Napról napra óvoda

Kedves Érdeklődő, aki rátaláltál erre az oldalra! Ebben a blogban szeretném Veletek megosztani mindazt, amit az elmúlt 36 évben az óvodáról, a gyerekekről, gyerekektől "megtanultam" és mindazt ami jó kedvre derít, elgondolkodtat, vagy gyönyörködtet.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Mihály napi vásár 2016.- Kertek, mezők kincsei

Készülődés hónapról, hónapra

Március: Ibolyaszörp

Két pohár virágra öntsünk nagyjából 4 pohár vizet és forraljuk fel. Csavarjuk bele két citrom levét és oldjunk fel benne 1 kg cukrot. Merülőmixerrel pépesítsük a virágokat majd szűrjük le. Még egyszer felforraljuk, főzzük addig, amíg besűrűsödik és tegyük tiszta üvegekbe.

Április: Pitypang méz, zselé és szörp


Hozzávalók:

2 marék pitypang

1 kg kristálycukor

1 db citrom leve

1 l víz

Május: Bodza szörp

Június: Lándzsá utifűszirup (Vajon melyik lehet?)

  • Két marék friss útifűlevelet ledarálok vagy összeturmixolok.
  • Ezt a pépet összefőzöm 30 dkg nádcukorral és 25 dkg valódi mézzel. Kevés vizet adok hozzá, hogy oda ne égjen.
  • Folyamatos kevergetés közben gyenge tűzön összefőzöm, amíg sűrű barna massza keletkezik belőle, amit még melegen üvegekbe töltök. (Antal Vali)

Szeptember:

Batikolt terítők diófestékkel:

Codakrém varázsigével:

Krém recetje: Azonos mennyiségű kókusz és olivaolajat vízfürdőben összekeverünk és illóolajokkal "megbolondítjuk.

A krém hatását "fokozandó" varázsigéket is kitakáktunk:

Ezen kívül még készült pl. eper és sárgabarack lekvár. fenyőrügyméz, kakukkfű szirup, menta és gyömbérszörp, immunerősítő mézekeverék, rózsásméz és finomabbnál, finomabb teakeverékek a gyűjtött és szárított gyógynövényekből.... vagy 30 féle finomság. Majd kétszáz portékánk várja a vásárlókat és reméljük, hogy estére üresen állnak majd a polcaink.

Befejezésül az utolsó simítások:


Egy tucat sün

Kép forrása: toutpetitrien.ch

 

Sz. Pál-Kutas Orsolya: Süninóta

A kis süni nagyon fázott,
mondták, vegyen nagykabátot.
"Bizony-bizony jó is volna,
hátam tüskét nem hordozna.

Felvehetném nagy hidegbe`,
dédelgetne, melengetne,
de a tüském, az a fránya,
mennyi lyukat szúrna rája.

Hová menjek, mit csináljak,
hogy ily nagyon most ne fázzak?
Tüzet gyújtsak, azt sem tudok,
gyorsan az erdőbe futok.

Hempergőzöm puha lombban,
s megbújok egy faodúban.
Így lesz ruhám meleg nagyon,
falevélből dunnahalom.

Télen majd egy nagyot alszom,
s ha meleg jön a tavaszon,
elég lesz a töviskabát,
újra meleg lesz a világ."

Kép forrása: vs-material.wegerer.at

Kép forrása: Χριστίνα Παπαδημητρίου

Kép forrása: Heidi {Happiness is Homemade}

Kép forrása: lia griffith

Kép forrása: senseandgrace.com

 

 

 

 

 

Kiss Melinda: A gesztenyehéj kabátka

Végefelé járt már az ősz, s az erdő lakói a hideg tél fogadására készülődtek. Meleg kuckókat rakta, odúkat hordtak tele élelemmel. Némelyik állat még bundát is váltott. Dús, meleg, téli bundát. Látva ezt, a kis sün nagyon elszomorodott.
– Csak nekem nincs téli bundácskám! Szörnyen festek ebben a fekete, tüskés kabátban. Ezt hordhatom életem végéig! – panaszkodott anyukájának.

– Ebből is láthatod, hogy elnyűhetetlen – válaszolta sünmama. – A tüskék pedig megvédenek minket ellenségeinktől, méltóságot kölcsönöz nekünk, és ez egyben a díszünk is. Na és ha összegömbölyödsz, mint egy labda, felszurkálhatod a lehullott faleveleket. Versenyezz a testvéreiddel, ki tud több levelet gyűjteni! Úgysem sokáig játszhattok már, hamarosan itt a tél. Meg aztán minek nekünk téli gúnya, mi úgy is átalusszuk a telet – vigasztalta fiacskáját sünmama. – De most menj! Hívd haza a nővéreidet, nekem sok még a tennivalóm. Segítek sünpapának a vacokkészítésben.

Elindult a kis sün az erdei úton a sűrű levélesőben.

