Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Napirend képekben

Többen kerestetek napirendhez képes kártyákat. Én ezekből állítottam össze:

(A képeket az Autismus Arbeitsmaterial oldalról válogattam.)

Képes napirend

6 -1/2 8: Játék a fogadó csoportban:

½ 8 – ½ 10 (10): Játék és egyéni, kiscsoportos kezdeményezések

½ 8 - ½ 9: Folyamatos reggeli

½ 10 (10) - ½ 11 (11): Rendrakás, beszélgető-kör, nagyobbak napi feladata, mosdó, öltözködés

10 (11) – 12: Séta, udvari játék

12 - 13: Vetkőzés, mosdó, ebéd

13 - ½ 3 (3): Mese, pihenés

½ 3 - ½ 4: Öltözködés, uzsonna,

½ 4 - 5: játék, egyéni, kiscsoportos fejlesztések, kezdeményezések

5 – 6: Játék összevont csoportban az udvaron vagy a „zárós” csoportszobában

Ötlet-tár: jelölések, jelzések táblák

Egy csokorba gyűjtöttem néhány ötletet, melyet még bőven van idő elkészíteni:

1. Megérkeztem! Itt vagyok!

 

2. Napirend

Kép forrása: Amy Williams | My Name Is Snickerdoodle

Kép forrása: etsy.com

Kép forrása: pragentemiuda.org

3. Naposság

Kép forrása: magdi székely

Kép forrása: scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net

 

4. Időjárás

Kép forrása: The Craft Train

Kép forrása: Parents Magazine

Kép forrása: https://hu.pinterest.com

Kép forrása: kidsbibledebjackson.blogspot.com

5. Születésnap

Kép forrása: Talin Kataroyan

Kép forrása: bakip.scp.ac.at

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/annek0ch/

Kép forrása: Kispatak Óvoda -Diófa csoport

Kép forrása: Kispatak Óvoda Cinege csoport

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

Az apacuka szörnyek (Az óvodás és az ő félelmei)

Kép forrása: www.csaladivilag.hu

Apacuka funda luka
funda kávét kamanduka
Abcug funda luk
Funda kávét kamanduk

Vigyázz-vigyázz-vigyázz-vigyázz-vigyázz

Az apacuka szörnyek, jajj vigyázz, ha jönnek
Aszemük pislog, sandít mindent lát, lát, lát, lát

A csupraidra törnek, hol kékek, hol zöldek
Ez perdül-fordul lesz belőle száz, száz, száz

Oly mérhetetlen nagyok, ki látja már vacog
Ez tiszta háj, a másik nyakig láb, láb, láb, láb

A mézpusztító szörnyek, jajj vigyázz, ha jönnek
Egy pillanat és rád tör csupa háj

Hol kék, hol zöld
hol szűk, hol tág
hol hív, hol küld
hol köt, hol vág
Hol rád nevet és táncot jár,
ha rossz a kedved fittyet hány.

Vigyázz-vigyázz-vigyázz-vigyázz-vigyázz

Oly mérhetetlen nagyok, ki látja már vacog
A szemük vizslat és a szájuk teli száj

A mézpusztító szörnyek, jajj vigyázz, ha jönnek
Egy pillanat és rád tör csupa háj

Hol ott, hol itt
hol fent, hol lent
hol bent, hol kint
és jajjt kacsint

Imitt-amott
Imígy-amúgy
De gyors és rút
És nyelvet nyújt

"A FÉLELEM LEGYŐZÉSE

Arról beszélgettünk, ki mitől fél. Elmeséltem, hogy gyerekkoromban féltem a boszorkányoktól.

- Mama, tudod, hogy kell legyőzni a félelmet? Elárulom. Veszel egy olyan figurát, amitől félsz, és vele alszol egy napot.

- És mi van, ha nem személytől félek, hanem mondjuk a sötéttől?

- Becsukod a szemed, és világosra gondolsz. De ha az erdőben vagy, nem csukhatod be a szemed, mert még jobban félsz, akkor nyitva tartod a szemed, és vizuális kultúra...másra gondolsz, és azt látod. Fényre gondolsz. De egyébként ezt nagyon nehéz megcsinálni, ha nem csukod be a szemed."

