbe, de az is éppen úgy járt, mint a legidősebb. Attól is kért a béka kenyeret, de a békát ez a legény is elkergette, még meg is dobta egy kővel. Azután lefeküdt, elaludt, s mire felkelt, fele sem volt meg a szőlőnek. Hej, zsémbelt a szegény ember, nem volt otthon maradása a két idősebb legénynek, kikergette őket az apjuk a házból. Egyebük sincs annál a kis szőlőnél, s arra sem tudnak vigyázni!

Mondotta a legkisebb legény:

- Ne búsuljon, édesapám. Ami maradt, az meg is marad, én megőrzöm.

Kimegy a legény a szőlőbe, leül ő is falatozni, s hát jön a béka, kenyeret kér tőle is.

- Adok én jó szívvel, hogyne adnék.

Letört egy jó darabot a kenyérből, s szépen a béka elé tette.

- Egyél, szegény béka, te is Isten teremtése vagy.

- No, te fiú - mondotta a béka -, jótétet helyébe jót várj. Nesze, adok neked egy rézvesszőt, egy ezüstvesszőt meg egy aranyvesszőt.

Majd az éjjel eljön három paripa, egy rézszőrű, egy ezüstszőrű meg egy aranyszőrű, hogy összerugdossák a szőlődet, de te csak suhints rájuk ezekkel a vesszőkkel, s egyszeribe megszelídülnek. Aztán meglátod, hogy sok hasznukat veszed az életben. Úgy is lett, ahogy a béka mondotta. Eljött éjjel a három paripa, berontottak a szőlőbe, nyerítettek, rúgtak-kapáltak, hányták fel a földet a csillagos egekbe. De a legény sem nézte összedugott kézzel, rájuk suhintott magyarosan, s hát abban a pillanatban úgy megszelídültek, úgy állottak előtte, mint három bárány.

- Ne bánts minket - mondották a paripák -, ha valamire szükséged lesz, csak suhints a vesszőkkel, s mi nálad leszünk.

Azzal a paripák elnyargaltak, a fiú pedig hazament. De semmit sem szólt sem az apjának, sem a testvéreinek arról, hogy mi történt. Azok csak csudálkoztak, hogy mi tenger szőlő lett, hogy az egész falunak nem lett annyi bora, mint nekik. Alig tudták leszüretelni.

Na, telt-múlt az idő, egyszer a király mit gondolt, mit nem, egy magas fenyőszálat állíttatott a templom elé, a fenyőszál tetejére tétetett egy aranyrozmaringot, s kihirdettette az egész országban, hogy annak adja a leányát, aki a lovával olyan magasra ugrat, hogy a fenyőszál tetejéről lekapja az aranyrozmaringot. Próbálkozott mindenféle királyfi, herceg, de hiába próbálták, még félig sem tudtak felugratni.

Mikor mind nagy szégyenkezve elkullogtak, jött egy legény rézszőrű paripán. Fején volt, rézsisak, hogy az arcát ne lássa senki, aztán sarkantyúba kapta a lovát, egy ugrással lekapta a rozmaringot, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Hát bezzeg hogy a szegény ember legkisebb fia volt ez a vitéz. De otthon nem tudtak erről semmit. A rongyos ruhájában ment haza, s mikor az apja meg a két testvére hazakerült - mert azok is oda voltak csudalátni -, ott heverészett a kuckóban. Mondják a bátyjai, hogy ők mi mindent láttak, s mikor mindent elbeszéltek, azt mondja a legény:

- Jobban láttam én azt, mint t

- Ugyan honnét láttad volna jobban? - kérdezték a bátyjai.

- Hát fölállottam a kerítésre, s onnét láttam.

A legények még ezért is irigykedtek az öccsükre, s hogy többet ilyesmit ne lásson, a kerítést lebontották.

