Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

jelről jelre: szél

Kép forrása: hu.wikipedia.org

Hajlik az ág, fúj a szél, (szélfújás utánzása)
nyírfa lombja összeér, (magastartásban kezünket a
fejünk felett összeérintjük)
újra vissza, újra szét,(karokat leengedjük, majd
vissza)
rajta, rajta, most elég!(ugrálunk, közben taps)

Kép forrása: Found on lemonlimeadventures.com

Fú- fú- fú a szél,

őszi nótákat zenél.

Hajladoznak rá a fák,

Széltáncot jár minden ág.

Jobbra dűl és balra dűl,

Szél nótákat hegedül.

Táncot jár a falevél

Kép forrása: Found on seameadowgifts.com

Gazdag Erzsi: a cinege és a szél

Tölgyfa ágán üldögélt a cinke. Tollát borzolgatta a szél. Fázott.
- Hú, de hideg vagy - mondta a szélnek -, bizony fújhatnál melegebbet is!
- Elég meleget fújtam a nyáron - felelte a szél. - Most tél van, hideget kell fújnom.
- Ne mérgelődj - mondta a cinege. Az a bajod, hogy mindig mérgelődsz, aztán megöregszel időnap előtt. Úgy jársz, mint a héja, aki a hegytetőn lakik.
- Hogyan járt a héja? - kérdezte a szél, és suttogóra fogta a hangját, hogy jobban hallhassa a cinege meséjét.
- Úgy járt, ahogy mondom. Mindig csak mérgelődött, vijjogott, s egy szép napon megártott neki a sok méreg, kihullott a tolla, megöregedett. Most ott gubbaszt a hegy tetején. Nem tud felrepülni, mert a szárnya tollát is elhullatta. A kánya mesélte, ő látta. Sajnálta is szegényt. Háromszor is elkiáltotta, milyen kár érte: "Kár, kár, kár!"
- Milyen ostobaság - süvöltötte a szél. - Tudnivaló, hogy én nem szorulok semmiféle tollakra, ha repülni akarok!
- Másképpen is pórul járhat az ember a méregtől. Nem hallottad a vakond esetét?
- Nem hallottam. Meséld csak el! - kérte a szél. S most már egészen elhallgatott, úgy figyelt a cinke meséjére.
- Itt lakott vadrózsabokor tövében. Véletlenül vájta az alagútját a bokor töve alá. Későn vette észre, hogy a gyökerek útját állják. De ettől úgy megmérgesedett, hogy csak azért is ott akart lakni, ahol a rózsabokor. Addig erősködött, míg dühében befúrta a fejét két ikergyökér közé, de visszahúzni már alig tudta, a gyökerek ráfonódtak a nyakára, és csak nehezen menekült meg.
- A mezei pocoktól hallottam a történetet. Ugye milyen elszomorító?
- Ostobának elég ostoba történet - visította a szél.- Rám egy cseppet sem vonatkozik. Hiszen nem lakom a föld alatt.
- Hohó! - kiáltott a cinege - te is befújkálsz minden lyukba. Ha nem is a föld alá, de minden ág közé bebújsz. Szeretném tudni, mi örömet találsz az ilyen gyerekes bújócskában? Te, aki olyan hatalmas vagy, hogy a legmagasabb sziklára is játszva fölléphetsz, akár egy óriás! Mégis itt töltöd a kedvedet ezen az alacsony tölgyfán. Félek, hogy máris megöregedtél, és nem futja az erődből magasabb kirándulásokra.
No de erre már a szelet is elfutotta a méreg.
- Sajnálom, hogy szóba álltam veled, kis ostoba. De minek is hallgattam itt unalmas és semmitmondó meséidet? Át kell ugranom a Kárpátokba, vár rám az északi szél. Még majd elkésem miattad! S ezzel süvítve elszáguldott. Nyomában olyan csendesség támadt, hogy még a levegő is megenyhült kicsikét.
A kicsi cinege éppen csak erre várt. Összerendezte szétborzolt tollacskáit, szárnya alá dugta a fejét. Aludni készült, mert közben egészen besötétedett.
- Szél nélkül valahogy csak kibírom ezt a hideg téli éjszakát - suttogta vidáman.

Nemsokára itt a tél.

Found on pinwheelsforpeace.com

Szabó Lőrinc: A szél meg a nap

Licskes-lucskos öreg bácsi,
Hujj, hujj én a szél vagyok!
Kék udvarban seprűjével
Megkergette a napot.
Szél mondta: Hujj, hujj, hujj!
Nap mondta:bujj, bujj, bujj!
Szél kergette,
utolérte, 
jól megverte a napot;
megkergette,
utolérte,
jól megverte,
összetörte,
kék udvarból kiseperte,
kendőjébe bekötötte,
mondjátok meg: hová tette?
Zsebre tette a napot.
Zsebre tette? Zsebre ő!
Azért van most rossz idő.

Kép forrása: http://kidscraftroom.com

Kép forrása: Found on beadandcord.com

Kép forrása: Found on happinessishomemade.net

Kép forrása: Found on deliacreates.com

Kép forrása: Cristina Santos

Kép forrása: Cristina Santos

 

Jelről jelre: ló

Kép forrása: 3barbi1985.kepeslap.com

Zelk Zoltán: Mese a kiscsikóról, akinek még nincs patkója

1. rész

Egy kiscsikó nagyot gondolt, jó volna, ha volna, neki is, mint az anyjának, négy lábán patkója. Kiszökött az istállóból, ki ő, az udvarra, ottan aztán gondolkozott: erre-e vagy arra? Megkérdezte jobb lábától, így felelt az: jobbra... megkérdezte bal lábától, az meg azt mondta: balra... Mérges lett a kicsi csikó, s így kiáltott: se erre, se arra, én mondom meg, merre mentek, két szememmel én vezetlek induljunk amarra!

El is indult a kiscsikó, kiért az utcára, amerre a szeme mondta, arra ment a lába. Néha futott, néha meg csak ballagott, megállott, fölötte a kék magasban három lepke táncolt. Lepkénél is magasabban, madarak lebegtek, madaraknál magasabban, szinte aludt, olyan lassan, úszott egy kis felleg. Fellegnél is magasabban, - mi is lehet magasabban - ott már a nap szállott, aranyszárnya beragyogta, átalérte, átalfogta az egész világot! Így mendegélt a kis csikó, így tanulta ezt a szép világot, fecskét, felhőt, aranyszárnyú napot és virágot - mint a betűt, úgy olvasta a rétet és az utcán a házat, a kéményből szálló füstöt, kertekben a fákat, a fákon az ágat, az ágon a levelet, úton futó szekeret, szekeren a kereket, labdát rúgó, lepkét űző, kavicsdobáló, kergetőző, domboldalon hempergőző gyereket!

Azt hitte a kicsi csikó, hogy már mindent látott, ismer ő már mindent, mintha otthon az istállót - ideje hát megkeresni, akihez patkót veretni indult: a kovácsot. Ideje, hogy patkó legyen már az ő lábán is, akkor aztán lehet por is, jöhet hó is, sár is. Azt se bánja, ha nem vasból készül az a patkó, az se baj, ha csak ezüstből, az se, ha aranyból, hiszen ő még kicsi csikó, sokára lesz nagy ló, beéri ő azzal is, ha gyémánt az a patkó...- Így baktatott a kiscsikó, teli gondolattal, dehogyis törődött ő már fákkal, madarakkal, nem törődött már egyébbel, nem gondolt már mással, csak azzal s hét határon, nem is annyin, de hétszázon nagy hírű kováccsal. Megleli-e valahára, odaér-e végre, ki hinné, hogy olyan messzi az a falu vége?

Mert ott lakik azt, azt már tudja, hallotta anyjától, aki jaj de sokat, szépet mesélt a kovácsról... Mesélhet is, ő már látta, mikor patkóért volt nála, abban a kis faluvégi, nem is új, de nem is régi, kívűl fehér, belül kormos házban, hol a lángok a szikrából úgy kelnek ki, mint tojásból, s rögtön nekipirosodva szállnak föl a magosba, ottan, mintha
dudaszóra, dehogy arra, fújtatóra, a fújtató szélszavára járják, lányok piroslobogású, piros arcú, piros lábú piroskedvű táncát!   Ott lakik a tűznek, vasnak parancsoló híres kovács, az a bőrkötényes, olyan erős, vasat hajlít, de sohase mérges. Mindig tréfát tud a szája, a vasat így kalapálja: "Belőled patkó leszen, te abroncs a kereken, te ásó, te meg kapa..." Mindegyikhez van szava - szeretik is, az se fáj, ha rájuk ver a kalapáccsal, attól is csak erősödnek, attól is csak nagyra nőnek!