Ez a beszélgetés egy volt ovisom, (aki most már nyolc éves és hihetetlen "élettapasztalatról" tanúskodik ebben a párbeszédben) é azs édesanyja közötti beszélgetés inspirált arra, hogy keresgéljek ebben a témakörben.  Íme egy a sok-sok jobbnál jobb bejegyzés közül:

"Óvodáskori fejlődés és szorongás

Szerző: (Standovár Sára)
Kép forrása: www.kiskegyed.hu

Nem olyan régen elhívtak egy óvodába, ahol arról tartottam előadást, vagy inkább arról beszélgettünk, hogy az óvodáskorú gyerekekre mi jellemző, mire is számíthatnak a szülők, akik ilyen korú gyerekkel, gyerekekkel vannak együtt. Sok érdekes dolog kiderült, hogy min is mennek keresztül ezek az ovisok. Talán a pszichológiai változások mentén érthetővé válik, miért is jellemzőbb ebben a korban a szorongás, “dolgoktól” való félelem.

Ahogy a szülői értekezleten bevezettem a témát, szinte minden fej bólogatott, amikor a félelmeket emlegettem. Abban voltak különbségek, hogy melyik gyerek mitől fél, de abban egyet értettek, hogy előfordulnak néha rémálmok, vagy félelmek különböző lényektől (boszorkány, szörny, szellem, sárkány), sötétségtől, stb. De mi minden történik ilyenkor a gyerekekkel, hogy ilyen félelmetesnek kezdik látni a világot?

Először is elkezd kialakulni a belsőszabályozás. Ezeket mint a játék, mind a napi cselekvések során sajátítja el. Ez annyit jelent, hogy azok a kérések, utasítások, szabályok, szokások, amiket eddig meg kellett csinálnia, be kellett tartania, azokat elkezdi magáévá tenni. Utánozza a szeretett személyt, megfigyeli a világot, és sajátjává teszi azt, hogyan viszonyuljon hozzá. Úgymond belsővé válik az irányítás, ami már nem attól fog függeni, hogy valaki ott áll, és mondja neki, vagy ellenőrzik, hanem fontos lesz a gyereknek, hogy olyat tegyen, úgy tegye, amit és ahogyan a hozzá közel álló személyek.

Most ez kicsit túláltalánosítottnak hangzik, így nézzük egy kicsit közelebbről. Az óvodások szeretnek utánozni. AZt játsszák, amit a felnőttek csinálnak, és szeretnek “segíteni” a házimunkában -néha a szülőket kicsit hátráltatva. Ennek két funkciója is van.

Az egyik pont az előbb emlegetett belsővé tétel. Ahogy gyakorolja azt az adott viselkedést, egy idő után olyan, mintha ezt ő találta volna ki. Egy gyermeklélektan könyv egyik példája (Mérei-Binét: Gyermeklélektan), mikor a kisgyermek édesapja polcáról leveszi a könyvet. Az apa intő jelzést ad, elveszi a könyvet, és visszateszi a helyére. A gyerek újra próbálkozik, mikor is az aoa ránéz, a gyerek tudja, hogy nem szabad, és az apa visszateszi a könyvet a helyére. Ezután a gyermek ez rengetegszer megismétli, mitha keresné a határokat. Ilyenkor ismétli a szabályt, egyre többször hallja, szembesül vele. Ekkor következik egy váltás. A könyv kihúzása közben saját maga kezdo utánozni a tiltó mozdulatot, majd a könyvet kiveszi. Itt már próbálja magának mondani a szabályt, de még ez bizonytalan. Ebből játékot csinál, és kihúzza a könyet, tiltó jelzést mutat magának, majd visszatolja a könyvet, és ki-be húzza. Ezzel oldja az akadályozottság -hogy nem kaphatja meg a könyvet- feszültségét. Végül sok sok gyakorlás után eljut oda, hogy nem veszi ki a könyvet. Ahhoz, hogy ez a folyamat végig menjen, nagyon fontos az érzelmi kapcsolat. Olyan személytől, akihez nem kötődik, nem fog ilyen szabályokat, értékrendet megtanulni azonosulás útján, maximum félelemből, amelyet csak adddig tart, míg a félelmet keltő személy jelen van. Fontos az állandóság is, mely mind a szabályok, mind a személyek állandóságára, elérhetőségére vonatkozik.