– Lám, még a fák is levetik megunt ruhájukat, hogy tavasszal újat, szebbet öltsenek…

Így morgolódott magában, amikor egyszer csak lógó gomborrára egy gesztenye koppant. Felugrott a kis sün fájdalmában, ekkor meg valami tüske szúrta meg a lábát. Már éppen duzzogni akart, amikor megpillantotta az avarban a tüskés gesztenyehéjat.

– Nahát! Eldobta a gesztenye a kabátkáját. Milyen szép zöld és néhol barna foltos, és ezek a tüskék is csodálatosak rajta! – lelkendezett. Összegömbölyödött, felszúrta saját tüskéire, és elégedetten nézegette magát az erdei tó tükrében.

– Végre nekem is van téli gúnyácskám!

Arra repült szarka néni, s meglátván az ugrándozó süngyereket, kikacagta.

– Micsoda dolog ez?! Más tollával ékeskedni… – csörögte.

– Kár, kár – károgott rá egy csapat varjú, akik inni jöttek a tóhoz. – Kár, hogy a régi gúnya kilátszik alóla!

De a kis sün örömét nem tudták elrontani. Most már vidáman folytatta útját. Mire megtalálta nővérkéit, már alkonyodott. Azok észre sem vették kisöccsük új ruháját. Mindnyájuknak tele volt a tüskéje fakéreg darabokkal. Elhullott madártollal, nagyobb falevelekkel, mohával, amiket a vacokrakáshoz gyűjtöttek. Csak sünmama vette észre, amikor hazaérkeztek a nagy tölgy alatti odúba.

– Milyen kár, hogy tavaszra elfonnyad, így senki sem láthatja majd a szép, új kabátod. De azért meg kell hagyni, nagyon csinos! – tette hozzá vigasztalva.

Sünpapa rövidlátó szemeivel csak most vette észre, s a fejét csóválva morgott a bajusza alatt.

– Ugyan, semmire sem való, haszontalan dolog. Aztán majd ha álmodban viszket a tüskéd töve, nehogy megszúrja a kis csülköcskéidet! Munkára, gyerekek, reggelre el kell készülnünk a kuckórakással! Kertek alatt már a fagy. Érzem is minden porcikámban.

Valóban: reggelre leesett az első hó, s a süncsalád befészkelte magát a jó meleg odúba. De alighogy elhelyezkedtek, a süngyerekek máris fészkelődni kezdtek.

– Szúr a kabátod! – nyafogta az egyik.

– Nem tudok hozzád bújni! – így a másik.

– Fázom! – rikkantotta a harmadik.

– Én is, én is! – visongták a többiek kórusban.

– Talán lyuk van valahol a kuckó falán? – tűnődött sünmama.

– Itt van, ni, a kánya fogja meg! – bosszankodott sünpapa. – Nem valami jó már a látásom – fogta be a lyukat mellső lábaival. – Most aztán mivel tapasztjuk be?

Ahogy körbejáratta rövidlátó szemeit gyerekein, egyszer csak felkiáltott:

– Az ám! A gesztenyehéj gúnya! Éppen akkora, mint a lyuk. Csak hát – nézett megszeppent fiácskájára –, mi fog akkor téged melegíteni, és mi takarja el majd el undok, fekete tüskéidet?

– Majd melegítenek a testvérkéim… és nem is olyan csúnyák ezek a fekete tüskék – mondta a kis sün.

Az igazság az volt, hogy már neki sem tetszett az új bunda. Viszketett is alatta, húzta is a tüskéjét, ahogy száradt össze, nem is tudott tőle jól összegömbölyödni. Így hát örömmel segített betömni vele a lyukat.

A süncsalád kuckójába most már béke és nyugalom költözött.

A kis sün félig lecsukódó pillái alól még azt rebegte:

– Azért mégis csak jó lett valamire a gesztenyehéj kabátkám!

Kép forrása: Skip to my Lou

Kép forrása: mimosdeinfancia.blogspot.com

Kép forrása: Get more Pins from Dzieciaki w domu

Kép forrása: http://i2.wp.com

Kép forrása: MollyMooCrafts

Bartos Erika: Sünvacsora

Sünpapának sok a dolga,
amit talál, hazahordja.
Túl a sűrű csipkebokron
hat kicsinye várja otthon.

az első a szilvát rágja,
másodiké lett a málna.
Harmadiknak barack jutott,
negyedik a meggyért futott.

Ötödiké lesz az eper,
hatodiknak jár a szeder.
Sünmama a körtét kapja,
sünpapának jut az alma.

Falatoznak, vacsoráznak,
bokor mélyén lakomáznak.