Node, hogy a mesémet még tovább is meséljem, elmondom, hogy épp egy macska futott arra a csalánnal és papsajttal teli árokszélen. Gondolja hát a kis csikó, ha nincs kitől mástól, megkérdezem, hol a kovács, ettől a macskától. Szól is hozzá, így köszönti:

- Szép jó reggelt, szomszéd, te vagy az a híres cirmos, én meg csikó volnék. Elindultam hosszú útra, járom a világot, láttam napot, felhőt, fecskét, fákat és virágot, láttam rétet, házat, füstöt, úton futó szekeret, s láttam olyat...el se hinnéd, én se hinném el neked, én se hinném, ha nem látom: gyereket, aki két lábon, nem úgy, mint mi, nem négy lábon, nem úgy, mondom, de két lábon áll is, jár is, szalad is, ha beljebb mégy a faluba, megláthatod magad is... De amiért útra keltem, járom a világot, nem lelem én, nem találom sehol a kovácsot!


Vadászatról jött a macska, s mert nincs tarisznyája, úgy hozta csak az egeret haza a szájában. És ez volt a szerencséje, jaj, milyen nagy szerencséje, annak az egérnek, mert egérrel a szájában macska se beszélhet. Letette hát, le az útra, s már hiába nézte, nézhette, hogy árkon-bokron túl van az egérke!... Fut az ebéd! - sír a macska s úgy nézett utána, ahogyan a kecske nézne futó káposztára, ahogyan a kutya nézné a szaladó hurkát, májast, vérest, s a gazdasszony a lábrakelt kapros túrósbélest! Nem soká búsult a macska, holnap is nap, egeret holnap is talál a réten, ha nem ottan, a pincében, eleget. A csikónak válaszolva így szólott hát miákolva azzal a jajongva zengő, ha baja nincs is kesegő, "i"-vel, "a"-val "ú"-val nyúló kutyafület szomorító macskanyelven, hogy: Miaú... És még egyszer, hogy: Miaú...

Ejnye, te buta macskája! - kiáltott a csikó rája - nem a "mi a", hanem "ki a"! Ember, aki bőrkötényes, kalapácsos, sose mérges, tűznek, vasnak is ura - én mondom, csikószavamra, én mondom, hogy így igaz!

De a macska csak ezt fújta: Mi-aú...Mi-aú... Aztán újra, újra csak ezt, hogy: Mi-aú... Míg a csikó el nem unta, visszaballagott az útra, nagy mérgesen így dohogva: hiszen gondolhattam volna, hogy egy ilyen semmi macska, hol a kovács, nem tudhatja! Nem kell patkó a lábára, úgyis fölmászik a fára, háztetőre, kerítésre, ha fázik, a kemencére - annyi dolga, semmi dolga, nem húz ekét, szekeret, annyi gondja, nincs más gondja, kergeti az egeret!

Kép forrása: Found on allfortheboys.com

2. rész

... Megyen tovább a kiscsikó, sűrű porban, gondban, talál-e majd valakire, aki tudja, hol van, ki megmondja, hol a kovács - s egyszerre csak hallgat... két fülével hallja... Jaj, mit is hall... jaj, beh szép ez... beh gyönyörű, beh csodás... valaki csak ezt kiáltja:

- Ott-ott-ott-ott a kovács! - Nem azt kiáltja: ott a pék, ott a szabó, ott az ács, ott a cipész, ott a bognár, hanem ezt: - ott a kovács! Ott-ott-ott-ott a kovács!

Nézdegél a kicsi csikó, s látja, hogy a porban fürdik egy kendermagos tyúk, mint ruca a tóban. Ő kodálja, ő kiáltja azt a szép varázsszót, amitől a csikó kedve rögtön táncra állott, s a tyúkocskát boldog szóval köszönti eképpen:

- Szép jó napot, annyi magot, kukoricát és kukacot, mint fűszál a réten! Láttam tojást szakajtóval, azt mondták, hogy mind te tojtad... Hallottam, hogy száz csibéd volt, s egynek se lett híja, mind a százat fölnevelted, puha szárnyad alá vetted, mikor jött a héja... Híred-neved fényesebb, mint akármék madárnak, akkor is, ha csak palánkig, ha az eperfa ágáig repít föl a szárnyad. Hallottam én, hogyan sírt a fülemüle és pacsirta, mert nem tudták a varázsszót, azt az ott-ott-ott - a kovácsot, ezért a nagy zokogás - mondjad, mondjad, édes húgom, kendermagos kicsi tyúkom, mondjad, hol van a kovács! -No hiszen! Ennyi dicséret! Tyúk csőréből száll az ének, de csak ennyi, semmi más: Ott-ott-ott-ott - a kovács!

- Ott, ott, ott, ott, csak ezt mondod, azt is mondd, hogy hol az az ott! - szól a csikó már kiáltva tyúkocskára, de hiába, hogyha mást nem mondhatott: ennyit tanult az anyjától, mert az se tudta tovább, az is csak a csirkeólat járta, nem az iskolát!

- Hiába no, holtig tanul, ha tovább nem él, aki él, most már azt is megtanultam, tyúkesze van csak a tyúknak - gondolja a kicsi csikó, s búsan tovább mendegél. Porban, gondban, még nagyobban, még búsabban mendegél, feje fölött nem száll lepke, nem cikázik már a fecske, nem repül más, csak a szél. Fönn az égen, hol nemrégen göndör felhő lebegett, készülődnek, fenekednek, villámkarddal harcba mennek, borzas, kusza, vadfekete, nagyharagú fellegek. A napot is eltakarják, soha ilyen szomorút, amerre a csikó jár most, még az ég is beborult. Nemcsak borul, szakad is már, megered a zápor, hasad az ég, az a sötét, a villámok cikkanó kardjától. Mintha ledőlnének a hegyek, olyan robaj szakad a világra, mikor két fekete felleg, mint a bikák, összevesznek, s ölelkeznek életre-halálra!

- Itt van már a világ vége... jaj, milyen ifjan megértem... - sír a csikó, s nagybúsan néz patkótlan lábára - kocsit húzott a dédanyám, a nagyanyám, édesanyám, csak én lettem ily nagyon hiába! - Így kesergett a kiscsikó, míg a zápor verte, de ő csak sírt, mert a virág, réten a fű, kertben a fák, mind-mind kinevette. Bizony nem szép, ha nevették, könnyű nekik, megtehették, itt születtek, kertben, úton, réten, nem csoda hát, hogyha tudják, egy kis zápor nem a világ, nem is világvége. Bezzeg csak születtek volna, mint a csikó, istállóban, a nyakuk közé akkor csapna zápor... tudom, úgy megijednének, odahagyva kertet, rétet, kifutnának, ki ők a világból. Úgy futnának, gyökerük is utánuk szaladna, mint a cica után, ha fut, vele fut a farka!

Nagy ijedtségre, nagy öröm, nagy sötétre nagy fény, zápor után még ragyogóbb, ényesebb a napfény. Mintha korsót a kemence tüze-lángja éget: attól fényes a zománca, úgy fényesít a nap lángja hegyet, dombot, rétet. Zöldebb a zöld, tündökölnek pirosak és sárgák és a kékek és fehérek - margaréták, nyárfák, pipacsok, akácfák, füvek, százszorszépek most ezerszer szépek! Minden vidám, minden boldog, minden újraéled, mint vizen a buborékok, pattognak a lég hátán a darazsak, a méhek.


Hát a csikó? Olyan régen nem szólottam róla, mintha bizony a lábán már aranypatkó volna... Hogy is lenne! Honnan lenne! Nem talált még oda a kovácshoz, csak úgy megyen most is szegény, mint a mese legelején, feje fölött három lepke szálldos. Lepkék fölött két víg fecske lubickol a fényben, fecskék fölött egy kis felhő álldogál az égen. Úgy áll ottan, úgy bámul a tündöklő világra, mintha kettőig se tudna számolni az árva. Úgy tesz, mintha ott se lett vón, csak az apja, meg az anyja, bátyja meg a nénje, mikor előbb tüzes mennykőt szórtak a vidékre. Oly ártatlan legelészi kék füvét az égnek, szinte várod, már azt várod, egyszer csak fölbéget...

Béget is, de itt a földön béget egy kis bárány, szerencsére éppen ezt az országutat járván. De csak úgy jár, kedvetartja, céltalan, semerre, nagy vígan ezt mondogatva: E-e-e-e-er-re! Meghallja a kicsi csikó, s mit érez, nem érez: higgyek neki, vagy ne higgyek, ez is csalremény lesz? Ha ez se tud többet, mint a tyúkocska s a macska...

- Na, mégegyszer megpróbálom, s ha most is bolondját járom, bárányt, tyúkot és a macskát is vigyen el a macska!

Kép forrása: Found on daniellesplace.com

3. rész:

- Na, mégegyszer megpróbálom, s ha most is bolondját járom, bárányt, tyúkot és a macskát is vigyen el a macska! Vezess hát, te kicsi bárány, ha tudod, hogy merre, fizetséged három szekér most kaszált füvecske - de ha kevés, lehet négy is, vagy akár egy egész rét is!

