Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Érzelmi és erkölcsi nevelés 2.: augusztusi történetem

1 kép és egy történet

Kép forrása: Benkő Zsolt Nagykovácsi Cinegék

Villanófényben: Így élünk mi!

(Történetek a hétköznapokról, ünnepekről, gyerekekről, felnőttekről, helyzetekről, konfliktusokról mindenféle fontossági sorrend nélkül)

1. kép: augusztus: Befogadás és visszafogadás

A kép egyetlen pillanatot örökít csak meg és ez az, amikor az új Cinegefiókákat és szüleiket befogadják a „régiek”. Írhatnám azt, hogy ezt is mi találtuk ki, de nem lenne igaz. Átvettük, mert tetszett. Az óvodánk Diófa csoportjában már évek óta a „Hej vára, vára” kezdetű körjátékkal fejezik be a nyitó nap játékait és idén mi is így tettünk. Egyenként a kör közepébe hívtuk a legkisebbeket és „bevettük” őket, és a dallam második fele is csak arról szólt, hogy  „Hej vár vedd be!. Ezzel a lezáró játékkal Cinegéssé vált minden „pöttömnyi” emberke és a szüleik. Egyszerű, szépséges és megható rítus, de ez egyetlen mozzanata annak a hosszú folyamatnak, mely már nyár elején elkezdődik és sok-sok lépésből áll. Hagyományok, szokások sorozata, mely segíti a befogadást és visszafogadást.

Júniusban minden „új Cinegés” kap egy levelet, melyben köszöntjük abból az alaklomból, hogy Cinegés lesz. Ebben a levélben megírjuk, hogy milyen jelek közül választhat és melyikhez milyen jel vers tartozik és írunk a manókról. A manókról, akik velünk élnek lassan már 10 éve. Sose látjuk őket, csak néha, néha halljuk a hangjukat, ahogy a fákban kaparásznak, vagy csupán a szél hozza felénk a hangjukat. Néha levelet írnak és segítséget kérnek, néha borsot törnek az orrunk alá, néha elcsenik a játékainkat és néha feldíszítik a csoportszobát. Állandó szereplői az életünknek.

Miért is lettek részesei az életünknek? A gyerekek, akik bekerülnek vagy visszakerülnek az óvodai életbe nagyon különbözőek és a nyár után alig, alig ismerjük őket, hiszen a régiek is annyit változnak, a kisebbekkel meg még alig töltünk el időt. Mindegyikük más és más, ezért arra támaszkodtunk, ami minden gyerekben közös: a mesékbe vetett hitébe és a játék szeretetébe. A manóink elég mesések, állandóan mesés helyzetekbe keverednek és ezek a kalamajkák tevékenységekre, játékra ösztönöznek. Jól „bevált segítői” munkánknak.

Júliusban küldjük a névre, címre szóló „meselevelünket”, melyben mindig valami bajba keverednek szeleburdi barátaink és nekünk kell rajtuk segíteni. Idén a téli fagyok miatt tönkre ment manóházak helyett kellett újakat készíteni:

Kedves Emese!

Tegnap éjjel olyan hihetetlen dolog történt velem, hogy frissiben el kell, meséljem Neked:

Úgy kezdődött, hogy magam sem értettem, hogy miért, de az éjszaka közepén felébredtem. Először azt hittem, hogy a nagy melegre. Aztán arra gondoltam, hogy az ablakon bevilágító holdsugárra vagy talán a hangosan ciripelő tücsökzenére. Aztán rájöttem, hogy egészen más zajok ébresztettek fel: valami gurult, valami koccant, valami vagy valaki kaparászott, valami vagy valaki éktelen hangosan szuszogott a kertben. Kiléptem a teraszra és reccsent valami a lábam alatt. Egy dió volt. Egy lyukas dió. Ebben még semmi szokatlan nem lett volna, ha csak az nem, hogy nyár közepén hogy a csudába kerülhetett pont az ajtóm elé? Lehajoltam, hogy felvegyem és közben a csillagok fényében tudod, hogy mit láttam? Azt, hogy a fűben felém gurul sok-sok bronzosan csillogó apróka ebből a gyümölcsből.

-  Hogy gurulhatnak? – morfondíroztam magamban és aztán észrevettem az apró népet. Hangyák sokasága görgette, gurította maga előtt őket. Amikor már mindegyik a közelembe ért és megszámoltam, hogy hány darab is van ezekből a bronzdiókból kiderült, hogy 29. Pont annyi, ahány Cinegefióka lesz idén a csoportunkban. Akkor már hittel hittem, hogy a manóink szeretnének valamit üzenni, de vajon mit? Kezembe vettem az egyiket és ha, hiszed, hanem ketté vált a kezembe és egy lepkeszárny vékony papír került elő belőle, mindenféle krikszkrakszokkal.

قبول شعر عشق ما را به علامت این سال و کمک به الف ها به تصویب همه از آنها به دور به دور شدن از سرد!

جن گردو

Ahogy megláttam a betűket rögtön felismertem a tünde írást, de vajon, mit akarhatnak tőlem/tőlünk a diótündérek és honnan fogom megtudni, hiszen a betűket csak felismerem, de olvasni nem tudom. Felbontottam a következőt és a következőt, de mindegyikben csak a levelet találtam. Sehol egy tünde ABC és, amikor kissé szomorúan az utolsó diót is megnéztem ismét mocorgásra kaptam fel a fejem. Fürge lábak kaparásztak. Egy szürke, hátán fekete csíkos kisegér görgetett maga előtt egy ezüst diót. A lábam elé gurította ás már el is surrant.

- Jaj, de jó! A tündéreknek eszébe jutott az ABC könyv! – gondoltam magamban és gyorsan feltörtem ezt is, de csalódnom kellett, mert ebben is csak egy levelet találtam. Forgattam, forgattam, de hiába csak betűk és mondatok tünde nyelven és semmi, de semmi ami segítene a megfejtésben és akkor…

Akkor hangos szuszogásra kaptam fel a fejem. Egy sündisznó közeledett felém az erdő felől és egy hatalmas aranydiót gurított maga előtt.

- Végre, végre ez már nem lehet más, mint az abécés könyv!

Így is volt: az aranydióban szépen, sorban megtaláltam a tünde betűket és így már sikerült lefordítani az előzőekben talált pilleszárny könnyű leveleket.

A bronz dióban ez volt:

Kedves Emese!

Idén mi, tündérek küldjük Neked az idei „bánatűző” jelversedet, mert a manóknak új várost kell építeniük, hiszen a télen sokuké összedőlt. Neked ezt választottuk:

Csigabiga gyere ki,
Szebb a világ ideki,
Bújj ki kapud aljába,
Ló búsuljon magában,
Ha a lábad táncra áll, 
Kilenc tücsök muzsikál,
Járod akár száz napig,
Míg bocskorod elkopik

Az ezüstdióba rejtett levélben ezt írták:

Kedves Cinegefiókák!

Emléketek még a téli „varázslatos jégvilágra”? Igen, arra, amikor hetekig járhatatlanná váltak az erdei utak? Na, akkor történt, hogy tönkre ment több tucatnyi manó család háza. Tavasz óta éjjel, nappal próbálnak új várost építeni maguknak és ugyan sok barátjuk segít nekik (tündék, hangyák, méhek, lepkék, katicák és a szarvasbogár) segítünk, de ők is és mi is annyira aprókák vagyunk, hogy nem biztos, hogy elkészülünk a hideg beállta előtt,ezért kérünk Benneteket, hogy segítsetek, mert ha minden Cinegés készítene egy-egy manóházat vagy kertet, akkor biztos, hogy nem kellene egy manónak sem vacognia a téli hidegben.

Segítségetekben bízva szép nyári napokat kívánunk: Diótündérek és a manó barátok

Ugye segítünk? Találkozzunk augusztus 28-án délután 1/2 5-kor az oviban és, - ha készítetek házikót, kertet, manó bútort, játékot, ruhát - akkor azt hozzátok magatokkal! (Kényelmes cipőbe gyertek, mert kisétálunk az erdőbe, hogy tovább építsük a tavasszal elkezdett Manóvárost! És, hogy ne maradjunk éhen, szomjan a terülj, terülj asztalkánkra minden finomságot örömmel fogadunk.)

További jó pihenést! Ági, Ildi, Kriszta, Zsuzsi

Persze ez a játék nem jöhetne létre a szülők aktív segítsége és együttműködése nélkül. Az első pillanattól számítunk rájuk és hiszünk abban, hogy részesei szeretnének lenni az életünknek.

Hiszem, hogy ezt vegyes csoport lévén sokkal hamarabb sikerül elérnünk, hiszen a „régiek” segítik őket abban, hogy minél könnyebben eligazodjanak, „beszokjanak” a „Cinegés” létbe.

Amíg a szülők fúrtak, faragtak mi átrendeztük a csoportszobát, hiszen a nagyjaink elmentek és kisebbek jönnek helyettük. Kisebbek, akiknek más kell ahhoz, hogy biztonságba érezzék magukat. A kisebbeknek kuckó kell, ahova elbújhat, és ahonnan szemlélődhet. Puha, meleg tárgyakra van szüksége és arra, hogy minél több egyszerű, rakosgatásra alkalmas tárggyal vegyük körbe. A nagyobbak, már együtt játszanak, nekik olyan hely kell, ahol egyszerre nyolcan, tízen is elférnek… és így tovább sorolhatnám még az új elvárásokat, melyeket elég nehéz 48 m2 megoldani, de meg kell, mert a tér ésszerű és igényekhez alakított tér az első „észrevétlen” irányítása a kapcsolatok alakulásának. A jól kialakított terek, a jól berendezett polcok, a tevékenységekre ösztönző tárgyak mindegyike a kapcsolatok felvételét, fejlődését segítheti és együttműködésre késztethet, ezért fontos, hogy minden nyáron tudatosan rendezzük át azt, ha szükséges, hiszen másképp kell funkcionálnia, ha sok s lány vagy sok az iskolába készülő.

Az átrendezés után szinte már semmi más dolgunk nem volt, mint augusztusban a „nyitó játék” előkészítése, megszervezése, „levezénylése”, melynek utolsó mozzanataként eljátszottuk a képen látható játékot.

Az első történetemben (és a későbbiekben is valószínűleg így lesz) eléggé nehéz kézzelfoghatóvá tenni, hogy hol is van az érzelmi vagy erkölcsi nevelés. Itt is és ott is: a bajbajutott „nálunk kisebb lényeknek” siettünk a segítségére. Aztán első perctől kezdve számítunk a szülők aktív részvételére, együttműködésére és próbáljuk arrafelé terelgetni őket, hogy a mesénél és játéknál nincs fontosabb, fejlesztőbb (na, jó, még a mozgás a harmadik) ebben az életszakaszban a gyereke számára. A csoportszoba be és átrendezése közben a mi saját, belső kapcsolataink (óvónő - pedagógiai asszisztens - dajka) erősödnek. A befogadó játék közben már egymáshoz kell érni, ami nem is megy olyan könnyen mindenkinek. A „városépítés” közös tevékenység, ahol gyerekek, felnőttek együtt tevékenykednek, ötletelnek, vitatkoznak, egyezségre jutnak. (Azt már meg sem említem, hogy ha figyelemmel kíséri az ember egyből meg tud egy sor dolgot gyerekről, felnőttről egyaránt, hiszen, mint tudjuk ez egy pszichológusok által is használt technika.) Sorolhatnám és elemezhetném még tovább a részletekben megbújó helyzeteket, de már ennyiből is érezhető, hogy egy-egy ilyen helyzet hányféle terület fejlődését is segítheti elő és úgy, hogy ebből sem a gyerekek, sem a felnőttek szinte semmit nem vesznek észre, hiszen ők „csak” játszottak.