Olyan vagyok, mint a nagyok (ötletek szerepjátékhoz): orvos

Fecske Csaba: Hapci

És jött a nátha 
És azt mondták: hátha 
És azt mondták: talán 
És azt mondták: lehet 
Ez egy gonosz bacilus! 
Mást mit tehetnénk most 
Hívassunk orvost! 
És futott a doktor 
Egyszer és sokszor 
És tablettát nyeltem 
És cseppeket nyeltem 
És nézték a torkom 
És nézték a nyelvem 
Hogy talán hogy hátha 
Előkerül a nátha!

Lázár Ervin: Hapci király

- Én vagyok a legnagyobb király - kiáltotta Hapci király.
- Te vagy a legnagyobb - zúgták az udvaroncok.
- Nem félek semmitől - folytatta Hapci király.
- Nem félsz semmitől - búgták az udvaroncok.
- Csak a náthától - suttogta Hapci király.
- Hess, nátha! Hess, nátha! - rivallták erre az udvaroncok, csapkodtak a levegőbe, hogy elijedjen az a fránya nátha, borzasztó képet meresztgettek a négy világtáj felé, te nátha, ide ne gyere!
Ezzel a szertartással kezdődött a nap Hapci király udvarában. Mert való igaz: Hapci király ennyire félt a náthától. Jaj volt annak, aki Hapci király országában eltüsszentette magát. Azon nyomban hosszú lándzsákkal felfegyverzett poroszlók fogták körül, és elindult a náthamenet. Elöl egy kürtös fújta: tratata-trütütü, mindenki félre az útból, bújj, rejtőzz, mert hozzuk a náthást. A kürtös után - persze tisztes távolban - szegény náthás, hapci, utána meg, még tisztesebb távolban, a hosszú lándzsások. Így kísérték a birodalom széléig, és ott - hipp-hopp - átzsuppolták a határon. S hivatkozhatott ám szegény pára bármire. Jaj, nekem csak füst ment az orromba, azért tüsszentettem, jaj, én meg borsot szagoltam, jaj, én a napba néztem.
- Óvakodj a füsttől, ne szagolj borsot, ne nézz a napba! - mondták neki a lándzsások, és már terelgették is a határ felé. Hapci király birodalmában tilos a tüsszentés.
Ám mi történt egy szép keddi napon?
Az udvaroncok épp ott tartottak a reggeli szertartásban, hogy hess, nátha, hess, nátha, és akkor hapci, de akkora ám, hogy megremegtek bele a trónterem ablakai - a király egy nagyot tüsszentett. Megdermedtek a náthahessegető karok, az udvaroncok báva képpel elhallgattak. Még csak azt sem mondta senki, hogy egészségére... ami igaz, igaz, ebben az országban ez nem is volt szokásban. Dermedt csend szállt a trónteremre. Mire a király még egy hatalmasat tüsszentett.
- Jaj - mondta síri hangon -, jaj, náthás vagyok.
Nosza óbégattak, rohangáltak, kapkodtak az udvaroncok, senki sem tudta, hová legyen, mihez kezdjen, mit kell ilyenkor csinálni.
Ha most itt köztársaság volna - gondolta az udvari bolond -, Hapci királyt is ki kellene zsuppolni az országból. Persze annyi esze bolond létére is volt, hogy nem mondta ki a gondolatát. Mert ez az ország nem köztársaság, királyság volt.
Összedugták a fejüket az udvari bölcsek, de a nagy bölcsességből csak annyira futotta, hogy ágyba parancsolták Hapci királyt, hasas dunnák és pocakos párnák közé.
- A jó meleg ágy, az kell neki - mondták.
- Hapci - válaszolt rá a király, és még egyszer: - Hapci!
- Jajmicsináljunk, jajmicsináljunk? - tanácstalankodtak a bölcsek.
- Küldjünk orvosért - javallta az udvari bolond.
Kürtösök, hírvivők, dobosok, futárok és fullajtárok szedték nyakukba a lábukat és hirdették országszerte: Orvosok, kuruzslók, javasasszonyok, felcserek, lecserek, doktorok, faktorok, gyerünk mind a királyi palotába, tüsszög a király.
Na, jöttek is. Elözönlötték a királyi udvart. Fürdött a király kénes vízben, ivott mályvagyökérfőzetet, inhalált kamillagőzben, iszappakolást kapott, kenegették galajjal, dörzsölték urtikával, pirulát, tablettát, port nyeldesett - de mindhiába. Hapci, hapci! Tüsszögött, csak úgy zengett.
Megdühödött Hapci király.
- Fürdetés, izzasztás, dögöny - ordította -, de meggyógyítani, azt aztán nem! Majd adok én ennek a sok sarlatánnak! Ide most már csak az jöjjön, aki segíteni tud rajtam. Ha meggyógyít, száz aranyat kap, ha nem, a fejét vétetem.
Behúzta a nyakát a sok felcser és a többi fent említett, és szép csöndeskén, lábujjhegyen elsomfordált. Száz aranyunk bármikor lehet - gondolták -, de fejünk csak egy van.
Még ezer szerencse, hogy ott volt az udvari bolond. Megteszi az orvosnak, ha más nem akad.
- Ugyan már, semmiség az a kis nátha - mondta az udvari bolond.
- Semmiség?! Kis nátha?! - háborgott a király. - Mindjárt szíjat hasítok a hátadból.
A bolond csitítóan emelte a kezét.