S mond a bárány: "Er-re! E-e-e-e-er-re!" - És a bárány elvezette csikót a kovácshoz, ahhoz a kis faluszéli nem is új, de nem is régi, kívűl fehér, bévül kormos házhoz, hol a kalapács s az üllő olyan nagyon összeillő nótát tudnak, olyan nagyon szépet, hogy aki ezt hallja egyszer, meghallgatná még ezerszer, s még aztán is egyszer. Az a csengés! De csuda hang! Nem is tud olyat semmi harang! Nem ír olyat kóta! Mert a munka és az ének, mint testvérek együtt élnek világkezdet óta. Együtt kelnek, együtt járnak, együtt vágnak a világnak, olyan teli tarisznyával, benne minden jó szerszámmal, szerszám mellett hegedűvel, síppal, dobbal, furulyával. Mikor este megpihennek, csillag alá telepednek, csillagfénynél így beszélnek: "Mi vagyunk a két testvérek, mi tehetünk csudaszépet, annyi csudát, annyi szépet, attól leszen szép az élet!" - Csend az üllő, fut a hangja a csikó elébe, ottan aztán kettéválik, úgy bújik be jobbról, balról, mind a két fülébe.

Egy lépés csak és a csikó eléri, mit vágyott, meglátja azt a híres, kalapácsos, bőrkötényes, óriás kovácsot. Mert hát óriások mind-mind a kovácsok, másképpen hogy is bírnák el a nagy kalapácsot. Bizony óriások, valahány kovácsok, homlokuk az eget éri, ahol csillagzápor sistereg szikrákból. Mondom, óriások mindahány kovácsok, a kiscsikó mégis bátran csak elébe állott, odaállott bátran a kovács elébe, és ahogyan kigondolta, de éppen úgy szóról szóra, köszöntötte, kérte, adjon neki egy szép szóért négy patkót cserébe... Nem kívánja vasból, dehogy kéri abból, úgy is jó lesz, az is jó lesz, hogyha csak aranyból...

Node ami ekkor történt... Ki nem találnátok, hogy a kovács nagy nevetve, kalapácsát is leejtve, így szólt, így kiáltott:

- Ejnye, kiscsikója, jó volna, ha volna, neki is, mint az anyjának, négy lábán patkója! Hogy mi jut, mi nem jut egy csikó eszébe, hát egy toronyóra lánccal, az bizony nem kéne? Aztán mit adjak még néked, teli zsákkal meleget? S ráadásul akik hozták, Sándor, József, Benedek, őket is adjam neked? Itt van, fogjad, fuss el véle, mind a tiéd, viheted! - Tréfa amíg tréfa, de már komoly szóra fogja, megsimogatja a csikó selyemszőrű, fehér foltos homlokát, úgy mondja:  - Ha bírná a lábad, én megpatkolnálak, patkó nélkül, üres lábbal el nem bocsátnálak, de ha gyönge vagy még, gyönge a patkóra, csak azt mondom , te kiscsikó, hallgass a jó szóra: menj haza anyádhoz, kihez mennél máshoz, feküdj mellé a szalmába, két mellső lábához! - Ennyit mondott, s vette máris a nagykalapácsot, a csikó is lába alá megint a világot.

- No mostan, bal lábam, no mostan, jobb lábam, most mondjátok, merre menjek, melyik utat járjam? - Szól az egyik: arra, szól a másik: erre, de a csikó azt gondolja, legjobb már semerre... Semmi útján menni Semmilyenfalvára, ahol nincs ház, nincs istálló, senki meg ne lássa, senki meg ne tudja, milyen szégyen érte, azt a patkót a kovácstól mily hiába kérte! Így mendegélt a kiscsikó se halva, se élve, amikor eléje toppant az a macskaszájból pottyant, azatudjátokmelyikvolt, azameseelejinvolt piciri egérke. Tűbe fűzött cérnaszálnál vékonyabb a hangja, de azért a kicsi csikó mégiscsak meghallja, amikor így szól hozzája:

 

- Kicsi szívben nagy a hála, jót tettél, hát érte jót várhatsz cserébe! Ha te nem szólsz a macskának, rég megevett volna, lenne sírom, mint apámnak, annyi cincogó fajtámnak, kardos körmű-fogú macska feneketlen torka. De te olyan csudát tettél, egy szavaddal megmentettél, egyet szóltál, és a macska máris földre ejtett - hálából elmondok most egy tücsökdalra szerzett papírt, ceruzát nem látott hajnali harmatba mártott fűszállal írt verset - szólt és belekezdett:

"Lapulevél háta, az van írva rája, egyszer egy kiscsikó elment Semmilyenfalvára. Fényes reggel indult, kormos éjszakára, csak akkor ért a kiscsikó Semmilyenfalvára. Olyan nagyon fáradt, rögtön lefeküdne, ha csak egy szál szalmára is, ha csak egy szál fűre. Mikor lefeküdne, akkor érzi, látja, kalimpál a levegőben de mind a négy lába. Tudja már, hogy baj van, lépne már a földre, de hát Semmilyenfalvának semmilyen a földje, Ha semmi a földje, rétje is csak semmi, aki azon fog legelni, semmit fog legelni. Nem vágyik már másra, bárcsak nőne szárnya, ha nem élhet lent a földön, az egekbe szállna. De ha odaszállna, ugyan hova szállna, mert csak semmilyen ég borul Semmilyenfalvára. Fönn a semmi égen semmi nap világít, attól van ott olyan sötét, hogy semmi se látszik. Örökös
az éjjel, csillag mégse lángol, semmi-csillag nyájak mellett semmi-hold a pásztor. Nem volt ottan tegnap, nem lesz soha holnap, egy van csak ott, az a híres nesze-semmi-fogjad. Hát azt jól megfogta szegény kiscsikója, azóta is ott lebeg a levegőben lógva!"

Nem tudta az egér tovább, én se mondhatom már tovább ezt a tücsökkótán jegyzett, egérfoggal kihegyezett fűszállal írt verset - csak azt tudom, hogy a csikó ijedtében olyat ugrott, rögtön otthon termett... 
Patkót, kovácsot feledve, a szalmába heveredve, odabújt anyjához, lehajtotta selyemszőrű, fehér foltos kicsi fejét két mellső lábához. El is aludt, és az anyja olyan álmot súgott a fülébe, azt álmodta, hogy már nagy ló, most fogják be a szénásszekérbe. Kocsiúton patkó csattog, ő viseli ezt a patkót, mit a kovács vasból patkolt, színigazi vasból, ahol megyen, ahányat lép, ahány kőre, kavicsra lép, szikra pattan abból. Patkóverte kő és kavics szikrákat virágzik, és a szikrák fölrepülnek az égbolt aljáig. Ottan szirmukat kibontva, eget-földet beragyogva, hajnalig lebegve, csillagok közé beállnak, maguk is csillaggá válnak - este van már, este.   Este van már, éjszaka lesz, nem mindenki látja, az éjszaka szép kertjének mennyi a virága.

Első virág: csillagvirág, a második: szentjánosbogárka, a harmadik: a madarak, cinkék, rigók, szarkák, varjak fészekbe bújt álma - a negyedik és a legszebb istálló szalmáján termett: a kiscsikó anyjasúgta álma! Hangja is annyi az éjnek, amennyi virága, olyan a táj, olyan, mint egy óriási csuda zeneláda. Húzza már a tücsök, húzza, első sötét óta, hegedű az egyik lába, másik a vonója. S mert hát kell a nagybőgő is a hegedű mellett, mocsár partján, kút káváján, békák is brekegnek. Kisbőgő, nagybőgő, kisbéka, nagybéka, tücsök hangja, béka hangja, mint a fehér kréta, mint a fehér kréta, fekete táblára, úgy írja rá az éjszaka fekete falára, füvekre és fákra, tóra, rét hátára, csillagfényes mindenségre, az egész világra, ezt a nótát, ezt az egyet, mert most csak ez járja:

"Egérfogta-rágtalapulevél háta, nem megy el a mi kis csikónk Semmilyenfalvára!"

Kép forrása: Kép forrása: borsoo.blogspot.com

Nagy Bandó András: Pej paripám

Járatom délben a

lépeget vélem a

itt kocog énvelem pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végén a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Baktat az úton a

lépdel a téren a

járogat vélem a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Vágtat a réten a

vágtat a völgyben a

vágtat a hegynek a pej paripám. Hej, paripám!

Fölrepül vélem a

ott röpül vélem a

szárnyal az égben a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Kép forrása: Found on redtedart.com

Kép forrása: radmegan.blogspot.com

Kép forrása: Found on blogtiale.blogspot.com

Kép forrása: Found on mrskingrocks.blogspot.com

Jelről jelre: falevél

Kép forrása: Found on liljorochtulpaner.blogspot.it

Gryllus Vilmos: Őszi levél

- Hova mész falevél?
- Oda, hova visz a szél.

- Honnan jössz falevél?
- Fa ágáról hoz a szél.

- Fázol-e falevél?
- Hideg bizony ez a szél!

- Szállj tova falevél!
- Röpülök, ha fúj a szél.
Egy kis huncut szélgyerek
falevelet kergetett.
Összevissza kavarta,
feldobálta magasra.

