Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Egy nap az óvodáért 4.

Szülői segítséggel a Föld napján

Ebben a bejegyzésben egy csokorral azokból az ötletekből, mely eddig kimaradt és biztos, hogy nem kell "szabványosítani":

Főzöcskézés:

Forrás: http://www.1001gardens.org/2014/07/20-mud-kitchen-ideas/#arvlbdata

Utazás a Föld körül:

Kép forrása: http://www.nogg.se

Kép forrása: http://www.creativeideesandsolutions.com/

Homokozás:

Kép forrása: Kodo Kids

Vizezés:

Kép forrása: Joy Guscott

Sarazás:

Kép forrása: 1001gardens.org

Rakosgatás:

Kép forrása: Nature Explore

Befejezésül egy-egy ötlet
Hogyan csinálhatunk gyorsan rendet az odvaron (is)?

Kép forrása: stjohnseward.org

Hogyan struktúrálhatod a teret?

Kép forrása: canstockphoto.com

Hogyan legyen minden kéznél?
Kép forrása: Lucas Training and Consultancy (LTCL)
+1 kérés:
A tavaszi megújulás közben gondoljatok az "apró népre is! Készítsetek bogárszállót, madár és lepkeitatót is!

Kép forrása: Found on flickr.com
Jó időt és jó hangúlatú együtt munkálkodást kívánok minden kicsinek és nagynak!

Kép forrása: cariingrassia.com

Egy nap az óvodáért 3.

Szülői segítséggel a Föld napján

Színház és mese az udvaron (is):

Kép forrása: Brincadeira de Criança

Kép forrása: memphisbotanicgarden.com

Kép forrása: farm3.static.flickr.com

Zene.bona a kertben (is):

Kép forrása: letthechildrenplay.net

Kép forrása: missoluciones-pangala.com

Képek forrása: Angelita Muller

Festés, rajzolás, Kézműveskedés a kertben (is):
Kép forrása: Mummy Musings and Mayhem

Kép forrása: Natural Playgrounds Company

Kép forrása: tts-group.co.uk

Kép forrása: pondparkns.ik.org

Kép forrása: Found on flickr.com
Befejezésül egy kis matamatika:
Kép forrása: Lucas Training and Consultancy

Kép forrása: goric.com

Kép forrása: natureplaynz.co.nz

Egy nap az óvodáért 2.

Szülői segítséggel a Föld napján

Árnyékolók

Kép forrása: Optimum Garden

Kép forrása: wefollowpics.com

Kép forrása: wefollowpics.com

Kép forrása: Found on detail-online.com
Kép forrása: naturalparentsnetwork.com

Utak:
Kép forrása:play-scapes.com

Kép forrása: Planejamento Infantil

Kép forrása: Living Green with Baby

Kép forrása: Earth Wrights

Kép forrása: https://search.yahoo.comhttps://search.yahoo.com
Kép forrása: buzzfeed.com

Kép forrása: Apartment Therapy

Egy nap az óvodáért 1.

Szülői segítséggel a Föld napján

Évek óta hagyomány az óvodánkban, hogy a Föld napján a szülők segítségével szépítgetjük. Ehhez keresgéltem ötleteket és arra gondoltam, hogy hátha Nektek is jól jön egy-két ötlet:

Pet palack újrahasznosítása

Kép forrása: Amazing Interior Design

Kép forrása:paulinaarcklin.nl

Kép forrása: balconygardenweb.com

Kép forrása: ArchitectureArtDesigns

Kép forrása: Guía de Jardinería

Kép forrása: sfglobe.com

Kép forrása: unavidalucida.com.ar

Kép forrása: Washington Post

Kép forrása: Adventures Of Adam

És, ha már elfáradtunk a munkában, akkor jöhet a JÁTÉK:
Kép forrása: http://www.slowtrav.com

Kép forrása: SIMONEmadeit Party Printables

Kép forrása: https://www.yahoo.com

Kép forrása: blog.travelpod.com

Cinege album: A Föld napja 2015.

Ez (is) történt a héten:

1. Meghívtak vendégségbe a Mókusok, aki bemutatták nekünk a vulkán építés rejtelmeit kőgyurmából és magát a vulkán kitörést is:

Kőgyurma receptje

Hozzávalók:

  • 1 csésze liszt,
  • ¼ csésze kávézacc,
  • ½ csésze só,
  • ½ csésze homok,
  • ½ csésze víz ( a vízzel vigyázzatok, mert ha eleve vizes a homok, akkor jóval kevesebb elég belőle!)

A víz kivételével minden hozzávalót egy dobozba teszünk, majd összegyúrjuk a vízzel.

Vulkán kitörés

Egy befőttesüveget körbe tapasztunk kőgyurmával, majd töltünk bele jó sok szódabikarbónát. Aztán vigyük ki az udvarra vagy tegyük egy mély tálcára és töltsük fel kb 2 dl piros ételfestékkel megfestett ecettel.

2. A "virágos óvodáért" akciónk keretében elültettük a virág és zöldség palántákat (és a minek a leginkább örvendeztek a már virágzó eperpalántákat):

Kép forrása: www.gyerekkertesz.hu

3. Ismerkedtünk a földgömbbel, térképpel, látcsővel:

4. Lerajzoltuk a "kedvenc" állatainkat, növényeinket:

5. Festettünk pet palackkal:

6. Elkezdtük újjáépíteni az erdőben "Manófalvát":

7. Bolhapiacot szervesztünk a kacatokból, mely másoknak még kincs lehet és az otthon készített "újrahasznosított alapanyagú játékokból:

Farkasék alkotásai

8. Játékot is készítettünk:

9. Kevertünk, kavartunk, kutyuktunk egy nagy adag "kősütit":

Ötlet, recept, kép forrása: http://gyereketeto.hu/lapbook/fold-napja-lapbook

Hozzávalók:

  • gumicukor
  • mályvacukor
  • mogyoró
  • tejcsoki

Szerencsére semmi pontos arányt nem szükséges betartani, mert úgy ragad majd, hogy tuti egyben marad mindenképpen.