Az utánzásnak van egy másik funkciója is: feszültséget old, csökkent.  A szeretett személy hiányát ellensúlyozza azzal, hogy utánozza őt, megjeleníti őt, mintha ott lenne. A testvérféltékenységet is tudja magában így csökkenteni, hiszen a testvért utánozva kicsit olyanná válik, mint ő, és olyan embert nem annyira lehet utálni, aki olyan, mint mi.

A gyerekek eközben elkezdenek távolodni szüleiktől, és míg csecsemőként a biztonsághoz a szülő jelentléte szükséges volt, óvodás korra már megbírkózik a szeparációval, különválással, és képes a behelyettesítésre, vagyik más személy, vagy tárgy (plüss maci, pelus) is képes megnyugtatni őt.

Ezzel ellentétesen megjelenik az agresszió bennük, amely a cselekvést korlátozó tilalmak kapcsán kerül felszínre. Ilyenkor a gyerekek nem képesek ezt az indulatot késleltetni, vagy a fantáziában kiélni (“bárcsa esne a gödörbe”), hanem azonnal, cselekvésesen fejezi ki (csíp, rúg, harap, kiabál, stb.).

Az azonosulás, illetve belsővé tétel és az akadályozottság kapcsán megjelenő agresszió mellett megjelenik az óvodásokban egy félelem: a szeretet elvesztésétől való félelem. Mivel annyi korlátozás, szigorúság, tilalom, irányítás, kényszerítés jelenik meg ebben az időszakban, képesek egy rosszalló pillantást, egy mosolymegvonást is a szeretet elvesztésének megélni. Emiatt a megfélemlítés és szeretetmegvonás ebben az időszakban kimondottan szorongató élmény a gyerekek számára.

Látható, hogy sok minden történik a gyerekekkel három és hat éves korukban. Itt még nem is tértem ki a nemek különválasztására, nemi identitás alakulására, ami szintén jelen van ebben az időszakban. Már így is elég feszültséggel teli változás van jelen ahhoz, hogy megjelenjenek az óvodáskori szorongások. Ezek tehát megjelenhetnek rémálmok formájában, de lehet, hogy fél a sötétben, vagy szörnyektől, vagy lényektől. Vagy egyszerűen az elalvás nehezen megy, vagy felriad, vagy bepisil. Ezek egy szintig teljesen érthetőek ebben az időszakban.

A megjelenő félelmek sokszor mesebeli lényekhez kapcsolódnak. Felmerül a kérdés, hogy akkor ne meséljünk nekik? Hiszen ha nem hall a sárkányról, nem fog félni tőle. Azt hiszem nem árulok el titkot, ha elmondom, nem ennyire egyszerű a helyzet. A mesék szereplői szimbolikusan kifejezik azt a belső feszültséget, azt a konfliktust, amit a gyerek aktuálisan átél. Ezért nagyon jól lehet a mesék szintjén reagálni ezekre a félelmekre. A gyerekek saját érzelmi és értelmi szintjüknek megfelelően tudják választani a mesét. Abban a legkisebb herceg, aki legyőzi a szörnyű sárkányt, őket szimbolizálja, ahogy megküzdenek az adott nehézségükkel, félelmükkel. Sok olyan történet, amelyben a félelmetes lényekkel meg lehet küzdeni, ahol az ellenség legyőzhető, a gyerekek elsajátítják a megküzdés technikáját. Ez azért nagyon fontos, mert így más helyzetekben is a megoldást fogja keresni, és önállóan is képes lesz megoldani a helyzeteket.

Mivel nagyon sok minden történik ebben az időszakban, és amúgy is félnek a szeretet elvesztésétől az ovisok, kimondottan fontos az érzelmi biztonság megélése. Ennek főképp cselekedetekben kell megnyilvánulnia, hogy tudja a gyerek, mindig számíthat arra, hogy mi történik, képes felismerni a szabályokat, elfogadják őt, és képesek megnyugtatni, biztonságba helyezni őt. Így amellett, hogy ösztönözzük a helyzetek megoldására, leküzdésére szimbolikus majd valóságos terepen, éreznie kell, hogy van mögötte egy szerető család. Társnak kell lennünk mellette, mint a mesékben jelenlevő segítőknek, akik eszközöket adnak a főhősnek, de végül mégis nekik kell megküzdeni a sárkánnyal."