- Hallgass végig, uram - mondta. - Ugye, ha egy nagy zsák kölest viszel a hátadon, és odamegy valaki hozzád, és magára vállalja a fele cipelését, megkönnyebbülsz?
- De még mennyire - mondta a király -, bár fél zsák is épp elég nehéz lehet.
- De akkor jön egy másik ember, és magára vállalja a fél zsák kölesed felét...
- Értem már - mondta a király -, a végén annyi ember jön a segítségemre, hogy mindenkinek csak egy szem kölest kell cipelnie. Az aztán semmiség... - Itt elakadt. - De mire megyek én ezzel a históriával, nem kölest kell nekem cipelnem, hallod-e, hanem náthás vagyok, nem hallod, náthás, hapci, hapci!
- Épp ez az - mondta a bolond -, a náthádat éppen úgy szét kell osztani, mint a kölest. Most egyedül cipeled az egészet, de ha szétosztanád alattvalóid között, mindenkire egy icinke-picinke nátha jutna csak. Nem igaz?
- Hogy neked mennyi eszed van! - kiáltott Hapci király, s máris szóltak a dobok, harsogtak a kürtök, gyülekezzen mindenki a vásártéren.
Reszketett a nép, na most mi lesz?
De nem esett senkinek bántódása. Amikor a birodalom minden teremtett lelke ott szorongott a vásártéren, megjelent közöttük Hapci király, és hapci, hapci, rájuk tüsszentett. Rájuk tüsszentett egyszer, rájuk százszor, rájuk ezerszer.
Nem tudta a nép, mi végre a tüsszögés, de egy jó negyedórácska múltán egy szegény koldus nem bírta tovább, ő is eltüsszentette magát. Na, megijedt ám, most őt kitoloncolják, vége a jól jövedelmező, kellemes koldusi pályafutásának. Behúzta a nyakát, várta a lándzsásokat. De a lándzsások helyett a király rontott oda hozzá, keblére ölelte a koldust.
- Máris jobban vagyok - mondta -, fele náthámat átvetted tőlem.
A koldusnak megvolt a magához való esze, átszellemült képpel suttogta:
- Királyi náthám van!
- Az bizony - mondta a király. - Ezennel kinevezlek udvari főtüsszögnökömmé. Udvarmester! Fényes ruhát neki!
Na, több se kellett a népnek, tüsszögni kezdtek, mint a bolondóra.
- Királyi náthánk van - ordítozták -, királyi náthánk!
A király meg ugrabugrált örömében.
- Jaj, de megkönnyebbültem - mondogatta, és hapci, hapci!
De alig hallatszott a tüsszögése a nagy zajban, mert egy egész ország tüsszögött harsogva és boldogan. Tüsszögött az is, akinek kellett, és az is, akinek nem, tüsszögtek szabadon, rettegés nélkül, száz éve visszatartott tüsszögések durrogtak és burrogtak, önfeledten tüsszögött az ország.
Boldogan széledt szét a nép, a vidám tüsszögés közepette jobban ment a munka is. A királyi udvarban ettől kezdve megváltozott a reggeli szertartás. Nyoma sem maradt a náthaűzésnek. Belépett Hapci király a trónterembe, és azon nyomban egy nagyot tüsszentett.
- Egészségedre - zúgták az udvaroncok, s utána kórusban tüsszentettek. Valamennyien. A főudvarmestertől az utolsó kuktáig.
- Egészségetekre - mondta leereszkedően Hapci király, és lehuppant a trónusára.
Ám egy szép napon, a közös tüsszentés után felcsattant a főporoszló hangja.
- Felséges királyom - árulkodott -, az udvari bolond nem tüsszentett.
- Micsoda?! - csattant fel a király, és a bolondhoz fordult. - Nem tüsszentettél?
- Mit tegyek - vigyorgott a bolond kissé megszeppenten -, elmúlt a náthám.
- Neked csak úgy ukmukfuk elmúlt a királyi náthád?! - harsogott a király.
Ennek fele sem tréfa, gondolta ijedten a bolond.
- Hát egészen nem múlt el, csak lanyhult - hazudta. S hogy bizonyítson, hapci, egy nagyot tüsszentett.
Hát így. A poroszlók újra járni kezdték az országot, lábujjhegyen osontak az emberek közelébe, füleltek. S persze a cserzővargák, földművesek, sókereskedők, lókupecek és egyéb minden rendű és rangú népség rég kilábalt már a királyi náthából. S ha nem náthás, minek tüsszentsen? Minek? Majd mindjárt megmondom.
Mert előugrottak rejtekükből a poroszlók.
- Te már fél napja nem tüsszentettél - ordították. - Hát ezért kaptad te a náthát felséges urunktól?! Kitoloncolunk.
- Még hogy én ne volnék náthás! - siránkozott a rajtakapott cserzővarga, földműves, sókereskedő és egyéb minden rendű és rangú népség. - De mennyire, hogy az vagyok, hapci, hapci, hapci! - tüsszentettek.
A poroszlók kéjes arccal bólogattak.
- Azért! - S nagyot tüsszentettek ők is.
Azóta folyvást tüsszentget az egész ország, csak úgy harsog. Kivált, ha poroszlókat lát közeledni.
A bolond se kivétel. Ha a közelében van valaki, akkorákat tüsszent, hogy szél kerekedik tőle, ha meg egymagában gunnyaszt, azt hajtogatja, jaj, de bolond országban élek. Neki könnyű, ő maga is bolond. De mit szóljanak a többiek?