Bevezető és csak bevezető gondolatok az érzelmi és erkölcsi nevelésről

Kép forrása: Wordpress

Villanófényben

Érzelmi és erkölcsi nevelés napról, napra az óvodában

I. Bevezető gondolatok

Az érzelmi és erkölcsi nevelés, mint minden óvodához kapcsolódó fogalom elválaszthatatlan a többitől, hiszen - mint ahogy a gyermeki személyiség fejlődése - ez is, komplex, egymástól szétválaszthatatlan, sőt sokszor észrevehetetlen folyamatok, események eredménye.

Sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan lehetne erről a témáról úgy írni, hogy a folyamatból kiemelve át és megérezni lehessen azt, hogy milyen egyszerű és hétköznapi dolgokkal fejlesztünk érzelmeket, erkölcsi szabályokat, viselkedési szokásokat, viszonyulásokat. Hosszas töprengés után rájöttem, hogy ez az összeállítás csak olyan lehet, mint egy fényképalbum, melyet lapozgatva rálelhetsz egy-egy képre, ötletre, melynél megállsz, elgondolkozol, vagy úgy érzed, hogy Nálatok is készülhetett volna. Visszaköszönnek a gondolataid, élményeid vagy rájössz arra, hogy ez a kép nem tetszik és gyorsan továbblapozol. Mielőtt kinyitnád ezt az albumot, azért néhány gondolatot írnék arról, hogy nekem, mint embernek és hitelesnek lenni akaró óvónőnek, milyen „elveim” vannak ezzel (és az egész óvodai neveléssel) kapcsolatban. (ha úgy tetszik ez az én „etikai kódexem”:

1. Minden velem kapcsolatba kerülő gyereket/felnőttet/ ugyan nyitottan várok, de először is megismerni akarom és csak utána elfogadni, hiszen az elfogadáshoz valódi ismeretekre, tapasztalatokra van szükségem. (Lehet, hogy már ez az első pont már megoszt, de vállalom, mert fontosnak érzem ezt a sorrendet, ahhoz, hogy évekig együtt tudjunk gondolkodni és működni.) Egymás megismerése és elfogadása végbe mehet gyorsan vagy lassan, hiszen minden gyerek/felnőtt különböző ebben a tekintetben is. Kezdeményező a „szerepem” ebben a kezdeti helyzetben is, de csak óvatosan, tapintatosan haladhatunk előre a gyerekek és szülők ütemében. (és azt is el kell tudnom fogadni, ha nem alakul ki az összhang, mert annyira különbözőek az elveink, hogy nem tudjuk, nem akarjuk egymásét elfogadni, befolyásolni. Ebben a helyzetben bizony elég nehéz segítséget nyújtani, de vállalni kell, hogy egy-két őszinte beszélgetés után esetleg „elköszönünk egymástól, mint éveken keresztül „egymás ellen dolgozni, mert annál rosszabbat nem tehetünk a gyereknek)

2. A kapcsolatok, a gyerekek és szülők fejlődését segíteni lehet, de siettetni nem érdemes, hiszen így látványos eredményeket valóban produkálhatunk, de valódi változásokat, belsővé vált eredményeket nem érhetünk el, ezért óvónőként az egyik legfontosabb „erényem” a figyelem, segítségnyújtás és helyzetteremtés mellett a türelem kell, hogy legyen.

3. Tudomásul veszem, hogy minden gyerekekkel és szüleikkel eltöltött pillanatban „mintaadó” vagyok. Nem csak a tudatos, hanem a tudattalan gesztusaim, mimikám, kimondott és csak érezhető gondolatommal hatással van. A gyerekeim „kritika” nélkül utánoznak, a szülők pedig kritikus szemlélőim. Olyan, mintha mindig „szerepelnék” és ezt csak akkor lehet vállalni, ha elfogadom, hogy hibázhatok, tévedhetek és ezt vállalni is tudom. Elnézést és bocsánatot kérni ugyanúgy kötelességem egy ilyen helyzetben akár gyerekkel, akár felnőttel kapcsolatban történt ez.

4. A hitelesség az egyetlen igazi „fegyverem”. Soha nem akarok más lenni, mint a milyen vagyok. Soha nem akarok mást mondani, mint, amit gondolok, mert a legkisebb „álságot” is észreveszik a gyerekek és a szüleik is. Azt azonban minden helyzetben mérlegelnem és egyénre igazítanom kell, hogy ezeket hogyan, milyen módon közvetítem.

 

 

Miért is tartottam fontosnak, hogy a bevezetőben leírjam ezeket a gondolatoka?

Azért, mert erkölcsről, érzelmekről írt gondolatokat elég nehéz úgy megismerni, elfogadni vagy elvetni, hogy nem tudunk a másik félről semmit. Ez a pár mondat talán segít abban, hogy egy kicsit ismerősnek érezhet az, aki elolvassa ezt az összeállítást.

Mit is kell még tudni rólam? 38 éve vagyok óvónő és ebből lassan 25 éve a Freinet pedagógia az, mely rendező elve a munkámnak. Keretet és kapaszkodót ad, ahhoz, hogy a sok-sok új ötletet, információt, tapasztalatot hogyan is tudjam rendszerben látni, a helyén, a legjobban és legjobb helyzetekben alkalmazni.

A bevezetőben ugyan a végén kerül sor a „csoportom” bemutatására, de ez csak logikai kérdés, hiszen „azért vagyunk, mert ők vannak”:

„A sasok (és a Cinegék) nem járnak lépcsőn” (C. Freinet)

 

29 örökmozgó, ficergő, kutató, minden iránt érdeklődő, mindent kipróbálni akaró, különböző életkorú gyerkőc, négy felnőtt, akik megpróbálják őket terelgetni és sok-sok manó, akik hol megnevettetnek, hol borsot törnek az orrunk alá (pl. Mikuláskor elcsenik a cipőinket), hol segítséget kérnek, hol segítséget adnak, ha bajba kerülünk. Egy mondatban ez a Cinege csoport.

Éljük az óvodások életét: nap, mint nap felfedezzük a körülöttünk lévő csodákat, járjuk a hegyeket, völgyeket és közben ismerkedünk mindennel, ami csak a szemünk elé kerül. Figyelünk és ismerkedünk. Féltünk és óvunk. Odébb rakjuk a csigát, ha az az úttestre tévedt. Nyomon követjük a hangyákat. Örökbe fogadjuk a méhecskéket és aztán, ha már elég volt a szemlélődésből, akkor sziklákat megmászva jutunk fel a csúcsra. A fákra mászva próbáljuk felfedezni a manókat rejtő odúkat. Köveket és árkokat átugorva keressük a vaddisznók dagonyázó helyét, és ha már ebből is elég lenne, elcsendesülve hallgatjuk az erdő, mező meséit a manóinkról, a tündérekről, mindenféle valós és mesés lényről.

Játszunk, varázsolunk mindenhol, mindenkor, mindennel, ami csak a kezünkbe kerül: faágakból ház épül vagy varázsbottá válik. A kövek társasjáték bábuivá, az üres guriga űrhajóvá, a zokni kígyóvá és a fél pár kesztyű tyúkocskává alakul át. Az elkészült alkotások, pedig életre kelnek, bábok, mesehősök lesznek, és már szövődik is köréjük a hihetetlen kalandokkal teli történet, mese és dallam, melyhez hangszer is dukál. Ekkor újra kezdődhet az alkotás: hangszerré lesz a dió, a gyűjtött kő és faág. Röviden ilyen a „Cinegés” körforgás. Olyan, mint az idő, az évszakok vagy az élet körforgása. Állandóságot, biztonságot, melegséget sugároz, ahol mindenki bátran kipróbálhatja és megismerheti önmagát és egymást. Igazi „cinege fészek”, ahonnan el lehet rugaszkodni, ahová vissza lehet térni. Megpihenni. Később aztán megerősödve tovább repülni.

"...a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek… lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni.” (Johann Wolfgang von Goethe)

 

 

II. Egy cseppnyi elmélet, egy cseppnyi ismétlés (mert ismétlés a tudás…..)

 

A köznevelési rendszer egyik kiemelkedő eleme az érékek, normák hangsúlyozása, az erkölcsi nevelés erősítése. A módosított alapprogramban (Az Óvodai nevelés országos alapprogramja) is megtaláljuk az erkölcsi nevelés kifejezést, mintegy irányvonalat adva a helyi pedagógiai programok számára: az átgondolásnál hangsúlyos szerep jut az erkölcsi nevelésnek.

 

A lényeg ugyanakkor nem a szavak szintjén történő megjelenítés, hanem a mindennapok gyakorlatában való megvalósítás; annak személete, folyamata, módszerei, technikái, lehetőségei. Természetesen nincs szabály, pontosabban fogalmazva, nincs recept. Sok féle jó megoldás létezik, és egy kisgyermek - három- vagy négy, az óvodában eltöltött évei során - számtalan (megszámlálhatatlan) helyzeteket él át, amelyekben „nyakon csíphető” az erkölcsi nevelés, sokszor nem is tudatosan, gyakran észre sem vesszük, hogy ezt tesszük.

 

Az óvodáskori erkölcsi nevelés sajátos, a kisgyermekkor másféle attitűdöt és megoldásokat implikál, mint a későbbi életkorban megvalósítható direktebb formák. Ezért is szerepel a címben az „érzelmi” szó is, hiszen ebben az életkorban nem lehet nem az érzelmeken keresztül hatni, az erkölcsi nevelés pedig - kicsit leegyszerűsítve - nem más, mint értékek és hatásrendszerek együttese. Minél nagyobb összhangban vannak az értékek és a hatások, annál nagyobb az esély a beépülésre, a tényleges hatás elérésére, a későbbi stabil értékrend kialakulására.”

(Bakonyi Anna)

„Az érzelmi nevelés kiegészítve az erkölcsi képességek fejlődésének elősegítésével, a szocializáció kiegészítve az individuális folyamatok fejlődésének segítésével talán az egyik legszerteágazóbb feladata az óvodának. Minden tudatos és kevésbé tudatos, tervezett és spontán hatás befolyásolja ezeknek a képességeknek a fejlődését. Egymásra ható, egymást segítő és gátló összetett ingerekből álló hatásmechanizmus, mely magában foglalja például:

  • az én tudat fejlődését és az önismereti képességeket,
  • az intellektuális, esztétikai, morális képességek rendszerét
  • a közösségbe való integrálódást
  • a magatartási készségeket, külső elvárások belső szükségletté válását
  • a verbális és nonverbális képességeket
  • a világhoz való hozzáállást és a róla szerzett ismereteket, tapasztalatokat
  • a pozitív életvezetéssel kapcsolatos képességeket
  • környezettudatos magatartás megalapozását… stb.

Az óvodáskorú gyerek talán ezen a területen teszi meg a legnagyobb utat, változik a legtöbbet. Érzelmi vezéreltségtől, azonnali vágyteljesítéstől el kell jutnia a belátásig, a toleranciáig, a vágyak késleltetett beteljesülésének elfogadásáig. Meg kell ismernie önmagát, képességeit, lehetőségeit, határait. Meg kell tanulnia a közösségben létezni és azzal együttműködni. Meg kell ismernie és alkalmaznia kell azokat a magatartási szabályokat, szokásokat, normákat, amelyek ehhez szükségesek.

Az óvodai élet első percétől az utolsóig állandóan változó, egyénenként fejlettségi különbségeket mutató folyamat ez is, mint az összes többi terület, amelyben lehetnek megtorpanások, visszaesések és hirtelen megugrások is.

Részfeladatok:

  • Kedvező érzelmi hatások biztosítása.
  • A gyerekek egyéni szükségleteihez igazított befogadás, beszoktatás.
  • Pozitív kapcsolatrendszer kialakítása és működtetése minden szinten (gyerek-gyerek, gyerek –óvónő, szülő – óvónő, óvónő- óvónő, gyerek-óvónő- pedagógiai asszisztens –dajka)
  • A szocializációs és az individuális fejlődés segítése.
  • Erkölcsi tulajdonságok és az akarat fejlődésének segítése.
  • Együttélés szokásainak, normarendszerének megalapozása.
  • Esztétikai érzelmek alakítása.
  • Szülőföldhöz, szűkebb és tágabb környezethez való pozitív kapcsolat megalapozása.