A gumicukrot és a mályvacukrot a gyerekek apróra vágják. A mogyorót egy konyharuha közé tesszük, és kikopfoljuk – ezt is rábízhatjuk a gyerekekre, persze megfelelő biztonsági intézkedések mellett.  A csokoládét felolvasztjuk.

A csokit érdemes nagyobb lábosban olvasztani, mert utána ebbe keverjük a többi hozzávalót is. Ezt követően minél hamarabb ráborítjuk egy darab szilikonos sütőpapírra a masszát, és hagyjuk, hogy megdermedjen.

10. És még meséltünk is:

Mikola Klára: Palackok az erdőben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, kerek, sűrű erdő. Ebben az erdőben lakott
emberemlékezet óta egy koboldcsalád. Mindenki tiszteletben tartotta őket, hiszen
mindnyájan hallottak róla, hogy a koboldok vigyáznak az erdőre, mindnyájuk közös
lakhelyére.
Egy szép napon, amikor a tavaszi napsugár egyre bátrabban próbálgatta az erejét, a
kis koboldok az erdő szélén játszadoztak. A hó még foltokban takarta az erdő talaját, de
egyre többet mutatott meg az avarból és az új erővel növekedni kezdő fűszálakból.
Egyszer csak a koboldok azt vették észre, hogy az erdő széli árokban valami furcsa,
általuk ismeretlen tárgyak meredeznek ki a hó alól.
– Mik lehetnek ezek? – kérdezte Kinga, a kis koboldlány.
–Az emberek rakták ide ezeket. Nem kell már nekik, azért hozták el. Úgy hívják, hogy
szemét – válaszolta Tódor, a legbölcsebb koboldgyerek.
– Azért hozták, mert azt hitték, hogy nekünk kell?
– Nem, csak azért, mert nem tudták máshová tenni.
– Jé, mi ez a furcsaság? – kérdezte Kinga csodálkozva. – Látom, ami mögötte van!
– Ez egy üveg. Ilyenbe töltik az emberek az italokat.
– És miért nem töltenek bele újra valamit?
– Van olyan üveg, amibe csak egyszer töltenek innivalót, aztán kidobják.
– Micsoda pazarlás! Van itt egy csomó olyan, ami hasonlít az üveghez, csak olyan átlátszó,
és nem olyan kemény.
– Ezek a műanyagpalackok. Ebbe is innivalót töltenek, és többnyire csak egyszer isznak
belőle.
– És mindig újat és újat csinálnak? Meg kellene mondani nekik, hogy ne csináljanak többet,
mint amennyi kell az állatkáknak.
– Milyen állatkáknak?
– Nincsenek olyan állatkák, amik lebontják ezeket, mint az elpusztult fák törzsét?
– Sajnos nincsenek. Ezek itt maradnak az idők végezetéig. A műanyagot el lehet égetni, de
akkor mérgező füst keletkezik, tehát ez sem egy jó megoldás. Az üveggel azért is vigyázni
kell, mert ha eltörik, megvághatja az állatok lábát.
– Segítség, segítség! – hallottak egy vékony hangot a koboldgyerekek az egyik
műanyagflakon felől.
Ahogy közelebb mentek, látták, hogy a palackban víz van, és abban kapálódzik egy
kis, fekete bogár.
– Hát te meg, hogy kerülsz oda? – kérdezték a koboldok.
– Csak meg akartam nézni, hogy mi van ebben a micsodában. Egy pillanatra elvesztettem
az egyensúlyomat, és belepottyantam.
A kis koboldok feldöntötték az üveget. A víz kifolyt, és a vízzel együtt a bogárka is kikerült
belőle.
– Köszönöm, megmentettétek az életemet! – hálálkodott a kis bogár.
– Szóra sem érdemes – mondta Tódor. Valamit viszont tennünk kell, hogy ez ne
fordulhasson elő még egyszer – fordult a többi koboldgyerekhez.
– Küldjük vissza a palackokat az embereknek! – javasolta Kinga.
– Elég lesz hozzá a varázserőnk? – kérdezte az egyik kis kobold.
– Ha mindnyájan együtt varázsolunk, akkor igen! – mondta Kinga, és már szaladt is körbe
szólni a koboldgyerekeknek, hogy jöjjenek varázsolni.
Az összes kis kobold leült a palackok köré, megfogták egymás kezét, behunyták a szemüket,
és a palackok hamarosan felemelkedtek, és elindultak a város felé.

Cinege album: Föld napja 2015. április 22.

Manófalva "újraépítése"

2014. őszén a manók lakta "erdőnkben" rábukkantunk egy manó falura, melyet egy kedves család épített az erdő egy eldugott zugában. Volt vagy fél tucat gallyakbó épített ház, kövekből kirakott utak, kertek és még sok-sok csoda, de a legnagyobb csoda az volt, hogy rátaláltunk abban a nagyon, nagy erdőben. Varázslatos egy hely volt, ahova onnantól kezdve ki,ki jártunk játszani.

Aztán Dér Jankó "elvarázsolta Nagykovácsit:

Fotó: Luczáti Sándor

Hetekig, hónapokig nem jutottunk ki a manók falujához és amikor végre valaháraát tudtunk menni a kidőlt fákon, gallyakon ez a kép fogadott:

A házak összedőltek, az utak és kertek eltüntek. Ültünk és törtük a fejünket, hogy vajon most hol húzódhatnak meg az erdei manóink és akkor jött a nagy ötlet és, mint minden nagy ötlet ez is oly "egyszerű" volt. építsünk nekik egy új falut Föld napjára.

