Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Olyan vagyok, mint a nagyok (ötletek szerepjátékhoz): orvos

Fecske Csaba: Hapci

És jött a nátha 
És azt mondták: hátha 
És azt mondták: talán 
És azt mondták: lehet 
Ez egy gonosz bacilus! 
Mást mit tehetnénk most 
Hívassunk orvost! 
És futott a doktor 
Egyszer és sokszor 
És tablettát nyeltem 
És cseppeket nyeltem 
És nézték a torkom 
És nézték a nyelvem 
Hogy talán hogy hátha 
Előkerül a nátha!

Lázár Ervin: Hapci király

- Én vagyok a legnagyobb király - kiáltotta Hapci király.
- Te vagy a legnagyobb - zúgták az udvaroncok.
- Nem félek semmitől - folytatta Hapci király.
- Nem félsz semmitől - búgták az udvaroncok.
- Csak a náthától - suttogta Hapci király.
- Hess, nátha! Hess, nátha! - rivallták erre az udvaroncok, csapkodtak a levegőbe, hogy elijedjen az a fránya nátha, borzasztó képet meresztgettek a négy világtáj felé, te nátha, ide ne gyere!
Ezzel a szertartással kezdődött a nap Hapci király udvarában. Mert való igaz: Hapci király ennyire félt a náthától. Jaj volt annak, aki Hapci király országában eltüsszentette magát. Azon nyomban hosszú lándzsákkal felfegyverzett poroszlók fogták körül, és elindult a náthamenet. Elöl egy kürtös fújta: tratata-trütütü, mindenki félre az útból, bújj, rejtőzz, mert hozzuk a náthást. A kürtös után - persze tisztes távolban - szegény náthás, hapci, utána meg, még tisztesebb távolban, a hosszú lándzsások. Így kísérték a birodalom széléig, és ott - hipp-hopp - átzsuppolták a határon. S hivatkozhatott ám szegény pára bármire. Jaj, nekem csak füst ment az orromba, azért tüsszentettem, jaj, én meg borsot szagoltam, jaj, én a napba néztem.
- Óvakodj a füsttől, ne szagolj borsot, ne nézz a napba! - mondták neki a lándzsások, és már terelgették is a határ felé. Hapci király birodalmában tilos a tüsszentés.
Ám mi történt egy szép keddi napon?
Az udvaroncok épp ott tartottak a reggeli szertartásban, hogy hess, nátha, hess, nátha, és akkor hapci, de akkora ám, hogy megremegtek bele a trónterem ablakai - a király egy nagyot tüsszentett. Megdermedtek a náthahessegető karok, az udvaroncok báva képpel elhallgattak. Még csak azt sem mondta senki, hogy egészségére... ami igaz, igaz, ebben az országban ez nem is volt szokásban. Dermedt csend szállt a trónteremre. Mire a király még egy hatalmasat tüsszentett.
- Jaj - mondta síri hangon -, jaj, náthás vagyok.
Nosza óbégattak, rohangáltak, kapkodtak az udvaroncok, senki sem tudta, hová legyen, mihez kezdjen, mit kell ilyenkor csinálni.
Ha most itt köztársaság volna - gondolta az udvari bolond -, Hapci királyt is ki kellene zsuppolni az országból. Persze annyi esze bolond létére is volt, hogy nem mondta ki a gondolatát. Mert ez az ország nem köztársaság, királyság volt.
Összedugták a fejüket az udvari bölcsek, de a nagy bölcsességből csak annyira futotta, hogy ágyba parancsolták Hapci királyt, hasas dunnák és pocakos párnák közé.