A megvalósítást segítő alapvetések

  • A gyerekek fogadása és a velük való együttlétek a humanisztikus pszichológiai irányzatokból, gyermekközpontú nevelési elveket követve, az inkluzív pedagógia gyakorlatából kiindulva kell, hogy megvalósuljon.
  • Az óvodában dolgozók nyitott, rugalmas kapcsoltrendszerének kialakítása biztosítja a nevelési folyamat egységes szemléletű megvalósítását.
  • A gyermekek életkori és egyéni szükségleteihez igazodó befogadás és visszafogadás, megismerés a szülők bevonásával és aktív részvételével történik, melynek lépései az egyes gyerekek igényeihez és a szülők lehetőségeihez igazodnak.
  • A családokkal való szoros együttműködés az óvodai élet egész ideje alatt elengedhetetlen feltétele annak, hogy kialakuljon az a mindenki számára elfogadható értékrend, melynek közvetítése segítheti a gyerekek erkölcsi, érzelmi fejlődését.
  • A közös és egyéni tapasztalatokat, élményeket biztosító tevékenységrendszer kialakítása, melyben a gyerekek individuális, szociális, erkölcsi tulajdonságai és akarata változatos helyzetben fejlődhet, szokás és normarendszere megalapozódhat.
  • A szűkebb és tágabb, természetes és mesterséges környezet felfedezését biztosító tevékenységek, ünnepek, jeles napok, néphagyományok, saját hagyományok szervezése, melyek segítik a szülőföldhöz, az emberi munkához, a természethez való pozitív kötődés kialakulását.
  • A valamilyen oknál fogva lassabb vagy gyorsabb fejlődés, akadályoztatás vagy kiemelkedő tehetségként működő gyerekek esetében – a szülőkkel való egyeztetés után – szakemberek bevonására is sor kerülhet.
  • A más nemzetiségi és kultúrából érkező gyerekek esetében is csak a megértés, az elfogadás és az előítéletektől mentesség lehet az eredményes együttműködés alapja. Minden esetben meg kell ismerni az adott kultúrát, a szokásokat, amelyekkel színesíthetjük csoportunk, óvodánk életét, beépíthetjük a hétköznapjainkba, ünnepeinkbe.
  • Az óvodára és a csoportra jellemző hagyományok is segítik a szocializációs, erkölcsi és magatartási szokások fejlődését egyaránt.
  • Világos, egyszerű, állandóságot biztosító szokás és szabályrendszer kialakítása.
  • Tiltás helyett értelmes, ésszerű az együttélést, együttműködést segítő szokások és szabályok kialakítása, melynek szükségességét a gyerekek is megérthetik, tapasztalhatják.
  • A gyerekek szabad játéka a legjobb színtere az érzelmi, erkölcsi tapasztalatok feldolgozásának és belsővé tételének.
  • A minősített óvodai „jó gyakorlatok” közül általunk választott „Drámajáték az óvodában” kidolgozott program és a dramatizálási, bábozási lehetőségek mindennapi választható lehetőségként segíthetik az érzelmi, erkölcsi és szociális képességek, kompetenciák megalapozását.
  • A mesék a gyermekek számára belső emberi konfliktusokat, megoldási lehetőségeket, mintákat jelenítenek meg. A fejlődés segítésének elengedhetetlen, mással nem pótolható eszközei, ezért a mindennapos mesélés elengedhetetlen az óvodai élet során.
  • A szabad önkifejezési formák alkalmazására, szabad alkotásokra való ösztönzés stb.”

(részlet az óvodánk nevelési programjából – Nagykovácsi Kipatak Óvoda: Természetes neveléssel a természet útjain)

III. Villanófényben:  Így élünk mi!

(Történetek a hétköznapokról, ünnepekről, gyerekekről, felnőttekről, helyzetekről, konfliktusokról mindenféle fontossági sorrend nélkül)

Mielőtt megosztanám Veletek a „képeimet”, történeteimet, meséimet egy vers, melyre a http://ovoneni-naploja.blog.hu/ oldalon bukkantam és akár a mottója is lehetne ennek az összeállításnak:

Tandori Dezső: A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt

A hasbeszélő mackóknak született egy fura csemetéje.

Ez a bocs még azt se mondta: „Bocs!” a nagyok lábára lépve.

De ez még hagyján; más volt itt, amitől a család megrebbent:

Hogy: bárhogy nyomkodták a hasát, ez a mackó meg sem nyekkent.

Több medvedoktor megnézte, és mind azt mondta: „Félő…”

S a szülők jól érthették: Ez a bocs nemigen lesz hasbeszélő.

Így is lett. S múlt a medve-idő, a bocsból nagy mackó vált.

De egyszer sem nyikkant a hasa, akárki akármit próbált.

Aztán… született egy gazdája. Az nem erőltette a dolgot.

A medve szemébe nézett, látott két üveggombot,

De alattuk – el se hinnétek! – apró képmagnó forgott!

És akkor a mackó megszólalt: „Ha tudnád… erre vártam!

Az első vagy, aki nem nyekteti A hasam meg a hátam.

És egyet kérnék még tőled: Hagyd, hogy soha-soha ne beszéljek;

Használj hűséges néződnek, nekem az a dolgom, hogy nézzek;

Mert látod, örökre megőrződnek a szememben a képek.”

Segítség! Portfóliót írok! 1. rész

A személyes képességrendszer elemeiről


Bevezető gondolatok

Valójában nem is tudom, hogy hogyan is kezdjem ezt a bejegyzést, hiszen egy régebbi írásban már leszögeztem, hogy én nem írom meg a magam portfólióját. Aztán tessék: itt egy újabb bejegyzés, mely mégis erről fog szólni. Hogyan, hogyan nem, de valahogy mégis benne vagyok, A közepébe csöppentem.

Egyrészt: az egyik legkedvesebb barátnőm megkért, hogy segítsek. Segítsek összeállítani a sajátját és persze, hogy igent mondtam.

Másrészt óvodánkban felvetődött az igény arra, hogy a tervezési formánkat próbáljuk meg úgy alakítani, hogy amikor valaki összeállítja a portfólióját, akkor minél kevesebb változtatással tudja átemelni a már meglévő anyagait.

Ezek után becsülettel elolvastam a 136 oldalas útmutatót és amikor eljutottam a foglalkozási/tevékenységi minta tervekhez bizony, bizony azt éreztem, mintha "megfialtalodtam" volna, hiszen évtizedekkel ezelőtt kellett ilyen részletességgel foglalkozási terveket írnom. Semmi baj: csináltam már ilyet, most sem lehet nehezebb. Előzmény: menni fog. Tartalom/téma: ez sem gond. Feladatok: na, itt már sokszor ismételheti önmagát az ember. Képességfejlesztés: itt álltam meg, hiszen tudom én jól, hogy egy ember/gyerek attól olyan, amilyen, amilyenek a képességei, de vajon a sok százból hogyan tudnám összeszedni, hogy egy adott tevékenység, egy adott gyereknél éppen melyiket fejleszti leginkább? Egyáltalán szembe jutna egy töredéke is? Megpróbáltam magamban összerakni a képességek "rendszerét", de éreztem, hogy eléggé hiányos és kusza az egész. Na, ez aztán nem okozhat gondot, hiszen ezért jó az internet. Keresgélni kezdtem, de bizony a sok-sok elolvasott tanulmány, cikk és bejegyzés majd mindegyike más logika szerint építette fel ezt az egy piciny részét a portfólióba elkészítendőknek. Mi mást is tehettem, ha segíteni akarok a kollégáimnak (és a barátnőmnek), mint azt, hogy megpróbálok "összerakni" (a teljesség igénye nélkül) egy olyan felsorolást, mely minél inkább "alkalmazkodik" az óvodai nevelés céljához és feladataihoz és talán segíti a munkánkat azzal, hogy könyebbé válik a fejlesztendő/fejleszthető képességek megtervezése.

Még mielőtt belevágnék az összegyűjtött képességek felsorolásába (a ráhangolódást segítendő) egy, két "tanult emléket/tudást ide "csempészek":

"A képesség fogalma magában foglalja az eredményes tevékenység belső feltételeit, a mozgósítható belső erők összességét. A képesség mindig egy tevékenység eredményes műveléséhez szükséges tudás, valamint a személyiségjegyek együttese.
A képességek teljesítményben nyilvánulnak meg, tehát úgy tekinthetjük őket, mint a teljesítőképességet, vagyis: „képes vagyok valamire”. Summázottan kimondhatjuk, hogy egy adott tevékenységhez szükséges képességeken a személyiség azon sajátosságainak összességét értjük, amely biztosítja a jó eredmények elérését." /http://www.gyermekeinkjovoje.hu//

"A pszichikus fejlődés törvényszerűségei

A pszichikus fejlődés folyamatában négy fontos törvényszerűség mutatható ki:

A szerkezet és a funkció egységének a törvénye

A pszichés működések teljesítményének színvonalát a pszichikus képességek szerkezete határozza meg. Az ember csak olyan szintű feladatokat képes megoldani, amelyre gondolkodása, logikai képessége, illetve cselekvése alkalmassá teszi.  A képesség fejlesztése viszont csak akkor valósítható meg, ha gondolkodunk, emlékezünk, azaz „működtetjük” a pszichénket. Ez a működés visszahat a szerkezetre, fejlesztve azt, és a pszichés tulajdonságok struktúráját, amelyek egyre magasabb fokú működésre lesznek képesek. Nem a funkcionalitás ténye, hanem annak a mértéke a döntő. A minimális gyakorlás unalmas, a maximális megerőltetés pedig fáradtsághoz, kimerüléshez vezet. Csupán a helyesen megválasztott optimális gyakorlás eredményez megfelelő fejlesztő hatást.

A differenciálódás és integrálódás törvénye

A differenciálódás során a pszichikum tagolatlan formái elkülönülnek egymástól, és viszonylag önálló képességekre, folyamatokra válnak szét. Minél fiatalabb a gyermek, annál kevésbé tagoltak, elkülönültek a pszichikus funkciói. Csecsemőkorban például nehezen különíthető el egymástól a mozgás, az érzékelés, a cselekvés és a gondolkodás. A fejlődés során a folyamatok önállósodnak. Az észlelés például tér-, idő-, szín-, és mozgásészlelésre tagozódik. Az integrálódás azt jelenti, hogy a fejlődés folyamán elkülönült működések egyre magasabb idegrendszeri, tudati irányítás és ellenőrzés alá kerülnek.

A koegzisztencia törvénye

A fejlődő egyén azonos időben a személyiség különböző területein alacsonyabb és magasabb fejlődési szintet mutat. Nincs olyan személyiség, aki valamennyi képességében azonos szinten fejlett vagy fejletlen egy bizonyos időpontban. Egyes képességek fejlődése lemaradhat, esetleg megállhat, vagy előrehalad.

Speciális fejlődési törvények

Sajátos törvényszerűségek ismerhetőek fel az egyes pszichikus működések (emlékezet, gondolkodás, érdeklődés, érzelmek) fejlődésének folyamatában is.

A pszichikus fejlődés egyenetlen, hol lassabban, hol gyorsabban történik, előreszaladhat, lelassulhat, megállhat, esetenként visszaesések is előfordulhatnak.

Megkülönböztetünk:

fejlődési szakaszt, amely során a fejlődés lassú, alig észlelhető,

fejlődési ugrópontot - fejlődési ugrópontok sorozatát -, az egyes fejlődési szakaszok határán, amelyben rövid idő alatt a személyiség egészét, annak minden összetevőjét érintő változások következnek be, és fejlődési átbillenést, ami a személyiség egy-egy tulajdonságának, működésének hirtelen változását jelenti az érintett szakasz határain belül." /http://janus.ttk.pte.hu//

Ezek után már csak egy fontos idézetem van:

"Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Ezen belül:

Az egészséges életmód alakítása,

Az érzelmi nevelés és a szocializáció biztosítása,

Az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása."