Ma reggelre összegyűltek a szükséges anyagok: Aranyfonal a körbe kerítéshez, deszkák, spárgák hintához, faszeletre rajzolz házikók, varázskövek, melyek megvédik az új helyszínt, tökmagvirágok, papírmasé "ültető" /az ötletért köszönet a "gyereketető oldalnak/ virágmagok és iagzi palánták:

És örömmel jelenthetem, hogy majd 2 órás kemény és szorgos munkával elkészült Manófalva első új háza és kertje (és ami a legszebb az az, hogy miközben folyt az "építkezés" elsuhant melletünk egy őzike. A gyerkőceink szerint ő vitte a hírt a manóknak, hogy végre valahára visszaköltözhetnek.)

Befejezésül az elkészült kőházikót, kertet, beszórtuk varázsporral is, hogyha az örzö kövek varázsereje kevés lenne, akkor se eshessen soha baja Manófalvának és manóink boldogan, békességben élhessenek őzeikkel, rigóikkal amíg a világ világ és még egy nap.

Itt vége is lehetne ennek az igaz "mesének", de nincs vége, mert elhatároztuk, hogy addig nem nyugszunk, amig legalább egy tucatnyi manóházat kerttel, utakkal játszótérrel, óvodávak, iskolával fel nem építünk.

(Ha kedvet kapsz te is segíthetsz! Keress meg minket és elvezetünk a "titkos ösvényen Manófalva Párás utcába és Te/ti is megépíthetitek a saját magatok által elképzelt manó házat!)

Cinege album: Csak egy földgömb

Képről képre (Egy nap a 365.ből)

Ismerkedés s földgömmbbel:

Térképekből, kavicsokból:

Földgömbből, térképből:

Föld napja az újrahasznosítás jegyében

Újrahasznosítás tízszer

Bevezetőként egy mai "szösszenet": Andris rajzol, elmélyülten dolgozik a papírján. Aztán hirtelen felugrik és dühösen összegyűri a papírt. Kidobja a szemetesbe. Egymás után háromszor.

Marci felnéz a "munkájából" és így szól:

- Andris! A teremburáját! Te nem gondolsz a fákra?

Akkor most jöjjenek az ötletek:

Kép forrása: Found on mpmschoolsupplies.com

Kép forrása: Found on sugaraunts.com

Kép forrása: Found on thecraftycrow.net

Kép forrása: Found on frugalfun4boys.com

Kép forrása: Found on whosaidcrafts.blogspot.com

Kép forrása: Found on flickr.com

Kép forrása: Found on artiscuola.blogspot.co.uk

Kép forrása: Found on bloglovin.com

Kép forrása: Found on design-decor-staging.com

Kép forrása: Found on findmakedo.blogspot.com

+1 kép:

Kép forrása: Found on flickr.com

Az év állatai, növényei Magyarországon 2015. (pl. Föld napjára)

Az év fája: kocsányos tölgy

Kép forrása: magyarno.com

Fésüs Éva: A büszke tölgyfa

Volt egyszer egy Köröskörül erdőben egy Sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős Ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.

- Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. ::: Hess, Hess,,?

Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyen, és ha olykor egy-egy TudatLAN kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:

- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot!

A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a duruzsolását hallgatta reggeltől estig. Lassan mindenki elkerülte. Már az őz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Igazán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibújni egy gombát a földből, de Amint észrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, és elgyalogolt máshova. Képzeljétek! ... már az árnyéka sem kellett senkinek! Egy darabig így is Megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az Évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és - tetszett vagy nem tetszett! - Belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt.

Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan érezte magában az új nedvek keringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvűen, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.

- Ó, jaj nekem - sóhajtotta -, elpusztulok!

Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka. Tüstént abbahagyta fiacskái mosdatását.

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? - Kérdezte sajnálkozva. - Mindjárt idehívom Harkály doktort!

- Nem kell! Nem kell! - Hadonászott a fa. - Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba.

- Ugyan, mit képzelsz? - Csóválta a fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért.

Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fejéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyögésével. Végigkúszott rajta, körbekopogtatta, Azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen a kérgébe ütötte.

- Megvagy, Ferge mihaszna!

Ügyesen kiemelte, és - volt nincs! - Már el is tüntette éhes kis begyében. A tölgyfa felsóhajtott:

- Jobban vagyok!

-Körös-körül ÖZÖK, leskelődtek mókusok, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki Őrült, Amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig Csodálkozva kérdezte:

- Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!

Erre a körülállók kacagni kezdtek, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.

- Ó, te tölgyfa! ... Senki sem haragszik rád, Hanem te haragudtál az egész világra!

Harkály doktor hozzátette:

- Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Orvosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged.

- Meglesz! Meglesz! - Kiáltották az állatok, és mindjárt körültáncolták. A Tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük, szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak felé:

- Gyertek ide, hozzám!

Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.

Kép forrása: Found on twigandtoadstool.blogspot.com

Pete Margit: Pottyanj makk!

Bikk-makk, kis makk, 
pottyanj csak! 
Így is, úgy is 
elkaplak! 
Malackámnak 
odaadlak: 
pikkpakk, máris 
jóllakhat!

Kép forrása: Found on twigandtoadstool.blogspot.ca

Barabás Éva: Makkhullás

Északról jön, 
szalad a szél,
süvít, fütyül, 
sokat mesél.

S mikor elmond 
egy egy tréfát,
megnevetteti 
a tölgyfát!

