Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Jelről jelre: ló

Kép forrása: 3barbi1985.kepeslap.com

Zelk Zoltán: Mese a kiscsikóról, akinek még nincs patkója

1. rész

Egy kiscsikó nagyot gondolt, jó volna, ha volna, neki is, mint az anyjának, négy lábán patkója. Kiszökött az istállóból, ki ő, az udvarra, ottan aztán gondolkozott: erre-e vagy arra? Megkérdezte jobb lábától, így felelt az: jobbra... megkérdezte bal lábától, az meg azt mondta: balra... Mérges lett a kicsi csikó, s így kiáltott: se erre, se arra, én mondom meg, merre mentek, két szememmel én vezetlek induljunk amarra!

El is indult a kiscsikó, kiért az utcára, amerre a szeme mondta, arra ment a lába. Néha futott, néha meg csak ballagott, megállott, fölötte a kék magasban három lepke táncolt. Lepkénél is magasabban, madarak lebegtek, madaraknál magasabban, szinte aludt, olyan lassan, úszott egy kis felleg. Fellegnél is magasabban, - mi is lehet magasabban - ott már a nap szállott, aranyszárnya beragyogta, átalérte, átalfogta az egész világot! Így mendegélt a kis csikó, így tanulta ezt a szép világot, fecskét, felhőt, aranyszárnyú napot és virágot - mint a betűt, úgy olvasta a rétet és az utcán a házat, a kéményből szálló füstöt, kertekben a fákat, a fákon az ágat, az ágon a levelet, úton futó szekeret, szekeren a kereket, labdát rúgó, lepkét űző, kavicsdobáló, kergetőző, domboldalon hempergőző gyereket!

Azt hitte a kicsi csikó, hogy már mindent látott, ismer ő már mindent, mintha otthon az istállót - ideje hát megkeresni, akihez patkót veretni indult: a kovácsot. Ideje, hogy patkó legyen már az ő lábán is, akkor aztán lehet por is, jöhet hó is, sár is. Azt se bánja, ha nem vasból készül az a patkó, az se baj, ha csak ezüstből, az se, ha aranyból, hiszen ő még kicsi csikó, sokára lesz nagy ló, beéri ő azzal is, ha gyémánt az a patkó...- Így baktatott a kiscsikó, teli gondolattal, dehogyis törődött ő már fákkal, madarakkal, nem törődött már egyébbel, nem gondolt már mással, csak azzal s hét határon, nem is annyin, de hétszázon nagy hírű kováccsal. Megleli-e valahára, odaér-e végre, ki hinné, hogy olyan messzi az a falu vége?

Mert ott lakik azt, azt már tudja, hallotta anyjától, aki jaj de sokat, szépet mesélt a kovácsról... Mesélhet is, ő már látta, mikor patkóért volt nála, abban a kis faluvégi, nem is új, de nem is régi, kívűl fehér, belül kormos házban, hol a lángok a szikrából úgy kelnek ki, mint tojásból, s rögtön nekipirosodva szállnak föl a magosba, ottan, mintha
dudaszóra, dehogy arra, fújtatóra, a fújtató szélszavára járják, lányok piroslobogású, piros arcú, piros lábú piroskedvű táncát!   Ott lakik a tűznek, vasnak parancsoló híres kovács, az a bőrkötényes, olyan erős, vasat hajlít, de sohase mérges. Mindig tréfát tud a szája, a vasat így kalapálja: "Belőled patkó leszen, te abroncs a kereken, te ásó, te meg kapa..." Mindegyikhez van szava - szeretik is, az se fáj, ha rájuk ver a kalapáccsal, attól is csak erősödnek, attól is csak nagyra nőnek!

Node, hogy a mesémet még tovább is meséljem, elmondom, hogy épp egy macska futott arra a csalánnal és papsajttal teli árokszélen. Gondolja hát a kis csikó, ha nincs kitől mástól, megkérdezem, hol a kovács, ettől a macskától. Szól is hozzá, így köszönti:

- Szép jó reggelt, szomszéd, te vagy az a híres cirmos, én meg csikó volnék. Elindultam hosszú útra, járom a világot, láttam napot, felhőt, fecskét, fákat és virágot, láttam rétet, házat, füstöt, úton futó szekeret, s láttam olyat...el se hinnéd, én se hinném el neked, én se hinném, ha nem látom: gyereket, aki két lábon, nem úgy, mint mi, nem négy lábon, nem úgy, mondom, de két lábon áll is, jár is, szalad is, ha beljebb mégy a faluba, megláthatod magad is... De amiért útra keltem, járom a világot, nem lelem én, nem találom sehol a kovácsot!