- A jó meleg ágy, az kell neki - mondták.
- Hapci - válaszolt rá a király, és még egyszer: - Hapci!
- Jajmicsináljunk, jajmicsináljunk? - tanácstalankodtak a bölcsek.
- Küldjünk orvosért - javallta az udvari bolond.
Kürtösök, hírvivők, dobosok, futárok és fullajtárok szedték nyakukba a lábukat és hirdették országszerte: Orvosok, kuruzslók, javasasszonyok, felcserek, lecserek, doktorok, faktorok, gyerünk mind a királyi palotába, tüsszög a király.
Na, jöttek is. Elözönlötték a királyi udvart. Fürdött a király kénes vízben, ivott mályvagyökérfőzetet, inhalált kamillagőzben, iszappakolást kapott, kenegették galajjal, dörzsölték urtikával, pirulát, tablettát, port nyeldesett - de mindhiába. Hapci, hapci! Tüsszögött, csak úgy zengett.
Megdühödött Hapci király.
- Fürdetés, izzasztás, dögöny - ordította -, de meggyógyítani, azt aztán nem! Majd adok én ennek a sok sarlatánnak! Ide most már csak az jöjjön, aki segíteni tud rajtam. Ha meggyógyít, száz aranyat kap, ha nem, a fejét vétetem.
Behúzta a nyakát a sok felcser és a többi fent említett, és szép csöndeskén, lábujjhegyen elsomfordált. Száz aranyunk bármikor lehet - gondolták -, de fejünk csak egy van.
Még ezer szerencse, hogy ott volt az udvari bolond. Megteszi az orvosnak, ha más nem akad.
- Ugyan már, semmiség az a kis nátha - mondta az udvari bolond.
- Semmiség?! Kis nátha?! - háborgott a király. - Mindjárt szíjat hasítok a hátadból.
A bolond csitítóan emelte a kezét.
- Hallgass végig, uram - mondta. - Ugye, ha egy nagy zsák kölest viszel a hátadon, és odamegy valaki hozzád, és magára vállalja a fele cipelését, megkönnyebbülsz?
- De még mennyire - mondta a király -, bár fél zsák is épp elég nehéz lehet.
- De akkor jön egy másik ember, és magára vállalja a fél zsák kölesed felét...
- Értem már - mondta a király -, a végén annyi ember jön a segítségemre, hogy mindenkinek csak egy szem kölest kell cipelnie. Az aztán semmiség... - Itt elakadt. - De mire megyek én ezzel a históriával, nem kölest kell nekem cipelnem, hallod-e, hanem náthás vagyok, nem hallod, náthás, hapci, hapci!
- Épp ez az - mondta a bolond -, a náthádat éppen úgy szét kell osztani, mint a kölest. Most egyedül cipeled az egészet, de ha szétosztanád alattvalóid között, mindenkire egy icinke-picinke nátha jutna csak. Nem igaz?
- Hogy neked mennyi eszed van! - kiáltott Hapci király, s máris szóltak a dobok, harsogtak a kürtök, gyülekezzen mindenki a vásártéren.
Reszketett a nép, na most mi lesz?
De nem esett senkinek bántódása. Amikor a birodalom minden teremtett lelke ott szorongott a vásártéren, megjelent közöttük Hapci király, és hapci, hapci, rájuk tüsszentett. Rájuk tüsszentett egyszer, rájuk százszor, rájuk ezerszer.
Nem tudta a nép, mi végre a tüsszögés, de egy jó negyedórácska múltán egy szegény koldus nem bírta tovább, ő is eltüsszentette magát. Na, megijedt ám, most őt kitoloncolják, vége a jól jövedelmező, kellemes koldusi pályafutásának. Behúzta a nyakát, várta a lándzsásokat. De a lándzsások helyett a király rontott oda hozzá, keblére ölelte a koldust.