Kacagása a fát 
megrázza,
s ettől van 
a makk hullása!
Napsoroló
Hétfőn egy szem makkot leltem,
kedden délben földbe tettem.
Szerdán este vödröt vettem,
csütörtökön megöntöztem.
Pénteken csak nézegettem,
szombaton már büszkélkedtem.
S akár hiszed, akár nem,
vasárnap az én tölgyfámról,
annak mind a tíz ágáról,
száz szem makkot leszedtem.
Kép forrása: Found on flickr.com
Az év vadvirága: fehér tollas szegfűk
Kép forrása: hu.wikipedia.org
Kép forrása: Found on flickr.com

Az év gombája: sötét trombitagomba
Kép forrása: www.naturephoto-cz.com
Az év gyógynövénye : galagonya
Kép forrása: www.terra.hu

A lekvárfőzés:
1 kg galagonyához nagyjából 6 kanál méz dukál
A bogyókat annyi vízben, amennyi éppen ellepi, felteszem főni. A piros színt a galagonya héjából kevés citromsav hozzáadásával varázsolhatjuk elő, tehát a főzővízbe citromsavat kell tenni, de óvatosan, nehogy nagyon savanyúvá varázsoljuk piros helyett.
Amikor megpuhultak a termések, akkor jön a neheze. Át kell passzírozni. Én paradicsompasszírozó legsűrűbb szűrőjét használva szoktam, de nem könnyű azzal sem, mert elég gyakran eltömődik. Kis adagokban ajánlom passzírozni. Ha kész, akkor ízlés szerint cukrozva, készre főzzük a lekvárt, de már nem kell sokáig, csak amíg átforrósodik. Én tartósító nélkül,  tisztán dolgozva, steril, forró üvegekbe töltöm, új, szintén kiforralt tetőkkel lezárva. Van, amit celofánnal lefedve teszek el. Ezek az idő során maguktól elveszítve víztartalmukat, gyümölcssajttá válnak.
Forrás: http://erdokostolo.blogspot.hu
Az év emlőse: ürge
Kép forrása: users.atw.hu

Bendegúz kabátja

Ürge Mama és hat kölyke sok más társával együtt a kopár szántóföldön élt. A csapatot Tocsok, a legtapasztaltabb ürge vigyázta, aki rendszerint felágaskodva kémlelte körbe a vidéket. Figyelme a felhőket sem kerülte el, ahonnan bármikor lecsaphattak az ég cirkálói, a hatalmas ragadozó madarak.

Bendegúz és a többi csemete a pofazacskójába gyűjtögette a magvakat és a bogyókat, miközben a mama magyarázott.

- Emlékeztek, hogy tanítottam? Ha Tocsok fütyül, akkor azonnal be a lyukba! Meg se álljatok a vacokig!

Bendegúz saját, finoman pettyezett bundáját nézegette. Az intelmeket már éppen elégszer hallotta.

- Mama, mikor lesz nekem is olyan szép bundám, mint neked? Ezekről a pettyekről mindenki tudja, hogy még csak kölyök vagyok!

Ürge mama mellső lábával megsimogatta kicsi ürgéjét.

- Ráérsz még arra, fiam! Most hancúrozz a testvérkéiddel! Hamarosan itt a tél, és akkor már nem lesz rá alkalmad.

Bendegúz csillogó, barna szemével kíváncsian nézett a mamára.

- De hát télen miért nem lehet hancúrozni, mama?

Ürge Mama körbeültette a kicsiket és így szólt.

- A hidegben mindnyájan téli álmot alszunk. Betömjük a folyosókat, megnyitjuk az újakat, és tavaszig szunyókálunk a jó meleg vacokban. Most kell megtömni a pofazacskót!

Míg a többiek a bundájukat tisztogatták, gyűjtögettek, vagy gyökeret rágcsáltak, Bendegúz elmélázva üldögélt, és a görbe ujjacskái közé szorított, fényes gombot nézegette. Az egyik zsombék mellett találta. Meg is kóstolta, de mivel megenni nem lehetett, úgy döntött, hogy hazaviszi dísznek a vacokba. Gondolatai egyfolytában a téli alvás körül őgyelegtek. Bendegúz nem szeretett aludni, és el sem tudta képzelni, hogy az egész telet végigaludja.

Észrevette, hogy a szántóföld mellett, a poros úton egy kalapos ember közelít. Már egészen közel járt, de Tocsok mégsem fújt riadót.

- Mama! Tocsok biztosan elaludt! Miért nem jelzi, hogy ellenség közelít? Azt mondtad, ha ember jön, az őrnek fütyülnie kell.
- Igazad van, kisfiam! De ezt az embert már régóta ismerjük. Itt dolgozik a mezőn, és soha nem bántott minket. Tocsok is megbízik benne, nektek sem kell tartanotok tőle!

Bendegúz érdeklődve nézte az embert, aki ugyanúgy állt a két lábán, ahogy az ürgék szoktak, csak hát az ürgék sokkal ügyesebben mozognak. Szeme hirtelen megakadt valamin.

- Mama! - suttogta. - Mi lóg az emberen?
- Ilyenkor ősszel az emberek már fáznak, és kabátot vesznek fel. Ebben vészelik át a hűvösebb hónapokat. Ők nem alszanak téli álmot, mint mi!

Bendegúz gondolatai sebesen peregtek. Úgy érezte, hogy megtalálta az igazi megoldást. Ő is szerez egy kabátot, és akkor nem kell téli álmot aludnia! Még valamit észrevett. Ugyanolyan csillogó kövek ragyogtak az ember kabátján, mint amilyet ő talált. Ujjongott a gondolattól, hogy milyen gyönyörű, díszes bundája lesz. Minden ürge őt fogja irigyelni.

- Gyerekek! - szólt Ürge Mama. - Itt az ideje, hogy elkészítsétek a saját tanyátokat. Oda gyűjtitek majd a táplálékot, ott vészelitek át a telet!