Vadászatról jött a macska, s mert nincs tarisznyája, úgy hozta csak az egeret haza a szájában. És ez volt a szerencséje, jaj, milyen nagy szerencséje, annak az egérnek, mert egérrel a szájában macska se beszélhet. Letette hát, le az útra, s már hiába nézte, nézhette, hogy árkon-bokron túl van az egérke!... Fut az ebéd! - sír a macska s úgy nézett utána, ahogyan a kecske nézne futó káposztára, ahogyan a kutya nézné a szaladó hurkát, májast, vérest, s a gazdasszony a lábrakelt kapros túrósbélest! Nem soká búsult a macska, holnap is nap, egeret holnap is talál a réten, ha nem ottan, a pincében, eleget. A csikónak válaszolva így szólott hát miákolva azzal a jajongva zengő, ha baja nincs is kesegő, "i"-vel, "a"-val "ú"-val nyúló kutyafület szomorító macskanyelven, hogy: Miaú... És még egyszer, hogy: Miaú...

Ejnye, te buta macskája! - kiáltott a csikó rája - nem a "mi a", hanem "ki a"! Ember, aki bőrkötényes, kalapácsos, sose mérges, tűznek, vasnak is ura - én mondom, csikószavamra, én mondom, hogy így igaz!

De a macska csak ezt fújta: Mi-aú...Mi-aú... Aztán újra, újra csak ezt, hogy: Mi-aú... Míg a csikó el nem unta, visszaballagott az útra, nagy mérgesen így dohogva: hiszen gondolhattam volna, hogy egy ilyen semmi macska, hol a kovács, nem tudhatja! Nem kell patkó a lábára, úgyis fölmászik a fára, háztetőre, kerítésre, ha fázik, a kemencére - annyi dolga, semmi dolga, nem húz ekét, szekeret, annyi gondja, nincs más gondja, kergeti az egeret!

Kép forrása: Found on allfortheboys.com

2. rész

... Megyen tovább a kiscsikó, sűrű porban, gondban, talál-e majd valakire, aki tudja, hol van, ki megmondja, hol a kovács - s egyszerre csak hallgat... két fülével hallja... Jaj, mit is hall... jaj, beh szép ez... beh gyönyörű, beh csodás... valaki csak ezt kiáltja:

- Ott-ott-ott-ott a kovács! - Nem azt kiáltja: ott a pék, ott a szabó, ott az ács, ott a cipész, ott a bognár, hanem ezt: - ott a kovács! Ott-ott-ott-ott a kovács!

Nézdegél a kicsi csikó, s látja, hogy a porban fürdik egy kendermagos tyúk, mint ruca a tóban. Ő kodálja, ő kiáltja azt a szép varázsszót, amitől a csikó kedve rögtön táncra állott, s a tyúkocskát boldog szóval köszönti eképpen:

- Szép jó napot, annyi magot, kukoricát és kukacot, mint fűszál a réten! Láttam tojást szakajtóval, azt mondták, hogy mind te tojtad... Hallottam, hogy száz csibéd volt, s egynek se lett híja, mind a százat fölnevelted, puha szárnyad alá vetted, mikor jött a héja... Híred-neved fényesebb, mint akármék madárnak, akkor is, ha csak palánkig, ha az eperfa ágáig repít föl a szárnyad. Hallottam én, hogyan sírt a fülemüle és pacsirta, mert nem tudták a varázsszót, azt az ott-ott-ott - a kovácsot, ezért a nagy zokogás - mondjad, mondjad, édes húgom, kendermagos kicsi tyúkom, mondjad, hol van a kovács! -No hiszen! Ennyi dicséret! Tyúk csőréből száll az ének, de csak ennyi, semmi más: Ott-ott-ott-ott - a kovács!

- Ott, ott, ott, ott, csak ezt mondod, azt is mondd, hogy hol az az ott! - szól a csikó már kiáltva tyúkocskára, de hiába, hogyha mást nem mondhatott: ennyit tanult az anyjától, mert az se tudta tovább, az is csak a csirkeólat járta, nem az iskolát!

- Hiába no, holtig tanul, ha tovább nem él, aki él, most már azt is megtanultam, tyúkesze van csak a tyúknak - gondolja a kicsi csikó, s búsan tovább mendegél. Porban, gondban, még nagyobban, még búsabban mendegél, feje fölött nem száll lepke, nem cikázik már a fecske, nem repül más, csak a szél. Fönn az égen, hol nemrégen göndör felhő lebegett, készülődnek, fenekednek, villámkarddal harcba mennek, borzas, kusza, vadfekete, nagyharagú fellegek. A napot is eltakarják, soha ilyen szomorút, amerre a csikó jár most, még az ég is beborult. Nemcsak borul, szakad is már, megered a zápor, hasad az ég, az a sötét, a villámok cikkanó kardjától. Mintha ledőlnének a hegyek, olyan robaj szakad a világra, mikor két fekete felleg, mint a bikák, összevesznek, s ölelkeznek életre-halálra!