- Máris jobban vagyok - mondta -, fele náthámat átvetted tőlem.
A koldusnak megvolt a magához való esze, átszellemült képpel suttogta:
- Királyi náthám van!
- Az bizony - mondta a király. - Ezennel kinevezlek udvari főtüsszögnökömmé. Udvarmester! Fényes ruhát neki!
Na, több se kellett a népnek, tüsszögni kezdtek, mint a bolondóra.
- Királyi náthánk van - ordítozták -, királyi náthánk!
A király meg ugrabugrált örömében.
- Jaj, de megkönnyebbültem - mondogatta, és hapci, hapci!
De alig hallatszott a tüsszögése a nagy zajban, mert egy egész ország tüsszögött harsogva és boldogan. Tüsszögött az is, akinek kellett, és az is, akinek nem, tüsszögtek szabadon, rettegés nélkül, száz éve visszatartott tüsszögések durrogtak és burrogtak, önfeledten tüsszögött az ország.
Boldogan széledt szét a nép, a vidám tüsszögés közepette jobban ment a munka is. A királyi udvarban ettől kezdve megváltozott a reggeli szertartás. Nyoma sem maradt a náthaűzésnek. Belépett Hapci király a trónterembe, és azon nyomban egy nagyot tüsszentett.
- Egészségedre - zúgták az udvaroncok, s utána kórusban tüsszentettek. Valamennyien. A főudvarmestertől az utolsó kuktáig.
- Egészségetekre - mondta leereszkedően Hapci király, és lehuppant a trónusára.
Ám egy szép napon, a közös tüsszentés után felcsattant a főporoszló hangja.
- Felséges királyom - árulkodott -, az udvari bolond nem tüsszentett.
- Micsoda?! - csattant fel a király, és a bolondhoz fordult. - Nem tüsszentettél?
- Mit tegyek - vigyorgott a bolond kissé megszeppenten -, elmúlt a náthám.
- Neked csak úgy ukmukfuk elmúlt a királyi náthád?! - harsogott a király.
Ennek fele sem tréfa, gondolta ijedten a bolond.
- Hát egészen nem múlt el, csak lanyhult - hazudta. S hogy bizonyítson, hapci, egy nagyot tüsszentett.
Hát így. A poroszlók újra járni kezdték az országot, lábujjhegyen osontak az emberek közelébe, füleltek. S persze a cserzővargák, földművesek, sókereskedők, lókupecek és egyéb minden rendű és rangú népség rég kilábalt már a királyi náthából. S ha nem náthás, minek tüsszentsen? Minek? Majd mindjárt megmondom.
Mert előugrottak rejtekükből a poroszlók.
- Te már fél napja nem tüsszentettél - ordították. - Hát ezért kaptad te a náthát felséges urunktól?! Kitoloncolunk.
- Még hogy én ne volnék náthás! - siránkozott a rajtakapott cserzővarga, földműves, sókereskedő és egyéb minden rendű és rangú népség. - De mennyire, hogy az vagyok, hapci, hapci, hapci! - tüsszentettek.
A poroszlók kéjes arccal bólogattak.
- Azért! - S nagyot tüsszentettek ők is.
Azóta folyvást tüsszentget az egész ország, csak úgy harsog. Kivált, ha poroszlókat lát közeledni.
A bolond se kivétel. Ha a közelében van valaki, akkorákat tüsszent, hogy szél kerekedik tőle, ha meg egymagában gunnyaszt, azt hajtogatja, jaj, de bolond országban élek. Neki könnyű, ő maga is bolond. De mit szóljanak a többiek?

