Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Hej vára, vára: vártorony agyagból

Képről, képre, lépésről, lépésre

At ötlet és a képek forrása: http://thebeeskneescousin.blogspot.hu/2012/04/clay-castles.html

Homokozzunk (egy kicsit másképp)!

Forrás: http://pagingfunmums.com/

Homok "trutymó":

Hozzávalók: kb. 3 csésze homok és egy flakon borotvahab

Süthető homokgyurma:

Hozzávalók:

  • 1 1/2 csésze homok
  • 1 1/2 csésze kukoricaliszt
  • 2 csésze szodabikarbona
  • 1 1/2 csésze víz

Keverjük össze a hozzávalókat egy régi serpenyőben közepes hőmérsékleten. majd erős lángon melegítsük tovább, miközben folyamatosan keverjük, amíg a keverék besűrűsödik. (ha "bugonyapüré állagú akkor jó.)

A masszát borítsuk ki sütőpappírra és nedves konyharuha alatt hűtsük ki! (Amikor nem használjuk, akkor is tartsuk nedves konyharuhában.)

Az elkészült alkotásokat kiszáríthatjuk sütöben is (alacsony hőfokon) és a sütöben hagyjuk kihülni, hogy a hirtelen hőmérséklet változástól ne repedjen meg az alkotás!



Ötlet-tár november 3. hetére: Magyar népművészet hete 1.

A hagyomány mélységes mély kút: az emberi élet forrása.

Az ember csak e kút vizével betöltekezve lehet azzá, amivé lennie kell.

/Végh Attila/

Kádár, takács, kötélverő, szémégető.... és sorolhatnám még hosszassan a mára már "elavultnak" tűnő mesterségeket, melyek nélkül nagyszüleink, dédszüleink hétköznapjai elképzelhetetlenek lettek volna. Fazekasság, szövés, fonás, nemezelés, kelmefestés... népi kismesterségek, melyek a mai napig élnek, újra és újra gyönyörködtetnek. Néha a hagyományokat újra élesztve, néha kicsit átalakulva, de az biztos, hogy sok-sok évszázad tudását, tapasztalatát közvetítve. A Magyar Népművészet hete jó alkalom arra, hogy gyerkőceinket, - ha alapfokon is -, számukra izgalmas módon, színes tevékenységek felkínálásával megismertessük és megszerettessük ezeket. Igen ám, de egy hét az elég kevés idő lenne arra, hogy elmélyedjünk a sok-sok technikában, melyek közül válogathatunk, ezért aztán kitaláltuk, hogy a karácsonyi készülődés idén egy kicsit "formabontó", de az biztos, hogy nagyon "hagyományőrző" lesz. Kiválasztottunk 10 mesterséget, hagyományos technikát és azt elosztottuk 5 hétre, amennyi időnk még van Karácsonyig:

1. hét: Fazekasság, agyagozás - szövés, fonás

2. hét: Mézeskalács készítés - gyertyaöntés, készítés

3. hét: Gyékény, szalma, csuhé - vessző

4. hét: Kelmefestés - Papírkészítés

5. hét  Nemezelés - gyöngyözés

1. hét: Fazekasság, agyagozás, mintázás

Kép forrása: "utazas.sk

"Az agyag tulajdonképpen egy ősanyag. A belőle készített alkotásban pedig jelen van mind a négy őselem. A puha, síkos, nedves agyag a föld, a víz és a levegő különös keveréke. Ettől varázslatos, s az ember keze által könnyen megmunkálható, a tűz segítségével az égetés után egy szoborszerű, ugyanakkor mégis meleg alkotás válik belőle.
Melyik gyermek ne szeretne homokozni, vízzel játszani, sarazni, gyurmázni, és végül gyönyörködni saját alkotásában?
Az agyagozás során mindez jelen van. A puha, nedves agyag könnyen formálható, közvetlenül hat minden érzékünkre: illatos (eső utáni föld szaga), a kéz bőrét kellemes, taktilis ingerek érik, halljuk, ahogy tocsog, csurran-cseppen az ujjaink körül, látjuk, ahogy kezünk által újabb és újabb formákat ölt. Persze kedvünk szerint alakíthatjuk is: ha épp szorongunk vagy szomorúak vagyunk, lehet, hogy csak ujjunkkal nyomkodjuk, simogatjuk, ha épp szenvedünk, vagy agresszívek vagyunk, dühösen gyúrhatjuk, csapkodhatjuk. Az agyag engedelmeskedik és biztosra veszem, hogy végül megbékélünk.
Az agyagozás során közvetlenül találkozik a gyerek keze, teste az agyaggal, mint anyaggal. Minden a három dimenziós térben történik, ami a világ pontos megismerését sokkal jobban elősegíti a problémás gyerekek számára, mint például a papírra rajzolás egy külső tárgy (pl. ceruza, zsírkréta) segítségével. Ezért ajánlom tiszta szívvel és nagy lelkesedéssel minden gyerekek az agyagozást." (Bedők Beáta - keramikus)

Mese: Hervay Gizella: Törpés mese (Kobak második könyvéből)

Kobak egy nap megkérte Mamát:
– Mondj egy mesét egy üveggolyóról!
– Jó – mondta Mama. – Volt egyszer, hol nem volt...
– Az üveghegy alatt egy alagútban...
– Volt egyszer egy üveggolyó. Áttetsző volt, és szivárványszínű.
– És a közepében egy kicsi törpe lakott!
– Egy üvegtörpe. Olyan kicsike volt, hogy az üveggolyóban elfért a háza is, a kertje is, erdeje is, mezeje is.
– De ugye, üvegből volt a háza is, a kertje is, az erdeje is, mezeje is?
– Üvegből voltak a fák és a virágok, üvegből voltak a madarak, üvegből volt a kutyája, macskája, de még a kisegere is.
– És volt egy üvegharangja.
– Ha meghúzta, csengett-bongott a ház, az erdő, a mező; csengtek-bongtak a virágok, a fák, de még a szivárványszínű üvegég is bongott.
– És ha meghúzta az üvegharangot, az üveggömb elgurult.
– Addig gurult, míg egy agyaggolyóval találkozott. Az agyaggolyóban pedig egy agyagtörpe lakott, agyagból volt a háza, kertje, erdeje, mezeje. Agyagból voltak a virágok, a fák, agyagból voltak a madarak, agyagból volt a kutyája, de még a kisegere is. De az agyagtörpének nem volt harangja. Nem csengett-bongott a ház, az erdő, a mező, nem csengtek-bongtak a virágok, a fák, nem volt szivárványszínű az ég. Csend volt, és sötét.
– Nem félt az agyagtörpe?
– Nem félt. Ült naphosszat a háza előtt, agyagedényeket gyúrt, és énekelt. Az üvegtörpe meg rázta egész nap a harangot. Ha megunta, felmászott a legmagasabb fára, onnan az üvegmadár hátán felszállt az üvegégre, azon is egy szivárványútra, és naphosszat csicsonkázott. Mikor ezt is megunta, jól megrázta a harangot, világgá gurult, és gurultában-mentében dicsekedett:
– Itt jön az üveggolyó! Itt jön a szivárványszínű üveggolyó! Itt jön a szivárványszínű, áttetsző üveggolyó!
És addig harangozott, míg mindenki rá figyelt, s dicsérni-csodálni kezdte.
– Ó, az üveggolyó! Ó, a szivárványszínű üveggolyó! Ó, a szivárványszínű, áttetsző üveggolyó!
Az agyagtörpe meg ült a háza előtt a sötét agyagég alatt, agyagedényeket gyúrt, és énekelt.
Összekoccant a két golyó.
– Hé, agyaggolyó! Hé, agyagtörpe! Térj ki az utamból! Itt jön az üveggolyó! Itt jön a szivárványszínű üveggolyó! Itt jön a szivárványszínű, áttetsző üveggolyó! Csodál-dicsér az egész világ! Mért nem csodálsz? Mért nem dicsérsz?
– Szépnek szép a golyód – válaszolt az agyagtörpe. – De mit csinálsz te magad? Rázod a harangodat, és szivárványon csicsonkázol. Ugyan mért térjek ki előled, mért csodáljalak, mért dicsérjelek? Az én egem sötét, az én házam agyagból van, nekem nincs se üvegharangom, se szivárványszínű egem, de edényeket gyúrok, és énekelek. Nem térek ki, nem dicsérlek, nem csodállak!
Feldühödött az üvegtörpe. Mérgében úgy meghúzta a harangot, úgy nekilódította az üveggolyót az agyaggolyónak, hogy apró darabokra tört mind a kettő. Ott állt most a két törpe szétesett házzal, széttört fákkal, virágokkal valami nagyon távoli és ismeretlen óriási virágok és fák alatt.
– Kár volt így dicsekedni – mondta az agyagtörpe. – Most itt állunk ház nélkül, idegen világban.
– Most legalább kiderül, hogy ki érdemli meg a csodálatot! – húzta ki magát hetykén az üvegtörpe.
Az agyagtörpe nem sokat törődött vele. Addig járt, ügyeskedett, míg agyagot talált magának, házat épített belőle, aztán leült a háza elé, agyagedényeket gyúrt, és énekelt hozzá.
– Te most is csak az agyagedényeiddel törődsz – biggyesztette el a száját az üvegtörpe. – Nézz meg engem! – Azzal felmutatott az égre, azon is egy tündöklő szivárványra.
– Abból a szivárványból építek házat magamnak. Akkor aztán mindenki megcsodálhat.
Azzal nagy hetykén a szivárványra lépett. De hiába dicsekedett, lezuhant, csengve-bongva összetört.
Az agyagtörpe meg kint ült a háza előtt, agyagedényeket gyúrt, és énekelt.
Kobak pedig eltűnődött.
– Én majd úgy megyek végig a szivárványon, hogy nem zuhanok le. Ha nem dicsekszem, ugye nem zuhanok le?
Mondókák:
"Mit tud a kezem?
Simogat kedvesen,
Ütöget mérgesen,
Csiklandoz viccesen,
Csipked hegyesen,
Táncol ügyesen.
Mit csinál a kis kezem?
Te is tudod, mondd velem!"