Rászórta a fejemre,
leráztam én nevetve;
feldobáltam, fel az égbe,
kapaszkodjon meg a szélbe!
Szabó Gitta: A kis falevél

Beköszöntött az ősz, hűvösebbre fordult az idő. A szél hintáztatta a faleveleket, és ilyenkor a kis falevél nagyon jól érezte magát.
- Mami, mami! Gyere, hintázz velem!- hívta édesanyját, a Nagylevelet.
Vidáman hintáztak, ám a mama egy-kettőre elfáradt, mert így ősszel erősebben kellett kapaszkodnia, hogy le ne essen.
A Kislevél minden nap talált valami furcsát, amit addig még nem látott.
- Anyu! Olyan hideg van, pedig süt a Nap!
- Hát igen, itt van az ősz. Azután jön a tél.
- Anyu! Milyen az a tél? Én még soha sem láttam olyat.
- Télen fehér hó borítja a fákat, és nagyon hideg van. De addigra  mi már nem leszünk a fán.
- Akkor hol leszünk? – kérdezte csodálkozva Kislevél.
- A földön. Ősszel a levelek mind lehullnak a földre. Vastagon betakarják a fa tövében lévő apróbb növényeket, és téli búvóhelyet nyújtanak a kicsinyke állatoknak. Például a sündisznó is a levéltakaró alatt, alussza át a telet. Ha a ruhánk színe, vörösre és sárgára változik, néhány napon belül, akkor egymásba kapaszkodunk, és együtt libegünk majd a föld felé. Meglátod milyen jó lesz!
A Kislevél egyik reggel tűzpiros ruhában ébredt.
- Anyu! Nézd milyen gyönyörű! – és örömében táncra perdült, ám egy óvatlan mozdulat után a nevetést kiáltás váltotta fel.
- Jaj! Anyu, segíts! Lezuhanok!
- Feszítsd ki magad, hogy lassabban zuhanj!- kiáltotta utána Nagylevél. – Mindjárt jövök én is, és megfoglak!
Amikor utolérte a kislevelet, óvatosan alásiklott, és most már együtt libegtek lefelé.
- Anyu, ez csodálatos! Igazad volt! Ilyen remek, dolog még soha sem történt velem.
- Figyelj! Nem sokára földet érünk – figyelmeztette a Nagylevél. – Hopp! Meg is érkeztünk! Tudod – mondta a mama -, napokon belül leesik a hó, és betakarja a lehullott leveleket. Ruhánk  elázik, elrongyolódik, összekeveredik a többi levélével. Aztán, mikor jön a tavasz, a hó olvadni kezd, és a földbe mossa az elázott leveleket. Ez új erőt ad a földnek.
- Ez borzasztó! A gyönyörű piros ruhám el fog szakadni? Pedig én annyira szeretem!
- A leveleknek ez a sorsuk. Ősszel leesnek a fáról. Védik és melegítik az apróbb élőlényeket, táplálják a földet, és tavasszal új élet születik belőlük. És persze Te is új ruhát kapsz.
Hamarosan jött egy hideg fuvallat, és nyomában sűrűn esni kezdett a hó. Kislevél az édesanyjával összeölelkezve pihent a fehér takaró alatt. Mielőtt elaludtak volna, Kislevélnek ismét  furdalni kezdte oldalát a kíváncsiság.
- Anyu! Csak azt mondd meg még nekem, mi lesz tavasszal?
- Az emberek azt mondják, akkor éled a természet. A fák rügyezni kezdenek, melegebben süt a Nap, elolvad a hó.
- És mi? – kérdezte óvatosan Kislevél, mert már említett a mamája valamit neki erről, és félt a választól.
- Mi a hólével és többi levéllel a talajba szívódunk, aztán friss fű  és szép színes virágok kapnak életre a táplálékban gazdag földből. Hóvirág, ibolya, kankalin, százszorszép, nefelejcs, és még sok - sok más virág is.
- Én ibolya szeretnék lenni! – suttogta a Kislevél.
- Nekem is tetszik az ibolya. Együtt fogjuk köszönteni az illatukkal a tavaszt. Jó lesz? De most már aludjunk! Elfáradtam.
Kislevél szorosabban bújt édesanyjához, majd megnyugodva elszenderedett.
Álmában is várta a tavaszt, amikor majd felveheti vadonatúj, ibolyakék ruháját.

 

Kép forrása: Found on flickr.com

Kép forrása: Found on buzzfeed.com

Kép forrása: Found on frugalfun4boys.com

Kép forrása: Found on livedan330.com

Kép forrása: Found on shop.hobbylobby.com

jelről jelre 22. - Rózsa

Rózsa a mély érzelmek jelképe

Én kis kertet kerteltem,
Bazsarózsát ültettem.
Szél, szél fújdogálja,
Eső, eső veregeti, huss!

A játék menete:

Az első sor elmondásakor körözünk a tenyérben. Utána, a második sornál ujjunkkal böködjük. Ezt követően két kezünkkel a gyermek tenyerét összekulcsolva lengessük. Az „Eső, eső veregeti, huss!” sorra pedig paskoljuk a gyermek tenyerét, a „huss”-ra hessintve, tárjuk szét két karunk.
Máshogy is játszhatjuk: Ültessünk tenyérbe, hát, has közepébe és végül a fejük búbjára is!

Rózsa és Ibolya

Volt egyszer egy király, volt annak egy nagyon szép lánya, Ibolya, meg egy második felesége. A mostoha boszorkány volt, és nem szerette a lányt sohasem.

Egyszer azt mondja az urának:

- Ezt a lányt férjhez kellene adni, de csak olyan legényhez adom, aki kiállja a három próbát.

Mentek sokan nézni Ibolyát, de senki sem tudta megkapni, mert senki sem állta ki a három próbát.

Meghallotta ezt a szomszéd király, azt mondja a fiának, Rózsának:

- Eredj, nézd meg azt az Ibolyát, ha szereted, vedd el. Ismerem az apját, jó ember.

Felkészült a királyfi, elment szétnézni. Legelőször is a királylánnyal beszélt:

- Hozzám jössz-e, szívem szerelme?

- Jaj, ne kérj meg - válaszolta Ibolya -, mert a gonosz mostohám három kérdést intéz hozzád, s ha azt nem tudod megfejteni; véged.

De nem ijedt meg Rózsa. Bement a királyhoz, megkérte Ibolya kezét. A boszorkány is bement, és azt mondta:

- Ha a három próbát kiállod, akkor elviheted Ibolyát, másképpen nem. Az első próba: látod azt a nagy hegyet ott? Azt elhordod onnan a helyét szőlővel beülteted, leszüreteled, szép piros borából holnap kóstolót hozol.

Elment Rózsa nagy búsan, egyenest Ibolyához.

- No, min búsulsz? - kérdi tőle a lány.

- Jaj, nem tudom megtenni, amit a mostohád kér, akkor pedig nem leszel az enyém! Azt mondta, azt a nagy hegyet az éjszaka hordjam el, a helyét ültessem be szőlővel, szüreteljem le, holnap délben szép piros borával tisztelegjek nála!

- Csak ez a baj? - mondja Ibolya. - Akkor csak feküdj le nyugodtan, kelj fel hat órakor reggel, öltözz fel, úgy gyere hozzám!

Lefeküdt Rózsa, másnap reggel, mikor felkel, és kinéz az ablakon, nem lát hegyet sehol sem, de látja a szőlőt. Felöltözik, megy Ibolya szobájába. Ibolya tartja a kezében az üveg piros bort.

- Itt van, vidd a Vénasszony szobájába, add oda neki!

Mikor a Vénboszorkány meglátta, hogy Rózsa hozza a bort, a méregtől majd megpukkad, de azért azt mondja:

- Ez már idáig jól van. De látod azt a nagy erdőt? Kivágod a fáját, ölbe rakod, a földet felszántod, beveted, holnap reggel szép kalácsával tisztelkedel nálam! - Elment Rózsa nagy búsan Ibolyához:

- Második kívánsága anyádnak, hogy ezt a sűrű erdőt kivágjam, a fáját csomóba rakjam, a földet felszántsam, bevessem búzával, holnap reggel búzakaláccsal tisztelkedjem nála.

- Hó, csak ennyi a baj? - mondja Ibolya. - Feküdj le, reggel kelj fel hat órakor, gyere be hozzám.

Rózsa lefeküdt. Mindjárt reggel kinéz az ablakon, látja, hogy már csak tarló van a földön. Felöltözik, bemegy Ibolyához, hát ott van a szép kalács.

Azt mondja Ibolya:

- Vigyed a Vénasszonynak!

Mikor meglátta a Vénasszony a szép kalácsot, elfogta a méreg. Azt gondolta magában: “No megállj, csak várjál, várjál, majd a harmadik parancsot tedd meg, tudom, vége lesz az életednek!” Aztán fennszóval azt mondja:

- Van nekem három paripám, ha meg tudod nyergelni, tiéd lesz Ibolya!