Kép forrása: Courtney Vaughan

Kép forrása: Sandra

 

Kép forrása: Amanda Block

Kép forrása: lovethemmadly.com


 

Kép forrása: Babyccino Kids

Kép forrása: st-kentigern.blackpool.sch.uk

Kép forrása: playtolearnpreschool.blogspot.com

 

Kép forrása: WordPress.com

Kép forrása: Manualidadesconmishijas (MCMH)

Kép forrása: Texas Library Association

Kép forrása: thecraftartykid.blogspot.com.au

 

 

 

 

 

 

 

Fésűs Éva: Tüsszentős mese

Neszepisze, a csíkos malacka egyszer nagyon megnáthásodott. Harkály doktor azt mondta, hogy gőzölje kamillatea felett az orrát, és egy hétig ne pancsoljon pocsolyában. Búsult is szegény, és szörnyen unatkozott egymagában a százéves tölgyfa árnyékában, amíg a többi vadmalac vígan dagonyázott. Befogta a fülét, hogy ne is hallja boldog visítozásukat. Aztán egyszer csak pompás ötlete támadt. Legalábbis ő annak tartotta, amikor elhatározta, hogy elmegy vendégségbe. Végiglátogatja a pajtásait, akiket már régóta nem látott: legelőször a bumfordi mackót. A mackó éppen erdei hangversenyre készült, és szorgalmasan gyakorolt egy trombitán odabent a barlangjában, mert a falak ott csodálatosan visszhangzottak.
- Bújj be! - brummantott kurtán, amikor meghallotta a kopogtatást két trombitaszó között. Bezzeg meglepődött, amikor a malacot meglátta.
- Nini, hát te nem dagonyázol?
- Nem, mert dagyon dáthás vagyok! - szortyogott Neszepisze, és hogy még jobban bebizonyítsa, hatalmasat tüsszentett, egyenesen bele a trombitatölcsérbe.
- Gondoltam, dagyon fogsz örülni, ha meglátogatlak!
- De én most éppen gyakorolok - lépett hátra a bocs. - Vasárnap lesz a hangverseny; odáig már nincs sok időm.
- Ó, csak gyakorolj tovább nyugodtan, én majd hallgatom! Happii... Sőt, ha elfáradsz fújom helyetted.
- Még mit nem! - mondta mérgesen a mackó.
-Különben is hűvös a barlangom. Jobban tennéd, ha kiülnél a napra.
- Dehogy ülök! - erősködött malacka. - Hiszen mondom, hogy látogatóba jöttem hozzád!... Happii A bumfordi mackó akkorát fújt a trombitába, hogy a sarokban lengő pókháló háromszor megcsavarodott.
- Akkor hát én megyek ki gyakorolni - mondta, és már vitte is kifelé a hangszerét.
Malacka megsértődött.
- Nahát, milyen barátságtalan vagy! Tudd meg, hogy többé be se teszem hozzád a lábamat! Tovább is ment mindjárt, Nyuszókához.
Nyuszóka éppen káposztát rakott el télire egy nagy hordóba, amikor Neszepisze betoppant hozzá. - Szia, Nyuszóka! Eljöttem hozzád látogatóba.
- Szép, hogy eszedbe jutottam, de látod, éppen igen nagy munkában vagyok
- Majd én segítek neked. Happii...
- Mi az? Megfáztál?
- Dagyon dáthás vagyok! - düllesztette ki büszkén a mellét Neszepisze, és akkorát szívott az orrán, hogy egy elefántnak is dicsőségére vált volna. Kis csülkét sebtében végig is húzta az orra alatt, aztán már nyúlt volna a káposztalevelek után, de Nyuszóka hirtelen a körmére koppintott egy fakanállal:
- Ohó, barátocskám, az ilyen segítségből nem kérek!
- No nézd csak, milyen irigy vagy! - kapta vissza a csülkét Neszepisze.
- Nem élek én káposztával! - Egészen másról van szó... - kezdte Nyuszóka, de a kismalac ismét hatalmasat tüsszentett, egyenesen a szeme közé, aztán anélkül, hogy megvárta volna mit mond, sarkon fordult és usgyi!...
- Elmegyek Sünihez - gondolta. Régen láttam, és ő biztosan örül majd nekem. Süni éppen csomagolt.
- Elutazol? - kérdezte csalódottan Neszepisze.
- Igen, holnap reggel indulok Tüskésföldvárra, süntáborba! - felelte Süni, és apró gombszemei örömtől ragyogtak.
- Minden kész, már csak egy igazolás kell Harkály doktortól, hogy egészséges vagyok.
- Minek az? - csodálkozott a malac.
- Mert aki beteg, az nem nyaralhat együtt a többiekkel. Hanem teveled mi van? Olyan furcsán szörcsögsz!
Süni azonban nem nevetett, hanem kissé ijedt képet vágott.
- Ugye, neked még sohasem volt ekkora dáthád? - kérdezte Neszepisze.
- Nem, de nem is kívánom, hogy legyen. Kérlek, eredj haza!
- Hát már te is ilyen utálatos vagy? Nem is örülsz nekem?
- Aki beteg, annak otthon a helye.
- A dátha nem betegség, az csak dátha! Kérdezz meg akárkit!
- Mégsem szeretném elkapni tőled, éppen a nyaralásom előtt. - Nem is adom oda, tudd meg! HappcÜ... És mától fogva nem köszönök neked! - húzta fel kivörösödött orrát a kismalac. Mélységesen megbántva fordított hátat a sünnek. De most már hová menjen? Leült a tisztáson egy lapos kőre, és elkezdte magát rettentően sajnálni. Még a könnye is kicsordult.
- Hát téged ki bántott? - szaladt oda hozzá Mókuska.
- Bindenki! - bőgte el magát Neszepisze, és elmesélte balul sikerült látogatásait. A végén tüsszentett rá akkorát, hogy Mókuska is jobbnak látta gyorsan visszakapaszkodni a faágra. Onnan, tisztes távolságból szólt le újra:
- Igazuk volt a pajtásaidnak.
- Én nem csináltam semmi rosszat! - Tapintatlan voltál. Az ilyen viselkedést így nevezik.
- Akárhogy nevezik, én azt mondom, hogy nem igazi barát az, akinek náthásan nem kell a pajtása!
- De az sem igazi barát, aki nem kíméli meg a másikat! Szó szót követett, feleseltek, veszekedtek, és talán még most is folytatnák, ha a malackának nem támad ismét egy pompás ötlete. Döntsön valaki más!... Például te!... És akkor az lesz ennek a mesének a vége.