Keringeli borsó,

Eltört a kis korsó.

Másikat kell venni,

Azt is el kell törni!

Ének:
Csicseri borsó, kis korsó,
fekete kanca, fehér ló.
Szél fújja pántlikáját, harmat lepi a szoknyáját.
Kukuríkú!
/Leánykák körben állnak, forognak és dalolnak. A dal végén mind egyszerre leguggolnak.
Egy Pest megyei változatában a leguggolásnál a szoknyának nagyon szét kellett szállni, azaz karikára elterülni a földön. A „kukuríkú”közben feltartották a fejüket, mint a kakas./

Alkotások:

Kép forrása: podcasts.shelbyed.k12.al.us

Kép forrása: Found on arteascuola.com

Kép forrása: Found on Uploaded by user

Kép forrása: Found on Uploaded by user

Szövés, fonás, körmöcskézés

 


"A szövés olyan mint az élet. Szövés közben megnyugszik a lélek. Kisimulnak a gondolatok. Ha összehúzzuk szőttesünket, hát több anyagot viszünk bele, ha szétfele megy kivesszük, korrigáljuk, ahogyan kell. Ha leesik a gombolyag, hát hagyjuk, hiszen újra le fog gurulni, majd felvesszük a végén. A felvetést tanulva is elhangzik néhányszor a mondat „oda megyünk, ahonnan jöttünk” föntről jőve mögé megyünk, lentről jőve elé megyünk, kerülgetjük a segédpálcát ameddig csak kell, a végéhez érve pedig elkötjük, izgatottan, várva hogy a következőhöz foghassunk. Élünk és szövődünk." (Győri Ildikó)

Mesék:

A rest leány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony, s annak volt egy leánya. De azt olyan kényesen nevelte az anyja, hogy az semmit a világon nem dolgozott. Kérték többen is férjhez, de nem mert férjhez menni, s az anyja is elhessegette a legényeket.