Elmegy nagy búsan Rózsa Ibolyához, mondja neki:

- Most segítsél, kedves Ibolyám!

- Mit parancsolt most az a gonosz asszony?

- Azt mondta, van neki három paripája, ha meg tudom nyergelni, csak úgy leszel az enyém.

- Jaj, kedvesem! - mondja Ibolya - ez lesz a legnehezebb! Az első paripa az apám lesz - a Boszorkány átvarázsolja paripává -, az apámat egy kicsit kímélheted, ő nem oka semminek; a második lesz a gonosz mostohám, zaklasd, kergesd meg, őneki nem árt, hogy a harmadik ki lesz, könnyen kitalálhatod, a szívedre bízom!

Rózsa megindult az istálló felé, kivezette az Öreget, felült a nyeregbe, egyet fordult vele, leszállott róla, bevezette az istállóba.

Azután kivezette a Vénboszorkányt, felült a hátára, jól megnyergelte, jól megsarkantyúzta. Mikor már nem tudott menni, leszállott róla, bevezette az istállóba.

- No, vén kutya - mondta neki -, kellett ez neked?

Kivezette a harmadik paripát, gyöngéden ráült, egyet fordult vele, bevezette az istállóba, selyemkendőjével végigtörölte, azután hazament. Másnap elment Ibolyához. Mondja neki Ibolya:

- Letelt a három próba, de azért mégsem adnak neked!

- Akkor megszöktetlek! - mondja Rózsa.

- De észrevesznek - mondja Ibolya.

- Kerítünk egy tűt - mondja Rózsa -, megszúrjuk a kezünket, három-három csepp vért csöpögtetünk az asztalra, míg az fel nem szárad, ha kiáltja nevünket a mostoha, felelnek azok rá.

Ahogy mondták, úgy cselekedtek, avval elszöktek. Egyszer csak kiáltja a Vénboszorkány:

- Rózsa! Ibolya!

- Itt vagyok, itt vagyok! - felelnek rá a vércseppek.

Megnyugodott a Vénboszorkány, lefeküdt újra. Ezalatt már messzire ért Rózsa meg Ibolya.

Egyszer azt mondja Ibolya:

- Nézz hátra, ég a fülem, úgy hallom, apám jön.

Hátranéz Rózsa, hát az Öreg ment utánuk, szél alakjában. Hátravetett Rózsa egy fésűt, olyan erdő kerekedett a háta mögött, hogy mikor kijutott az Öreg az erdőből, ők már hetedhét országon túl voltak.

Egyszer megint szól Ibolya:

- Nézz hátra, megint itt az apám!

Visszanéz Rózsa.

- Már itt van - mondja - a nyomunkban! - Hátravetett egy bontófésűt, kerekedett olyan víz abból, hogy az Öreg nem mert nekimenni, visszatért, az Öregasszony jól elverte.

Kapta most az asszony a seprűnyelet, ráült.

Mondja egyszer Ibolya Rózsának:

- Nézz hátra, viszket a fejem, most a Vénboszorkány jön. Hanem te itt tóvá változol, én meg kacsa leszek benned.

Úgy is lett. Mire a boszorkány odaért, akkorra Ibolya vígan úszott a tóban. De nem azért volt boszorkány a Boszorkány, hogy meg ne tudja, hogy kicsoda az ott a vízen. Leszállott a seprűről, belement a tóba.

- Na, megállj, csúf lány! - mondja - majd megfoglak én most!

De Ibolya tudta, hogy mit akar a mostoha, beljebb úszott a tóba, ahol legmélyebb volt, aztán hirtelen Ibolya kiszállott, visszaváltozott lánnyá, Rózsát legénnyé változtatta, felkapta a söprűt, elmentek vele, meg sem álltak Rózsa birodalmáig. A Vénasszony pedig hazament, jól elverte a Vénembert otthon.

- Te vagy az oka, hogy ilyen a lányod! - mondta.

Az öreg erre megátkozta a lányát, hogy Rózsa felejtse el.

Hát amint megy Rózsa meg Ibolya, azt mondja Ibolya:

- Eredj te előre, én csak az apád házáig megyek. Ha kellek, eljöttök értem, majd én addig ködből palotát építek.

Elindult hát Rózsa egyedül.

Az apja éppen a kapuban ült.

- Ugyan, hol jártál, merre jártál, hogy ilyen sokáig odavoltál? - kérdi a fiától.

De az elfelejtett mindent, nem tudott szólni semmit se.

- No jó, hogy hazaértél. Megházasítlak, holnap lesz a lakodalom! - mondja az apa.

- Jól van, édesapám, itt is az ideje!

Másnap jöttek is a lakodalmasok. Ibolya látta a menetet, azt mondja egy koldusnak:

- Nektek adom a palotát, ha kiáltjátok, amit én mondok.

De a koldusok azt mondták, hogy nem vesztik el hivatalukat érte. De volt ott tíz cigánygyerek is, Ibolya azoknak mondta.

- Kiáltjuk mi, kisasszony! - felelték a cigánygyerekek.

- No, ha kiáltjátok, tiétek lesz az a szép palota! Majd elmondom előttetek, mit kell mondani, ti meg csak kiabáljátok utánam!

Hát mikor odaér Rózsa a menyasszonyával, kiáltja is a tíz gyerek:

- Ne feledkezzenek a szegény árváról, mint elfeledkezett Rózsa Ibolyáról!

Ekkor jutott csak eszébe Rózsának, hogy neki Ibolyája van. Mindjárt otthagyta a menyasszo­nyát. Ibolyához szaladt, a menyasszony pedig a régi vőlegényéhez, mert annak is volt másik vőlegénye, akit szeretett, Rózsához csak azért akart férjhez menni, mert gazdag volt.

Aztán mindnyájan megesküdtek, a menyasszony a vőlegényével, Rózsa meg Ibolyával. A cigányoknak pedig ott maradt a nagy palota, megörültek neki, mert semmiféle ivadékuknak sem volt olyan. Lefeküdtek benne és éjfél felé azon veszik magukat észre, hogy nagyon fáznak, a csillagokat látják a fejük felett, alattuk pedig a zöld füvet, mert a palota ködből volt, és elpárolgott.

Rózsa sütemény

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 3-4 darab alma
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • Fél citrom
  • Csipet szerecsendió

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Miután megmostuk az almákat, vékony szeletekre vágjuk. Felteszünk forrni 2-3 dl vizet 3 evőkanál kristálycukorral, 1 teáskanál fahéjjal és 2 evőkanál citromlével. Amikor forr, belerakjuk az almaszeleteket és körülbelül 2 percig hagyjuk benne, hogy könnyen hajlíthatók legyenek a szeleteket. Szűrőkanállal kivesszük és papírtörlőre rakjuk.
A tésztát vékonyra nyújtjuk, és derelyevágóval 2-3 cm-es csíkokra vágjuk. Megszórjuk fahéj, cukor, szerecsendió és citromhéj keverékével. Az almaszeleteket jobbról kezdjük el rakni a tésztacsíkokra úgy, hogy kissé fedjék egymást. Ezután jó szorosan felcsavarjuk, de ezt már balról kezdjük. A végén a tésztát vizes kézzel összenyomjuk. A sütőpapírral kibélelt tepsiben lévő almarózsákat betesszük az előmelegített sütőbe, és körülbelül 25 perc alatt készre sütjük. Tálalásnál porcukorral megszórjuk.

Forrás: http://www.femcafe.hu/

Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Kép forrása: Found on kristasewinspired.blogspot.com

Kép forrása: weeheartart.blogspot.com

Kép forrása: Found on sweethomedetails.com

Kép forrása: Found on kollewin.com

Dekoráció

Kép forrása: Found on jamiebrock.hubpages.com


Kép forrása: Found on indulgy.com

Csillag tánc

Kép forrása: espetitestetesdelart.blogspot.fr,


Matos Maja: Csillag

Kicsi csillag ég peremén

Ragyog, fénylik, tündököl.

Társai közt bújócskázik,

Hold apóra ráköszön.

Kicsi vagyok, épp most jöttem,

Bárányfelhők várnak rám,

Keringözünk, bújócskázunk.

Kering?zünk, bújócskázunk.

Kerek ég az én tanyám!

Kép forrása: increations.blogspot.com

 

Szalay Borbála: Az örködő csillagok

Az öreg hold fönn az égen
már jó messze baktatott,
mire sorban fölébredtek
körötte a csillagok.

Tündökölve, sziporkáztak
a parányi mécsesek,
talán éppen vetélkedtek:
melyiküknek fénye szebb?

Minden este akkor keltek,
mikor a nap lebukott,
nem csoda, hogy,
életükben sosem látták a napot.

Hát egy éjjel, őszi éjjel
három csillag mit csinált:
a keleti égbolt szélén
összedugta buksiját.

Sugdolóztak, tanakodtak,
szövögették tervüket:
ébren várják be a hajnalt,
le nem hunyják szemüket.