Cinege album: "Diófa tetejébe"

2016. szeptember 2. hete: Gyógynövények és diótündérek

Egy kis lábtorna:

Egy kis játék:

Diótündér jelmez készítés:

Készül a diótündérek fája:

A diótündérek is elkészültek:

Készül a menta és citromszörp is a Mihály napi vásárra:

A szörp hozzávalói:
2 kg cukor
2 nagy csokor menta (minél több, annál jobb)
5 l víz
2 kk citromsav
2 citrom (krumpli hámozóval lefejtett héja)
A cukorból, citromsavból, és a citrom héjából szirupot főzök a vízzel. Mikor a cukor teljesen elolvadt ráöntöm a mentára, megkeverem, és egy napig hagyom állni. Másnap leszűröm, újra felforralom, és jól záródó csavaros üvegekbe töltöm. (Forrás: http://fuszereslelek.nlcafe.hu)

"Erre csörög a dió" (egy tucat játék dióval)

Ismeritek Orosz Péter Diókönyvét? Ha nem, akkor itt megtalálhatjátok: http://dioskonyv.hu

Minden benne van, amit a dióról tudni érdemes. Ezeket a játékokat is itt találtam:

"Diótorony:

Ehhez a játékhoz szabad térre és sok dióra van szükség. A pályát úgy kell kijelölni, hogy a földre rajzolunk egy hatalmas T betűt. A T keresztvonala elég, ha egy lépés hosszú, szára azonban legyen legalább tízlépésnyi. A rövidebbik vonal az alapvonal, onnan céloznak a játékosok, a hosszabbikra pedig öt-hat diótornyot telepítünk egymástól legalább egy lépés távolságra. Egy diótorony négy dióból áll. A tornyot úgy kell felépíteni, hogy a hosszabbik vonalra háromszög alakban szorosan egymás mellé teszünk három diót, s a negyediket úgy rakjuk fölébük, hogy az az egymással érintkező diók mindegyikére támaszkodjék. Minden játékos kap öt diót, és felváltva dobnak célba a tornyocskákra. Miután mindenki dobott egyszer, újra kezdik a kört. Aki eltalált egy tornyot, s a torony diói szétgurultak, az fölveszi a négy, tornyot alkotó diót, valamint azt, amelyikkel eltalálta a többit. Ha nem talált, a saját diója is a földön marad. Az nyer, akinek az utolsó kör végén a legtöbb dió van a kezében.