/http://www.kormocikatalin.hu//

Az eddigiekből kiindulva az első "csokor" az egészséges életmód iránti igény

megalapozásához kapcsolódik:

I. Személyes képességrendszer elemei

1. Önvédő képességek:

- Egészségmegőrzés képessége

- Szabadság, önállóság iránti vágy képessége

- Önállóságvédő képesség

2. Önellátó képességek:

- Fizikai, biológiai

- Önkiszolgálási

- Mozgás iránti igény

- Élmény iránti igény

- Önkifejezésre való alkalmasság képessége

3. Önszabályzó képességek:

- Önismeret

- Érzelmek tudatossága, kezelése

- Önbizalom, önbecsülés

- Felelősségtudat és vállalás

- Önállóság

- Kitartás

- Önfegyelem

- Terhelhetőség

- Én-hatékonyság (pozitív önértékelés)

- Szociális kompetenciákhoz szükséges kognitív képességek

4. Önkifejező képesség

5. Speciális képességek (tehetség)

Mára ennyi. Folyt. köv.:

II. Mozgásos képességek

III. Kognitív képességek

IV. szociális képességek

V. Speciális képességek

 

 

 



Boldog születésnapot Mariann néni!

Messziről , nagyon messziről kezdem ezt a bejegyzést.

Mindegyikünk életében voltak, vannak olyan emberek, akik meghatározzák, segítik azt, hogy milyenné válunk. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nagyon, nagyon jó pedagógusoktól tanulhattam. A nevek többsége ugyan másnak nem sokat mond, de köszönetül azért, hogy segítettek olyanná lenni, amilyen vagyok egy párat felsorolok. Téglássy Tivadar, Horváth Zsuzsa, Pataki Marika és Kálnay Marika "néni" voltak azok, akik kisgyerekként, kamaszként terelgettek és adták át tudásukat, tapasztalataikat elképesztő szeretettel, emberséggel, szakmai elkötelezettséggel. Felnőttként is hihetetlen egyéniségek segítettek abban, hogy szakmailag és emberilg is folyton folyvást haladhassak, tanulhassak és megtaláljam a nekem leginkább megfelelő "utat": Vekerdy Tamás,, Bakonyi Anna, Ani, Edit, Orsi, Kriszta, a lányom  ... és még folytathatnám tovább a nevek felsorolását, akik a mai napig motiválnak, segítenek, át és átlendítenek, ha néha, néha holtpontra kerülök vagy megtorpanok. A számotokra vagy ismerős vagy ismeretlen nevek után már csak egyetlent írok le (aki miatt ez a bejegyzés "született): Karlócai Mariann "néni", aki a jövő héten lesz 90 éves és ebből 60 évig dolgozott óvónőként.

25 éve: az első találkozás

Pasaréten volt egy üres telek, ahol fel volt állítva néhány mászóka és csúszda. Odavittem az akkor éppen járni tanuló gyerkőceimet és ott találkoztam minden nap egy csapat gyerekkel és egy velük együtt mászókázó. homokba rajzoló, játékokat kezdeményező "óvó nénivel", aki nem bánta, amikor a "törpéim" keresztül mászkáltak az elkészült homokvárakon, beálltak az "Adj király katonát" játékba és állandóan láb alatt voltak. Kedvesen terelgette őket, megkínálta a kihozott gyümölcsükből, szaladt ő is, ha bajba kerültek. Egy idő után persze, hogy szóba elegyedtünk és persze, hogy beszélgettünk és persze, hogy a gyerekekröl, az óvodáról, hiszen ha két óvónő egy helyre keveredik.... Ő volt Karlócai Mariann "néni", aki nélkül elképzelhetetlen volt Pasarét és környéke

Majdnem 10 éve: a második találkozás

Az első óvodai találkozás: Az akkor több, mint 80 éves óvó néni, a szakma "nagy örege" bejelentkezett hozzám "látogatóba", hogy megnézze, milyen is az a "Freinet csoport" Nagykovácsiban. Be kell, hogy valljam, nagyon izgultam. Hiába volt akkorra már több, mint 25 év gyakorlatom, hiába eresztettem útnak több száz gyereket, hiába neveltem fel három sajátot és hiába voltak a szakmai sikereim, azért ő véleménye nagyon fontos volt számomra.

Eltöltöttük együtt a délelőttöt és a végén csak ennyit mondott: Légy halkabb, dícsérj többet és akkor minden rendben lesz. Azóta is folyton eszembe jut ez a mondata minden olyan esetben, amikor felemelem a hangom (mert azért persze, hogy előfordul) vagy, ha hibásan, nem a pozitív megerősítést sikerül "alkalmaznom". (mert persze, hogy ez is előfordul, de már egyre ritkábban, mert az évek alatt annyiszor hallottam vissza a fejemben a mondatát, hogy lassan, lassan, de beépült az "eszköztáramba", hogy halkabban sokkal többet lehet elérni, mint hangerővel és, ha a jót veszem előbb észre és nem a rosszat, akkor sokkal inkább haladhatunk előre.

Két hete:

Hogy történt, hogy nem (ilyenek a véletlenek) Mariann néni két dédunokája hozzánk került és újra "bejelentkezett": Eljönne megnézni,hogy hogyan is élünk (és én újra éreztem azt a kis szorítást a gyomromban és izgalommal vártam az újabb "értékelést".)

Tegnap: a harmadik találkozás

Eljött. 90 évesen, tetterövel, energiával telve, a könyvének új kiadásával a tarsolyában. Már önmagában is csoda a számomra, hogy valaki ennyi évesen és ennyi év után is vágyik a gyerekzsivajra. Megérkezett és malacot hajtogatott a gyerekekkel és minket is megtanított rá. Játékot kezdeményezett a beszélgetőkörben, majd sétált velünk egyet és mielőtt buszra szállt volna ezt mondta:" Jó volt nálatok újra hallani a "fürdőzsivajt" és örülök, hogy veletek vannak a dédunokáim."

Hiszem, hogy ez a legnagyobb "szakmai elismerés", amit csak kaphattunk, kaphatunk. Mi. Így, együtt. A Cinegés" felnőttek.  (Én meg külön köszönöm Mariann néni, hogy annak idején "rámutattál a "hibáimra" és ezért sikerült azokon változtatnom)

Kedves Mariann néni!

Sok-sok szeretettel várunk bármikor, amikor már hiányzik a gyerek zsivaj és reménykedem még a 4. 5. sokadik talákozásban is!

Boldog születésnapot kívánunk!

Nagykovácsi Cinegék

Befejezésül néhány kép az 5 évvel ezelőtti óvodás találkozóról, melyet Mariann néni minden év júniusában megszervez:

Még, hogy a felnőttek nem játszanak? "Adj király katonát" dédszülők, nagyszülök, szülők, gyerekek, unokák, dédunokák együtt

Mariann néni egy óvodásával:

A képekért köszönet Megyeri Orsinak (Cinegének), Mariann néni volt óvodásának

Szösszenet: Az árulkodásról, csúfolódásról és a hazugságokról

"A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást."

Popper Péter

Árulkodás, csúfolódás, hazudozás. Három magatartásforma, mellyel szülőként és óvónőként is találkozunk Három "mumus", melyektő tartunk. Tartunk attól, hogy ne rögzüljenek a gyerekeinkben, hiszen mind a három "negatív" tulajdonság, mely megkeseríti, megnehezíti gyerekeink és a mi életünket is, de valóban így van ez vagy találhatunk bennük pozitív vonásokat is?

Hetek óta ezen töröm a fejem. Vajon az árulkodás honnan kezdve válik negatív jeggyé és mikor van rá szükség? Vajon a csúfolódás nem azt jelzi-e, hogy a csúfolódó saját magában bizonytalan és a másik hiányosságának felerősítésével nem ezt jelzi-e számunkra? A gyerekkori hazugságok vajon honnantól kezdve nem "képzeletjátékok", melyek csupán azt jalzik, hogy gazdag fantázia világgal rendelkezik egy gyerek? Vajon óvodáskorban megjelenik-e a "tudatos agrasszió" a szavak szintjén?.... és így tovább. Kérdések sokasága, melyre nehéz megtalálni a választ. Talán nem is lehet általánosságban megfogalmazni, mert mindegyik esetben ismernünk kellene a konkrét helyzetet és a helyzet szereplőit, ezért talán lehetetlen dologra is próbálok meg vállalkozni azzal, hogy általánosítva írjak erről a három, néha komoly problémát okozó kérdésről, de azért belevágok, hátha ....

Csapongó gondolatok az árulkodásról

Lehet, hogy furcsa gondolat, de azt hiszem az árulkodásnak egy szintig örülnünk kell, hiszan azt jelzi, hogy az árulkodó gyerek eljutott egy bizonyos fejlettségi szintre, amikor már a családban és óvodában felállított szabályokkal tisztában van. Ismeri őket és képes azok elfogadására, betartására és, ha ez így van, akkor egy ideig minden gyereknél van és lesz "árulkodós időszak", melyet ahogy fejlődik egy idő után kinő és nem kell, hogy állandósuljon.

Azt jelzi csupán, hogy ő már képes a betartásukra, míg a másik még nem, vagy az adott helyzetben nem tudja, akarja betartani azokat. Az "árulkodás" valójában arról szól, hogy dícséretre, elismerésre, visszajelzésre vágyik, hogy ő már mennyivel előrébb tart. Persze ebben az életkorban még elég nehéz eldönteni, hogy melyek azok a szabályok, melyek betartása "veszélyhelyzetek" megelőzésére szolgál és melyek azok, melyeknek "áthágása" azért nem okoz akkora galibát, ezért aztán kontroll nélkül mindenről beszámol. és figyeli a reakciónkat és ez a legnehezebb. Hogyan is reagáljunk ezekre a helyzetekre, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor az "árulkodásra" szükségünk van, mert segítenek egy-egy valóban veszélyes helyzetet elkerülni, de az is előfordulhat, hogy az árulkodás "öncélú" és célja önmaga előtérbe helyezése vagy a másik "bemártása". Valójában szeretném azt hinni, hogy óvodáskorban ez még nem jellemző, de sajnos nem így van. Ugyan ritkán, de bizony már itt is előfordul, hogy a másik hibáinak felerősítésével próbál egy-egy gyerek "jobbá" válni és hiszem, hogy az árulkodás csakis ebben a helyzetben válik negatív viselkedéssé.

Hogyan is tudjuk talán "megelőzni", hogy a "negatív" oldala megerősödjön az árulkodásnak?

Például:

  • Semmi estre sem azzal, hogy elküldjük azzal, hogy "ne árulkodj!", hiszen ha egyáltalán nem fog odajönni hozzánk egy-egy problémájával, akkor magunkat fosztjuk meg attól, hogy segíteni tudjunk. Arra kell törekednünk, hogy minél inkább megtanulják felmérni, hogy mit kell velünk megoszaniuk és mit tudnak saját fejlettségi szintjükön maguk megoldani.
  • Beszélgessünk, játszunk sokat és sokszor a veszélyes helyzetekről, kialakulásukról és megelőzésükről. Persze ezzel is csínján kell bánni, hiszen nem félelmeket szeretnénk bennük kialakítani, hanem a helyzetfelismerő képességüket fejleszteni, ezért fontos pl. a "belesetvédelmi oktatás", már az óvodában is. Persze a saját szintjükön mesékbe, történetekbe, drámajátékokba, tevékenységekbe rejtve. Ezzel talán elősegíthetjük, hogy el tudja dönteni, mikor feltétlenül fontos, hogy a felnőttel megossza, amit látott, hallott.
  • Hallgassuk meg a mondandóját és amikor csak lehetséges kérjük meg, hogy próbálják önmaguk megoldani a helyzetet, hiszen ők már olyan "nagyok és ügyesek", hogy képesek rá.
  • Minden esetben, ha ez sikerül, dícsérjük meg őket: szóval vagy egy simogatással, egy bólintással, mosollyal. Érezzék azt, hogy bíztunk bennük és örülünk az önállóságuknak és annak, hogy képesek nélkülünk is egy-egy helyzetet megoldani.