Elég nehéz lehet elhinni, hogy a kisgyerekkori félelmek megjelenése a pszichés fejlődés velejárója és védelmet nyújtanak a "világ meghódítása" közben A legváltozatosabb dolgok válthatnak ki félelmet egy gyerekből, de akármitó is váltja ki benne ezt az érzést (és felnőttként néha nehéz is megérteni a félelem okát), soha ne kérdôjelezzük meg gyermekeink félelmeit, illetve szorongásait. Ne bagatellizáljuk azokat, és ne is szégyenítsük meg ôket ezek miatt, hanem segítsünk nekik azok leküzdésében.

Néhány ötlet ahhoz, hogy hogyan segíthetünk a félelmek leküzdésében:

  • "Felejtsük el a mumusokat, rossz gyerekekért jövő manókat és társaikat, ugyanis a gyerekek 7–8 éves korukig egyrészről mindent elhisznek, amit a felnőttek mondanak, másrészről mágikus gondolkodással rendelkeznek és egyre nő a fantáziájuk ereje is, amelyek együttesen nagymértékben fel tudják erősíteni a gyermekek szorongásait és félelmeiket. Mit tehetünk, ha egy gyermek fél valamilyen szörnytől? Kimondottan sokat segít, ha gyurmából vagy papírból elké- szítik a gyerekek ezeket a veszélyes „lényeket” és a figurákat egy kulccsal zárható dobozba teszik. A kulcsot pedig vagy ők, vagy a szülők őrzik (a dobozt érdemes nem a gyerekek hálószobájában tartani). Így újra birtokolni fogják a helyzet feletti kontrollérzését, ami megnyugtatja őket.
  • Az is nagyon fontos, hogy soha ne szégyenítsük meg a szorongó gyermeket, illetve ne bagatellizáljuk csemetéink félelmeit, szorongásait, mivel ezek számukra olyan valóságosnak tűnő veszélyek, amelyek bénítóan hatnak rájuk, akár pszichoszomatikus megbetegedéseket is okozva nekik.
  • Azzal is segíthetünk, hogy varázslót, jótündért játszunk, aki legyőzi, jóvá varázsolja a lidérceket vagy szükség esetén akár el is pusztítja őket. Azaz soha ne bizonygassuk, hogy ezek a lények nem léteznek, hanem adjunk magunknak szerepet ezekben a gyermeki fantáziákban, s ezzel segítsük megoldani a félelmetes helyzetet
  • Mindenképpen fontos, hogy gyermekünket mindig nyugtassuk meg. Ne engedjük, hogy egyre erősödő szorongásaival, félelmeivel, testi tüneteivel magára maradjon. Soha ne alkalmazzuk a „félelemről való leszoktatást” sem, mint például, amikor bezárjuk a sötét szobába a gyermeket, had tapasztalja meg, hogy a sötétben úgy sem történik semmi, nem kell félnie… Ez rossz technika, meg nem oldja, inkább csak fokozza a rettegést.
  • A félelmek feloldásában nagyszerű segítséget nyújtanak a mesék, mivel ezekben a mesefigurák megoldják a problémákat, illetve a veszélyes helyzeteket, amelyekből a gyermekek sokat tanulnak, és egyben megérzik és fejlesztik (én)erejüket és probléma-megoldási készségüket.

A szorongások, félelmek kialakulásában igen gyakran nagyon nagy szerepük van a szülőknek, a gyerekkel foglalkozóknak is. Akarva-akaratlanul is átadjuk saját szorongásainkat, félelmeinket, illetve fóbiáinkat a viselkedésünkkel."

(Forrás: http://lehetosegekhaza.hu)

Ha ezzel az összeállítással felkeltettem az érdeklődésedet és szeretnél még többet megtudni, akkor lapozz bele:

 

 

Szösszenet: Egy színház látogatás "margójára"

A "kiégésről"

"Az egészség nem csupán a betegség hiányát jelenti, hanem a teljes testi-lelki és szociális jólét állapotát. Ezért a mentálhigiéné legfontosabb célja, hogy minél több ember számára tegye lehetővé az optimális intellektuális és érzelmi fejlődést, valamint a testi-lelki és szo­ciális kibontakozást. Fenntartani egy olyan teherbíró, küzdőképes állapotot, amely alkal­massá teszi az embert társadalmi feladatainak maradéktalan teljesítésére, miközben belső harmóniában és egyensúlyban él önmagával és környezetével.