- Itt van már a világ vége... jaj, milyen ifjan megértem... - sír a csikó, s nagybúsan néz patkótlan lábára - kocsit húzott a dédanyám, a nagyanyám, édesanyám, csak én lettem ily nagyon hiába! - Így kesergett a kiscsikó, míg a zápor verte, de ő csak sírt, mert a virág, réten a fű, kertben a fák, mind-mind kinevette. Bizony nem szép, ha nevették, könnyű nekik, megtehették, itt születtek, kertben, úton, réten, nem csoda hát, hogyha tudják, egy kis zápor nem a világ, nem is világvége. Bezzeg csak születtek volna, mint a csikó, istállóban, a nyakuk közé akkor csapna zápor... tudom, úgy megijednének, odahagyva kertet, rétet, kifutnának, ki ők a világból. Úgy futnának, gyökerük is utánuk szaladna, mint a cica után, ha fut, vele fut a farka!

Nagy ijedtségre, nagy öröm, nagy sötétre nagy fény, zápor után még ragyogóbb, ényesebb a napfény. Mintha korsót a kemence tüze-lángja éget: attól fényes a zománca, úgy fényesít a nap lángja hegyet, dombot, rétet. Zöldebb a zöld, tündökölnek pirosak és sárgák és a kékek és fehérek - margaréták, nyárfák, pipacsok, akácfák, füvek, százszorszépek most ezerszer szépek! Minden vidám, minden boldog, minden újraéled, mint vizen a buborékok, pattognak a lég hátán a darazsak, a méhek.


Hát a csikó? Olyan régen nem szólottam róla, mintha bizony a lábán már aranypatkó volna... Hogy is lenne! Honnan lenne! Nem talált még oda a kovácshoz, csak úgy megyen most is szegény, mint a mese legelején, feje fölött három lepke szálldos. Lepkék fölött két víg fecske lubickol a fényben, fecskék fölött egy kis felhő álldogál az égen. Úgy áll ottan, úgy bámul a tündöklő világra, mintha kettőig se tudna számolni az árva. Úgy tesz, mintha ott se lett vón, csak az apja, meg az anyja, bátyja meg a nénje, mikor előbb tüzes mennykőt szórtak a vidékre. Oly ártatlan legelészi kék füvét az égnek, szinte várod, már azt várod, egyszer csak fölbéget...

Béget is, de itt a földön béget egy kis bárány, szerencsére éppen ezt az országutat járván. De csak úgy jár, kedvetartja, céltalan, semerre, nagy vígan ezt mondogatva: E-e-e-e-er-re! Meghallja a kicsi csikó, s mit érez, nem érez: higgyek neki, vagy ne higgyek, ez is csalremény lesz? Ha ez se tud többet, mint a tyúkocska s a macska...

- Na, mégegyszer megpróbálom, s ha most is bolondját járom, bárányt, tyúkot és a macskát is vigyen el a macska!

Kép forrása: Found on daniellesplace.com

3. rész:

- Na, mégegyszer megpróbálom, s ha most is bolondját járom, bárányt, tyúkot és a macskát is vigyen el a macska! Vezess hát, te kicsi bárány, ha tudod, hogy merre, fizetséged három szekér most kaszált füvecske - de ha kevés, lehet négy is, vagy akár egy egész rét is!

S mond a bárány: "Er-re! E-e-e-e-er-re!" - És a bárány elvezette csikót a kovácshoz, ahhoz a kis faluszéli nem is új, de nem is régi, kívűl fehér, bévül kormos házhoz, hol a kalapács s az üllő olyan nagyon összeillő nótát tudnak, olyan nagyon szépet, hogy aki ezt hallja egyszer, meghallgatná még ezerszer, s még aztán is egyszer. Az a csengés! De csuda hang! Nem is tud olyat semmi harang! Nem ír olyat kóta! Mert a munka és az ének, mint testvérek együtt élnek világkezdet óta. Együtt kelnek, együtt járnak, együtt vágnak a világnak, olyan teli tarisznyával, benne minden jó szerszámmal, szerszám mellett hegedűvel, síppal, dobbal, furulyával. Mikor este megpihennek, csillag alá telepednek, csillagfénynél így beszélnek: "Mi vagyunk a két testvérek, mi tehetünk csudaszépet, annyi csudát, annyi szépet, attól leszen szép az élet!" - Csend az üllő, fut a hangja a csikó elébe, ottan aztán kettéválik, úgy bújik be jobbról, balról, mind a két fülébe.