Következő vasárnap még magasabb fenyőszálra egy aranyalmát tétetett a király. Most is sokan próbáltak szerencsét, de hiába. Hanem mikor nagy szégyenkezve mind elkullogtak, jött ezüstszőrű paripán egy vitéz, akinek ezüstsisak volt a fején, a rostélya leeresztve, hogy az arcát ne láthassák. Egy ugrással lekapta az aranyalmát, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Mire a szegény ember két idősebb fia hazakerült, a legkisebb fiú már ott hevert a kuckóban. Mondják neki nagy áradozva, hogy mit láttak, bezzeg olyat a kuckóból nem lehet látni!

- Ó, én jobban láttam, mint ti - mondotta a legény.

- Ugyan honnét láttad?

- Felmásztam az ól tetejére, s onnét láttam.

A legények mérgükben szétszedték az ól tetejét is, hogy az öccsük többet ne lásson onnét.

Harmadik vasárnap még magasabb fenyőszálra arany selyemkendőt tűzetett fel a király. Bezzeg hogy ezt is a szegény legény kapta el. De most sem ismerte meg senki, mert aranyszőrű paripán volt, s aranysisak fedte az arcát.

Beszélik otthon a legények nagy dicsekedve, hogy milyen csudát láttak.

- Jobban láttam azt én - mondotta a legény.

- Ugyan honnét láttad?

- Honnét? A ház tetejéről.

Mérgelődtek szörnyen a legények, s nagy mérgükben széthányták a ház fedelét is.

Aközben a király kihirdette országszerte, hogy jelentse magát az a vitéz, aki elvitte az aranyrozmaringot, az aranyalmát és az arany selyemkendőt.

Eltelt egy hét, eltelt két hét, nem jött senki. Akkor a király odahívatta az udvarába, ami valamirevaló legény csak volt az országban. Azok közt sem volt a híres vitéz. Mikor aztán mind eltakarodtak, jött aranyszőrű paripán a legény aranyos ruhában. Kalapjába volt tűzve az aranyrozmaring, a lova kantárjába az arany selyemkendő, s egyik kezében tartotta az aranyalmát.

Na, csakhogy eljött. Örült a király; de még jobban a királykisasszony.

Mindjárt megtartották a lakodalmat, s a király a legénynek adta egész országát.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Levendulás szőlőlekvár:

Hozzávalók:

- 5 kg kékszőlő (nálam Izabella)

- kb. 50-80 dkg nádcukor/cukor  (én nem szeretem édesebben, de kóstolni kell!)

- pektin vagy agar-agar vagy 3 az 1-ben (ajánlott adagolás alapján!)

- pár szál levendulavirág vagy akár friss levendulaág

Elkészítés:

A szőlőt megmossuk és leszemezzük, majd a cukorral állni hagyjuk. (Ha nem ereszt elég levet, akkor kicsit összenyomhatjuk.) Feltesszük főni a levendulával, majd amikor már a szemek szétfőttek kissé (ez kb. fél óra), az egészet átpasszírozzuk.

Visszatesszük a tűzre és a pektinnel vagy a zselésítővel is összefőzzük, majd forrón steril üvegekbe merjük, 10 percre fejre állítjuk. Másnapig száraz dunsztoljuk.

 

Szőlős túródesszert

Hozzávalók:

  • 25 dkg szőlő
  • 25 dkg túró
  • 1 pohár tejföl
  • 2 evőkanál porcukor

Elkészítése: a túrót villával törd össze, és add hozzá a tejfölt, majd keverd el a porcukorral. A szőlőt mosd meg, szemezd le, és keverd a masszához úgy, hogy a szőlőszemek ne törjenek össze. Simítsd őket üvegtálakba, és azonnal tálald!

Kép forrása: http://mollymoocrafts.com/

Kép forrása: Kép forrása: Idees vir Idees

Kép forrása: Kép forrása: Mini Taller d'Art


Kép forrása: http://onecharmingparty.com/

Kép forrása: quillingklub.network.hu