-  Ne kérjétek meg: mondogatta -, mert ez nem tud semmit se dolgozni, kényesen neveltem.

Egyszer odakerült egy legény.

- No, húgomasszony, ideadja-e a leányát hozzám feleségül?

- Nem adom biz én, édes fiam. Ezzel te nem tudsz megélni, mert az én lányom nem tud dolgozni semmit se.

- Hát milyen asszony kend, hogy a leányának nem akarja a boldogságát? Jössz- e hozzám feleségül, vagy nem? - fordult a lányhoz.

- Megyek bizony, megyek szívesen, hogyne mennék! - felelte a leány.

Na, meglett a lakodalom. Elvitte a legény a leányt oda, ahol ő lakott. Ketten élt, az anyjával, s így lettek hárman. De nem dolgozott az a menyecske semmit se. Egész nap csak a lábait kalangyálta, egyiket tette a másikra. Hol megint a kezét dugta össze. Panaszkodott is az anyósa eleget:

- Édes fiam, megvert az Isten téged ezzel a leánnyal. Te ezzel nem tudsz megélni - sóhajtozott. - Ez nem dolgozik a világon semmit egész nap.

- Nem baj, édesanyám. Megmondták nekem, tudtam jól, hogy nem dolgozik. De majd megtanítom, ne féljen. Olyan ügyes, dolgos asszony lesz belőle, hogy csodájára járnak.

Egyszer hazajön a munkából a fiatalember.

- Na, édesanyám, ma hányan dolgoztunk?

- Ketten, édes fiam, ketten!

- Akkor ketten is eszünk!

S a menyecskét nem hívták enni. Az csak félreült, és bőgött egy sort. Úgy lett ez másnap is. Másnap is hazajön a fiatalemberke a munkából, s kérdi:

- Na, édesanyám, ma hányan dolgoztunk?

- Ketten, édes fiam, ketten!

- Akkor ketten is eszünk!

Megint nem evett a menyecske egy falatot sem. Harmadik nap immár úgy ki volt éhezve, jó nagy hely ürült a hasában, hogy azt se tudta, mit csináljon. Azt mondja az anyósának:

- Anyám, ha kiseprem a házat, dolog-e?

- Dolog bizony, édes leánykám, dolog,

- Ha fonok egy orsó fonalat, dolog-e?

- Dolog, dolog.

- Ha hozok egy öl fát a tűzre, dolog-e?

- Dolog bizony, édes leánykám, dolog,

- Ha hozok egy veder vizet, az dolog-e?

- Az is dolog, ez mind dolog.

Szépen, rendre egész nap dolgozott a menyecske. Egyszer hazajön az ura, s azt kérdezi az anyjától:

- Na, édesanyám, hát ma hányan dolgoztunk?

- Hárman, édes fiam, hárman - felelte nagy örömmel.

- Hát akkor hárman is eszünk.

Odaült a menyecske, ő volt a legelső, mert már erőst-erőst ehetnékje volt.

Aztán úgy sorba az anyósa mindenféle dologra szépen megtanította, még az édesanyja se ismert rá. Nagygazdák lettek, a faluban nem volt párjuk. Az ura úgy szerette, hogy nem győzte dicsérni a pajtásainak, milyen ügyes felesége van. De azt nem árulta el senkinek, hogy szoktatta reá őt a dologra.

S még ma is élnek, ha meg nem haltak.

A hét holló

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy asszony.

Annak az asszonynak volt hét fia.

Azok után egyszer csak gyönyörű szép lánygyereket hozott a világra.

A gyerekágy után, mikor először járt a faluban, azt látta, hogy a hét fia épp jön ki a kocsmából.

