Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Ötlet-tár: Pünkösd

 

 

A hét meséje: Benedek Elek: A RÓZSÁT NEVETŐ KIRÁLYKISASSZONY

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak egy csudaszép leánya. Ha ez a királykisasszony nevetett, rózsák hulltak a szájából, s ha lehúzta a cipellőjét, s mezítláb ment az úton, minden lépésére egy csengő arany termett. Nem is volt olyan gazdag király az egész világon, mint ennek a királykisasszonynak az apja, s nem volt ebben az országban szegény ember, mert ha a királykisasszony szegényt látott, mindjárt lehúzta a cipellőjét, s csak úgy perdült lába nyomán az arany. Nagy híre volt a királykisasszonynak kerek e világon, jöttek is mindenünnét királyfiak, hercegek, akik a kezéért esekedtek, hanem a királykisasszonynak sem ez nem tetszett, sem az nem tetszett, egynek sem adta a kezét. Még csak egy királyfi nem fordult meg az udvarán: a szomszéd ország királyának a fia, de ez nem tudott eljönni, mert amikor éppen indulóban volt, ellenség tört az országba, s csatába kellett, hogy menjen. Elment a királyfi a csatába, de a királyné s az udvarmesterné megegyezett, hogy amíg a királyfi odalesz a háborúban, megkéretik a királykisasszony kezét, s mire a királyfi visszatér, el is hozzák. Szépen megfestették a királyfi képét, az udvarmesterné elvitte a rózsát nevető királykisasszonynak, s annak úgy megtetszett a királyfi képe után, hogy egy szóval sem ellenkezett.

Felkészítik a királykisasszonyt, aranyos hintóba ültetik, de mielőtt az országát elhagyta volna, leszállott a hintóból, lehúzta a cipellőjét, gyalog ment jó messzire, s ami arany hullott a lába nyomán, azt mind a szegény embereknek adta.

Hanem azt még nem is mondottam nektek, hogy az udvarmesterné boszorkány volt, s szerette volna, ha a királyfi az ő leányát veszi el. De ez a leány olyan csúnya volt, hogy az anyja soha senkinek sem mutatta, nem is tudták róla, hogy van a világon.

Ahogy az ország határából kiértek, rettentő nagy égiháborút csinált a boszorkány, s egyszerre csak egy szörnyű fekete felleg mind alább-alább szállott, s abból a fellegből kiszállott a boszorkány leánya. Hirtelen megfogták a rózsát nevető királykisasszonyt, mind a két szemét kiszúrták, azzal belelökték az árokba, a szemét pedig utána dobták. Akkor az udvarmesterné leánya beült a hintóba, sűrűn lefátyolozta az arcát, úgy érkeztek meg a királyfi városába.

Ott feküdt a szegény királykisasszony az árokban, s sírdogált keservesen. Arra jönnek valami szekeres emberek, meghallják a sírást, kihúzzák az árokból a királykisasszonyt, hát amint egyet-kettőt lép, csak úgy hull az arany utána. Hej, megörültek az emberek! Egy megfogta s vezette, a többi pedig ment utána, s alig győzték felszedni a temérdek aranyat. Így vezették a királykisasszonyt egész nap. Akkor aztán összeesett szegény, nem tudott továbbmenni, s a szekeres emberek otthagyták az út szélén. Ahogy elmentek a szekeres emberek, egy kertész jött arrafelé, az megsajnálta a szegény leányt, s fölvette a szekerére. Hazamegy a kertész, s mondja a feleségének:

- No, feleség, én ugyan megjártam. Bementem a király városába, hadd lássam a királyfi lakodalmát, mert az volt a híre, hogy a gyöngyöt síró, rózsát nevető királykisasszonyt veszi feleségül. Azt is beszélték róla, hogy ha mezítláb jár, csak úgy hull az arany utána. Na hiszen, nem sír gyöngyöt ennek a királykisasszonynak a szeme, rózsát sem hullat a szája, de még aranyat sem a lába; nem nevet az senkire, nem is sír, s nem engedi, hogy a cipőt lehúzzák a lábáról.