A csúfolódásról

Hát azt hiszem a három fogalom közül ez az egyetlen, melynek nem találom a "pozitív oldalát".

A csúfolódás is lehet azonban jelzés. Jelzés arra, hogy "segítsünk", mert a csúfolódó nem elég biztos önmagában, nem ismeri saját erősségeit, gyenge oldalait és a másik általa hiányosságnak tekintett tulajdonságainak felerősítésévek szeretné a sajátjait leplezni, kisebbíteni.

Csúfolni mindenkit lehet: a szeplői miatt, a súlya miatt, a szemüvege miatt, a pityogása miatt vagy mert valamire nem képes. Nincs olyan ember, gyerek, akinél ne lehetne valamit találni, kitalálni, hiszen mindenki más és a másság elfogadására nevelést nem csak látványos estekben kell gyakorolnunk. Mai óvodai életünkben, amikor integrált nevelésről és multikultúrális nevelésről beszélünk bizony sokszor könnyű észrevenni a másságot (bőrszín, szokások, látás vagy hallás gyengesége...) sem felejtkezhetünk meg arról, hogy "mindenki egyszeri és megismerhetetlen csoda".

Azt hiszem, hogy ha mi felnőttek (szülők és pedagógusok) így tekintünk mindenkire, akkor a csúfolódás "hamvába" hal. Nem mondom, hogy nem fordul elő. Nem gondolom, hogy nem indul be egy-egy helyzetben, de hamar abbamarad, ha ahelyett, hogy szavakkal, büntetéssel állítanánk le, úgy szervezzük az életünket, hogy mindenkinek az erős oldalát hangsúlyozzuk, emeljük ki, akkor a gyerekeink szépen lassan elfogadják a "mindenki más és ettől működik jól a közösség, a világ" életfelfogást.

Töröm a fejem és kutatok az emlékeim között és azt kell mondanom, hogy egyetlen egy eset jut az eszembe, amikor az egyik gyerek a másikat "kicsúfolta". egy gyönyörű, szőke, loknis pici lány kiabálta napokig egy barna, bogárszeműnek, hogy nem játszik vele, mert nem szép a ruhája és szegények. Pályakezdőként nagyon megrázott ez a helyzet (erről árulkodik az is, hogy 36 év után is ez az emlék bukkan fel). Hirtelen nem is tudtam, hogy azon kívül, hogy ölbe vettem a síró, rívót nem tudtam mit is tehetnék. Aztán rájöttem: olyan helyzeteket kell teremtenem. amiből ő jöhet ki győztesen és a csúfolódó alulmarad. Talánicsit "kegyetlennek" tűnik a megoldás, de bejőtt és a csúfolódás abba is maradt. Nagycsoportra a legjobb barátokká váltak és, mint minden jól bevált módszertaz ember újra és újra elővesz én a mai napig ezt alkalmazom. Nem kell hozzá már a csúfolódó helyzet kialakulása sem. Megelőzöm azzal, hogy úgy szervezem az életünket, hogy mindenki megmutathassa "erősségeit" és megtanulja, hogy azokkal segítse azokat, akiknek szükségük van még rá. Talán ez az egyik legnagyobb eredményem, amit elértem, hogy most ehhez a bejegyzéshez egy 36 éves emléket kellett felidéznem.

A hazugságokról

Talán a három dolog közül ez a legnehezebb problémakör. Miért is érzem így? Óvodáskorban elképesztő belső életet él minden gyerek. Belső képei, melyek vágyaiból adódnak csak néha, néha válnak láthatóvá. (Hányszor, de hányszor jutott eszembe már, hogy jó lenne csak egy-egy percbe belebújni egy-egy gyerek bőrébe, mert mennyivel könnyebb lenne megismerni, segíteni őt). Néha, néha egy-egy rajz, egy-egy általa kitalált játék, mese vagy történet előbukkan, de a többségről nem is tudunk. Miért a hazugságnál írok erről? Azért mert az óvodáskori hazugságok egy része valójában nem hazugság, hanem a vágyainak a közvetítése. Magában ő a legerősebb, a leggyorsabb, a leg.... és ezeket néha annyira erősen elképzeli, hogy valóságként éli meg vagy úgy közvetíti: megnyerte a futóversenyt, megmentette a barátját... és így tovább. Ezek a "nem hazugságok", de előfordulnak a "valódi hazugságok", melyek oka legtöbbször a retorziótól való tartás. Tett valamit vagy nem tett, amit pedig meg kellett volna tennie és tart a haragunktól, a következményektől. Valójában elvileg ennek is örülnünk kell, hiszen ugyanúgy, mint az árulkodás azt jelzi, hogy tisztában van a szabályokkal, helyes viselkedési szokásokkal, formákkal, de a legritkább esetben ez jut az eszünkbe. Szeretnénk, ha megbízna bennünk, ha őszintén vállalná a tetteinek következményét és elfelejtkezünk arról, hogy felnőttként is hányszor jut az eszünkbe, hogy egy-egy helyzetben mennyivel könnyebb lenne egy kis "füllentéssel", "csúsztatással" megoldanunk a problémát. Mi már ugyan megtanultuk, hogy nem ez a helyes megoldás, de egy óvodásnak még sok, sok tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy felelősséget tudjon vállalni a tetteiért.

Mivel segíthetünK?

Talán azzal, hogy minden esetbe azt közvetítjük felé, hogy akármit is tett szeretjük, a hibás döntéseit, cselekedeteit bizalommal elmondhatja nekünk. Ezeknek persze lesz következménye, ha szükségesnek érezzük (hiszen a felnőtteknél is így van), de ez arányos a "hibával". A kövezkezmény lehet csak egy beszélgetés, megvonása pl. egy programnak és ahogy túl vagyunk ezeken nem kell, nem szabad későbbiek során felemlegetni, visszaidézni. A cselekedet és a következmény múlttá válik és  ennyi.

Befejezésül

Remélem, hogy ebből a pár mondatból kiderült, hogy ha óvodásunk "árulkodós, csúfolódik vagy néha, néha füllent", akkor ezek nem azt jelzik, hogy jellemzőek lesznek rá a későbbi életszakaszokban is. Ez így nem igaz és sokat segíthetünk nekik abban, hogy nyitott, toleráns, elfogadó és őszinte felnőtté vállhassanak, hiszen egy folyamat piciny időszaka ez csupán, melynek problémáin, nehézségein átsegíthetjük őket.

Gondolatok az iskolaérettségről egy óvónő szemével

Bevezető (csapongó) gondolatok

Pár napja elhangzott a megtisztelő felkérés kollégáimtól: írjak egy cikket az iskolaérettségről és én azonnal elvállaltam. Arra gondoltam, hogy több tucat szülői értekezlet, fogadóóra, személyes beszélgetéssel, leírt oldallal a hátam mögött ez igazán nem okozhat problémát. Bevallom: tévedtem. Nem is olyan könnyű egymást nem, vagy alig ismerve egy ilyen fontos kérdést körbejárni. Cikáznak a gondolataim: hogyan lehetne a sok száznyi, ezernyi gondolat közül kiválasztani azt a párat, mely majdnem mindenkinek segítséget nyújthat abban, hogy hogyan is készüljön fel saját maga arra, hogy iskolássá válik a gyerkőce? Arra, hogy mivel is tudná segíteni a hátralévő hónapokban azt, hogy gyereke is minél felkészültebben, minél több sikerélménnyel, minél kevesebb kudarccal élje meg az „életmód” váltást? Erről bizony ahányan vagyunk, annyiféle módon gondolkodunk óvónőként, tanítóként, szülőként és nekem ahelyett, hogy végre rendszerbe állnának a gondolataim csak tovább „csaponganak”.

Eszembe jut Zsófi, aki három éven keresztül mással sem „foglalkozott”, mint „egyszemélyes színházat játszott”, ha volt néző, akkor is és, ha nem volt, akkor is. Látszólag semmi más nem érdekelte, és ma egy zenekar énekese. Chris, aki 5 évesen ment el iskolába, mert addigra folyékonyan olvasott és éppen a japán írást „tanulta”. Ma már a felhők fölött száll nap, mint nap. Babuci, aki két évig meg sem szólalt, csak figyelt, és ma régészként dolgozik. Rebi, aki nem bírta elviselni a szabályokat és „undok békává” varázsolt, mert nem akartam megengedni Neki valamit, amit épp tenni akart. Ma már egy cég kommunikációs igazgatója… és sorolhatnám még tovább a neveket, az „élettörténeteket”, akiknél bizony elég nehezen tudtuk eldönteni, hogy mikor és hova menjenek el iskolába. Féltettük őket a „kihívásoktól” és lám, lám mindegyik megtalálta a helyét a világban. Az óvodai élet vége és az iskolai élet kezdete egy új kihívás mind a családok, mind a gyerekek számára, mely inspirál és ez az inspiráció az, ami segít fejlődni, tovább haladni. Persze hogy, mint minden változás, egy kicsit (nagyon) „stresszel” és ebben az összeállításban ahhoz próbálnék meg segítséget nyújtani, hogy ebben az „érzelmileg felfokozott helyzetben”, mire is figyeljünk, mit is tehetünk úgy, hogy az a legjobb legyen minden érintettnek: gyereknek, szülőnek, pedagógusnak.

Mit is jelent az, hogy iskolaérettség?

Ez az egy szó magában foglalja több száznyi testi, pszichikai és gondolkodási képesség bizonyos fokú,  -az iskola megkezdéséhez szükséges – fejlettségi szintjét. Ezek felsorolására nem vállalkozom, hiszen képtelenség lenne mindet felsorolni, de azért egy kifejezést talán érdemes körbe járni:

Érés: egy gyerekre jellemző, belső fejlődési folyamat, melynek tempója gyerekenként változó. Gondoljatok csak egy virágos kertre. Ott sem egyszerre nyílik minden virág. Van amelyik, az első napsugárra teljes pompájában virít és van, amelyik csak ősz végére, de előbb vagy később mindegyikben gyönyörködhetünk. Ezt az érési folyamatot segíteni ugyan tudjuk, de mivel egy belső „munka”, felgyorsítani nem lehet és nem is szabad, ezért fontos, hogy a gyerekek akkor kerüljenek iskolába, amikor éretté válnak.

Miből is vesszük észre ezeket a jeleket? A fizikai változásokon kívül (pl. fogváltás) például abból, ha ő maga, külső ráhatások nélkül, már vágyik az iskolába vagy érdeklődik a betűk, számok iránt vagy, ha egyre többször elhangzik az a mondat attól a gyerektől. aki addig szeretett oviba járni: unatkozom. Már kevés neki, ami ott történik. (Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy örülni kell az ehhez hasonló kijelentéseknek, de higgyétek el, hogy ez a legnagyobb dicsérete a munkánknak, hiszen egy nagycsoportos korú gyerektől ez azt jelzi, hogy kinőtte az óvoda kereteit és már nagyobb kihívásokra vágyik.)