Kép forrása: Courtney Vaughan

Kép forrása: Sandra

 

Kép forrása: Amanda Block

Kép forrása: lovethemmadly.com


 

Kép forrása: Babyccino Kids

Kép forrása: st-kentigern.blackpool.sch.uk

Kép forrása: playtolearnpreschool.blogspot.com

 

Kép forrása: WordPress.com

Kép forrása: Manualidadesconmishijas (MCMH)

Kép forrása: Texas Library Association

Kép forrása: thecraftartykid.blogspot.com.au

 

 

 

 

 

 

 

Fésűs Éva: Tüsszentős mese

Neszepisze, a csíkos malacka egyszer nagyon megnáthásodott. Harkály doktor azt mondta, hogy gőzölje kamillatea felett az orrát, és egy hétig ne pancsoljon pocsolyában. Búsult is szegény, és szörnyen unatkozott egymagában a százéves tölgyfa árnyékában, amíg a többi vadmalac vígan dagonyázott. Befogta a fülét, hogy ne is hallja boldog visítozásukat. Aztán egyszer csak pompás ötlete támadt. Legalábbis ő annak tartotta, amikor elhatározta, hogy elmegy vendégségbe. Végiglátogatja a pajtásait, akiket már régóta nem látott: legelőször a bumfordi mackót. A mackó éppen erdei hangversenyre készült, és szorgalmasan gyakorolt egy trombitán odabent a barlangjában, mert a falak ott csodálatosan visszhangzottak.
- Bújj be! - brummantott kurtán, amikor meghallotta a kopogtatást két trombitaszó között. Bezzeg meglepődött, amikor a malacot meglátta.
- Nini, hát te nem dagonyázol?
- Nem, mert dagyon dáthás vagyok! - szortyogott Neszepisze, és hogy még jobban bebizonyítsa, hatalmasat tüsszentett, egyenesen bele a trombitatölcsérbe.
- Gondoltam, dagyon fogsz örülni, ha meglátogatlak!
- De én most éppen gyakorolok - lépett hátra a bocs. - Vasárnap lesz a hangverseny; odáig már nincs sok időm.
- Ó, csak gyakorolj tovább nyugodtan, én majd hallgatom! Happii... Sőt, ha elfáradsz fújom helyetted.
- Még mit nem! - mondta mérgesen a mackó.
-Különben is hűvös a barlangom. Jobban tennéd, ha kiülnél a napra.
- Dehogy ülök! - erősködött malacka. - Hiszen mondom, hogy látogatóba jöttem hozzád!... Happii A bumfordi mackó akkorát fújt a trombitába, hogy a sarokban lengő pókháló háromszor megcsavarodott.
- Akkor hát én megyek ki gyakorolni - mondta, és már vitte is kifelé a hangszerét.
Malacka megsértődött.
- Nahát, milyen barátságtalan vagy! Tudd meg, hogy többé be se teszem hozzád a lábamat! Tovább is ment mindjárt, Nyuszókához.
Nyuszóka éppen káposztát rakott el télire egy nagy hordóba, amikor Neszepisze betoppant hozzá. - Szia, Nyuszóka! Eljöttem hozzád látogatóba.
- Szép, hogy eszedbe jutottam, de látod, éppen igen nagy munkában vagyok
- Majd én segítek neked. Happii...
- Mi az? Megfáztál?
- Dagyon dáthás vagyok! - düllesztette ki büszkén a mellét Neszepisze, és akkorát szívott az orrán, hogy egy elefántnak is dicsőségére vált volna. Kis csülkét sebtében végig is húzta az orra alatt, aztán már nyúlt volna a káposztalevelek után, de Nyuszóka hirtelen a körmére koppintott egy fakanállal:
- Ohó, barátocskám, az ilyen segítségből nem kérek!
- No nézd csak, milyen irigy vagy! - kapta vissza a csülkét Neszepisze.
- Nem élek én káposztával! - Egészen másról van szó... - kezdte Nyuszóka, de a kismalac ismét hatalmasat tüsszentett, egyenesen a szeme közé, aztán anélkül, hogy megvárta volna mit mond, sarkon fordult és usgyi!...
- Elmegyek Sünihez - gondolta. Régen láttam, és ő biztosan örül majd nekem. Süni éppen csomagolt.
- Elutazol? - kérdezte csalódottan Neszepisze.
- Igen, holnap reggel indulok Tüskésföldvárra, süntáborba! - felelte Süni, és apró gombszemei örömtől ragyogtak.
- Minden kész, már csak egy igazolás kell Harkály doktortól, hogy egészséges vagyok.
- Minek az? - csodálkozott a malac.
- Mert aki beteg, az nem nyaralhat együtt a többiekkel. Hanem teveled mi van? Olyan furcsán szörcsögsz!
Süni azonban nem nevetett, hanem kissé ijedt képet vágott.
- Ugye, neked még sohasem volt ekkora dáthád? - kérdezte Neszepisze.
- Nem, de nem is kívánom, hogy legyen. Kérlek, eredj haza!
- Hát már te is ilyen utálatos vagy? Nem is örülsz nekem?
- Aki beteg, annak otthon a helye.
- A dátha nem betegség, az csak dátha! Kérdezz meg akárkit!
- Mégsem szeretném elkapni tőled, éppen a nyaralásom előtt. - Nem is adom oda, tudd meg! HappcÜ... És mától fogva nem köszönök neked! - húzta fel kivörösödött orrát a kismalac. Mélységesen megbántva fordított hátat a sünnek. De most már hová menjen? Leült a tisztáson egy lapos kőre, és elkezdte magát rettentően sajnálni. Még a könnye is kicsordult.
- Hát téged ki bántott? - szaladt oda hozzá Mókuska.
- Bindenki! - bőgte el magát Neszepisze, és elmesélte balul sikerült látogatásait. A végén tüsszentett rá akkorát, hogy Mókuska is jobbnak látta gyorsan visszakapaszkodni a faágra. Onnan, tisztes távolságból szólt le újra:
- Igazuk volt a pajtásaidnak.
- Én nem csináltam semmi rosszat! - Tapintatlan voltál. Az ilyen viselkedést így nevezik.
- Akárhogy nevezik, én azt mondom, hogy nem igazi barát az, akinek náthásan nem kell a pajtása!
- De az sem igazi barát, aki nem kíméli meg a másikat! Szó szót követett, feleseltek, veszekedtek, és talán még most is folytatnák, ha a malackának nem támad ismét egy pompás ötlete. Döntsön valaki más!... Például te!... És akkor az lesz ennek a mesének a vége.