A pedagógus munkája folyamatosan egy sajátos „professzionális image” fenntartását kö­veteli meg. Mindig mosolygósnak, meleg érzelmeket mutatónak és optimista szemléletűnek kell lennie.

A „szorosan” vett nevelőmunka, az interakciók sűrűsége, az érzelmi megterhelés, a foko­zott figyelemigény azonban önmagában is igen jelentős élettani, érzelmi megterheléssel jár együtt, és ezért indokolt, hogy a pedagógus ilyen értelemben vett munkakörülményein és pszichológiai klímáján javítson.

A stressz - Sellye János' szavaival élve az „élet sója!” - azonban igen veszélyes, hiszen a nagy intenzitású és gyakran átélt stressz negatív hatással van az érzelmi életre és a men­tális egészségre. A stresszhelyzetek, a fáradás, a kimerültség, a félelmek, a szorongás és a gyakran megoldatlan konfliktusok egyaránt károsítják a személyiséget. Napjainkban gyak­ran emlegetik a pedagógusok körében megfigyelhető ún. „kiégési” (bornout-szindróma) je­lenséget. A kiégési-kiégettségi veszélyeztetettségre a humán szolgáltató szférában, a segítő foglalkozások területén hívták fel a figyelmet a szakemberek az utóbbi évtizedekben. A het­venes években felszökő pályaelhagyási és foglalkozási krízishelyzetek kikényszerítették a szembenézést e veszéllyel. A kiégettség jelensége a foglalkozási megterhelés, stressz követ­keztében alattomosan kifejlődő kimerülést, kifáradást jelenti. A pszichikus erőforrások el­apadásának érzésével, testi-érzelmi letörtséggel és érdeklődésvesztéssel jár együtt.

A bornout-szindróma tünetcsoportját négy szakaszra oszthatjuk: lelkesedés, stagnálás, frusztráció és végül az apátia szakasza.

Hosszú folyamatról van szó. A korai tünetek, például a foglalkozással való elégedettség fo­kozatos megszűnése, a „nincs kedvem dolgozni menni” jelensége. Később szaporodnak a kisebb egészségügyi panaszok, hiszen a szorongás, a düh, a lehangoltság, a tehetetlenség-érzés testi tünetekben is kifejeződhet. Gyakori a fejfájás, migrén, szédülés, gyorsuló szív­verés, gyengeségérzés, nyaki-vállövi izmok fájdalma, hátfájás, álmatlanság, alvási zavarok, betegségre való hajlam, érzelmi hullámzás. Súlyosabb esetekben allergiás bőrreakciók, bőrkiütések jelentkezhetnek. A stresszélmények elősegíthetik a pszichiátriai értelemben vett betegségek kialakulását és krónikussá válását. Megjelennek a munkahelyi feladatok tel­jesítésével kapcsolatos zavarok, az ingerlékenység, a szellemi érdeklődés csökkenése, érzékenység, egyre gyakoribb konfliktusok a kollégákkal, diákokkal és szülőkkel. Később megfigyelhető a csökkenő önbizalom, önértékelési zavar, demoralizáló szemlélet és végül a teljes testi, lelki és szellemi kiégés."

/Forrás: http://www.ofi.hu/tudastar/lelesz-krisztina-tanari/

38 éve dolgozom óvónőként, és ahogy múlnak az évek egyre többször kérdezik meg tőlem, hogy hogyan lehet "nem kiégni"? Hogy lehet az, hogy ennyi időn keresztül még mindig élvezem, szeretem azt, amit csinálok? Azt hiszem, hogy már a kérdésben magában benne van a válasz: azt csinálom, amit szeretek. Azt csinálhatom, amiben nap, mint nap örömömet lelem. Minden nap történik valami, ami feltölt és, amitől várakozással tekintek a következő napra, mely mindig más, mint az előző. Soha nem lehet "rutinból" végezni és soha, de soha nem ismétlődik meg egy helyzet sem ugyanúgy. Állandó kihívás, állandó összpontosítás és érzelmek sokasága és én ezt szeretem. (persze ezzel nem akarom azt sugallni, hogy ennyire egyszerű a "védekezés" a kiégés ellen, de, hogy nagyon sokat segít abban, hogy "elkerüljem", az biztos.)