Az ürgegyerekek méltatlankodva elvonultak, s ki-ki elkezdte kiásni a saját lyukát. Egyvalakit kivéve. Bendegúz csak azt figyelte, hogy mikor lankad a mama figyelme, és mikor tűnhet el Tocsok éles szemének látóköréből. Az első alkalmas pillanatban elsurrant a csoport mellől.

A nap már a látóhatár tetején járt, mégsem volt olyan nagy a meleg, mint még nem is olyan régen. Bendegúz olykor a hátsó lábára ült, és körbekémlelte a terepet. Fogalma sem volt róla, hogy hol találhatna télikabátot. Arra gondolt, az lesz a legjobb, ha valakit megkérdez.

Abban a pillanatban két hatalmas fül emelkedett fel a közeli csipkebogyó bokor mellől, és egy riadt, sárgásbarna szempár szegeződött rá. Néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással. Bendegúz megnyugodva állapította meg, hogy a hosszúfülű jobban fél őtőle, mint fordítva, és nincs semmilyen veszély.

- Bendegúz vagyok, ürgegyerek! - mondta, és mellső mancsait összefonta rozsdaszín hasa előtt.

A nyuszi barátságosan meglóbálta hosszú fülét.

- Örvendek! Tódor vagyok, a mezeiek családjából! Mondd csak, hogy kerülsz te ide? Úgy tudtam, hogy az ürgék a szomszédos szántón élnek.

Bendegúz kihúzta magát.

- Igen, az én családom is ott lakik, de én egyedül indultam útnak.

A nyúl még nagyobbra nyitotta kerek szemeit.

- Elszöktél? Most látom csak, hogy te még növendék vagy...
- Tudod, én nem szeretnék téli álmot aludni. A mezőn járt egy ember, akinek gyönyörű, fényes kövekkel díszített bundája van. Azért indultam el, hogy én is szerezzek egy ilyet magamnak!
- A mi bundánk bírja a telet. Különös... én legszívesebben aludnék, mint ti. Tudod milyen keserves télen élelemhez jutni? Néha csak a fák kérge marad...

Tódor elgondolkodva húzta le mancsával az egyik fülét.

- Én nem tudok neked segíteni, de van egy ötletem. Keresd fel Bundást, a kóbor kutyát! Ő valaha az emberek között élt. Ha nem bánod, én nem tartok veled. Bár már alig vannak fogai, olyan öreg, de azért inkább kerülöm a társaságát. Itt lakik, a keskeny erdősávban. Látod ott azokat az akácfákat?
- Hogy néz ki egy kóbor kutya? 
- Ó, hát rengeteg van belőlük, egyik ilyen, másik olyan. Még a nagyságuk sem egyforma. Bundásnak hosszú, sárgás szőre van, bár a beleragadt csimbókoktól már alig kivehető.

A kis ürge hálásan búcsút intett Tódornak, és az akácos felé vette az irányt. A fák alatt magasra nőtt a fű. A kis ürge alig látszott ki belőle, de dacosan tört előre. Egyszerre csak haragos morgást hallott a háta mögül.

- Hrrr...hrrr... Miért zavarod meg a délutáni szunyókálásomat?

Bendegúz szíve élénken kalapált. Riadtan nézett fel a hang tulajdonosára, egy loncsos szőrű négylábúra.

- Bundást keresem! - szólt halkan.

A hatalmas állat kíváncsian oldalra fordította a fejét.

- Aztán mi dolgod van neked azzal a Bundással?

Bendegúz összeszedte minden bátorságát.

- Tódor irányított hozzá, a mezei nyúl. Azt mondta, hogy Bundás mindent tud az emberekről.

A loncsos szőrű lefeküdt a földre, és fáradtan szuszogott.

- Én lennék az a bizonyos Bundás. Ne haragudj, nagyon fáradt vagyok, de figyelek rád. El sem tudom képzelni, hogy mi dolga lehet egy fiatal ürgegyereknek az emberrel.

Bundás türelmesen végighallgatta Bendegúz mondókáját a téli bundáról. Az öreg kutya elkeseredetten vakkantott.

- Az embereknek sokféle bundája van. Olyan is, ami állatok szőréből készül. Kicsi Bendegúz! Hallgass rám! Ne akarj te olyan bundát, amit ők viselnek. Az anyukád biztosan nagyon vár már, ahogy a testvérkéid is. Nincs az a kabát, ami megvédene téged a hosszú téltől. Eredj szépen haza, és fogadj szót a mamádnak!

Bendegúz belátta, hogy az öreg kutyának igaza van. Ráadásul egyre jobban vágyott rá, hogy a száraz fűvel bélelt, meleg vacokban összebújjon a mamával és a testvérkéivel. Alaposan elfáradt a nagy kirándulásban. Egy valami azonban nem hagyta nyugodni. Megkérdezte Bundást, hogy miért hagyta el az embereket.

A kutya hirtelen felállt, és idegesen csóválta a farkát.

- Nem én jöttem el. Egy szép napon a gazdám kihozott ide, a határba. Elengedett, hogy futkossak kedvemre, s mire körülnéztem, már sehol nem volt...

Bendegúz elgondolkodva búcsút intett, és elindult kifelé a facsoportból. Fáradt volt, és megkönnyebbülten vette észre, hogy a fű végre nem olyan magas körülötte. Arra indult, amerre az üregeket sejtette. Már messze járt az akácostól, amikor a közelben újra meghallotta Bundás ugatását.

Bendegúz az ijedtségtől megdermedt. Bundás egyenesen felé rohant, és hatalmas ugrással rávettette magát. A bénultságtól és a kutya súlyától alig kapott levegőt. A következő pillanatban éles rikoltás hangzott fel. Valami a közvetlen közelben csapódott a földhöz.

Bundás végre felemelkedett.

- Tudhattam volna, hogy haza kell kísérnem téged!