Ötlet-tár: A cirkusz világa

"Ilyen csoda, mint a mai
tán sohasem létezett!
Zene harsog, trombita szól,
Csim-bumm cirkusz érkezett."


"Ráhangoló" dekoráció
Inspirációk mozgáshoz:
Egyensúlyozó játék:
Egyszerű jelmezek, kellékek bohóc játékhoz

Péter Erika: Gombóc bohóc

Gombóc bohóc vigyorog,
pingpong orra
fintorog.

Buggyos nadrágot visel,
jó nagy cipőt,
pertlivel.

Bő kabátján foltzsebek,
Meglepetést
rejtenek.

Kockás rajta a ruha,
piros kóc
a frizura.

Fején pomponos kalap,
bukfenc közben
fenn marad.

Bábok játékhoz
Drégely László: A bűvész

Hókusz-pókusz,
Hipp és hopp,
Varázspálcám
Kipi-kopp -
Itt a tojás,
Itt a másik,
Kalapomban
Macska ásít -
Csiribiri,
Krix és krax:
Lesz belőle kismalac!
Inspirációk alkotásokhoz
Képek forrása: https://hu.pinterest.com
Befejezésül: Mit ér a cirkusz sós perec nélkül?
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 5 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál só
  • 1,5 dl étolaj
  • +
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál só
  • 1 tojás

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatom, a liszttel, 3 evőkanál cukorral, 1 evőkanál sóval és az étolajjal összegyúrom. Letakarva kicsit pihentetem, majd 32 darabra vágom. Egyenként perecet formálok belőle, és olajjal megkent tepsibe teszem. Tetejét egész tojással megkenem, és nagyon forró (villany sütőben 230 fok) teszem. Addig a 3 evőkanál lisztet és az 1 evőkanál sót annyi vízzel elkeverem, hogy folyós massza legyen. Ha a perec színesedni kezd, a tetejére csorgatom, és még pár percig viszateszem a sütőbe. Vigyázz, ne száradjon ki!

Forrás: http://www.mindmegette.hu/sos-perec.recept

Jelről jelre (Jucinak, Áginak szeretettel) - Esernyő

Ez a gomba, de megnőtt!
Hordom majd, mint esernyőt!
Künn az esőn nem ázok,
gombám alá beállok.
Vígan nézem az esőt,
hordok gomba-esernyőt!

Kép forrása: www.crayola.com

Eliza Beth: Tücsök

Harangvirág csingiling,

Hajladozik idekint.

Csengő-bongó kelyhében

Tücsök szól az estében.

Harangvirág-esernyő,

Alá a víz be nem jő!

Viharfelhők felettem

Nem veszik el a kedvem.