Hogyan segítjük, mi az óvodában azt, hogy iskolaéretté váljanak a gyerekeink? (A legfontosabbakat sorolom csak fel, hiszen ezzel is oldalakat lehetne megtölteni)

  • Úgy dolgozunk, szervezzük gyerekeink életét nap, mint nap személyre szólóan is, hogy tudjuk az iskolára való felkészítés az óvodába lépés első napjával megkezdődik és az utolsó napjával zárul. Nem az utolsó egy vagy fél év eredménye az, ha a gyerekek iskolaéretté válnak, hanem 3-4 év folyamatos tevékenykedéséé.
  • Kialakítunk egy rugalmas, gyerekek életkorához, fejlettségi szintjéhez igazodó heti és napi ritmust, mely állandóságot és biztonságot nyújt a gyerekeknek és bőven biztosít időt arra, hogy fejlődhessennek, beépíthessék az élményeikett, tapasztalataikat, kipróbálhassák képességeiket, kielégíthessék a rájuk jellemző igényeiket.
  • Rengeteg időt biztosítunk a szabad játékra és a mozgásra, a szabadban való tevékenykedésre, hiszen óvodáskorban ezek a legfejlesztőbb „elfoglaltságok”, melyekben bátran kipróbálhatja újonnan kialakult képességeit és gyakorolhatja a már meglévőket.
  • Mesélünk, énekelünk, barkácsolunk, megmutatjuk a világ száz és száz csodáját, melyből kedve szerint válogathat, melyek segítenek megtalálni számára azokat a kifejezésformákat, melyek leginkább segítik őt a saját élményeinek feldolgozásában, közvetítésében a külvilág felé.
  • Fejlődésük üteméhez igazodva újabb és újabb „kihívás” elé állítjuk őket olyan feladatokkal, melyeknek megoldása erőfeszítést igényel a részéről, de képes a megoldásra. Egyre önállóbb tevékenységekre ösztönözzük őket….. és így tovább.

Mivel tudjátok otthon segíteni azt, hogy iskolaéretté váljon?

Hasonló dolgokkal. Az otthoni napi ritmussal, a sok-sok közös tevékenységgel, melybe beletartozik akár az is, hogy van „feladata” (pl. mosogatógép kipakolása, cipők elrakása, terítés stb.). Azzal, hogy ha kell, negyedórával előbb kezditek a készülődést az óvodába induláshoz, de egyedül öltözhessen, gombolhasson, húzhasson, köthessen. Azzal, ha a rosszul kiejtett szavakat, hangokat nem kijavítod, hanem a következő mondatodban helyesen ejtve elrejted. Azzal, ha vezetés vagy séta közben elhangzik pl. jobbra, balra, lefelé, felfelé megyünk….. Túl egyszerűnek tűnik? Nagyobb „feladatokra” vártál ebben a felsorolásban? Azokkal „nem szolgálhatok”, mert hiszem, hogy ahogy az óvodában eltöltött idő minden percében a következő életszakaszra készítünk fel, ugyanúgy otthon is ezt tesszük. Persze lehet különórákra vinni és feladatlapokat megoldani (és mértékkel, a gyerek érdeklődését és teherbírását figyelembe véve ezekre is szükség lehet), de valójában azzal segítesz a legtöbbet, ha együtt vagytok, együtt tevékenykedtek, sokat beszélgettek, meséltek és a legfontosabb, hogy mindig érezze, hogy bízol benne, bízol abban, hogy képes a problémahelyzetek, feladatok megoldására, az új élethelyzetekhez való alkalmazkodásra.

Mit tehetsz, ha bizonytalan vagy és még van lehetőséged még dönteni abban, hogy menjen vagy maradjon?

Legelőször is kérj egy fogadóórát az óvónőktől, hiszen 3- 4 éven keresztül rá bíztad a gyerekedet és rajtad kívül ő ismeri a legjobban és beszélgessetek. Tedd fel kérdéseidet, mond el kétségeidet és ők a legjobb tudásuk szerint segíteni fognak. Abban az esetben, ha még így sem tudod eldönteni, hogy mi legyen kérjél időpontot az óvoda fejlesztőpedagógusától és beszélgess vele is. (Ha még mindig nem tudsz dönteni, akkor az óvodában van egy jó kis pszichológusokból álló csapat, akiket megkereshetsz, akik kérésedre elvégzik az iskolaérettségi vizsgálatot vagy csak egyszerűen beszélgethettek egyet.)

Nézz körül az iskolában, iskolákban! Menj el a szülői értekezletekre, nyílt napokra és, ha lehetőséged van rá, beszélgess a leendő első osztályos tanítókkal, hogy saját tapasztalatid alapján tudjál dönteni!

Az iskola választásról

A legszerencsésebb eset az lenne, ha tanítót tudna választani mindenki, hiszen hosszú évekre szóló együttműködésről szól az a kapcsolat, mely az iskolába lépéssel megkezdődik. Erre nem mindig van lehetőség, de egy dologban biztos vagyok: minden tanító, aki ezt a hivatást választotta és gyakorolja felkészülten, izgatottan, minden tapasztalatát, tudását „csatasorba” állítva készül az új elsősök fogadására, ezért aztán hiszem, hogy minden gyerek a legjobb helyre kerül.

Fontosnak tartom, hogy amennyiben nincs valamilyen speciális indoka (pl. egy-egy területen olyan kiemelkedő képesség, hogy „szakosított” iskolára lenne szüksége a gyereknek a kiteljesedéshez vagy olyan részképesség hiány, melynek fejlesztése kis létszámú osztályban valósítható meg a legjobban…. stb.), hogy a gyereked utaztatva járjon iskolába, akkor helyben kell elkezdeni az iskolai életet. Ez fontos a gyereked szempontjából, hiszen a közlekedés rengeted időt és energiát elvesz a számára fontos, őt fejlesztő, kikapcsolódást biztosító tevékenységektől: játéktól, szabadban való mozgásoktól. Ezekre még jó pár évig szüksége van ahhoz, hogy egészségesen, jó ütemben fejlődhessen. Másrészt: a kapcsolatainak, barátságainak alakulását nagyban segíti, ha egy-két ovis társával együtt kezdheti meg az iskolai életét és a későbbiek során könnyen és egyszerűen tud a barátaival együtt lenni, játszani, focizni, programokat szervezni.

(Ennek a kérdésnek az eldöntésében is számíthatsz az óvónők segítségére, hiszen ők amellett, hogy ismerik a gyerekedet, ismerik a helyi iskola lehetőségeit és az „alternatív” lehetőségekkel is tisztában vannak.)

Befejező gondolatok

Lehet, hogy kicsit furcsállani fogod, de az utolsó gondolat, amit megosztok Veled az az, hogy Neked, mint szülő is „iskolaéretté” kell válnod:

  • tudom, hogy sokszor nehéz elfogadni és elengedni a kezüket.
  • tudom, hogy nehéz életmódot, megszokott rutint váltani
  • tudom, hogy borzasztóan félted az új kihívásoktól, az esetleges kudarcoktól,

de már erre van szüksége, ezért tudatosan készítsd fel magadat arra, hogy iskolássá válik a gyereked, mert csak teljes bizalommal és hittel tudod segíteni Őt ebben az időszakban. (és már egy óvodába lépést is „túléltetek)

Sok sikert a döntésekhez, választásokhoz, változásokhoz: Karczewicz Ágnes – Cinege csoport

/Kispatak Óvoda/

Utóirat: Elolvasva jöttem rá, hogy a magázásról valahol áttértem a tegezésre. Elnézést, ha valakit zavarna, de „elvitt” a lendület.

"Ma van a holnap tegnapja" (az idő észleléséről)

Kép forrása: Found on rangirangi.com

Az érzékelés és az észlelés kapcsolatáról röviden

A két fogalom szoros kapcsolatban áll egymással. Az érzékelés a külvilágelemeinek, az ezekről érkező ingerinformációknak érzékeinkkel történő fizikai, idegitermészetű megragadása (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás). Az emberi elme azígy nyert érzékleteket összekapcsolja a tapasztalataival, így jön létre az észlelés,amely már pszichikai, intellektuális folyamat. A fizikai természetű érzékelés és apszichikai eredetű észlelés együtt építenek hidat a külső világ és az én belső világa közt.

(Forrás: files.szello.webnode.hu)

Az idő érzékelése és észlelése az egyik leglassabban, legnehezebben kialakuló képesség, mely jó, ha az óvodáskor végére megalapozódik. A kisgyermek időészlelése még leginkább személyes élményein kerszetük válik megfoghatóvá. Egy-egy pozitív vagy negatív élményhez, vele megtörtént eseményhez köti az idő múlását és még nem nagyon érti a tegnapot, a holnapot és a többi idő múlását jelző szavunkat. Könnyedén megtanulja ugyan az évszakok, honapok, napok nevét, de csupán csak, mint a számok esetében csak a szavak sorrendjét jegyzi és nincs még meg mögötte az idő múlását jelző kapcsolat. Óvónőként, hányszor, de hányszor tapasztaltam, hogy a hónap és napsoroló mondókákat nagy élvezettel , hibátlanul modogatják, de bizony amikor  a ritmikus szöveget elhagyatnám és csak a hónapok, napok nevét szeretném hallani, akkor összekeverednek az ezeket jelölő szavak.

Az óvodás a mában és a pillanatban él, de bizony mire iskolába kerül szüksége van arra, hogy minél jobban el tudjon igazodni az időben hosszabb távon is. Ebben a bejegyzésben ehhez próbálok meg egyszerűen megvalósítható ötleteket összegyűjteni:

1. Talán el se hiszitek, de nagyon fontos, hogy minél többet hallják az időt, az idő múlását meghatározó szvakat:

- ha a reggeli ébresztő simogatás közben elhengzik az, hogy "Szép, jó reggelt ezen a téli, hétfő reggelen" máris segítettünk és, ha minden naphoz esetleg kapcsolunk egy-egy zenét, mely halkan szól a háttérben (minden nap, ugyanaz), akkor már több érzékszerv működését is összekapcsoltuk és ezzel is segítettünk. (Egy-két napig talán koncentrálnunk kell, hogy mi magunk ne felejtsük el ezt a mondatot, de aztán már rutinból fog menni.)

- ha reggeli közben megbeszélitek, hogy mi fog történni a nap folyamán, de úgy hogy hozzáteszitek a napszakokat jelölő szavakat is (Reggeli után oviba meggünk és délelőtt ott leszel. Délben borsófőzelék lesz ebédre és délután alvás után megyek érted és együtt elmegyünk bevásárolni. Este játszhatunk a kedvenc játékoddal és lefekvés után folytatom a mesét....)

- ha délután, miután meghallgattad a gyerkőcöd élményeit, Te is elmondod a tieidet a napszakokat beleszőve vagy a holnapi terveidet....... és így tovább, ha hozzászoksz, ahhoz, hogy a beszélgetések, tevékenységek alatt használod az időt meghatározó szavakat már sokat segítettél.

2. A heti és napi ritmus is segíti a gyerekek időészlelésének fejlődését. A jól kialakított, gyerek igényeihez igazodó heti és napi ritmus nem korlátok közé szorítja, hanem segíti, támogatja abban, hogy eligazodjék a világban, az időben és biztonságérzetet ad a számára, hiszen állandóságot biztosít. Nem véletlen az, hogy bár az óvodai programok sokat változtak az elmúlt években, de az egyik "állandó" része mindegyiknek, mely megmaradt az az, hogy minden csoportnak ki kell alakítania a heti és napi "rutinját". Ha jól belegondolunk ezt a rutint egy egészségesen fejlődő, egészséges csecsemő is kialakítja a saját maga számára, ha hagyjuk. Nekünk csak ezt a folyamatot kell "tovább vinnünk" és kialakítani azt a rendszert, mely nap, mint nap ismétlődik, hiszen enélkül nem tudnánk szervezni az életünket, nem tudnánk kielégíteni szükségleteinket. Ahogy piciként a testi szükségletek alakítják ezt, később már a szociális, kapcsolatok iránti igény és tevékenységi vágy is formálja, alakítja. Minden gyereknek szüksége van arra, hogy mindennek meg legyen a "maga ideje", mert ezáltal érzi kiszámíthatónak a körülötte lévő világot. Persze ez a ritmus is változik. Ahogy növekszik, fejlődik, nyit a világ felé más, más időkeretekre van szüksége egy-egy tevékenységhez és ezt figyelembe véve a "napi és heti"ritmusnak is változnia kell, mert különben már nem segít, hanem gátol és nem ugyanaz a ritmusa a télnek, mint a nyárnak, a közösségbe járó időszaknak és a hétvégéknek, a hétköznapoknak és az ünnepeknek.