Bendegúz riadtan és értetlenül nézett az öreg kutyára, akinek fekete orrát vérpatak színezte vörösre.

- Mi az? Miért vérzik a fejed? 
- Egy kerecsensólyom... Nagyon szereti a gyenge ürgehúst.

Bendegúz hátsó lábára állt, és mancsával óvatosan letörölte a vért Bundás orráról.

- Te... megmentetted az életemet. Ezt soha nem felejtem el!

Elindultak. Az öreg kutya sántikálva lépkedett a fűben. Bendegúz a loncsos bunda védelmében haladt. Szerencsére nem volt messze a rét, ahol az ürgék már a vacokba készülődtek. Csak egyetlen család állt a mező szélén. Mellettük Tocsok figyelte a terepet. Idegesen kémlelt körbe. Az imént egy kerecsensólyom csapott le a közelben.

- Mama! - kiáltotta Bendegúz. - Ne haragudj rám!
- Ezért még számolunk! - morgott Ürge Mama, de hangjában megkönnyebbülés csengett. - Most aztán söprés be az ürgelyukba, te csavargó! Holnap ásónap!
- Megyek, megyek már! Csak még be szeretném mutatni Bundást. Ő éppen olyan bátor, mint Tocsok!

Tocsok egy pillanatra büszkén felkapta a fejét.

- Mama, ugye, megtanítasz akkora ürgelyukat ásni, ahova egy nagytestű kóbor kutya is befér?
- Arra a kutyára gondolsz? - kérdezte Tocsok.

A sántikálva távolodó, loncsos jószág felé mutatott. Bendegúz elmosolyodott.

- Igen. Őrá. A barátomra...

Forrás: http://mesemalom.hu
Kőrösi László:  A fürge ürge

Kint a mezőn él egy ürge,
mint a szélvész, olyan fürge.
Nyakon csípni lehetetlen,
mert futásban verhetetlen.

Olyan gyors, hogy nem is látod;
bámulsz, csak a szádat tátod.
Elképesztő ez az ürge,
tényleg rettentően fürge.

Versenyt futott egész nyáron,
zengik nevét hét határon.
Rá a mező népe büszke,
nem volt még, ki őt legyőzze.

Tudod miért gyors a lába?
Nyúlföldön járt iskolába.
Ott tanították meg futni,
róka elől eliszkolni.

Tőlük nyúlcipőt is kapott,
kényelmes, bár kissé kopott.
Hogyha fut azt le nem veszi,
abban rugaszkodik neki.

Ez a cipő varázslatos,
egyenesen csodálatos!
Nem válna meg soha tőle,
hiszen ettől fürge ürge.
Az év madara: búbos banka
Kép forrása: www.agroinform.com
Könyvajánló:
Az év hala: kecsege
Kép forrása: fishingandhuntingtv.com

Kiss Dénes: Nem fér a fejembe

Szöget ütött
fejembe:
cineg-e a
Cinege?

Az sem fér a
fejembe:
a kecsege
kecseg-e?

Hogy az óra
hogy ketyeg,
azt hallhatom 
eleget.

De az óra
nem ketyege – 
miért kecsege
a kecsege?
S a cinege 
miért cinege?

Cinegék, 
kecsegék – 
gondom velük 
van elég!

Az év rovara: nagy szentjánosbogár
Kép forrása: www.sirbuday.hu

Fecske Csaba: Szentjánosbogár /részlet/

Szentjánosbogárka,
nyári éjek lángja,
őszi esték mécse,
lánglebbenése.

Kis földi csillag,
fénysugár,
sötétséget fénnyel
hímező bogár.

Mintha volnál holdból
pilinkélő fény,
mint harmatcsöpp csillogsz
éjszakák ölén.