Egy lépés csak és a csikó eléri, mit vágyott, meglátja azt a híres, kalapácsos, bőrkötényes, óriás kovácsot. Mert hát óriások mind-mind a kovácsok, másképpen hogy is bírnák el a nagy kalapácsot. Bizony óriások, valahány kovácsok, homlokuk az eget éri, ahol csillagzápor sistereg szikrákból. Mondom, óriások mindahány kovácsok, a kiscsikó mégis bátran csak elébe állott, odaállott bátran a kovács elébe, és ahogyan kigondolta, de éppen úgy szóról szóra, köszöntötte, kérte, adjon neki egy szép szóért négy patkót cserébe... Nem kívánja vasból, dehogy kéri abból, úgy is jó lesz, az is jó lesz, hogyha csak aranyból...

Node ami ekkor történt... Ki nem találnátok, hogy a kovács nagy nevetve, kalapácsát is leejtve, így szólt, így kiáltott:

- Ejnye, kiscsikója, jó volna, ha volna, neki is, mint az anyjának, négy lábán patkója! Hogy mi jut, mi nem jut egy csikó eszébe, hát egy toronyóra lánccal, az bizony nem kéne? Aztán mit adjak még néked, teli zsákkal meleget? S ráadásul akik hozták, Sándor, József, Benedek, őket is adjam neked? Itt van, fogjad, fuss el véle, mind a tiéd, viheted! - Tréfa amíg tréfa, de már komoly szóra fogja, megsimogatja a csikó selyemszőrű, fehér foltos homlokát, úgy mondja:  - Ha bírná a lábad, én megpatkolnálak, patkó nélkül, üres lábbal el nem bocsátnálak, de ha gyönge vagy még, gyönge a patkóra, csak azt mondom , te kiscsikó, hallgass a jó szóra: menj haza anyádhoz, kihez mennél máshoz, feküdj mellé a szalmába, két mellső lábához! - Ennyit mondott, s vette máris a nagykalapácsot, a csikó is lába alá megint a világot.

- No mostan, bal lábam, no mostan, jobb lábam, most mondjátok, merre menjek, melyik utat járjam? - Szól az egyik: arra, szól a másik: erre, de a csikó azt gondolja, legjobb már semerre... Semmi útján menni Semmilyenfalvára, ahol nincs ház, nincs istálló, senki meg ne lássa, senki meg ne tudja, milyen szégyen érte, azt a patkót a kovácstól mily hiába kérte! Így mendegélt a kiscsikó se halva, se élve, amikor eléje toppant az a macskaszájból pottyant, azatudjátokmelyikvolt, azameseelejinvolt piciri egérke. Tűbe fűzött cérnaszálnál vékonyabb a hangja, de azért a kicsi csikó mégiscsak meghallja, amikor így szól hozzája:

 

- Kicsi szívben nagy a hála, jót tettél, hát érte jót várhatsz cserébe! Ha te nem szólsz a macskának, rég megevett volna, lenne sírom, mint apámnak, annyi cincogó fajtámnak, kardos körmű-fogú macska feneketlen torka. De te olyan csudát tettél, egy szavaddal megmentettél, egyet szóltál, és a macska máris földre ejtett - hálából elmondok most egy tücsökdalra szerzett papírt, ceruzát nem látott hajnali harmatba mártott fűszállal írt verset - szólt és belekezdett:

"Lapulevél háta, az van írva rája, egyszer egy kiscsikó elment Semmilyenfalvára. Fényes reggel indult, kormos éjszakára, csak akkor ért a kiscsikó Semmilyenfalvára. Olyan nagyon fáradt, rögtön lefeküdne, ha csak egy szál szalmára is, ha csak egy szál fűre. Mikor lefeküdne, akkor érzi, látja, kalimpál a levegőben de mind a négy lába. Tudja már, hogy baj van, lépne már a földre, de hát Semmilyenfalvának semmilyen a földje, Ha semmi a földje, rétje is csak semmi, aki azon fog legelni, semmit fog legelni. Nem vágyik már másra, bárcsak nőne szárnya, ha nem élhet lent a földön, az egekbe szállna. De ha odaszállna, ugyan hova szállna, mert csak semmilyen ég borul Semmilyenfalvára. Fönn a semmi égen semmi nap világít, attól van ott olyan sötét, hogy semmi se látszik. Örökös
az éjjel, csillag mégse lángol, semmi-csillag nyájak mellett semmi-hold a pásztor. Nem volt ottan tegnap, nem lesz soha holnap, egy van csak ott, az a híres nesze-semmi-fogjad. Hát azt jól megfogta szegény kiscsikója, azóta is ott lebeg a levegőben lógva!"