Dió a lejtőn

A játékhoz nagyjából másfél méter hosszú deszkára és sok-sok dióra van szükség. A kb. kétarasznyi széles deszka két szélére jó, ha két vékony lécet erősítünk, mert így a leguruló diók nem tudnak a deszka oldalánál leesni, hanem úgy gurulnak, mintha egy vályú vagy sín irányítaná őket. Minden játékos kap öt diót, s ezeket megjelöli valamilyen módon, pl. filctollal. A deszka egyik végét fel kell támasztani valamire, de úgy, hogy a deszkáról leguruló dióknak elég szabad terük legyen, és ne ütközzenek bele semmibe.

A játékosok felváltva gurítanak. Úgy kell gurítani, hogy a diót leteszik a lejtő legmagasabb pontján, és elengedik. Nem szabad erősen meglökni a diót gurításkor! Célozni csak azzal lehet, hogy a deszka felső részén középre, jobbra vagy balra helyezzük a diót.

Miután az első játékos egy diót legurított, a következő jön sorra. Ő is egy diót gurít. Ha egy leguruló dió eltalál egy olyan diót, amely már a földön van, a szerencsés gurító mindkét diót fölveszi, akkor is, ha saját diójával ütközött. Ha a dió több diónak ment neki, a játékos mindegyiket felveheti. Minél több dió hever a pályán, annál gyakrabbak lesznek az ütközések.

Miután mindenki elgurította mind az öt dióját, a játékosok fölveszik azokat a diókat, amelyek a földön maradtak. A játék végén összeszámolják, hány dió van a kezükben a megmaradt és zsákmányolt diókkal együtt. Természetesen az nyer, aki a legtöbb zsákmány szerezte, s akitől a legkevesebbet sikerült elvenni.

Cél a gödör

A játékosok egy sima, homokos területen ásnak egy öklömnyi nyagyságú gödröt, és 5-6 lépésre tőle húznak egy vonalat. Mindegyik játékos kap öt-öt diót. A játékosok a vonal mögül dobnak célba a gödörre egymás után. Nemcsak dobni, gurítani is lehet a diókat. Célszerű akkora gödört kiásni, amibe valóban belefér öt dió. Az más kérdés, hogy minél több dió lapul már a gödörben, annál nehezebb egy újat begurítani. Miután az első játékos megszámolja, hány diója maradt a gödörben, öszeszedi dióit, és átadja a terepet a második játékosnak.

Ha már sorban mindegyikük befejezte a dobást, összeszámolják, kinek ért a legtöbb diója a célba. Csak azok a diók számítanak, amelyek benne maradtak a gödörben, amelyek kipattantak onnan, azok nem. Ha több játékos ért el azonos eredmény, döntőt játszanak köztük. A döntőket addig ismétlik, amíg egyértelműen ki nem derült, hogy ki a győztes.

Cél az edény vagy a faodu

A játék szabályai megegyeznek az előzőével, csak nem gödörbe, hanem egy edénybe kell beletalálni a diókkal. Legjobb az olyan edény (pl. régi cserépkancsó), amelynek a szája kicsit összeszűkül, így a célba ért diók nem pattannak ki belőle olyan könnyen, mint a gödörből. Ebben a játékban dobhatunk közelebbről is.

Ha faoduval játsszuk, a játék érdekesebb, de a játékhoz egy odvas fára is szükség van. Legalább olyanra, amelynek a gyökerei a talajon üreget fognak közre. Minden játékos 3-5 diót kap, és felváltva dobnak egy vonal mögül. A cél a faodu vagy a természetes mélyedés eltalálása. Aki nem találja el, nem kap pontot. Aki beletalál, két pontot kap. Az a legértékesebb, ha úgy esik a dió az oduba, üregbe, hogy annak széléről pattan be. Ezért három pont jár.

Cél a kör

A játék szabályai nagyjából megegyeznek az előző két célbadobóssal, azzal a különbséggel, hogy nem gödörbe vagy edénybe, hanem egy földre rajzolt körbe kell beletalálni.

A játékosok rajzolnak a földre egy kb. fél méter átmérőjű kört, s e körtől 5-6 lépésre húznak egy vonalat.

Minden játékosnak van öt-öt diója. A vonal mögött kell megállni, s onnan kell célba venni a földre rajzolt karikát. A játékosok ezúttal felváltva dobálnak, vagyis egyszerre mindegyikük csak egy diót dob el. Így aztán lehet, hogy valakinek a körbe talál a diója, de egy másik játékos kiüti onnan. A diókat gurítani is lehet, s a gurítás során még több diót lehet kiütni a körből. A viták elkerülése végett jó, ha diókat előre megjelölik, mert akkor pontosan lehet tudni, melyik kié.