Az év kétéltűje: dunai tarajosgőte
Kép forrása: www.hotdog.hu

A gőte meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Kárpátokon innen, s a Dunán túl, ott ahol a csengő barackok érnek, volt egy csodálatos, ámbár igen titokzatos kert.
Ebben a kertben az almák pirosan mosolyogtak, a körték ragyogtak a reájuk sugárzó napfénytől. A szilvák meg olyan hamvasak voltak, mintha porcukorba hempergette volna őket valaki. Ahogy mondom csodálatos kert volt. A fű között százszorszépek nyíltak, s a virágok is oly tündöklőek, hogy mindenki csodálattal beszélt róluk. Hanem, ha beszélt is, csak nagyon halkan és suttogva, hogy a kert gazdája meg ne hallja. A kert gazdája Hajnalfény Eol volt, a tündérlány, kinek magányossága kész talány. Egyedül volt szegény, mint az ujjam, azt se tudta a boldogság hol van? Barátai fák és virágok, ilyen fura dolgot ugyan ki látott?
Kimenni nem lehetett e kertből. Nyitját keresheted, kiabálhatsz neveket.
Mondhatod:
- Hahóóóóó!
Válasz helyett csak csend hallható.
Eol egyedül volt, ritkán nevetett, valamit mindig keresett.
Bánatában vigasztalták a levelek és rügyek, felé nyújtogatták a kezüket. Ő pedig kiment a kertbe, annak is a végébe. Ott ábrándozott mindig csak azon, de jó lenne, ha valami történne azon a tavaszon. Sétálgatott ligetből ligetbe, arcát a lombok foglalták keretbe. Álmodozva nézte a felhők játékát, a kerítéshez hurcolta a kislétrát. De odaát semmi se volt, se eleven, se holt.
Most hozzá szállnak a madárkák: három zöldike, két cinke és egy aranymálinkó, kedvesen integet a kert végi házikó. A boldogság érdekes, ha nem érzed védekezz!
Egy farácsos szaletli volt a kerti lak, oda repültek a madarak. Mesebeli kertnek mesebeli háza, hát persze, hogy beszélt, volt szavajárása:
- Kedvesss barrrátomm lépj be! Árnyék ne vetüljön szívedre!! – Ha pedig beléptél, pengve bongva szólt egy dal:” Búdat feledd el hamar!”
Eol szerette ezt a helyet, szívébe ilyenkor reménység érkezett. Szerette a kis tavat is, mely egy fűzfa alatt ringatta fodrait. Csodás tó volt ez is, mint minden e kertben, színét váltogatta minden másodpercben. Aki belenézett, meglátta akit szeretve szeretett, akit néven nevezett. Eol a tópartra érve mindig egy fiúnak képét nézte. Most is ott állt, és a tükörkép felett egy könnycseppet a tóba beleejtett. Ettől az egy csepptől - nem mese, - a vízből kinézett egy gőte. Eol sosem látta még, barátkozva nézte pöttyöskés testét. Az meg huncutul csapott ide-oda a farkával, szúnyogot evett, de nem kanállal. Sőt beszélni is kezdett, hogy meghallgasd van-e hozzá merszed? Nem kell félni persze, mert csak jókat mondott, sose láttál még ilyen fitos orrot.
- Ne sírj, szép Hajnalfény Eol, tudom a nevedet, - egy napon megkérem még a kezedet. - Az utóbbit maga elé mormolta, hangosan eképp folytatta:
- Meglátod minden jóra fordul, mire az estharang hétszer kondul. Csak nézz előbb nyugatra, majd keletre, s tedd a kezed a szívedre. Aztán dúdold el kedvenc dalod, hangod elviszik majd az égi áramlatok.
Eol hallgatott a gőtére s letérdelt a tónak szélére. Megköszörülte torkát, s eldúdolt egy lallát. Előbb halkan, majd erősen szálltak a dallamok a légben: „Reszket a hold a toó vizén, színezüst féényét hiinti szét….”.S ahogy a hangok a vizet súrolták, pattantak ide-oda a színes sziporkák. Senki sem volt lomha, a gőte aztán még ezeket mondta:
- Gyere hozzám minden este és e dalt énekeld te! Te énekeled, én hallgatom, minden jóra fordul majd, azt tudom. De ne feledd, kezed a szívedre tedd!. Nézzél nyugatra és keletre, álom ne hulljon szemedre!
Így is lett, hétszer szólt a dal, hétszer kondult az estharang.
A hetedik este, szeme is álmodva fénylett - az egész kert mind egyfele nézett. Bele a tóba, nohát még ilyet, minden levélnek, ágnak volt pillája, biztos nem néznek hiába. Eol pedig letérdelt, nézett nyugatra, keletre, kis kezét a szívére tette. Torkot köszörült, párat lallázott a vízbe, hogy a gőte megértse. Szépen énekelt, minden életre kelt. „Reszket a hold a toó vizénnn…Színezüst fényét hiinti szééééét…”. – Hhííííí, mi lesz most?! Olyan csend lett, fűszál se rezgett, feljött a holdnak sarlója, szétáradt a kongó harang hangja. A víz, mint mindig, fodrozódni kezdett, jöttek a körök és hullámok, gőte helyett egy ifjút látok? S mintha ez természetes lenne, erős karját felemelte. Intett néhányat, majd meghajolt mélyen, Eol boldogságot érzett a szívében.
Kikelt a tóból, próbálta a lábát, megmasszírozta a karját, meg a vállát. Lerázta a vizet, minden bizonnyal királynak nézheted. Inge fehér, haja fekete, többet nem lesz tó mélyén fekhelye.
Meg is szólalt egy kis torokköszörülés után, hangja mégse hangzott sután.
Megtudta Eol miért került a tóba be gőtebőrbe kedvese. Milyen gonosz átok tartotta fogva, nem törhette azt szét sem buzogány, sem kopja. Egyetlen nyitja volt az átkos szónak, befuccsolt az minden jónak. Hétszer kellett bizonyítva lenni, hogy a szeretetet nem lehet feledni. Hét harangszós este egyformán érezni, jobbkezet dobogó szívére tenni. Keménynek kellett lennie az átokrombolónak, mint a legkeményebb vasgolyónak. Ha az akarat el-tán-to-rít-ha-tó, a gőte hazája örökre a tó. Hanem nem így végződött lám ez a mese se, a Gőtét megmentette kedvese. Kitartó volt, hűséges és lankadatlan, törhetett szét a varázs azon nyomban.
Mesebeli kertben, mesebeli vég, csudásan ragyogott felettük az ég. Eol ámulattal nézte, ahogy az ifjú elindult feléje. Ő is mozdult, - észre se vette, hogy lép - s a kinyújtott kézbe beletette kezét.
Forgott, pörgött a világ vele, s mi elveszett, megkerült egyszerre. Íme a Föld, megérkezett, fák bólogattak a kerítés megett.

A kitartás erős fonál,
Aki keres, az talál.
Forrás: http://nagyimese.blogspot.hu

Mese, mese mátka: Az égigérő paszuly (Föld napjára)

Az égig érő paszuly


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony, annak egy fia, meg egy tehénkéje. Egyszer egy napon úgy kifogyott az éléskamrájuk, hogy nem akadt egyetlen betevő falatkájuk sem.