Kicsi tücsök ciripel,

Szomszédjával felesel.

Hegedűjük nem pihen,

Vidámságuk végtelen.

Kép forrása: http://amomwithalessonplan.com/

Szutyejev: A gomba alatt

A hangyát egyszer utólérte egy nagy eső. Hova bújjék előle? Egy apró kis gombát látott meg a Hangya a tisztáson, odaszaladt és elbújt a gomba kalapja alá. Üldögél a gomba tövében, várja, hogy elálljon az eső. Ámde az eső egyre jobban zuhogott. Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához. 
-Hangyácska, Hangyácska, engedj ide emgem is a gomba alá! Úgy eláztam, nem tudok repülni! 
-Már hogyan is engednélek - kérdezte a Hangya -, hiszen magam is csak éppen elférek alatta?! 
-Sebaj! Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást. 
Erre aztán a Hangya beeresztette a Pillangót a gomba alá. Az eső meg egyre csak zuhogott. Futva jön Egérke. 
-Engedjetek a gomba alá engem is! Patakokban folyik a víz rajtam! 
-Ugyan hogyan engedhetnénk ide? Nincs itt már szabad hely. 
-Húzzátok magatokat összébb egy kicsit! 
Összébb húzták magukat és beengedték az Egérkét a gomba alá. Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb, és így sírt-rítt: 
-Megázott a tollacskám, megfáradt a szárnyacskám! Engedjetek be engem is a gomba alá megszáradni, megpihenni, az eső végét kivárni! 
-Nincs már több hely! 
-Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket! 
-Na jól van. Összébb húzódtak - jutott hely a Verébnek is. Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát. 
-Bújtassatok el! - kiáltozta. - Mentsetek meg! Üldöz a Róka! 
-Sajnálom a Nyulat - szólt a Hangya. - Tudjátok mit? Húzdózkodjunk összébb! Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is. 
-Nem láttátok a Nyulat? - kérdezte. 
-Nem láttuk bizony! Közelebb lopakodott a Róka, és szaglászni kezdett. 
-Nem itt bújt el? 
-Ugyan, hogy bújhatott volna ide? Megcsóválta a farkát a Róka, és elment. Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és azt mondta: 
-Hát ez hogyan történhetett? Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk! 
-Brehehehe! Brehehehe! - heherészett valaki. Mindannyian odanéztek: a gomba kalapján ült a Béka, és jóízűen nevetett: 
-Ó, ti okosok! Hiszen a gomba... A mondatot abbahagyta, őket pedig otthagyta. Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek.

Esernyő fagyi:

Kép forrása: http://www.stahldirekt.hu/

Kép forrása: funny-pictures.picphotos.net

Kép forrása: Via Lisa Craig

Kép forrása: Found on m.flickr.com

Kép forrása: http://zakkalife.blogspot.hu/

Kép forrása: aboutfamilycrafts.com

Kép forrása: Found on facebook.com

Kép forrása: modpodgerocksblog.com

Egy dekor ötlet:

Kép forrása: Found on powellfamtx.blogspot.com

Befejezésül: mit is kezdjél egy rossz esernyővel?

Kép forrása: Found on blog.freepeople.com

Kép forrása: Found on indulgy.com

Kép forrása: Found on crackofdawncrafts.blogspot.com

Kép forrása: www.pinterest.com

Kép forrása:Found on weddingstar.com

Ötlet-tár: Így működik a tested!

Orsinak szeretettel!

Képek forrása: http://www.teachpreschool.org

Képek forrása: http://highhillhomeschool.blogspot.de

Kép forrása: Via bonnewelle

Kép forrása: kidsactivitiesblog.com

Kép forrása: www.pinterest.com


"Távolban egy fehér vitorla"

Egy tucatnyi ötlet vitorlások barkácsolásához

Képek forrása: Olga Korotkikh

Kép forrása: Idees vir Idees, http://www.minieco.co.uk/

Kép forrása: INSPIRÁCIÓK ÜNNEPNAPOKHOZ

Kép forrása: Idees vir Idees

Kép forrása:Olga Korotkikh