Mondja az asszony:

- Jól van, jól, ne arról beszéljen kend, hanem arról, hogy minek hozta ide ezt a leányt!

- Ó, feleség, hát megsajnáltam, megesett a szívem rajta. Nem hagyhattam az út szélin.

- Isten neki - mondja az asszony -, hát maradjon itt, pedig mi is szegények vagyunk; nem tudom, miből tartsunk el egy vak leányt.

- Te feleség - mondja a kertész -, én bemegyek a városba, van ott egy boszorkány, aki szemmel kereskedik, veszek egy pár szemet ennek a szegény leánynak.

Bemegy a kertész a városba, visz a hátán egy nagy zsák főzeléket, s mondja a boszorkánynak, adjon azért két szemet. A boszorkány éppen egy nagy könyvből olvasott, fel sem nézett a kertészre, benyúlt az asztal fiába, s odadobott neki két szemet.

Hazamegy a kertész, beteszi a leánynak a két szemet a helyire, de csudák csudája, egyszeriben a szoba sarkának fordult, ahol egy lyuk volt, s mind azt nézte. Nem tudták elképzelni, hogy mi történhetett vele. Bemegy a kertész ismét a városba, megy a boszorkányhoz, s mondja neki, hogy bizonyosan nem jó szemet adott, mert az a leány mindig egy lyukba néz.

- Bezzeg hogy nem neki való szemet adtam - mondotta a boszorkány nagy kacagva -, macskaszemet vittél el innét, s azért néz a lyukba, mert ott egeret lát. Hanem most mást adok. Találtam egy árokban két szép szemet. Vidd el, ez jó lesz.

Hazaviszi a kertész a két szemet, beteszi a helyére, s hát uramistenem, egyszeriben úgy megszépült a lány, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Először sírni kezdett örömében, s csupa drágagyöngyök peregtek a szeméből, azután nevetni kezdett, s szebbnél szebb rózsák hullottak a szájából, aztán lehúzta a két cipőjét, s elkezdett sétálni, s perdült, karikázott, csengett-bongott a sok arany a lába nyomán. S a tenger sok drágagyöngyöt s a tenger sok aranyat mind a kertésznek ajándékozta, amiért el nem hagyta szomorú sorsában. Aztán elbúcsúzott a kertésztől, a feleségétől, s bement a királyfi városába, fölment a palotába, ottan beszegődött a királynéhoz szobalánynak. No, éppen jókor jött, mert akkor kergetett el egy szobalányt a gonosz királyné.

Hát felfogadta mindjárt a királyné a rózsát nevető királykisasszonyt szobalánynak. Aztán telt-múlt az idő, s egyszer, mikor éppen bálra szépen fölkészítette a királynét, lejön a királyfi, s mi történik, mi nem, nem egyéb egy nagy semminél, a királyné megfordul, a nyakát megszúrja egy gombostű, s mérgében úgy pofon üti a szobalányt, hogy az szegény sírva fakadt. De, uramistenem, szeme-szája tátva maradt a királyfinak, mert könny helyett csupa drágagyöngy pergett a leány szeméből. Nagyot kiált a királyfi örömében:

- Te leány, talán bizony te vagy a gyöngyöt síró s rózsát nevető királykisasszony?!

A leány nem szólt semmit, csak elkezdett nevetni, s hát csak hullott a szájából fehér rózsa, piros rózsa, égővörös, egyik szebb a másiknál. Akkor aztán lehúzta a cipellőjét, s elkezdett sétálni föl s alá a szobában, s perdült, karikázott lába nyomán a sok arany.