Mikor reggel munkába áll –
meglesik majd a napot,
hadd lássák már egyszer ők is,
ők, az éji csillagok.

Strázsált ám a három csillag,
kitartóan őrködött,
egyre leste, mikor bukkan,
fel a nap a föld fölött…

Csakhogy mire jött a hajnal,
s halvány fénye szertefolyt,
a három kis őrszem közül
kettő bizony bóbiskolt.

A harmadik álmot űzve
egyet-egyet pislogott:
– Nemsokára itt a reggel!
Meg kell látnom a napot!…

Ám erősebb volt az álom,
s a kis mécses kialudt…
Épp mikor az új reggel
a nap előtt tárt kaput.

Kép forrása: hellokids.com

 

A csillagruha (magyar népmese)

Volt egyszer egy lányka; apja is, anyja is meghalt, s ő maga olyan nagy szegénységbe jutott, hogy már nem volt egyebe, mint az egy szál rajta való ruhája meg a kezében egy darabka kenyér.

Gondolta szegény lányka, ha már nincs senkije, semmije, mit időzzék a faluban; elindult hát, neki a világnak, az egy szál rajta való ruhában s kezében a darabka kenyérrel.

Ahogy megy, mendegél az országúton, szembejön egy öregember, meglátja a lányka kezében a kenyeret, és azt mondja:

– Jaj, édes lelkem, három napja nem ettem, rettentően éhes vagyok, kérlek, szánj meg egy darabka kenyérrel! A lánykának megesett a szíve az éhes öregemberen, s odaadta neki a kenyerét.

Ment tovább, egyszer csak lát az út mentén egy didergő kisfiút. Azt mondja a kisfiú:

– Jaj, kérlek, szánj meg engem, látod, majd megfagyok itt a hidegben, legkivált a fejem fázik.

A lányka odaadta a sapkáját a kisfiúnak, s ment tovább. Ahogy megy, mendegél, szembetalálkozik egy anyókával.

– Jaj, édes lányom – mondja az anyóka –, látod, milyen keserves sorsra jutottam, már egy ruhám sincs, amivel a testemet befedhetném. A lányka megszánta az anyót, levetette a ruháját, ráadta az anyókára, s ment tovább.

Ahogy megy, mendegél, talál az útfélen egy öreg koldust; mutatja az öreg koldus a lábát:

– Jaj, édes lányom, látod, hogy feltörte a talpamat ez a köves út, menni se bírok tovább, csak ülök itt az útfélen a fagyban.

A lányka megszánta a koldust, levetette gyorsan a cipőjét, és nekiadta. Mezítláb ment tovább, de már így, cipő nélkül, ruha nélkül nem akart tovább az úton menni, letért hát, be egy erdőbe.

Közben beesteledett, leszállt a sötétség. Megy a lányka az erdőben, egyszer csak hallja, hogy valaki sír, siránkozik a fák közt:

– Jaj nekem, boldogtalannak, egy árva ing nem sok, de annyim sincsen, amivel fázó testemet betakarhatnám!

A lányka nem is nézte, ki az, mi az; gyorsan lehúzta magáról az egy szál inget, amije volt, s odaadta a szegény siránkozónak.

„Úgyis sötét van, nem lát senki, ellehetek ing nélkül is” – gondolta.

Azzal fölpillantott a magasba; látta, hogy egyik csillag a másik után gyullad ki az égen.

Aztán mintha az ég megmozdult volna, mintha egy kicsit megrázta volna magát; és a következő pillanatban elkezdtek zizegve hullani a csillagok, s ahogy hullottak, mindjárt össze is fonódtak, s a lányka, aki mindenét elosztotta, egyszerre csak ott állt tetőtől talpig fényesen, zizegő, csillogó csillagruhában.

A derekán pedig csillagkötény volt, és a csillagkötény zsebében egy halomnyi csillagokból való drágakő; és a kislány soha többé nem látott ínséget, s holta napjáig gondtalanul élt a csillagpénzből.

Kép forrása: snapcreativity.com

 

Kép forrása: www.thecraftycrow.net
Kép forrása: www.lionbrand.com

Kép forrása:
Kép forrása:
Kép forrása: 

One Artsy Mama

+1 ötlet:








Jelről jelre 20. Tulipán

Tulipán a bölcsesség jelképe

Kiss Dénes: Tulipán
Tuli, tuli, tulipán,
Piroslik a kertben,
Virágparázs, virágparázs,
Tűz sem pirul szebben.

Kányádi Sándor: A néma tulipán

Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.
Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.
De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.
Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örül a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.
Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.
Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág vagy – rágondolni is rossz – a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?
Féltékenyek lettek az illatukra.
Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával, meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.
Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.
Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába.
A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.
Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.
Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva. A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.

Virágszirom kandírozás

Egy kis tálkában üssünk fel egy tojásfehérjét és pár csepp vízzel verjük fel amíg éppencsak elkezd habosodni. Egy másik tálkába tegyünk nagyon finom kristálycukrot. A megmosott, megszárított és száráról lecsípett virágfejeket egyenként kis ecsettel minden oldalán kenjük meg a fehérjével, de ne kenjük túl! Majd óvatosan mártsuk a cukorba úgy, hogy minden oldalát érje, ezután helyezzük őket zsírpapírral kibélelt tálcákra és hagyjuk teljesen megszáradni minimum egy éjszakát..A teljesen száraz cukrozott virágokat, légmentesen lezárt tartókban, akár fél évnél tovább is eltarthatjuk.

Kép forrása: gingerscukraszda.blogspot.com

Nyalóka:

Kép forrása: www.sugarcraft.com

Kép forrása: www.blogmemom.com

Kép forrása: www.carefreecrafts.com

Kép forrása: www.craftsinstitute.com

Kép forrása: simply-sweet-crafts.blogspot.com

Tulipán baba

Kép forrása: https://www.etsy.com/listing

Kép forrása: Found on etsy.com

 


Jelről jelre 19. - Gomba

Gomba a bőség és gazdagság jelképe

Furcsa kis növény a gomba
Itt-ott nő és nem egy sorban.
Az egyik, jajj, csupa méreg
A másik meg finom étek.
Az egyiknek kalapja van,
A másiknak kucsmája van
A fejfedőt le nem veszik
Egymást bizony nem köszönti.

Kép forrása: Hinterland Mama

Szutyejev: A gomba alatt

A hangyát egyszer utólérte egy nagy eső. Hova bújjék előle? Egy apró kis gombát látott meg a Hangya a tisztáson, odaszaladt és elbújt a gomba kalapja alá. Üldögél a gomba tövében, várja, hogy elálljon az eső. Ámde az eső egyre jobban zuhogott. Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához.
-Hangyácska, Hangyácska, engedj ide emgem is a gomba alá! Úgy eláztam, nem tudok repülni!
-Már hogyan is engednélek - kérdezte a Hangya -, hiszen magam is csak éppen elférek alatta?!
-Sebaj! Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást.
Erre aztán a Hangya beeresztette a Pillangót a gomba alá. Az eső meg egyre csak zuhogott. Futva jön Egérke.
-Engedjetek a gomba alá engem is! Patakokban folyik a víz rajtam!
-Ugyan hogyan engedhetnénk ide? Nincs itt már szabad hely.
-Húzzátok magatokat összébb egy kicsit!
Összébb húzták magukat és beengedték az Egérkét a gomba alá. Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb, és így sírt-rítt:
-Megázott a tollacskám, megfáradt a szárnyacskám! Engedjetek be engem is a gomba alá megszáradni, megpihenni, az eső végét kivárni!
-Nincs már több hely!
-Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket!
-Na jól van. Összébb húzódtak - jutott hely a Verébnek is. Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát.
-Bújtassatok el! - kiáltozta. - Mentsetek meg! Üldöz a Róka!
-Sajnálom a Nyulat - szólt a Hangya. - Tudjátok mit? Húzdózkodjunk összébb! Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is.
-Nem láttátok a Nyulat? - kérdezte.
-Nem láttuk bizony! Közelebb lopakodott a Róka, és szaglászni kezdett.
-Nem itt bújt el?
-Ugyan, hogy bújhatott volna ide? Megcsóválta a farkát a Róka, és elment. Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és azt mondta:
-Hát ez hogyan történhetett? Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk!
-Brehehehe! Brehehehe! - heherészett valaki. Mindannyian odanéztek: a gomba kalapján ült a Béka, és jóízűen nevetett:
-Ó, ti okosok! Hiszen a gomba... A mondatot abbahagyta, őket pedig otthagyta. Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek.

Kép forrása: Hinterland Mama

Gomba süti

Kép forrása: www.sutigyar.hu

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált keksz
  • 30 dkg por cukor
  • 2 dl rum
  • 1 csomag babapiskóta
  • 50 dkg margarin
  • étcsoki
  • olaj

Elkészítés:

A babapiskótákat kettétörjük, porcukor, margarin és rum keverékével összeragasztjuk. Ez lesz a gomba szára. 