Nem tudta az egér tovább, én se mondhatom már tovább ezt a tücsökkótán jegyzett, egérfoggal kihegyezett fűszállal írt verset - csak azt tudom, hogy a csikó ijedtében olyat ugrott, rögtön otthon termett... 
Patkót, kovácsot feledve, a szalmába heveredve, odabújt anyjához, lehajtotta selyemszőrű, fehér foltos kicsi fejét két mellső lábához. El is aludt, és az anyja olyan álmot súgott a fülébe, azt álmodta, hogy már nagy ló, most fogják be a szénásszekérbe. Kocsiúton patkó csattog, ő viseli ezt a patkót, mit a kovács vasból patkolt, színigazi vasból, ahol megyen, ahányat lép, ahány kőre, kavicsra lép, szikra pattan abból. Patkóverte kő és kavics szikrákat virágzik, és a szikrák fölrepülnek az égbolt aljáig. Ottan szirmukat kibontva, eget-földet beragyogva, hajnalig lebegve, csillagok közé beállnak, maguk is csillaggá válnak - este van már, este.   Este van már, éjszaka lesz, nem mindenki látja, az éjszaka szép kertjének mennyi a virága.

Első virág: csillagvirág, a második: szentjánosbogárka, a harmadik: a madarak, cinkék, rigók, szarkák, varjak fészekbe bújt álma - a negyedik és a legszebb istálló szalmáján termett: a kiscsikó anyjasúgta álma! Hangja is annyi az éjnek, amennyi virága, olyan a táj, olyan, mint egy óriási csuda zeneláda. Húzza már a tücsök, húzza, első sötét óta, hegedű az egyik lába, másik a vonója. S mert hát kell a nagybőgő is a hegedű mellett, mocsár partján, kút káváján, békák is brekegnek. Kisbőgő, nagybőgő, kisbéka, nagybéka, tücsök hangja, béka hangja, mint a fehér kréta, mint a fehér kréta, fekete táblára, úgy írja rá az éjszaka fekete falára, füvekre és fákra, tóra, rét hátára, csillagfényes mindenségre, az egész világra, ezt a nótát, ezt az egyet, mert most csak ez járja:

"Egérfogta-rágtalapulevél háta, nem megy el a mi kis csikónk Semmilyenfalvára!"

Kép forrása: Kép forrása: borsoo.blogspot.com

Nagy Bandó András: Pej paripám

Járatom délben a

lépeget vélem a

itt kocog énvelem pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végén a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Baktat az úton a

lépdel a téren a

járogat vélem a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Vágtat a réten a

vágtat a völgyben a

vágtat a hegynek a pej paripám. Hej, paripám!

Fölrepül vélem a

ott röpül vélem a

szárnyal az égben a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Kép forrása: Found on redtedart.com

Kép forrása: radmegan.blogspot.com

Kép forrása: Found on blogtiale.blogspot.com

Kép forrása: Found on mrskingrocks.blogspot.com

Ötlet-tár: Háziállatok (kutya, macska, ló)

Kép forrása: Found on nurturestore.co.uk

ELEK ISTVÁN: Háziállatok

Röf-röf - ez a disznó hangja.
Állatok közt nagy a rangja.
Gömbölyűre hízva már,
Valóságos éléstár.

Kukurikú - hajnalban
A kakas már ébren van.
Hej, de milyen nagy legény
A szemétdomb tetején!

Be-e - béget a kis bari,
Messziről is meghallani.
Milyen szelíd, milyen édes!
Miért béget? Talán éhes.

Mi-au - nyávog a cica,
Mert hogy nagy a galiba:
Belelépett a köcsögbe,
S kiömlött a tej a földre

Vau-vau - Bodri így ugat,
S házából is kiszalad.
Farkát vígan csóválja:
Hazajött a gazdája.

Gá-gá - gágog a liba;
Legszebb lúd a faluban.
Tolla fehér, csőre sárga -
Büszke hosszú lúdnyakára.

Mu-ú - bőgi a tehén,
S panaszosan néz szegény.
Tőgye nehéz, tej van benne,
Ha megfejnék, de jó lenne.

Kutya

HOGYAN KERESETT TÁRSAT A KUTYA?

Azt mesélik, hogy a kutya valamikor réges-régen magányosan élt az erdőben. Egy napon megunta az egyedüllétet, elindult, hogy társat keressen magának, akivel együtt lakhatna. De olyan társat akart, aki mindenkinél erősebb a világon, és nem fél senkitől.

Azt hitte a kutya, hogy a farkas a legerősebb. Felkereste tehát, és azt mondta neki:

- Hallod-e farkas! Éljünk ezután együtt!

- Jól van, én nem bánom – felelte a farkas.

Attól fogva együtt éltek. A kutya egyszer csörtetést hallott az erdőben, és ugatni kezdett.

- Ne ugass, kutya – csöndesítette a farkas -, mert idejön a medve, és mindkettőnket széttép.

- Aha – gondolta a kutya -, úgy látszik, a medve a legerősebb a világon, mert a farkas is fél tőle.