Hiszen a királyfinak sem kellett egyéb. Kiseprűztette udvarából a boszorkányt s a leányát, aztán mindjárt papot hívatott, s megesküdött a rózsát nevető királykisasszonnyal.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

A hét mondókái:

Mi van ma, mi van
ma piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára

Lányok ülnek a toronyba,
arany koszorúba.
Arra mennek a legények.
sárga sarkantyúba,
levenném a süvegemet,
annak örülnétek....

 

Elhozta az isten, piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,
Ifjú leányoknak rózsakoszorujok,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájok,
Kisebb gyerekeknek porba való játszás.
Jácintus, jácintus, tarka tulipányos....

A hét énekes játékai:

Tevékenységek, játékok, hagyományok felelevenítése napi bontásban:

Hétfő: Egész napos kirándulás a környező hegyekben és a "koronázó fához"

Tervezett tevékenységek, játékok:

Hozzávalók, alapanyagok

Májusfa díszítése papírcsíkokkal, papír madarakkal és papír koronákkal

Rönkgurítás, célba dobás kővel, fára mászás

Növények felismerése, megnevezése, gyógynövények felismerése, gyűjtése

Színes papírok, kreppapír, szalag

 

 

 

Galamb papírból (sablon):

Kép forrása: www.liveinternet.ru

Kedd: Bodza nap

Tervezett tevékenységek, játékok:

Hozzávalók, alapanyagok:

Kendők festése bodzavirággal, pünkösdi rózsával

Fejdíszek, papírkardok díszítése

 

Bodza ital készítése

 

Bodzás palacsinta sütése

Megunt ékszerek, gyöngyök, „ékkövek”, szép formájú apró kavicsok, gombok

A bodza szörphöz:

2 kg cukor, 5 citrom, citromsav vagy citrompótló

A bodzás palacsintához:

6 tojás, 2 liter tej, 1 kg simaliszt

Bodzaital recept egy kicsit másképp: (Forrás: http://www.mindmegette.hu)

Hozzávalók:

  • 6 l + 2,5 dl víz
  • 6 db bodzavirág
  • 6-8 db citrompótló
  • 3 db citrom
  • 1 kg + 25 dkg cukor

Elkészítés:

A 6 liter vizet felforraljuk 1 kg cukorral. A maradék 25 dkg cukrot megpirítjuk, és felengedjük 2,5 dl vízzel, majd az előző keverékhez öntjük. Közben megmossuk és leszedjük a virágokat a szárról. Amikor lehűlt a víz, belerakjuk a virágot, a citrompótlót és a karikára vágott citromot. 2 napig hűvös helyen hagyjuk állni, majd leszűrjük, és hűtve fogyasztjuk.

Szerda: Kihívás napja

Tervezett tevékenységek, játékok:

Hozzávalók, alapanyagok:

Kötélhúzás, ügyességi játékok kötéllel, fűzfa koszorú leszedés bottal, dióverő játék...

Galambok készítése papírból

Tavaszi zöldségek, gyümölcsök, fűszernövények, ehető virágok felismerése ízről, illatról

Mindenféle zöldség, gyümölcs, fűszernövény

(ezeket, ha gyökeresek el is ültetjük)

 

Csütörtök: Rózsa nap

Kép forrása: Kép forrása: Artsy Momma Blogs

Tervezett tevékenységek, játékok:

Hozzávalók, alapanyagok:

Kapuk fonása, díszítése szalagokkal, galambokkal

Rózsa mintázása, festése

Pünkösdi sütemény vagy kalács sütése

Séta az Öregiskolába 8a kihívás napi kiállítás meglátogatása, szavazás az alkotásokra)

Fűzfaágak

Illatos só-liszt gyurma

 

Pünkösdi sütemény

 

 

Hozzávalók:

20 dkg vaj
30 dkg liszt
1 cs sütőpor
10 dkg őrölt mogyoró
2 egész tojás 
10 dkg cukor
1 citrom leve
A kenéshez: 3 ek tejföl,1 tojás sárga keveréke,és őrölt mogyoró

 

 

Elkészítés:

A vajat a liszttel, sütőporral,őrölt mogyoróval,2 egész tojással, cukorral és a citrom levével összegyúrjuk. Késhát vastagságúra nyújtjuk, és háromszög alakúra vágva, tejfölös tojással bekenjük,majd őrölt mogyoróval bőven megszórjuk. Közepesen meleg sütőben szép sárgára sütjük. Még melegen vaníliás porcukor keverékével jól behintjük.