Mondja az anya a fiának:
- Eredj, és hajtsd el a tehénkét a vásárra! Arra vigyázz csak: jó árat kérj érte, nehogy kárunk legyen benne!
El is hajtotta a fiú a tehénkét, el is adta egy öregembernek egy szem paszulyért, no meg egy szép faragott furulyáért. Ahogy a vásárt megkötötték, azt mondja az öregember:
- Mindkettőre vigyázz ám, mert mind a kettő többet ér, mint amennyit mutat!
Hát amint megy haza a legény nagy vígan, beléfúj a furulyába. Nosza, táncra is kerekedik jókedvében, aki csak hallja.
A fiú azt gondolja:
“Vidám szerszám ez, s talán a paszuly még ennél is többet ér.”
Hazaér a fiú, mutatja az anyjának, miket is kapott a tehénkéért. Hej, a szegény asszony keserves sírásra fakadt. Hiába mondta a fiú, mit hallott az öregembertől, az anyja csak tovább sírdogált. Elültette erre a fiú az egy szem paszulyt, hogy lássák, mi lesz belőle.
Hát az, alig került a földbe, nyomban növekedni kezdett, s nőttön nőtt, egészen az égig.
Mondja a fiú az anyjának:
- No látja, édesanyám, mennyit ér a paszuly. Megyek is, felmászom a legtetejére.
Hiába is kérlelte az anyja, hogy maradjon, ő bizony elindult. Addig ment, mendegélt fölfelé a furulyájával, amíg el nem érte az égboltot. Ahogy felért, talált rajta egy kis nyílást. Azt gondolta akkor:
„A paszuly tetejét elértem már, most azt szeretném tudni, mi van odabent.”
Amint összeszedi a bátorságát, és belép, nem messze onnan kis házikót lát. Gondolja magában:
„Most már úgyis este van. Szállást kérek, s reggel hazatérek.”
Ahogy betér a házba, talál egy asszonyt, aki így fogadja:
-   Hol jársz itt, te legény, ahol az én gazdám, a hétfejű sárkány lakik? Ha meglát téged azon nyomban felfal!
Megszeppent a fiú, s könyörgött az asszonynak: bújtassa el, mert ő bizony nem kíván a sárkány szeme elé kerülni.
Elbújtatta hát az asszony a dagasztóteknő alá, és közben elmondta, ki ő és miféle. Azt, hogy ez a ház valamikor az övé volt, ám egy napon rátört a sárkány, elfoglalta a házat, őt magát pedig szolgálójává tette.
Alig bújt el a fiú, alig ért az asszony a panasza végére, üti az óra a tizenkettőt. Abban a minutumban nagy dörömbölés, zúgás támad. Jön haza a hétfejű sárkány, hóna alatt egy fekete tyúkkal. A tyúkot a földre teszi, s azt mondja:
- Tojj egyet!
A tyúk rögtön tojt egy aranytojást, majd mindig újat, valahányszor újra rákiáltott. Hanem a sárkány közben nagyon megéhezett. Azt mondta hát:
- Vacsorát ide, asszony!
Ad az asszony vacsorát, ám alig kezd enni a sárkány, azt kérdi:
- Miféle idegen szag van ebben a házban?
Az asszony így felelt neki:
- Csak nyugodjék, lelkem, vacsorázzon! Nincs itt semmiféle idegen.
Ám a sárkány hajthatatlan maradt:
- Dehogy nincs. Add elő rögtön, mert különben téged is széjjeltéplek!
Az asszony hiába csitította, nyugtatta a sárkányt, az addig járt-kelt, míg meg nem találta a fiút a dagasztóteknő alatt. Azon nyomban fel is akarta falni, de a fiúnak abban a nagy veszedelemben egyszeriben megjött a bátorsága, s azt mondta:
- Jó, jó, de ilyen vacsorához muzsika is dukál.
Azzal elővette a furulyáját, és muzsikálni kezdett. Nosza, nyomban táncra kerekedett a sárkány. Eleinte tetszett neki a nagy vigasság. Mondta is:
- Addig élhetsz, amíg engem is meg nem tanítasz muzsikálni. Utána egy percig sem.
Ez kellett csak a fiúnak. Fújta, fújta tovább a furulyát. Ahogy fújta, egyre inkább elfáradt a sárkány. Az ám, de hiába kiabálta a legénynek, hogy haja már abba, elege van a táncból, az bizony tovább fújta. Egészen addig, amíg a sárkány ki nem lehelte a lelkét. No, akkor abbahagyta. .
Hálálkodott az asszony, hogy megszabadította a sárkánytól, aztán azt mondta még neki:
- Ha vissza akarsz térni a földre, vidd magaddal ezt a fekete tyúkot, de a paszulyt vágd ám ki, nehogy más ide tudjon jönni!
Fogta a fiú a furulyát, a tyúkot, s gyorsan leereszkedett a szál paszulyon. Ahogy leért, vette a szekercéjét, s kivágta vele a szál paszulyt. Akkor bement az anyjához, aki nagyon búsult miatta, hogy hova lett.
- Ne búsuljon, anyám, lesz ezután mit együnk, lesz pénzünk is elég!
Azzal letette a földre a fekete tyúkot, megsimogatta, és azt mondta:
- Tojj egyet, tyúkocskám!
Hát a kis tyúk rögtön tojt egy aranytojást, aztán megint egyet, megint egyet, valahányszor a fiú megsimogatta. Csináltak is szép házat a sok aranytojás árából. Vettek sok szép jószágot, de még egy kis rétet is, ahol a fiú naphosszat kaszálgatott és muzsikálgatott.

Kép forrása: Found on plus.google.com

Kép forrása: Found on joyfullyweary.blogspot.com

Kép forrása: Found on dltk-teach.com

Kép forrása: Found on survivingateacherssalary.com

+ ötletek:

"Tablónak"

Kép forrása: Found on profdemat.over-blog.com

Centiméterként

Kép forrása: Nagykovácsi Kispatak Óvoda - Diófa csoport

Gyereknapra ajándéknak vagy vásári "portékának"

Kép forrása: Uploaded by user

Társsasjátéknak

Kép forrása: Found on littleredsschoolhouse.blogspot.kr

Dekoráció

Kép forrása: Uploaded by user

Kép forrása: Uploaded by user

Fejlesztő játék

Kép forrása: Uploaded by user