Otthagyta hát a farkast, és elindult az erdőbe, hogy megkeresse a medvét. Meg is találta és azt mondta neki:

- Hallod-e medve! Éljünk ezután együtt!

- Jól van, éljünk! – állott rá a medve.

Attól kezdve együtt élt a kutya a medvével. A kutya egy éjszaka megint neszt hallott az erdőben. Hangos ugatásba kezdett. Megijedt a medve és rámordult:

- Hallgass te kutya, mert meghallja az oroszlán, ide jön, és felfal téged is engem is!

- Úgy látszik, az oroszlán a legerősebb a világon, mert a medve is fél tőle.

Futott az oroszlánhoz és így szólt hozzá:

- Éljünk együtt, oroszlán!

- Nem bánom, legyen úgy! – felelte az oroszlán.

Attól fogva együtt éltek. Nem sok idő telt el, a kutya egy éjszaka megint ugatni kezdett. Az oroszlán csöndesítette:

- Ne ugass, kutya! Ide jön az ember, ránk fogja a rettenetes vasat, és megöl mindkettőnket.

- Úgy látszik, nem is az oroszlán a legerősebb – gondolta a kutya. Hanem az ember!

Azzal elfutott, hogy megkeresse az embert. Amikor rátalált, azt mondta neki:

- Hallod-e ember! Éljünk ezután együtt!

Ráállott az ember, és a kunyhójába vezette a kutyát. A kutya az éjjel zaj hallott és ugatni kezdett. Az ember felébredt. Nemhogy csöndesítette volna a kutyát, hanem rákiáltott:

- Hangosabban ugass, kutyám! Hangosabban!

A kutya akkor látta, hogy az ember nem fél semmitől, és ő a legerősebb a világon.

Azóta az emberrel él és hűséges szolgája.

(Burját népmese - Rab Zsuzsa fordítása)

Kép forrása: Uploaded to Pinterest

Csoóri Sándor: Csodakutya

Ha hiszitek, ha nem is,

volt egy kutyám nekem is,

Piros volt az orra,

lapulevél nagy füle lelógott a porba.

Csuda egy kutya volt:

Holdsugáron lovagolt,

S csillagfejű csikókat

Terelt udvaromba.

Csodálkoztok? Elhiszem.

Nem láthatta senki sem.

Fénykép sincsen róla.

Én is csak egyszer láttam.

Úgy álmodtam róla.

Kép forrása: Found on craftprojectideas.com

Vékony vászony lepedő,
Tarka kutya ne tüdő,
Ez a tánc, ez a tánc,
Ez a szarkatánca.

Kép forrása: babosanita.mindenkilapja.hu

Macska

A macska keresztfia (széki népmese)

Egyszer egy macska játszadozott egy egérrel. Meg akarta enni. Hát aztán már az egeret megsajnálta, olyan ügyes egér volt. Meggondolkozott a macska, s nem ette meg.

- Tudod, mit gondoltam? - mondja a macska. - Legyünk kenyeres pajtások. Minden kicsi lyukba béférsz, minden kamarába bé tudsz jutni, aztán te majd megmondod, hogy melyik kamarában mi van, s akkor én aztán bémászok az ablakon, ahol tudok, s kihozom. S lesz jól mit együnk.

Hej, az egér is örvendett, hogy az életit is meghagyta, meg aztán lesz mit egyék is.

Jól van hát! Összecsaptak, legyünk hát kenyeres pajtások.

El is helyezték magokat szépen egy nagy egérlyukban a macskával együtt. Na, az egér idefirtatott, odafirtatott, egyszer csak béjutott egy kamarába. Ott megtanált egy nagy fazék zsírt. Mindjárt aztán mondta a macskának:

- Na, reáakadtam egy nagy fazék zsírra, azt valahogy ki kéne lopjad. Ha azt kilopod, aztán akkor lesz egész télen mit főzni.

Az egér örökké mind az ennivalót készítette, főzött a macskának, még rendet is csinált, a macska pedig örökké ide-oda kódorgott.

Azt mondja a macska:

- Jó lesz, akkor bévánszorgok valahogy, mikor nyitva lesz az ablak, s kilopom a fazék zsírt.

Úgy is csinált a macska. Megleste, mikor nyitva volt a kamra ablaka, aztán bément, belédugta a fejit a zsírosfazékba, s zsírostul együtt kihozta, mer belé volt fagyva a zsír a fazékba.

Na, kihozta, s bévitte oda az ők lyukjukba, az egérlyukba.

Azt mondja a macska egyszer az egérnek:

- Te, itt nem lesz jó ez a fazék. Mégis, itt más egér vagy valami ráakad, itt nem lesz jó. Tudod, mit gondoltam? Hová helyezzük el a sok zsírt? Ez sokáig tart!

Vigyük el a templomba a katedra alá, odahelyezzük. Ott egér se jár, semmi se.