Kép forrása: botanicroad.blog.hu

Pünkösdi kalács

Hozzávalók: 1 kg liszt, 6 dl tej, 1 csomag élesztő, 2 kanál cukor, 3-4 tojássárgája, 1 evőkanál zsír, (és: só!)

- Az élesztőt tejben felfuttatjuk. A lisztet mély tálba tesszük, beleöntjük az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, a tojások sárgáját. Mindezt jól átdagasztjuk, majd a zsírt is beledolgozzuk.

-  Kb. 1 órán át kelesztjük.

- Lisztezett deszkára borítjuk. Két részre osztjuk. Az egyik feléből lesz a kalács közepe. Ezt további három csíkra osztjuk, és hármas fonattal kerekre formázzuk. A másik feléből vékonyabb, de hosszabb csíkokat sodrunk, és hármas fonattal a közepe köré fonjuk. 
Ha megkelt, tojássárgájával megkenjük. Kizsírozott tepsiben megsütjük.

Hozzávalók: 1 kg liszt, 6 dl tej, 1 csomag élesztő, 2 kanál cukor, 3-4 tojássárgája, 1 evőkanál zsír, (és: só!)

- Az élesztőt tejben felfuttatjuk. A lisztet mély tálba tesszük, beleöntjük az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, a tojások sárgáját. Mindezt jól átdagasztjuk, majd a zsírt is beledolgozzuk.

-  Kb. 1 órán át kelesztjük.

- Lisztezett deszkára borítjuk. Két részre osztjuk. Az egyik feléből lesz a kalács közepe. Ezt további három csíkra osztjuk, és hármas fonattal kerekre formázzuk. A másik feléből vékonyabb, de hosszabb csíkokat sodrunk, és hármas fonattal a közepe köré fonjuk. 
Ha megkelt, tojássárgájával megkenjük. Kizsírozott tepsiben megsütjük.

Péntek: Pünkösd napja

Tervezett tevékenységek, játékok:

Hozzávalók, alapanyagok:

Mosakodás rózsaszirmos vízbe

Bátorságpróbák (bajvívások, egyensúlyozás a patak felett….)

Zöldág járás, kiskirály körbehordozás

Pünkösdi királyválasztás

Koronázási „ceremónia”

A lányok, ha lehet, fehérbe, a fiúk meg pirosba

Finomságok az ünnepi „lakomához”

Rózsaszirmok, kiskosarak

 

Kép forrása: zoldagjaras2009.danubius.fotoalbum.hu

Párbeszédes játék a zöldág járáshoz:

KAPUTARTÓK Jöjj el, által jöjj el, te szép aranybúza!

TÖBBIEK Általmennék által, hogyha nyitva volna.

KAPUTARTÓK Nyitva vagyon, nyitva, csak jöjj által rajta!

MIND Hányat termett a mogyoró, liliom, Tizet, huszat a mogyoró, haj, liliom.

Kép forrása: minibusz.lapunk.hu

A pünkösdi kiskirálylány "mondókája", éneke:

Én kicsike vagyok, nagyot nem szólhatok, mégis az Istennek dicséretet mondok.

Gyönge vessző vagyok, Mindenfelé hajlok Szüleim kertjébe Most nyílni akarok.

Nem anyától lettem, Rózsafán termettem, Piros pünkösd napján Hajnalba' születtem.