Elkeverjük a maradék margarint (kb. 35 dkg) kb. 46 dkg darált kekszet, a maradék rumot és kb. 20 dkg porcukrot. Kisebb szedőkanalat kevés darált keksszel meghintünk, majd a masszát nyomkodjuk bele a szedőkanálba, majd belenyomjuk a gomba szárát is, és ügyesen kiemeljük. Minden egyes gombafej előtt meg kell hinteni darált keksszel a kanalat. Egyszerűbb sokkal ha a gomba szárát akkor nyomjuk bele a a tetejébe, amíg a szedőkanálban van. 

Ha elkészültünk a gombákkal, a csokit felolvasztjuk gőz felett, étolajjal simára keverjük. Ezzel öntjük le a gomba tetejét. Ha maradt krémünk a szárak ragasztásából, ezzel megkenhetjük a kalapok alját. Marcipánágyon jól néz ki, ünnepekre, lakodalmakba is nagyon mutatós. Kb. 20 db gomba lesz ebből az adagból.

Forrás: http://www.mindmegette.hu/

Kép forrása: thelongthread.com

Kép forrása: www.inciminci.com

Kép forrása: indulgy.com

Kép forrása: untiks.com

Kép forrása: dollarstorecrafts.com

Kép forrása: www.purlbee.com

Kép forrása: eclecticproducts.wordpress.com

+1 ötlet:

Kép forrása: cakeslikesaparty.com

Jelről, jelre 18. - Béka

Béka a bőség jelképe

Fésüs Éva: Békanóta

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Brekeke!...

A béka meg a holló

Békát fogott a holló, csőrébe kapta, s felrepült vele egy háztetőre. Amint zsákmányával letelepedett a tető szélén, a béka hangosan kuncogni kezdett.

- Mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte a holló.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér - válaszolta a béka -, szóra sem érdemes, csak azon nevettem, hogy milyen szerencsém van. Az apám ugyanis itt lakik, éppen ezen a tetőn. Rendkívül erős, roppant haragos természetű ember. Bizonyosan bosszút állna azon, aki bántani merészelne engem.

A holló bizony nem nagyon örült e szavaknak, s jobbnak látta, ha biztonságosabb helyen fogyasztja el zsákmányát. Átröppent hát a tető másik oldalára, az esőcsatorna mellé. Itt pihent pár pillanatig, s már éppen neki akart kezdeni a lakomának, amikor észrevette, hogy a béka megint jóízűen kuncog.

- Hát most mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér, szóra sem érdemes – válaszolt a béka. - csak eszembe jutott, hogy a nagybácsim, aki az apámnál is erősebb, éppen ezen a helyen éldegél. Aligha vinné el szárazon, aki engem bántani merne.

A holló most már nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elrepül a tetőről. Így is tett. Csőrébe kapta zsákmányát, s a közeli kút kávájára szállt, s ott letette. Már éppen neki akart kezdeni az evésnek, amikor a béka meg szólalt:

- Amint látom, kedves Holló nővér, nagyon tompa a csőröd. Nem kellene megélesítened, mielőtt enni kezdesz? Nézd csak ott azt a követ! Pompásan megfenhetnéd rajta!

A holló megfogadta tanácsot, a kőhöz reppent, fenni kezdte a csőtét. Amint egy pillanatra hátat fordított a kútnak, a béka nagyot ugrott, s eltűnt a mély vízben.

A holló csak akkor vette észre, hogy a béka eltűnt, mikor már jól megfente a csőrét. Visszareppent a kútkávára, ide nézett, oda nézett, jobbra-balra forgatta a fejét, de a békát csak nem látta sehol.

Végül megsejtette, hogy alighanem a kútban van, s kiáltozni kezdett:

- Béka öcsém, kedves Béka öcsém, már megijedtem, hogy elvesztél! Jó éles a csőröm, gyere ki, hadd egyelek meg!

- Ó, de sajnálom, kedves Holló nővér - válaszolta a béka-, képzeld csak, nem tudok felmászni a kút oldalán. Gyere le értem, ha meg akarsz enni! - szólt, majd lemerült a mély víz fenekére.

Béka süti

 

Hozzávalók:
50 dkg darált háztartási keksz
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 ek kakaópor
1 cs vaníliás cukor
1 ek rumaroma
2 dl meggylé
1/2 cs kókuszreszelék
1 mandulaaroma

Elkészítése:
A háztartási kekszet elkeverem  a felolvasztott vajjal, porcukorral,  vaníliás cukorral és kakaóval. Hozzáadom a rumaromát és  meggylét.  Nedves kézzel kúpokat  formálok a masszából, megpróbálok békás külsőt kölcsönözni neki. Majd megforgatom a mandulaaromával zöldre festett kókuszreszelékben.
A béka nyelvét kimaradt fondantból (lehet piros gumicukorból is), a szemet pedig francia drazséból készítettem.

 

Forrás: http://receptek-liza.blogspot.hu/

Kép forrása: drexelpapercuts.wikispaces.com

Kép forrása: inkspiredmusings.blogspot.com

Kép forrása: www.etsy.com

Kép forrása: www.timesrecordnews.com

Kép forása: learningandteachingwithpreschoolers.blogspot.com

Kép forrása: rainydaymum.co.uk


Jelről jelre 16. - Méhecske

Méhecske a szorgalom és tisztaság jelképe

Helen Bereg: Méhecske

Sárga csíkja, pihék ezre

Feketével keretezve.

A természet öltöztette
Eme csodás csíkos mezbe.

Mezőn repked, száll a széllel

Incselkedve a bibékkel.

Virág kelyhén vígan zenél

Édes, mézes züm-züm zenét.
A telhetetlen méhecske

Nem is olyan messze, a kertek alján, kis méhecske született az egyik méhkasban. Még ki sem nyitotta a szemét, máris mohón cuclizta az édes mézet. Telt múlt az idő, a kis méhecske iskolába került. Ahogy megnőtt, úgy növekedett a torkossága. Amikor a többi méhecske a tanító nénire figyelt, ő bizony lépes mézet szopogatott. Ha csak tehette, beosont a mézes kamrába, és nyalta-falta, kanalazta a mézet. Bizony, a mi kis méhecskénk telhetetlen méhecske volt.

Eljött a tavasz ideje. A Nap sugarai végigcsókolgatták a réteket, a sok virág kivirult, kiszínesedett.

A kék égen előbukkant Felhőanyó, és langyos esővel öntözgette, locsolgatta a kertek, mezők virágait.

A virágok szemlátomást nőttek, növekedtek.

A tavasz köszöntésére a tücsökzenekar vidám muzsikába kezdett a réten.

Kecsesen hajladoztak, ringtak a mező szépei, szólt a tücsökzene, folyt a tánc, virágillattal telt meg a levegő.

A méhkas őre észrevette a feléje szálló illatfelhőket. Nagyon megörült, és azonnal megfújta a tavaszt hirdető harsonát. Erre a jelre vártak egész télen át a kis méhek.

Szép rendben igyekeztek a raktárhoz, ahol a mézgyűjtő szívókákat osztogatták. Legelsőnek a mi kis méhecskénk repült a kijárat felé.

A méhrajok kiszálltak. A telhetetlen méhecske mindegyiknél jobban vágyott arra, hogy megkóstolja a friss virágnektárt.

Együtt szállt a raj az illatos tavaszi levegőben a virágos kert felé. A telhetetlen méhecske azonban különvált a többiektől.

Egy nagy harangvirág kelyhébe bújt be, ahol alaposan belakmározott a nektárból és a virágporból, azután megtöltötte szívókáját.

Amíg a többiek frissen repültek haza, a telhetetlen méhecske annyira jóllakott, hogy többször is meg kellett pihennie a virágok szirmain.

A dolgos méhecskék szorgalmasan töltögették a mézet a sejtekbe.

- Mennyivel jobb volna ezt is mind megenni – gondolta a kis telhetetlen.

Egyszer, amint megrakodva hazafelé tartott, összetalálkozott a lódarázzsal.

- Csacsi vagy te – szólította meg a lódarázs. – Ha nem vinnéd a kasba a mézet, mind a tied maradna. Az én odúmban szépen összegyűjtheted magadnak az egészet.

A körtevirág meghallotta, amit a lódarázs mondott.

- Ne hallgass a rossz tanácsra! – figyelmeztette a méhecskét. – Ne hagyd el a társaidat, mert pórul jársz!

Ámde a méhecske nem szívlelte meg az okos szót, csak az járt az eszében, hogy az övé lesz az egész méz, ha a lódarázs odújában gyűjti össze.

Így telt el a tavasz, utána a nyár: a méhkasban a sejtek sorra megteltek mézzel. A vegyészek ellenőrizték a finom ízeket. Jó volt a termés: a dolgos méhecskék megérdemlik a pihenést.

Kinn őszre fordult az idő. Egy este Szél úrfi is előbukkant s végigsüvített a tájon. A virágok elhervadtak, a fák levelei hullani kezdtek.