Annyira megharagudott rájuk, hogy megátkozta őket: “Váljatok hollókká, ha a kocsmába jártok.”

Alighogy ezt kimondta, a hét holló ott szállt el a feje felett, az ő hét fia.

Õ meg ment hazafelé.

Már a kislány nagyocskára nőtt, szép lett, anyányi. Látta, hogy az anyja mindig sír.

- Miért sírsz te, anyám? - kérdezte.

- Ne kérdezz engem, hogy miért sírok! Úgysem tudsz te engem megvigasztalni - felelte az.

- Dehogynem, édesanyám, tudnék tán valamit én is! Mondja csak meg, majd meglátja, hogy jobb lesz!

- Megmondom, fiam, ha olyan nagyon erősködöl, de tudom, hogy hasztalan. Hát tudod-e, mikor te születtél, már volt neked hét bátyád akik kocsmába jártak. Én meg megátkoztam őket, hogy “váljatok hollóvá!”, ők azzá változtak, elszálltak, azóta úgy oda vannak, hogy se hírük, se nyomuk, nem tudok róluk semmit.

Ezt mondta az asszony, de nagyon keserves sírásba fogott. Vigasztalta volna a kislány, de csak rosszabb volt. Annál jobban sírt.

Egy nap reggel azt mondja a lány az anyjának:

- Édesanyám! Süssön nekem pogácsát! Én elmegyek, felkeresem a bátyáimat.

- Hova mennél, te? Hisz azt se tudod, hol, merre keresd őket!

De a lány kötötte magát, az anyja se állhatott elébe, hogy ne menjen. Sütött neki pogácsát, azzal útnak eresztette.

Ment a lány, mendegélt, hetedhét ország ellen.

Utjában találkozott egy farkassal. A farkas megállott előtte az úton. A lány meg nagyon megijedt.

- Sose ijedj meg tőlem, jó lány, nem bántalak én. Adjál inkább egy falat ennivalót, mert már úgy ehetném, hogy majd elveszek!

A lány megbátorodott, kivett a tarisznyából egy pogácsát, odaadta neki. Az meg egy sípot adott neki érte, hogy ha akármi baja lesz, csak fújja meg, ő azonnal segítségére megy.

Azzal elváltak egymástól.

Ment a lány tovább. Útközben egy rókával is találkozott.

- Hallod-e, jó lány, fordíts meg engem a másik oldalamra, már hét esztendeje nyomorgok a fél oldalamon. Jótét helyébe jót várj!

A lány megsajnálta azt is, megfordította, adott neki is egy pogácsát. A róka meg leszakított magáról egy szál szőrt, odaadta neki, hogy ha szüksége lesz valamire, csak szakítsa ketté, ő rögtön ott terem. Jól van, a lány azt is eltette.

Harmadszor meg, ahogy megyen, egy gallyról leszól neki egy kismadár. Az is pogácsát kért. Adott ő annak is. A kismadár meg hála fejében olyat mondott, hogy “ha a Veres-tengerhez érsz, ott egy szép alma esik elébed. Te azt vedd fel, edd meg, a csutáját meg tördeld el, és hajigáld a vízbe!”

A lány megköszönte a madár jóakaratát, és indult. De a kismadár attól a perctől fogva mindig vele ment.

Sokszor feljött a nap, meg sokszor lement, míg egyszer csak nagy sokára a Dunához ért a lány. Próbálna, próbálna, de nem tud rajta átjutni.

Benyúlt a zsebébe, elővette a sípot, és megfújta.

Rögtön ott termett a farkas.

- Mit parancsolsz? Itt vagyok - mondta a farkas.

A lány elmondta a baját. Akkor a farkas elvette tőle a sípot, megfújta ő is, hát csak úgy nyüzsgött a sok farkas, annyi jött oda. Mentek egyenest a Dunának. A lány nem tudta, mire vélje.

Látta azután, mikor már mind belement, hogy azért van ez, hogy ő át tudhasson menni! Úgy átsétált a sok farkas hátán, hogy még a cipője széle se lett vizes.