A királyválasztás 7 próbája (feladatok a király cím elnyeréséhez):

1. akadályfutás

2. letakart "asztalalagúton" átkelés felfújt lufik között

3. farönk gurító verseny

4. fűzfakoszorók összegyűjtése egy hosszú bottal

5. függeszkedés faágon

6. egyensúlyozás a patak felett

7. kakasviadal

Kép forrása: Found on etsy.com

Galambok tízszer

 

Kép forrása: Found on rhodesbread.com

Kép forrása: Found on irenenkasityoideat.vuodatus.net

Kép forrása: Found on theresaecho.com

Kép forrása: Found on origami-instructions.com

Kép forrása: Found on crafty-crafted.com

Kép forrása: Found on pocketfulofposiesblog.com

Kép forrása: Found on fabdiy.com
Kép forrása: Found on fabartdiy.com

Kép forrása: Found on passengersonalittlespaceship.blogspot.com

Kép forrása: Found on firstchurchsimsbury.com

Pünkösd tízszer

Kép forrása: Uploaded by user

Kép forrása: Found on pulchradoctrina.wordpress.com

Kép forrása: Found on joyfulmamasplace.blogspot.com

Kép forrása: Found on zoecraftbook.com

Kép forrása: Found on christiangiftstogo.blogspot.com

Kép forrása: Found on tenkidsandadog.blogspot.co.uk

Kép forrása: Found on beholdpublications.com

Kép forrása: Found on etsy.com

Kép forrása:Found on letopusa.wordpress.com

Kép forrása: Found on purlbee.com

Pünkösd

"Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő és elveszik a múlt" (Ancsel Éva)

Pünkösd - A Szentlélek eljövetele

A pünkösd a kereszténység harmadik legfontosabb ünnepe. Beteljesítése, megerősítése a feltámadásnak, az Atyához való fölemeltetésnek, és főleg Jézus maradandó jelenlétének. A keresztény világ ebben az esztendőben június 4-én, vasárnap ünnepli a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is mozgó ünnep a niceai zsinat (Kr. u. 325.) határozata óta.
Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, neve a görög pentekosztész ­ötvenedik­ szóból ered. Eredetileg a zsidó nép ünnepe volt, mikor is a húsvét szombatját követő ötvenedik nap a befejezett aratás meghálálásának ünnepe volt a Szentföldön. A későbbi időkben ez a nap a híres Sínai-hegyi törvényhozás ünnepévé vált, vagyis amikor Mózes megkapta Istentől - kőtáblákon - a törvényeket. Izráel népe a Pünkösd ünnepét különleges áldozatok bemutatásával és pihenéssel töltötte el. Ekkor mutatták be az új gabonából készült két kovászos kenyeret, és gyümölcsöket is ajánlottak fel Izráel istenének.
A zsidó nép pünkösdi ünnepéből alakult ki tehát ez a keresztény ünnepünk, amelyen a Szentlélek eljövetelét ünnepli a keresztény ember, vallási felekezetétől függetlenül. Pünkösdöt a keresztény világ a Krisztus utáni 2. századtól tartja számon. A keresztény egyházi ünnep története a következő:
Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.
"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk." (Csel 2:1-4)
Ekkor Péter apostol prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Ez az a "történelmi pillanat", amikor az idegen népek közé téríteni induló apostolok lépteivel a keresztény vallás világhódító útjára indult. Az Írás értelmében pünkösd vasárnapját már az ősegyház is a Szentlélek eljövetelének emlékezetére ülte meg, de a pünkösdi esemény értelem szerint az egyetemes egyház születésnapja volt kezdettől fogva.

Kép forrása: showerofroses.blogspot.com

Pünkösdi népszokások

Az egyházi ünnepek közül talán a Pünkösdhöz kapcsolódik a legtöbb népszokás. E szokásokban tetten érhető a tavasz fölött érzett öröm, a természet ébredése. Abbahagyja a lusta téli nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a fák és bokrok levelei, zsong és zsibong az élet. Jól tudták a régiek, hogy ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák beköszönte előtt kicsit pihenni és ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért.
Magyarországon csakúgy, mint Európa számos országában a Pünkösd ünneplésében keverednek a keresztény, illetve az ősi pogány, ókori (római) elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. A Római birodalomban május hónap folyamán tartották az úgynevezett Florália ünnepeket. Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza.