A heti és napi ritmus önmagában is sokat segíti az időészlelés fejlődését, de még hatékonyabbá tehetjük a fejlesztő hatását, ha láthatóvá tesszük. Egy "képes napirendi tábla", melyet akár saját fényképekből is összeállíthatunk vagy egy hét napjait mutató óra, melyre ráragasztjuk az aznapi "kiemelt tevékenységet" (pl. ha van különóra, vagy játszóterezés napja vagy könyvtárlátogatás stb.) is sokat segíthet, hiszen a "megfoghatatlan" időt, láthatóvá teszi.

Kép forrása: www.createva.hu

Kép forrása: gyereketeto.hu

3. Az idő múlásáról, évszakokról, hónapokról, napokról, napszakokról szóló mesék, versek, mondókák és dalok is segítenek. Az interneten rengeteget találhattok és válogathattok köztük kedvetekre, ezért ide csak egy, két kedvencemet másoltam be.

Lengyel Ferenc
Négy vándor

Négy vándor jár egymás mögött,
lépésben mérik az időt,
s ahogy jönnek sorra-sorra,
fordul az év, mint az óra.

A négy testvér a négy évszak.
Egymás mögött vándorolnak,
jönnek-mennek szakadatlan,
soruk végeláthatatlan

Kép forrása: Found on Uploaded by user

Devecsery László: Évszakok
Egyszer volt…, …hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?
Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?
Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr…
Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra.

Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. Még teneked sem! 
Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről…, különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.
Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.
Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az

évszakok…

Nézd, a TAVASZ erre jár:
huncut, pajkos kicsi lány.
Szoknya lebben, szellő száll,
jót kacag – és meg-megáll.

Ébresztgeti a Napot,
kancsóból hint harmatot.
Ezerszínű lesz a rét:
ráteríti köntösét.

Virág nyílik, rügy fakad,
minden él az ég alatt.
Ajtó koppan, vendég jön:
illendően beköszön!

Meleget hoz NYÁR-LEGÉNY,
szelíd esőt hint a szél.
Almát, körtét melenget,
eperszemet szemezget.

Aranytenger a vidék,
hullámzik a messzeség.
Búzaszemek megértek:
– Munkára fel, legények!

Patakparton víg a nyár,
ki teheti odajár.
Fürdik, játszik nagyokat,
amíg az ősz kopogtat.

Kedves apó, ez az ŐSZ,
ő is köztünk elidőz.
Szőlőt érlel, szüretel,
emberekkel ünnepel.

Ecsetet vesz kezébe,
azt vette a fejébe,
színt fest minden levélre,
így megy a tél elébe.

Hullanak a levelek,
meg is szólal: – Elmegyek,
mert a TÉL már közeleg:
nagyszakállú, ősz, öreg.

Szakállából hull a hó,
fehér öröm: csudajó!
A hóember nem fázik,
lyukas pipán pipázik.

A madár-nép didereg,
egy picit sem csicsereg.
Jégcsapok az ereszen:
összebújnak hidegen.

Csillog-villog a világ,
s ablakon a jégvirág;
a fák ágán dér-levél,
havat hoz az esti szél.


A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik. Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje sokasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.
Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.
Március-leány sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.
A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.
A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.
Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.
A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.
Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk. 
Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.


Kép forrása: Found on fundamentalsinfirstgrade.blogspot.com

Cseh Katalin: Sárkánynaptár

Hétfőn rossz a kedvem,
bús az első fejem.
Kedden víg vagyok,
másik fejem ragyog.
Szerdán öl az unalom,
harmadik főmet vakarom.
Csütörtökön a negyedik
fellegekbe emelkedik.
Pénteken az ötödik 
élménnyel telítődik.
Szombaton a hatodik
a többivel hadakozik.
A hetedik – vasárnap – 
naphosszat szunyókálhat.
Hét fejem van, kérem szépen,
magamat én hétszer érzem

4. Egy, egy ajándék vásárlása során sem árt, ha eszedbe jut, hogy az idővel foglalkozó könyveket és játékokat is szemügyre vedd, hiszen jobbnál, jobbak vannak már a polcokon

5. Befejezésül: mi magunk is készíthetünk játékokat ezzel kapcsolatban:

pl. saját képekből (ahogy növekedett a gyerkőc) időbeli sorba rendezés vagy egy-egy esemény, tevékenység sorrendje vagy naptár készítése vagy...... az ötletek a végtelenségig folytathatók lennének és ha van olyan, melyet már kipróbáltál, akkor köszönöm, ha megosztod velünk.

Otthon is könnyen elkészíthető ötleteket találhatsz még a "Kincsek és kacatok óvodáknak, szülőknek, gyerekeknek" Facebook oldalon.

Kedvcsináló:

Kép forrása: Kép forrása: Found on cardboard-crafts.blogspot.com

+1 ötlet:




Szösszenet: Gyökerek és szárnyak

A bevezető gondolatokat a http://kiszelkati.hu/index.php?oldal=blog&id=12 oldalon olvastam és azt hiszem megér egy pár mondatot, hogy miért is fontos ezt a két dolgot egyensúlyban tartani, hiszen látszólag egymással ellentétes fogalmak. A gyökerek földhöz kötnek, a szárnyak magasba emelnek és mégis a kettő együtt és csak együtt segít abban, hogy kiegyensúlyozott, önmagában hinni tudó, felelősséggel tenni akaró, nyitott, kreatív  felnőttekké váljanak gyerekeink. (és én azt hiszem, minden szülő ilyennek szeretné látni a mostani gyerkőcét majdan felnőttként.)

Egy idézet az idézetben

Gyökerek és szárnyak...

"...a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni."

(Johann Wolfgang von Goethe)

Gyökerek és szárnyak... valóban ez a legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk. A gyökereket egyrészt a szülői ház jelenti, ahol megértik és feltétel nélkül elfogadják őket, ahova bármikor hazatérhetnek, ahol hisznek bennük és ahova mindig segítségért fordulhatnak, ha rászorulnak. Másrészt viszont a gyökereket a tágabb környezet is jelenti, ahol felneveljük gyermekeinket, ahová tartózóknak érezhetik magukat, ahol ismerős arcok és egy sehol máshol nem ismételhető atmoszféra veszi körül őket, ahonnan ha távol kerülnek, honvágy fogja el őket.

A szárnyakra pedig épp akkora szükségük van, mint a gyökerekre, mert azok segítségével felemelkedhetnek, eltávolodhatnak, erőre kaphatnak, új rejtelmeket fedezhetnek fel, és így fejlődhetnek, teljesedhetnek soha meg nem ismételhető különleges személyiséggé, boldog emberré."

A gyökerek

A nevelés az én értelmezésem szerint nem más, mint a mindenkiben meglévő, csak az egyénre jellemző lehetőségek kibontakoztatása, a fejlődés, önfejlődés segítése a külső környezet hatásainak szervezésével. Azt hiszem, hogy ebben az egy, egyszerűnek tünő mondatban minden benne van, ami lényeges, mert:

- Benne van az, hogy mindenki már a fogantatása pillanatában magában hordozza az első gyökereket, melyeket szüleitől örökölt és ezek ugyanilyen kombinációban soha senkiben nem ismétlődnek meg. Már a születés elött "egyszeri és megismételhetetlen csoda" minden gyerek. Ki ne élte volna át (aki gyerekekkel foglalkozik vagy több gyerkőcöt nevel) azt, hogy ugyanaz a reagálás egy-egy dologra mennyire más reakciót vált ki a gyerekekből. Emlékszem a barátnőm két gyerekére. A nagyobbiknál, ha valamit nem akart megtenni elég volt elkezdeni a számolást, hogy egy, kettő... Háromig soha nem kellett eljutni, mert már tette is, amit előzöleg nem akart. A kisebbik ugyanolyan korúan így reagált: egy, kettő, három... és kacagva ugrott a barátnőm nyakába, de persze, hogy nem tette meg, amit kértek tőle. Ugyanaz a család, ugyanazon elvárások, ugyanaz a "fegyelmezési eszköz" és láss csodát: a hatás teljesen más.

- Benne van a család, hiszen első pillanattól a szülők (nagyszülők, rokonok, barátok) azok, akik tudásuk és lehetőségeik legjavát adva próbálják meg a fejlődést segíteni. Persze a segítségnyújtás hol sikeres, hol kudarcba fullad, de az ember szülőként újra és újra próbálkozik. Nevel önmagával, a döntésaivel, egész lényével reggel, este, éjjel. Minden pillanatban, minden gesztusával, reakciójával és ez bizony nem könnyű feladat. Nem könnyű állandóan követhető modellként élni, pedig ha akarjuk, ha nem azzá válunk. Amíg kicsik a gyermekeink azért nehéz ez a helyzet, mert tudjuk, hogy akármit és akárhogyan teszünk azt utánozni, követni fogják. Amikor nagyobbakká válnak, akkor meg attól nehéz, hogy semmi, de semmi más reakciót nem váltunk ki, mint ellenállást, kritikát. Aztán egyszercsak azt vesszük észre, hogy felnőttként mennyi, de mennyi mindenben hasonlítunk egymásra és ez így van rendjén, hiszen a legfontosabb gyökereket, - melyek segítenek talpon maradni - a családból hozzuk.

Persze, ahogy cseperedik a gyerkőcünk egyre többen és többen kapcsolódnak be a "gyökerek alakításába": pedagógusok, barátok, ismerősök és mindenki hozzátesz valamit, ezért nagyon fontos, hogy amíg tehetjük szülőként azokkal az emberekkel vegyük őket körbe, akikben megbízunk, akik hasonló értékrendet közvetítenek mint mi. Tudnunk kell, hogy ha nem is emlékeznek majd rá, de mindenki, minden hatás ott marad bennük, ha másképp nem, egy "hajszálgyökérben".

- Benne van a szűkebb és tágabb környezet hatása. Nem véletlen az, hogy már az óvodai élet megszervezése során nagy hangsúlyt kap a közvetlen környezet megismerése, megszerettetése, hiszen amit gyerekkorunkban megismerünk, megszeretünk, azt felnőttként is szeretni fogjuk és amit szeretünk, ahhoz ragaszkodunk. Védjük és óvjuk. Otthon érezzük magunkat benne. Gyökeret eresztünk.

Erre egy személyes példa: Több, mint 10 éve Nagykovácsiban élek. Előtte vagy két tucatszor költöztem és mindenhol jól éreztem ugyan magam, de nem voltam "otthon". Aztán egyszercsak kikötöttem itt és "foggal körömmel" ragaszkodom ehhez a helyhez. Minden "nehézséget" vállalok, azért, hogy itt élhessek. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: miért? Aztán egy baráti beszélgetés közben "megvilágosodtam": 16 éves koromig minden nyári szünetet a csíki hegyek között töltöttem és tudat alatt Nagykovácsi szépségével, természeti értékeivel ezt hozza vissza nekem. Ezért az érzés, hogy itt, itthon vagyok. A gyökereim. Idehoztak és itt tartanak.

Befejezésül benne van ebben a mondatban az is, hogy tudnunk kell: az hogy milyen gyökerekkel fog a földbe kapaszkodni nemcsak rajtunk múlik, mert a fejlődés aktív résztvevője maga a gyerek is, aki saját magán átszűrve először ösztönösen, majd tudatosan választja ki a saját gyökereit.

A szárnyak

A szárnyakról csak egyetlen mondat: szárnyalni, felrepülni csak az képes, akinek biztos gyökerei vannak és az, akiben hisznek, akit biztatnak, akit a bukás után felkarolnak és újabb próbálkozásra ösztönöznek.


Szösszenet: Egy bejegyzés "utóélete"

A bejegyzés az http://eletszepitok.hu oldalról:

Mi kell az oviba? Itt van a lista!

Mi kell az oviba? Itt van a lista!

Eszter gyakorló óvónő; megkértük, állítson össze egy listát azokról a holmikról, melyeket óvodakezdésre célszerű beszerezni. A lista irányadó, mivel óvodánként, sőt óvodán belül, csoportonként is akadnak eltérések, de jó áttekintést ad az oviban használatos holmik köréről.