A telhetetlen méhecske be akart húzódni az odúba, hogy nyugodtan élvezze munkája gyümölcsét. De mi történt? A gonosz darázs az orra előtt becsapta az ajtót, még jól ki is nevette. A haszontalan méhecske meggémberedve hullt a földre, a hideg, száraz levelek közé… Fázott, éhezett es sírt. – Jaj, mit tettem? Csak még egyszer társaim között lehetnék!

A körtefán már csak egy körte volt, ugyanaz, aki virágkorában figyelmeztette, hogy ne hallgasson a rossz tanácsra. Megsajnálta a méhecskét, lepottyant melléje, átölelte, melengette és jó szóval biztatta.

Éppen arra járt az öreg kertész. Észrevette a körtét és megpillantotta mellette a dermedt méhecskét. Elcsodálkozott rajta nagyon, azután tenyerébe vette és elvitte a kashoz. Már éppen készültek bezárni a méhkas kapuját, amikor meglátták a pórul járt szökevényt.

- Jaj, soha többé nem leszek telhetetlen, nem hagyom el testvéreimet – siránkozott a kis csavargó, és a többiek megbocsájtva, boldogan nyújtották feléje a kezüket.

Mézes müzli szelet házilag

Hozzávalók:

- 12 dkg zabpehely
-20 dkg aszalt gyümölcs
- 4 ek méz
- 70 ml frissen facsart almalé
- 3 dkg dióbél
- 3 dkg mogyoró
- 3 dkg szezámmag
- fél citrom leve

A zabpelyhet száraz serpenyőben világos színűre pirítjuk. A diót és a mogyorót durvára törjük, majd a szezámmaggal egyetemben külön-külön 2-2 percig szintén száraz serpenyőben pirítjuk. Az összes, enyhén megpirított szárazanyagot egy tálba öntjük. Az aszalt gyümölcsöket aprítóba tesszük, és kicsire vagdossuk, majd a szárazanyagok mellé öntjük őket. A magos-gyümölcsös keverékre facsarjuk a citromlevet, az almalevet és a mézet. Jól összedolgozzuk, majd szilikonlappal bélelt tepsibe simítjuk. Jól lenyomkodjuk minden irányból, hogy ne maradjon benne sehol levegő. Akkor jó, ha kb. 1,5 cm magas. Előmelegített sütőbe dugjuk, és 175 fokon kb. 35 percig sütjük, amíg a massza ki nem szárad, és el nem kezd barnulni. Kivesszük, és a tepsiben hagyjuk kihűlni. Ha már nem meleg, szeleteljük. Légmentesen lezárt dobozban 1 hétig friss marad.

Recept forrása: www.pecsma.hu
Dióból
Csipeszből és zseníliadrótból:
Kép forrása: http://www.sugaraunts.com/
PEt palackból:
Villanykörtéből
Kép forrása: www.artcraftideas.net
Cserépből:
Kép forrása: www.funfamilytips.com
Gurigából
Kép forrása: www.pinterest.com
Papírtányérból:
Kép forrása: www.pinterest.com
Tojástartóból:
Kép forrása: vk.com
Kép forrása www.crafty-crafted.com

Méhkas
Tojástartóból:
Kép forrása: keepingbee.org

Cserépből:
Kép forrása: sweetvirginia.com
Lámpabúrából:
Kép forrása: blog.boxplayforkids.com

Fonalból tekerve:
Festve, nyomdázva:
Kép forrása: http://adventures-in-mommy-land.blogspot.hu/
Kép forrása: Pinned by Cheree Leonard

Jelről jelre 17. - Katica

Katica a gazdagság, gondtalan élet jelképe

Szalai Borbála: Katicabogárka
Katica -,
katica -,
katicabogárka,
jaj de szép,
jaj de szép
rajtad a kabátka!
Olyan színű,
mint a pipacs.
Hét gomb is van
rajta -
tán a szabó
piros pipacs
szirmaiból varrta.

Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Eliza-Beth: A hatpettyes katicabogár

Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták. A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:
– Katica, hová lett a pettyed?
De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.
– Adok én szívesen a pöttyeimből – mondta a gomba. – Marad nekem még akkor is sok, nyugodtan vedd el, amelyik tetszik!
– Hogy néznék ki fehér pettyel? – szomorkodott Katica. – Az enyémek mind feketék, látod? – fordította oda a szárnyait.
– Akkor vigyél kettőt, mind a két szárnyadra egyet! – ajánlotta a galóca.
– Köszönöm, de inkább keresek tovább, hátha megtalálom a sajátomat – felelte a katicabogár, és elszállt. A réten talált egy elhagyott labdát. Igaz, pöttyös volt, de biztos, hogy egyik petty sem az övé, mert túlságosan nagyok és fehérek. Pici feketét nem látott rajta, pedig jó alaposan körbemászta. Közben meg is ijedt, mert egy csupaszáj virág egyik szája megszólalt.
– Mit keresel, Katica?
– Az elveszett hetedik pettyemet – válaszolta a kis bogár. – Nem láttad véletlenül?
– Sajnos nem láttam. Szívesen adnék az enyémekből, de nekem sincs egy sem – mondta a tátika, és mutatta bársonyos sárga szirmait.
– Nem baj, te így vagy szép! – vigasztalta Katica a virágot, és továbbvándorolt. Addig-addig repkedett a réten, míg összetalálkozott a cinegével.
– De szép napszínű mellényed van, cinege! – dicsérte meg a kismadarat. – Mondd csak, nem láttad véletlenül az elveszett pettyemet?
– Sajnos nem – felelte a cinke. – De kérdezd meg a rét tündérét, hátha ő tud róla. Ott napozik éppen a harangvirág kelyhében.
Katica odaszállt, és halkan megkondította a halványlila harangvirág egyik csengettyűjét. Szilli, a rét tündére kikukucskált kelyhéből.
– Mi szél hozott erre, hétpettyes katicabogárka? – csilingelt vidám hangja.
– Sajnos már csak hatpettyes vagyok – szomorkodott Katica. – Elveszett a hetedik, a legszebb pettyem. Tudnál segíteni rajtam?
– No, nézzük csak! – töprengett el Szilli. – Mikor láttad utoljára?
– Tegnap még megvolt, az biztos – felelte Katica. – Sőt, ma reggel is láttam a patak tükrében. Aztán hancúroztunk egy jót a barátaimmal, és utána már nem volt meg.
– Nocsak! Hancúroztatok? És nem lehet, hogy esetleg a barátaid többet tudnak, mint én? – kacsintott a kis bogárra huncutul a tündér.
– Gondolod? Lehet, hogy csak megtréfáltak, és náluk van pettyeim legszebbike?
– Mindjárt meglátjuk – csilingelte a tündér, és varázspálcáját megsuhintva bűbájszavakat suttogott. A pálca nyomán képek jelentek meg a levegőben, halványan, de azért jól láthatóan. Katica a barátaival… Katica a barátai nélkül… végül a barátok Katica nélkül, ahogy vígan nevetgélve gurítják egy levél alá az elcsent hetedik pettyet. – Látod? Ott van a pettyecskéd.
– Jaj, én meg világgá szaladtam bánatomban – kacagott megkönnyebbülten Katica. – Biztos kinevetnek majd a többiek, de nem baj, most én voltam soron a tréfában. Köszönöm a segítségedet, Szilli!
Katica vidáman hazaszállt. Barátai aggódva várták, és azon nyomban visszaadták az elcsent pettyet. Végül együtt nevettek a jól sikerült tréfán, és Katica fogadkozásán: „Úgyis visszakapjátok!”

Linzer katicabogár


Hozzávalók:

Tésztához
Töltelék
  • lekvár
Díszítés
  • 5 dkg tortabevonó

Elkészítés:

A linzertésztához a szárazanyagokat a margarinnal szétmorzsoljuk, majd a tojást hozzáadjuk és készre gyúrjuk. A tésztából lecsípünk egy kis darabot és a kakaóport hozzágyúrjuk. Kis golyókat formálunk belőle, ezek lesznek a fejecskék.
A maradék sárga tésztába belegyúrjuk a festéket. Kinyújtjuk és 5 cm-es kerek kiszúróval kiszaggatjuk. Tepsibe rakjuk, felére rányomkodjuk a tészta szélére a kis golyókat és így sütjük meg. 190 fokon légkeveréses sütőben kb. 5-8 perc alatt.
Ha kihűltek lekvárral összetöltjük. Az alja a sima, erre jön a lekvár a teteje a golyóval sütött.
A csokit felolvasztjuk, és tetszés szerint díszítjük pöttyökkel!

Forrás: http://www.sutnijo.hu/

Kép forrása: www.viccbox.hu

Kép forrása: http://www.craftymorning.com/

Kép forrása: http://boldogsag-var.blogspot.hu/

Kép forrása: www.fun-stuff-to-do.com

Kép forrása: http://www.projectsforpreschoolers.com/

Kép forrása: planetforward.ca


Kép forrása: oopsydaisycrafts.blogspot.com

Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Kép forrása: Found on etsy.com

Kép forrása: Found on repiny.com

Katica szálló:

Kép forrása: kapanyel.blog.hu