Kép forrása: www.stylishtrendy.com

Pünkösdikirály-választás

A pünkösdi királyt a legények közül választják ügyességi versenyeken. Európa nagy részén a középkor óta élő szokás, gyakoriak a lovas versenyek, különféle ügyességi próbák, küzdelmek. Amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig "uralkodott", azaz ő parancsolt a többi legénynek, az ivóban ingyen ihatott, minden lakodalomra, mulatságra meghívták. Magyarországon a XVI. századtól kezdve vannak írásos nyomai e hagyománynak. Legérdekesebb leírása Jókai Egy magyar nábob című regényében olvasható.

Kép forrása: Kincsek, kacatok, ünnepek

A Pünkösdi királyné járás

A XVIII. század végétől kezdve elterjedt a pünkösdi királynéjárás is, amikor a falu legszebb kislánya lett a kiskirályné, ami nagy tisztesség volt. A lányok mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekkel köszöntve a háziakat, és virággal szórták be a szobát. A játék végeztével a vendéglátók megkérdezték a lányokat: "Hadd látom a királynétokat, édes-e vagy savanyú?" Ezután fellebbentve a díszes kendőt, megcsiklandozták a kiválasztott kislány állát. Ha a királyné mosolygott, de a fogát nem villantotta ki, akkor a háziak megnyugodtak, mert ez azt jelentette, hogy jó lesz a termés.

Kép forrása: Kincsek, kacatok, ünnepek

Pünkösdölés

Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. Az Alföldön és Észak-Magyarországon volt jellemző, s nem csak lányok voltak a szereplői. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. A gyerekek, vagy fiatalok csapata végigjárta a falut, s énekelve, táncolva adományt gyűjtött. Jellegzetes pünkösdi énekek voltak: "- Meghozta az isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királynéasszonykát."; vagy "- Mi van ma, mi van ma piros pünkösd napja."; vagy "- Pünkösdnek jeles napján?"

Mátkálás

Komatál küldést jelentett. Általában egynemű, ritkábban különnemű fiatalok barátságának volt ez a megpecsételése. A mátkatálat személyesen illett vinni a megajándékozottnak, aki ha elfogadta a barátságot ugyanezt a tálat kaláccsal, süteménnyel, gyümölccsel megrakva, hímzett kendővel letakarva küldte vissza.

Török basázás, borza király, rabjárás

Ezek a szokások Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek. Egy égetnivaló kisfiút felöltöztettek társai szalmával kitömött nadrágba, hogy úgy nézzen ki, mint egy török basa. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe. Szintén erről a területről ismert szokás, amikor körbevisznek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányok után körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy "Segéljék ezeket a szegény katonarabokat." Persze ők is ajándékokkal térnek haza.

A csíksomlyói búcsú

A székelyek nagy ünnepét, a csíksomlyói búcsút, hagyományosan pünkösdkor tartják. Messzi földről érkeznek a zarándokok a kegytemplomhoz, Máriát dicsőíteni. A búcsú története 1567-re nyúlik vissza, amikor is a székelyek legyőzték János Zsigmond seregeit a Hargita Tolvaj-hágójánál.
Ennek a győzelemnek az emlékére kezdtek el a hívek a kegyhelyre járni, hogy pünkösd napján együtt várják a szentlélek eljövetelét. Manapság több ezer hívő eljön ide a világ minden tájáról. A csángók, a székelyek, a magyarok együtt imádkoznak a Szűz Anyához, sokan nyírfaágat tartanak a kezükben, amit Mária szimbólumnak tartanak. A körmeneten gyakran felcsendül a Boldogasszony anyánk és a Székely himnusz.