Amire mindenképpen szükség lesz

- óvodai zsák és vállfa (próbáljunk olyat választani, ami nem lóg ki az öltözőszekrényből). A zsákba kerüljön váltóruha, mindenből kettő: nadrág, póló, pulcsi, zokni, alsónemű, és 2 nejlonzacskó, amibe a levetett ruha kerül.

- váltócipő (papucs nem jó, sem a teremben, sem az udvaron, mert balesetveszélyes)

- fogkefe (jellel ellátva)

- egy 100-as csomag papír zsebkendő

- orvosi igazolás, hogy a gyerek egészséges és közösségbe mehet (gyermekorvos adja ki)

Nagy segítség, ha minden ruhadarabra – a cipőkre is – és a fogkefére rá van rajzolva a gyermek jele. Erre a célra egy alkoholos filc vagy textilfilc is tökéletesen megfelel. Legtöbbször nem is azért kerül sor átöltözésre, mert a gyerek bepisil, hanem azért, mert étkezéskor valaki megrántja a terítőt, amikor például orrot fújni megy, és ráborul a folyadék.

Gyakran előfordul, hogy hiába veszek ki a zsákból egy tiszta pólót, a kicsik sírva állítják: ez nem az övék. Ha ilyenkor meg tudom mutatni a címkéjében a jelét, hogy „Nézd csak, itt a jeled, anya rajzolta!”, az legtöbbször meg is oldja a problémát. Az ovis zsák tartalmát érdemes rendszeresen átnézni, a hazakerült illetve kinőtt ruhákat pótolni. A zsákba a váltóruhák kerüljenek, az aznapi pulóvert, sapkát stb. tegyük az öltözőszekrény polcára, hogy ne keveredjenek.

Intézményenként, de néha csoportonként is változó, miket kérnek még az óvodába kerüléskor. Kérdezzük meg az óvónéniket!

Amire szükség lehet:

- gyerek ágyneműhuzat, pizsama

- alvós játék (kicsi és puha)

- tornafelszerelés

- festőing (apa vagy anya régi, már nem használt pólója)

- fésű

- fogkrém, fogmosó pohár

- szalvéta, WC-papír

Zökkenőmentes ovikezdést kíván, Eszter és az Életszépítők csapat

A bejegyzés" utóélete": egy hozzászólás

Na kérem tisztelettel! Elég pénzt kap minden óvoda, vegyenek belőle szalvétát, WC papírt és papírzsebkendőt! Továbbá, van egy régi jól bevált módszer, nem kell odabentre váltócipő, hanem zokni!
Nekünk semmi festőpólót nem kellett vinni, és váltóruhából is minek kettő?
A csoportpénz mindenki tudja, hogy az óvónők fizetéskiegészítése! Remek.
A nagycsoportosokat meg már olvasni tanítják, és azért szednek be minden hülyeségre pénzt, de kérdezem minek???
Fejezzék már be a lehúzósdit, és oldják meg minél egyszerűbben az életet, inkább legyenek mosolygós és gyereket tényleg szívből szerető ovónénik, mert igen sok közöttük a terrorista( amiről persze a szülők csak akkor tudnak, ha leskelődnek!)
A rengeteg megmaradt ételt viszik haza, nem egyszer láttam, hogy még az egyébként is kicsi süteményt negyedelték!

A hozzászólás "utóélete": az én kicsit hosszúra nyúlt hozzászólásom

Kedves ...! Szeretném leírni a "másik" oldalról is a tapasztalataimat, hiszen 36 éve dolgozom óvónőként. Sajnálom, ha rossz élményeid is voltak a bölcsödével, óvodával kapcsolatban, de azért ennyire nem kellene általánosítani, mert ezzel sok-sok embernek okozhatsz rossz pillanatokat (mint most nekem). Ami eszembe jutott miközben olvastam a hozzászólásodat.

Mennyi az, az elég pénz? Én egy aránylag jó helyzetben lévő őnkormányzati óvodában dolgozom, de még itt is 30 000 Ft az az összeg, mely tanév elején elkölthető eszközökre. 30 gyerek jár egy csoportba. Ez 1000 Ft gyerekenként mindenre: festék ceruza, rajzlap, olló, ragasztó stb. Egy-egy gyerek iskolai évkezdése vajon mennyire terheli meg a családok kasszáját? Hallomásból úgy tudom, hogy a csoportom éves "kerete" minimum.

A "nem kell váltócípő": Ha valóban nem kellene, akkor bizony rengeteg lúdtalpas, gerincferdüléssel küzdő gyerkőcöt kellene ortopédiára hordani és a későbbiek során betéteket, speciális gyógycipőket és gyógytornászt "finanszítozni", mert ugyan egészséges a mezítláb járás homokban, köveken, de nem az sima felületen és főleg napi 8-10 órán keresztül, amennyi időt egy gyerek egy nap eltölt az óvodában.

Váltóruhából azért kell kettő (főleg a kisebbeknél), mert velük még előfordulhat, hogy bepisilnek vagy lefröcskölik, eszik összefestékezik a ruhájukt (és még az is előfordulhat, hogy mindez egy óra leforgása alatt megtörténik.)

Ha egy óvodában a szülő alapítványi támogatást (csoportpénzt) fizet, akkor annak az "elköltéséről" szoros elszámolási kötelezettsége van mindenkinek az alapítvány kuratóriuma felé, ezért elképzelhetetlen, hogy "saját zsebbe" vándoroljon. Az a helyzet, hogy ahelyett, hogy elvennénk inkább beleteszünk. én magamról tudom, hogy havi több ezer forint az, melyet "elköltök" a fizetésemből arra, hogy mindenünk meglegyen még úgy is, hogy "újrahasznosítunk", amit csak lehet.

Szerinetm ahhoz, hogy megismerd a gyerekeddel foglalkozókat és az óvodát nem kell leskelődni, hanem élni kell a "törvény által kötelezően biztosítandó" lehetőségekkel: szülőin, fogadóórákon, nyílt napokon való aktív részvétel talán elegendő.

Nem tudom, hogy honnan gondolod, hogy a hazafelé cipekedő óvónőknek mivel van tele a táskája, mert az eném is húzza a válam nap, mint nap: viszem haza a másnapra előkészítendő alapanyagokat, ahhoz, hogy izgalmas, érdekes, vonzó tevékenységeket tudjak biztosítani. (Hol kövekkel, hol gurigákkal, hol textilekkel van megtöltve.)

Az ételek negyedelése: bizony, bizony én is kisebb részekre vágom a nagyobb darabokat és soha nem jutott az eszembe, hogy ez probléma lenne, hiszen eddig még senki nem jelezte. Több oka is van ennek: az egyik oka, hogy a gyerekek tanulják meg idővel felmérni, hogy mennyi az a mennyiség, melyet el is tud fogyasztani. Aztán fontos az is, hogy ezáltal nincs maradék, nincs pazarlás, hiszen ami sütemény, gyümölcs stb. megmarad azt az uzsonna mellé ki tudjuk tenni. Aztán még egy indokom van a felezésre, negyedelésre: mint, mindenben a z étvágyban is különbözőek az egy csoportban járó gyerekeink, ezért (lehet vele egyetérteni és nem) aztán előfordulhat, hogy aki jól lakott egy fél túróstáskától abba nem imádkozom bele az egészet, hanem felkínálom a "nagyétkűnek".

Befejezésül: Bocs a "hosszúra nyúlt válaszért" és nagyon, de nagyon sajnálom, ha ilyen tapasztalataid voltak/vannak. Nem kívánok mást sem Neked sem másnak, mint azt, hogy a későbbiek során ne legyenek ilyen élményeid és valóban megtaláld a gyerkőcödnek azt/azokat a pedagógusokat, akikkel együtt tudod ŐT felnevelni.

Szösszenet: A figyelem felkeltésről, motivációról és a környezetről

A "réges rég" és a jelen

Messziről kezdem: 36 éve dolgozom óvónőként és  már huszon évesen is nagyon fontosnak éreztem azt a kérdést, hogy hogyan is lehtet harmónikusan megoldani azt, hogy az óvodában a gyerek vágyai és az óvónő elképzelései is valósággá változhassanak. Miért fontos ez? Talán a legfontosabb indok az az, hogy azért, mert csak így valósulhat meg, hogy az óvodai élet során minden "fél" kiteljesedhessen, fejlődhessen gyerekként és felnőttként egyaránt.

Már pályakezdőként is feszegettem az akkori "kereteket", mert zavart az, hogy a dolgok azért történjenek úgy, ahogy (persze a gyerekek érdekeire maximálisan odafigyelve) mert én, mint felnőtt akarom, mert én tudom, hogy mi a jó neki, hiszen ezt tanultam évekig. Ez a megállapítás ugyan igaz, de ennek ellenére hiányérzetem volt. Kerestem a lehetőséget arra, hogy minél inkább bevonhassam a gyerekeket abba, hogy mi és hogyan történik velük és körülöttük. Aztán egy iskolai bemutató órán- Nagykovácsiban Kóra Zsuzsánál (már idejét sem tudom, hogy hány évtizede) - rátaláltam  Celestin Freinet gondolataira. Úgy írt, úgy szervezett iskolát, ahogy az én fejemben egy gyerekekkel foglalkozó intézménynek, csoportnak működni kell. (Ezt a kijelentést ne értsétek félre: nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez mindenkinek a legjobb megoldás, hanem azt, hogy én nagyon szerencsés pedagógus, és ember vagyok, mert már pályám elején rátaláltam arra, aki egységbe, logikai rendszerbe foglalta a számomra is fontos gondolatokat és csak kívánni tudom, hogy mindenki, minél előbb megtalálja a neki leginkább megfelelő "programot", mely segíti a mindennapokban a munkáját, melyben "lubickolni tud, mint hal a vízben".)

Többek között megtanított arra is, hogy igenis lehet úgy alakítani az "életünket", hogy mindenki igényei kielégüljenek és a sok-sok technika mellett, mellyet használhatunk erre a célra az egyik legfontosabb eszközünk a közvetlen környezet, melyben töltjük a napjainkat, mert ezzel is írányítunk, tanítunk, fejlesztünk.

Persze ez nem egy "világrengető" kijelentés és minden szülő, pedagógus tisztában van vele, de a jól konstruált, berendezett, díszitett tér már önmagában is fejleszt, nevel és ami a legfontosabb tevékenységekre ösztönöz és írányít. Észrevétlen módon terelgeti a gyerkőceinket a mi céljaink felé. Ez nálunk kiemelten fontos, hiszen a napjainkat úgy próbáljuk meg megszervezni, hogy kevés a "felnőtt" kezdeményezés és inkább a gyerekek által kiválasztott tevékenységekbe "elrejtve" próbálunk meg fejleszteni. Ahhoz azonban, hogy azért a mi "cáljaink", terveink is megvalósulhassanak arra van szükség, hogy "írányítsuk" a gyerkőceink érdeklődését, figyelmét és erre tökéletes, észrevétlen" eszköz a "berendezett" környezet.

Nézzétek!

Bent:

Kint:

Képek forrása: Nido Kids First

Szerintetek ilyen környezetben és előkészítéssel létezik gyerek, aki nem válik érdeklődővé, motiválttá az általunk vagy közösen kitalált téma, projekt iránt?

(Kicsit ugyan sajnálom, hogy más "tollával ékeskedem", de ígérem, hogy ha felépül az új csoportszobánk, akkor annak a kialakításáról, berendezéséről is készítek egy összeállítást. Addig is, ha még több megoldást szeretnél látni, akkor a 
"Kincsek és kacatok óvodáknak, szülőknek, gyerekeknek" oldalam a "Csoportszoba inspirációk" és az "Játszóterek, óvodaudvarok, ahogy én szeretném" albumokba nézelődhetsz, hátha van közöttük olyan kép, amely megtetszik annyira, hogy meg is valósítsd!)