Már a Dunán átment volna, de még csak ezután jön a sok nehéz út! Megy, mendegél, már el is fáradt, mikor a Fekete-tengerhez ért. Hogy menjen ő azon át? Mindenféleképpen törte a fejét rajta. Eszébe jutott a szőrszál. Szétszakította. Rögtön ott termett a róka.

- Mit parancsolsz, kedves gazdám?

- Vigyél át a Fekete-tengeren, mert nagy utam van nekem.

A róka csak nekifarolt a tengernek, a farkát rávetette a tengerre hogy félig átérte, akkor azt mondta a lánynak, hogy “eredj, no!” Mikor a tenger közepén volt a lány, a róka megfordult a tenger másik partja felé, úgy, hogy a lány minden baj nélkül átmehetett a róka farkán. De a kismadár is mindig vele ment.

Egyszer a Veres-tengerhez ér a lány. A partján mindjárt elébe esik egy alma. Enni kezdi, a csutáját pedig a vízbe hajigálta egy cseppig. A csutából gyönyörű szép hajók lettek. Egyikre felült, az elvitte túl a Veres-tengeren.

Ott a parton volt egy nagy hegy, annak a tetejében meg egy kis ház.

A kismadár, aki hűségesen kísérte, itt azt mondja a lánynak:

- Te ide tartasz, ebbe a kis házba, de te oda nem tudsz magadtól feljutni sohasem. Hanem amott, a hegy tövében van egy hattyú, ülj annak a hátára, kapaszkodj a nyakába, ne félj, majd felvisz az!

Úgy is volt. A lány ráült, a hattyú meg felvitte.

Bement a kis házba, szétnézett. Elővette az asztalterítőt, kirakott rája hét pogácsát. Aztán elbújt az ágy alá. Este hazajönnek a hollók, szétnéznek a házban, kérdezősködnek, tanácskoz­nak, hogy ki járt itt, de nem tudják kisütni. Azzal lefeküdtek, reggel meg elmentek hazulról.

Másnap is úgy történt a dolog. A lány megterített, és elbújt az ágy alá. A hollók találgatták most is, de nem mentek semmire.

Harmadnap a hollók javában eszik a pogácsát, a lány meg csak előbújik az ágy alól, és azt mondja nekik:

- Ismertek-e még engem?

Azt mondják erre a hollók.

- Hát hogyne ismernénk, hiszen te a testvérünk vagy! De tudod-e mit, ne maradj te itt közöttünk, mert ha a hollók királya hazajön, széttép. Eredj, míg szépen vagy!

De a lány megkötötte magát, hogy bizony nem megy ő addig, míg őket ki nem szabadítja! Azt mondják a hollók:

- Nem lesz abból semmi, mert ahhoz hét esztendőt, hét fél órát meg hét minutát kell éhezni, meg az idő alatt egy árva szót sem szólni. Te meg azt nem bírod ki!

- Dehogynem! - mondta a lány. - Majd megpróbálom!

Azzal elbúcsúzott a hollóktól, és ment, amerre látott.

Útja egy nagy uradalomba vezetett. Talált egy nagy szalmakazalt, ebbe belebújt. Ott volt ő magányosan, se nem evett, se nem szólt senkihez. Hiába hozta a király agara az ételt, rá sem nézett, még csak hozzá sem nyúlt.

De egyszer csak a lovász észreveszi, hogy az agár, ami ételt kap, mind a kazalhoz viszi. Rálesett. Meglátta, hogy a kazalban lyuk van, a lyukban meg valami szép lány van elrejtőz­ködve. Jelenti is a királynak mindjárt hogy mit látott. A király odament, szólítgatta a lányt, de az tartotta a fogadalmat, és nem szólt. A király azt hitte, hogy a lány néma, de nem törődött a némaságával, és elvette feleségül.

Nemsokára lett egy szép gyerekük.