Étkezési szokások
Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. A Pünkösd hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Juhtartó gazdáknál szokás volt a pünkösdi bárányból való ételek készítése: báránysült, báránypaprikás. Szintén kötelező volt valamilyen édes kalács készítése (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács). Sárközben sós kalácsot sütöttek, melyet tejjel, borsos tejföllel kentek meg.

Fokhagymás kalácska:


A tésztához

A tetejére

Elkészítés

  1. A lisztet mikróban meglangyosítjuk, nagy tálba szitáljuk.
  2. A közepén mélyedést készítünk, beleszórjuk a cukrot, a sót, az élesztőt, belenyomjuk a fokhagymát, beleütjük a tojást, s beleöntjük a vizet is. Kalácstésztát gyúrunk.
  3. Meleg helyen duplájára kelesztjük a tésztát(~1 óra).
  4. 12 részre osztjuk, a részekből rudakat sodrunk, majd 2-2 rudat összefonva 6 kis kalácskát készítünk.
  5. A tetejüket megkenjük tejes tojással, és megszórjuk magvakkal.
  6. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük őket, kb. fél óra alatt.

(Recept és kép forrása: http://www.nosalty.hu/)

Túrós briós barackkal:

Hozzávalók a tésztához:
  • 1 kg. finomliszt
  • 4,5 dl. tej
  • 2 dl. étolaj
  • 6 púpos ek. cukor
  • 1 kk. só
  • 5 dkg. friss élesztő
  • 2 egész tojás
Töltelék:
  • 70 dkg. túró
  • 4 tojás sárgája
  • 10 ek. cukor
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • kevés reszelt citromhéj
  • mazsola (ha szereti a család)
Gyümölcsös részhez: 15-20 dkg. apróra vágott konzerv sárgabarack
Elkészítés:
Az élesztőt 2 dl. langyos cukros tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalóval együtt közepesen lágy tésztát dagasztunk. Ha géppel dagasztjuk, először mindig a folyékony hozzávalókat tegyük az üstbe. Ha kész a tészta, langyos helyen duplájára kelesztjük, ez kb. 40-50 perc. Ha szépen megkelt, lisztezett deszkára borítjuk, és nagyjából egyforma darabokra vágjuk. Ebből a mennyiségből 20-22 darab lesz! Egyenként kis golyókká gömbölyítjük őket, majd a golyót kinyújtjuk kb. teás csészealj méretűre. 4 bevágást csinálunk rá úgy, hogy a közepén maradjon hely a tölteléknek.
Na igen a töltelék…semmi rendkívüli, egyszerűen összekeverjük a hozzávalókat, ha nagyon durva szemű a túrónk krumpli törőn áttörhetjük. Én most a felébe belekevertem az apróra vágott, lecsepegtetett sárgabarackot.  Mindegyik közepébe 1 evőkanál tölteléket teszünk, majd szépen ráhajtjuk az egymással szemben lévő szirmokat.
Sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk őket, és hagyjuk pihenni még 20 percig. A sütőt 180 fokra bemelegítjük. Ha újrakelt a rózsánk, megkenjük tojással, és kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük. Ha meghűlt, meghintjük porcukorral.
(Recept és kép forrása: http://edikonyhaja.blogspot.hu/)