- Na jó - azt mondja az egér. Megfogta a macska beledugta a fejit, s elvitték a templomba, elhelyezték a szószék alá. Azzal hazamentek.

Aztán egy darabig eszibe se jutott az egérnek a zsír, de már egyszer szüksége lett volna reája. Hát aztán már még akkor se kérte, még elérkezik - gondolta.

Azt mondja egyszer a macska az egérnek:

- Na, te, el kell menjek itthonrul, mert keresztelőre hívtak. Született egy bátyámnak kicsi macskája.

- Hát menjél akkor, tartsd keresztvíz alá.

Elmenyen a macska, elment a templomba a szószék alá, s kinyalta a zsírnak a tetejit. Hazamenyen. Azt mondja az egér:

- Na, megkeresztelték a kicsikét?

- Meg - azt mondja.

- Há minek keresztelték?

- Tetejitnyaltnak.

- Nahát ilyen keresztfiút, még sose hallottam ilyen nevet.

- Na, már hiába, ezt így keresztelték.

- Na, tőtt, múlt az idő. Két-három nap múlva megint eszibe jutott a macskának a zsír. Azt mondja az egérnek:

- Na, már megint meghíttak keresztelőre. Megint született egy rokonomnak egy fia.

- Na, az ördög, hogy mind tégedet hínak, amennyi rokonság van. Há menj el!

Elmenyen a macska egyenesen a szószék alá, a zsírosfazékhoz. Na, már kinyalta egészen félig. Aztán felment egy pajtahijára, ott heveredett el; mikor megehezett, hazament.

- Azt mondja az egér:

- Na, minek híják a kicsiét? Jól tőtt a keresztelőn?

- Hát aztat Félignyaltának híják.

- Nahát aztán ilyen nevet sose hallottam! Félignyalta!

- Há má hiába, mer annak híják.

Na, hét-három nap múlva megint eszibe jutott a macskának, menjen el, egyék zsírt. Menyen is hamar, de elébb megmondja az egérnek, hogy megint el kell menjen keresztelőre. Megint elhítták.

- Híj - azt mondja -, há mindenki téged hív keresztelőre? Már csak menjél azér. Jó mulatást kívánok! - azt mondja az egér.

Elmenyen a macska a szószék alá, kinyalta egészen a zsírt a fazékbul. S akkor aztán hazament. Mikor hazamenyen, azt mondja a kicsi egér:

- Na, megkeresztelték a kicsikét? Jól tőtt neked a keresztelőn?

- Jól tőtt, megkeresztelték.

- Há minek keresztelték?

- Fenékignyaltának.

- Nahát, ilyen neveket sose hallottam

- Márpedig ez így van, annak keresztelték.

Aztán később, egypár hét múlva, vagy ki tudja, mennyi idő múlva, eszibe jutott az egérnek, hogy a zsír megvan, s el kellene hozni, mer má nincs mit enni.

Azt mondja a macskának:

- El kéne menni a zsír után.

- Hadd el!

- Nem úgy van, hozzuk már el haza azt a zsírt!

- Hát - azt mondja a másik -, hadd el ott, van még mit enni.

De az egér csak mind mondta, hogy hozzák el. Azt mondja a macska:

- Hozzad, ha akarod, én nem menyek sehová se!

Na, az egér elmenyen a templomba a szószék alá, há látja, hogy a fazék fel van borulva, abba aztán egy csepp zsír se volt, mind ki volt nyalva. Hazamenyen nagy mérgesen:

- Hát aztán te ilyen csalfaságot csináltál velem? Mind megetted a zsírt! Hát ide jártál te? Azér mondtad, hogy Tetejitnyalta? Aztán Félignyalta? Aztán Fenékignyalta? Hát így csináltál te?

S a kicsi egér elkezdett ugrándozni a macskával szembe, s mind veszekedett vele. Mondta a macska kétszer is:

- Hallgass el, mer nem lesz jó vége!

Dehogy hallgatott az egér, úgy bosszantotta a szír, hogy csak mind kiabált.

Megint mondta a macska:

- Hallgass el, mer nem lesz jó vége!

Az egér nem tudott elhallgatni, mer erősen mérges volt. A macska aztán: hamm, békapta, megette az egeret.

Kép forrása: Found on niccolaontuesday.blogspot.com.au

Gazdag Erzsi: Tarka cica, fehér cica

Tarka cica,fehér cica, haj!

Meglátta, hogy kemencén a vaj.

Tarka cica,fehér cica egyet ugrott, haj!

S nyelve hegyén elolvadt a vaj.

A gazdasszony

Haragjában seprűt fogott, hej!

S kopogott a fehér cica,tarka cicafej.


Kép forrása: Uploaded to Pinterest

Hegedül a kisegér, penget rajta,

Csellón játszik a macska, vonó a farka.