Kolibri Fészek: A medve, akit Vasárnapnak hívtak

Miért is írtam le ezt a pár mondatos "bevezetőt"? Hétfőn színházban voltunk. Ez egy majdnem "hétköznapi" helyzet, hiszen egy évben átlagosan 5-6 alkalommal megtesszük. Ez a 38 év alatt nagyjából 200 előadás, melyet láttam a gyerkőceimmel. Látszólag "rutin feladat": Elmegyünk, megnézzük, haza érünk, beszélgetünk róla, így vagy úgy feldolgozzuk a kiváltott érzelmeket. Megy ez már magától is,

Hogyan is történt mindez ezen a napon?

Megérkeztünk a színházba, ahol már vagy egy tucatszor voltunk ezzel a csipet-csapattal. Leültünk a párnákra és az egyik, pillanatról a másikra, az egyik Cinege fióka hüppögni kezdett. A hüppögés egyre erősödött, és amikor elsötétedett a nézőtér már hangos sírássá változott. Akkor már az ölembe ülve csak azt hajtogatta, hogy "vigyél ki innen"! Az első, ösztönös reakcióm az volt, hogy felállunk és kisurranunk, de aztán inkább a fülébe súgtam:

- Bújj hozzám jó erősen és megígérem, hogy vigyázok rád, de szeretném megnézni a bábokat. Kérlek, hogy egy kis időt, hadd maradjak még és ígérem, hogy ha pár perc múlva is ki akarsz innen menni, akkor kimegyek veled!

Számomra is hihetetlen volt, de maradtunk. Belefúrta magát a vállamba és én átkaroltam. teljes egészében hozzám simult és még a kezemet is a szeme elé húzta. Így ültünk hosszú, hosszú percekig. Már minden porcikám elzsibbadt, de nem mozdulhattam, hiszen a "fióka" az ölembe befészkelte magát és megnyugodott. Ugyan a színpad felé még véletlenül sem nézett, de éreztem, ahogy elkezdett figyelni. Még ugyan csak a hangokra, de figyelt, Úgy 20 perc múlva időnként ki-ki kukucskált az ujjaim között. Aztán már néha, néha, le is vette a kezem a szeme elől, de még mindig szorosan összesimulva ültünk. Aztán az egyik percben fészkelődni kezdett és megfordult a színpad felé. Még mindig ölelnem kellet, de ő már csak a hátával támaszkodott nekem és a derekánál kellett csak átkarolnom. Nem kellet már a kezem sem a szeme elé és néha, néha, már a színpadon történtekre is figyelt és nemcsak a többi gyereket nézte. Aztán eljött az a perc is, amikor "belefelejtkezett" a színpadon történtekbe és elkezdett csillogni a szeme. Elkezdte érdekelni a mese, elvarázsolódott. Ugyan csak tán az utolsó 10 percben, de én nagyon, de nagyon büszke voltam Rá, hiszen legyőzte saját félelmeit és talán egy kicsit nagyképű azt hinnem, hogy miattam, az én kérésem miatt, de én így hiszem.)

És még mindig nincs vége: Az előadás befejeződött és egy kis szünet után elkezdődött a drámafoglalkozás.

- Nem akarok játszani! - súgta a fülembe a kicsi lány és ismét befordult, elbújt a világ elől. Kezdtük elölről: elbújás, kukucskálás, kifordulás és én eközben "araszoltam". Centiről, centire csúsztam előre a játszók köre felé és egyszer csak "megérkeztünk". A körben ültünk és figyeltünk. (Azért odáig nem jutottunk el, hogy játszunk is, de ismét kifelé figyelt az én "hétköznapi hősöm". Sőt, már sugdolózva beszélgettünk is a játszókról, izgultunk értük és drukkoltunk nekik és a hazafelé feltett kérdésre hogy, menjünk-e máskor is színházba, már ő is azt válaszolta.

- Igen!

Ha ilyen, erős érzelmi töltésekkel teli élményeket élhet át az ember minden áldott nap, ha ennyire bíznak benne, ha átélheted, ahogy legyőzik saját ösztönös késztetéseiket, azért mert kéred, akkor hogyan is lehetne "kiégni"?