Pünkösdi babonák, hiedelmekBudaörs német népe pünkösd reggelén nyitva szokta tartani az ablakokat, hogy a Szentlélek átjárja a házat.Jámbor szegedi öregek szerint a szél a Szentlélek szájából jön. Nem jó tehát szidni, mert szél, azaz szélhűdés, guta szele éri, üti meg az embert.A múlt században ezen a napon még általános volt hajnalban, vagy pünkösd szombatján este a Tiszában való fürdés, hogy elkerülje a fürdőzőt minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a tudatban, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után pedig a füzek lombjai alatt fésülködtek meg.Régi szoregi hiedelem szerint pünkösd éjszakáján a boszorkányok karikában szoktak táncolni. Ez a karika a boszorkányok tánchelye. Itt még a fű sem zöldell ki, meg van égve. Aki belelép, gyógyíthatatlanul megbetegszik. A bűbájosok pünkösd hajnalán "harmatot húznak". Ez a boszorkányok vize.A kiszomboriak az ünnepen kenyeret szoktak elégetni. Hamuját a gabonaföldre szórták, hogy az aratás gazdag legyen.Pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek.A májusi pünkösdi időszak jelentős szertartása a zöld ágak házba vitele. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre, a malmokra frissen vágott zöld ágakat tűztek. Az ősi termékenységvarázslások emléke ez a szokás, de egyben védelem is a rontás, a boszorkányok ellen. A földbe tűzött zöld ág a hiedelem szerint megóvja a vetést a jégveréstől, a kártevőktől.Aki pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz. A hajnalban merített kútvízben való mosdás egész évre elűzi a betegséget, keléseket.A teheneket nyírfaággal veregették, hogy jól tejeljenek.Májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót, tartja a hiedelem

Forrás: http://folkradio.hu/

VerseK:

Én most e zöld ággal,

Pünkösd királynéval

Beköszöntök hangos kiáltással:

Légyen az Isten e házzal.

Segélje a királynénkat,

Királyné asszonyunkat

Pár tojással, pár kaláccsal,

Pár katonaforintokkal!

Elhozta az isten, piros pünkösd napját,

Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,

Öreg embereknek csutora borocskát,

Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,

Ifjú leányoknak rózsakoszorújuk,

Ifjú legényeknek szegfű bokrétájuk,

Kisebb gyerekeknek porba való játszás.

Jácintus, jácintus, tarka tulipányos.

„Máma van, máma van
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját,
Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa
A pünkösdi rózsát.

 

Kézművesség:

Kép forrása: mashustic.com

Kép forrása: loycarecursos.blogspot.com

Kép forrása: betzwhite.com

Kép forrása: http://joyfulmamasplace.blogspot.hu/

Kép forrása: exploreandexpress-sheila.blogspot.com


+ 1 ötlet: Pünkösdi király választás "Cinege módra"

Pünkösd hetében a fiúk mindegyike behoz egy kincsgyűjtő "ládikát", melyben a "Bab Jankókat" gyűjtik. Előre megbeszéljük, hogy a hét napjain, melyik feladattak hány Bab Jankó lehet az övék és hétfőtől péntekig folyamatosan gyűlnek a ládikákban a babszemek. Az lesz a pénteki koronázáson a király, akinek a legtöbbet sikerült összegyűjteni.

Heti tevékenység "ajánló" /A tavalyi pünkösdi hét "feladatai/

Hétfő: Ügyesség napja

- futó és fogójátékok, versengések, versenyjátékok

- labda, karika, babzsák játékok

- ugráló iskolák

- versengések egyénileg és párban

Kedd: Tudás napja:

- képek, tárgyak felismerése, megnevezése

- nyelvtörők, találós kérdések

- feladatlapok (sorminta, képkiegészítés)

- ritmus és dallam visszaadás

Szerda: Szépség napja:

- koronák, pajzsok, kardok díszítése

- ékszerek fűzése, szövése, fonása

- várak, lovak barkácsolása

Csütörtök: Kitartás napja

- kirándulás az Ördöglyukhoz

- Akadályok legyőzése (egyensúlyozás, kövek átugrása, távol és magasugrás)

Péntek: Bátorság napja

- átkelés a „tűz” fölött (pókháló) és a „sötétség alagútján”

- bajvívások

- kincskereső játék

 

- királyválasztás

- királylány körbehordozás

- zöldágas, kaputartós, bújós játékok, körjátékok

Szép hetet indenkinek!

 

Pünkösdirózsa készítése papírból

 

Krepp papírból:

Forrás: Идеи, декор, мастер-классы - ручная работа