Ez a csuda zenekar cincog, nyávog,

A lagziban a táncot csak erre járod.

Kép forrása: Found on maros-kindergarten.blogspot.gr

A tök és a csikó (nógrádi népmonda nyomán)

Mátyás király egyik faluban, ahol meghált, korán reggel, ahogy felkel, megy az utcán végig, és arra lesz figyelmes, hogy egy ember nagyon vígan fütyül. Odaköszön neki:
– Jó reggelt adjon isten, barátom! Magának valami nagyon jól mehet a sora, hogy ilyen korán reggel jólesik a fütyülés.
– Hát hogy a sorom jól menne, azzal nem dicsekedhetem.
– Hát akkor mire van a jókedve?
– Hát arra, hogy most fütyülök egyet, az lesz a früstök. Délben fütyülök egy másikat, az lesz az ebéd, este fütyülök egy harmadikat, az lesz a vacsora.
– Hát enni mikor eszik? – kérdi Mátyás király.
– Hát majd ha lesz – azt mondja. Kérdezi Mátyás király:
– Mondja, mit szokott ebben a kertben termelni?
– Hát krumplit, kukoricát, tököt, zöldségeket.
– Ide figyeljen, barátom! Mátyás király nagyon szereti a tököt. Őszkor a legszebb tököt, ami a kertjében terem, vigye el neki a budai várba.
Hát az ember egész nyáron ápolgatja a tököt. Ősz felére az egyik tök egész hatalmasan megnő. Akkor leveszi, és elindul vele Budára, Mátyás királyhoz. Persze mikor a vár kapujába ér, az őrség megkérdezte, hogy mit akar.
Azt mondja a szegény ember:
– Ezt a tököt hoztam Mátyás királynak.
Az őrök nagyot kacagtak, s el akarták kergetni, de Mátyás király valahogy észrevette, és megparancsolta, hogy engedjék be.
Mikor beér, Mátyás király jól megtraktáltatja, ad neki ezer forintot a tökért, meg még külön útra való zsebpénzt is kapott, hogy az ezer forintot hiány nélkül hazavigye.
Mátyás király a tököt a fogadóteremben helyeztette el.
Mikor megy a szegény ember hazafele, útközben egy kis szíverősítőt is bebegyelt az útszéli kocsmákban. Ahogy beér a faluba, előveszi az ezer forintot, és lobogtatja, hogy mit kapott ő Mátyás királytól a tökért.
A szegény ember szomszédjában egy zsíros nyakú paraszt lakott. Amikor meglátja az ezer forintot, amit a szomszédja a tökért kapott, majdnem megütötte a guta.
De akkor a zsíros nyakú paraszt gondol egyet. Neki van egy hároméves, gyönyörű szép csikója. Olyan, hogy igazán ritkítja párját. Mennyit fog ő ezért kapni Mátyás királytól, ha egy tökért ezer forintot adott!
Egyik reggel fogja a csikót, és elvezeti Budára Mátyás királyhoz.
Mikor a kapuba ér, kérdezik, mit akar.
– Mátyás király őfelségének hoztam ezt a csikót. Mátyás királynak jelentést tesznek róla.
Akkor Mátyás király intézkedik, hogy eresszék ki a csikót a ménesbe, az embert pedig vezessék elébe.
Mátyás megkérdezte a parasztot, hogy hova való.
Amikor a paraszt megmondja, hogy honnan való, Mátyás király mindjárt rájött, hogy a tökös embernek a szomszédja. Azt már ottjártában megállapította, hogy nagyon gazdag paraszt. Intézkedik, hogy jó ebédet adjanak neki. Mikor az ebédnek vége volt, így szól Mátyás király:
– Ide figyeljen, barátom! Látja ott a sarokban azt a tököt?
– Látom, felséges királyom.
– Hát az egy ezerforintos tök. Fogja, ezt adom én viszontajándékba a csikóért.
Felveszi a paraszt a tököt, de alighogy a kapun kijött vele, földhöz puhintotta, és nagy zsörtölődéssel, káromkodással hazaballagott. Amikor hazaért, az első útja a szegény emberhez vezetett nagy adta-teremtettével.
– Az ördögök szánkáztassák meg magát a neve napján a tökével együtt! Azt kaptam a csikóért!
Mikor a faluban az esetnek híre futott, volt, aki a zsíros nyakú parasztot talán sajnálta, de a község nagy része ugyancsak örült rajta, hogy így kibánt vele Mátyás király.

Kép forrása: Uploaded to Pinterest

Egy szög miatt
Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!

Kép forrása: Found on radmegan.com

Sárkány paripán vágtattam,

Gyémánt madarat mosdattam,

Göncölszekeret kergettem,

Holdfényhajú lányt elvettem.