De volt az udvarban egy kutyairigy vasorrú bába is, az haragudott a néma királynéra szörnyen. Mindenáron el akarta veszejteni.

Elkérte egyszer tőle a kisgyereket vesszőkosárba fektette betette a folyóba, az meg vitte, vitte lefelé a kosarat és benne a kisgyereket.

Akkor a vasorrú bába bement a királyhoz, azt mondja neki:

- Mit érdemel az az asszony, aki saját tulajdon gyerekét a folyóba öli?

A király sejtette, hogy az ő feleségére kell most szólni valamit, de nem szólt, csak azt mondta:

- Még várok, az igazság majd kisül!

De született ám a királynénak második, harmadik gyereke, azokat is mind elveszejtette a vasorrú bába a vízen. De szerencsére egy molnár, akinek egy csepp gyereke sem volt, valamennyit kifogta.

A gyerekek születését azonban látták a hollók, meg azt is, ahogy a molnár egymás után kifogta őket.

De a király végül, mit volt mit tenni, elhitte, hogy a felesége csakugyan maga emészti el a gyerekeket. Kilencvenkilenc kocsi fát hordatott máglyába, és megparancsolta, hogy ha az majd tiszta parázstűz lesz, tegyék rá az asszonyt.

Már meg is gyújtották a máglyát, már vinni akarták az asszonyt, de mikor épp a zsarátnokra akarták tenni, letelt a hét esztendő, a hét félóra meg a hét minuta. A hét holló, akik ott voltak a máglya körül az igazlátásnál, csak megrázkódott, és valamennyiből szép fiatalember lett.

Õk aztán elmondták, hogy a királyné az ő testvérük, idáig azért nem szólhatott, mert őket akarta megszabadítani. A gyerekei pedig, akiket a vasorrú bába a vízen eleresztett, mind egy molnárnál vannak, az kifogta a vízből, és azóta szépen neveli is őket.

A királyné megszabadult, a gyerekeit a molnártól visszaszerezték. A királyné az anyját magához vette, a hét testvére pedig elment haza. Még most is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Mondókák, versek, énekek

 

Szőjünk, fonjunk szép eladó lánynak
tizenhat rőf vásznat.
Hogyha ő azt tudná, bizony kiváltaná.
Lépd át, lépd át, akit szeretsz mondd meg!
Víz, víz, tiszta víz, tekenőbe tiszta víz,
Minek az a tiszta víz?
Ruhát mosogatni.
Minek az a tiszta ruha?
Bele öltözködni.

 

Szőjünk, fonjunk kendőt,

Csipkés szélű kendőt,

Tulipán a szélébe,

Rózsa a közepibe.

Vékony vászony lepedő,
Tarka kutya ne tüdő,
Ez a tánc, ez a tánc,
Ez a szarkatánca.

Szövőkeretek másképp

Kép forrása: www.lessonswithlaughter.com

Kép forrása: Found on truebluemeandyou.tumblr.com

Kép forrása: www.pinterest.com

Kép forrása: Found on makeitawonderfullife.blogspot.com.au

Kép forrása: www.thecraftycrow.net

Kép forrása: Found on kid-at-art.com

Kép forrása: Found on cutoutandkeep.net

Kép forrása: Found on something2offer.com

 

Körmöcske másképp:

Kép forrása: Found on welke.nl

Papírszövés:


Kép forrása: Found on lilla-a-design.blogspot.com

Kép forrása: Found on Uploaded by user

Rongyszövés:

Kép forrása: Found on flickr.com

Kép forrása: Found on oopsicraftmypants.com

Virágszövés

Kép forrása: Found on flickr.com

Ez meg csak úgy, mert tetszik:

Kép forrása: Found on flickr.com

Szövés, fonás Karácsonyra

Kép forrása: Found on artsonia.com

Kép forrása: Found on momenttomomentdk.blogspot.com

Kép forrása: Found on Uploaded by user

Kép forrása: Found on etsy.com

Kép forrása: http://houserevivals.blogspot.hu

Kép forrása: http://stranamasterov.ru