Kisasszony napja (költöző madaraink)

Kép forrása: http://www.patriotaeuropa.hu/

Mivel is kezdhetném ezt a bejegyzést, mint azzal, hogy nagy kedvenceim az eresz alól költözésre készülődnek? Végig nézhettem, ahogy megérkezvén rendbe rakták a fészküket. Láthattam, ahogy a levegőben csetló -botló fiókák szárnyra kaptak és megerősödve szárnyalltak és most azt látom, hogy a villanydróton gyülekeznek. Készülődnek a nagy utazásra. Mostantól számolhatom a napokat, hogy mikor is ébredhetek legközelebb hajnalonként vidám ficsergésükre.

Kisérik még sokan őket, szebbnél szebb nevű társaik: gólya, barátposzáta, csilcsapfűzike, gyurgyalag, szalakóta, vörösbegy, zöldike és a récék és még sokan ...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képek forrása: http://www.patriotaeuropa.hu/

Kép forrása: www.veszpzoo.hu

A mese

Károlyi Adrienn: A kis lilik és a nyuszik

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű erdő, amit Csekenyefalvának hívtak.
Ebben az erdőben egyetértésben éldegélt két nyuszi - Tapsi és Fülemüle -, egy kis lilikkel, akit úgy hívtak, hogy Lili. Nagyon jó barátok voltak, mindent együtt csináltak.

Egyszer Lili Tapsival és Fülemülével akart játszani, ám a fiú nyuszi megbetegedett. Lili is meghallotta a hírt és odament.

- Tapsi! Mi történt veled? - kérdezte Lili.
- Megfázott! - válaszolt a kérdésre Fülemüle.
- Hogyan fáztál meg, Tapsi? - érdeklődött a madár.
- Úgy, hogy kiment az esőre - mondta a nyuszi lány.
- Ilyen buta voltál, Tapsi? Akkor meg kell, hogy gyógyítsunk! Hamarosan útra kelek, nem hagyhatlak itt így..
- Fülemüle! Ideadnád a papírzsebkendőt? - kérdezte Tapsi.

Fülemüle odaadta neki. Tapsi nagyon örült, hogy ilyen jó barátai vannak.

Ezután Fülemüle nyuszi és Lili elindultak gyógyfüveket keresni. Olyan ügyesek voltak, és olyan gyorsan szedték, hogy majdnem egy pillantás alatt végeztek. Már csak egy hozzávalót kellett megtalálniuk, a pitypangot. Ám ez nagyon ritka volt Csekenyefalván.

- Pitypang? - kérdezte csodálkozva Lili, mert tudta, hogy lehetetlen rálelni az ő erdejükben.

Keresték, kutatták, de nem találták. Az erdő szélén találkoztak a kis mókussal, Misivel. Elmondták neki bánatukat.

- Én láttam egy pitypangot, Fülemüle, a házatok előtt, egy lapulevél alatt.
- Köszönjük! - mondta Lili.

Elindultak hát a nyuszi házhoz. Hamar megtalálták a lapulevelet és alatta a sokat keresett gyógynövényt! Visszasiettek Tapsihoz, hogy elkészítsék neki a teát.

Tapsi, miután a gyógynövényekből készült teát megitta, hamar meggyógyult.

- Jaj, most jutott eszembe, hogy nekem ma indulnom kellene. A többiek is ma indulnak Afrikába! - mondta Lili. - Ha nem megyek velük, itt maradok egész télen egyedül, mivel nem tudom az utat.
- Afrikába, minek? - kérdezte Tapsi.

- A lilikek költöző madarak, akik tél előtt elköltöznek Afrikába. - válaszolt a kis madár.
- Elmehetünk veled? - érdeklődtek a nyuszik. - Akkor mindig együtt lehetünk.
- Persze! - hangzott a válasz. - Csak előbb szálljatok fel a hátamra!

Így történt, hogy a kis lilik az utolsó indulási napon útra kelt, és vitte magával két legjobb barátját is, Tapsit és Fülemülét, akik így a világ első két költöző nyuszija lettek!

A versek és ötletek

Tóthárpád Ferenc: A fecskék visszavágynak

Minden évben jönnek,
Sárral fészket raknak.
Fiókát nevelnek,
Itt mégse maradnak.

Mert amikor érzik,
Vége van a nyárnak,
S vége van az ősznek,
Messze, délre szállnak.

Hosszú útra kelnek,
Szállnak Afrikáig.
Ám egy fél év múlva
Mind, mind visszavágyik.

Kép forrása: http://krokotak.com/

Zelk Zoltán: Levél

Nézzétek csak, mit hoz a szél,
nem akármilyen falevél:
nem itten hullt le a fáról,
gólya küldi Afrikából.

Gólya küldi a levelet,
szél leejti falu felett,
füstölgő kémény felkapja,
gólyaírást elolvassa.

A levélben mi is lehet?
Elmondom én, figyeljetek:
"Megérkeztem Afrikába,
örök napsütés honába.

Mégis, mégis csak azt várom:
az idő tavaszra váljon,
kis falumba visszatérjek,
kéménytetőn rakjak fészket."

Képek forrása: http://krokotak.com/

Tordon Ákos: Libasorban

Sír a nád, a sárga nád,
jégkabátban a világ.
Nézd, a libák libasorban,
libasorban, libatollban
keresik a nyarat; hol van?
Libapapucs, libaláb
a nap sütne legalább.
De mert nem süt, gi-gá-gá,
mind elmennek világgá.

Könyvajánló (mese folytatásokban):

Befejezésül néhány madár, akik tére költöznek hazánkba:

Többnyire északról, észak-keletről érkeznek madárvendégeink. Ezek a madarak úgy vannak nálunk, mint a mieink Afrikában. Nem költenek Magyarországon, és visszahúzódnak tavasszal hazájukba. Több fajuk rendelkezik magyar populációval is, ezek nem tekinthetők vonulóknak. Ismertebbek: vetési lúd, récék, egerészölyv, gatyásölyv, halászsas, viharsirály, csonttollú, nagy őrgébics, csúz.

Zelk Zoltán: Varjúnóta

Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.
Repülni kél
nagyszárnyú szél,
messzire száll
e csúg madár.
A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.
Ősz eső,
fát verdeső,-
fázik a táj,
kár érte, kár.