Az nyer, akinek a legtöbb diója marad a játék végén a körben.

Diók a kosárban

Egy kisebb szakajtót vagy kosárkát rakjunk tele diókkal. A játék annál érdekesebb, minél több dióval játsszák. A játékosok üljék körbe a kosárkát, és kezdjenek el a diókat kivenni a kosárból. Egy játékos addig húzhat folyamatosan, amíg a többi golyó meg nem mozdul. Csak annak a golyónak szabad megmozdulni, amelyet éppen ki akarnak venni a kosárból. Vigyázzunk, ne lökjük meg a kosarat vagy az asztalt, amin a kosár áll. Mert akkor elromlik a játék.

A játék addig tart, amíg golyó van a kosárban, s az nyer, akinek a játék végére a legtöbb diót sikerült összegyűjtenie.

Rontom-bontom

Tizenhárom diót kell szorosan egymás mellé tenni, és egy vonal mögül egy tizennegyedik, festékpöttyel megjelölt dióval kell rádobni. Vagy gurítani. A játék célja az összerakott diók szétlökése. A játékos annyi pontot kap, ahány diót tud egy dobással kilökni, úgy, hogy a többi dióval ne érintkezzen. Minden dobás előtt a tizenhárom diót szorosan egymás mellé kell rendezni.

Pétanque dióval

A francia Riviérán, de máshol is ma is szívesen játszott golyódobálós játék őse. Egy vonal mögül először eldobnak egy diót. Minden játékos más színre festett dióval játszik. Az nyer, aki a dióját a jelöletlen dióhoz legközelebb tudja dobni. Közben más diója távolabb lökhető.

Kifelé a körből

A homokban a dió köré építünk egy kört. Kavicsból, de ha más nincs, akkor homokból. A cél a dió kipöckölése, egy mozdulattal.

Királyfi-királylány

Egy nagyobb kört kell rajzolni, amiből játék közben nem szabad kilépni. Egy játékos feldob egy diót, és egy másik játékos nevét mondja. A megszólított királyfi vagy királylány elkapja a diót, és elkap egy másik játékost. De legfeljebb csak hármat léphet. Ha nem kapott el senkit, ő marad a királyfi vagy királylány, és neki kell feldobni a diót. Az nyer, aki a legkevesebbszer dobja fel a diót.

Dió a csőben

Hosszabb csövön gurítják végig a diót, és a vállalkozó szellemű játékos kalapáccsal a kezében a cső végén várja. Csak egyszer üthet, amikor a dió a cső végén megjelenik."    (Orosz Péter)

És, hogy neglegyen az egy tucat:

Dombon érik a dió

Játékszabály: Ebben a játékban mindenki körbe áll. Elkezdik énekelni a Dombon érik a dió nótát. Kezet fogva elkezdenek futni egy irányba. Ahogy elérik a szöveg "rajta vissza" részét, gyorsan irányt változtatnak, és vissza haladnak. A "csüccs" szóra pedig mindenki leguggol. Azok akik csak lábbal érintik a földet, nyertesek. 

A Dombon érik a dió dalszövege:


Dombon érik a dió a dió,
Rajta vissza tessék kérem megbecsülni,
És a földre lecsücsülni - csücss! 

Más változatban:  Úgy is lehet játszani hogy kiesik az aki a földet érinti, és addig megy a játék amíg csak ketten maradnak.

Cinege album: szivárvány

2016. szeptember első hete

Felkerült az első képkeret a "projekt fánkra:

Szivárvány az ajtón és ablakon:

Mozgásban:

Készül a szivárványos táncos szalag:

Szabad tánc zenére:

"Légzőgyakorlat":

 

Egy kis fejlesztőjáték:

A nagyobbak "akcióban": mesés, rajzos feladatlap:

És nyomdáztunk kézzel, lábbal, lufival:

Szivárvány csigákat mintáztunk:

Mesét hallgattunk:

DÖBRENTEY ILDIKÓ: A három szivárvány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három szivárvány: két egyforma meg egy más­milyen. Egy kicsi ország fö­lött születtek, a nyári zápor után. Az első kettőre szélesen rámosolygott a nap:
- Szépek vagytok! Egyfor­mán szépek! Szabályos, szép szivárvány-ikrek!
Aztán meglátta a harmadi­kat, és elöntötte a méreg:
- Hát te hogy nézel ki? Te összevissza, te másmilyen! Hű de elöntött a méreg! Nem is nézlek!
Az első két szivárványt gyöngéden körüllengte az eső utáni pára:
- Ragyogjatok! Fényeskedjetek! Pompázzatok, tündö­köljetek!
Aztán rápillantott a harma­dikra, és menten dühbe gu­rult:
- Mi ez a rendetlenség? Raj­tad semmi nincs a helyén! Nem szégyelled magad, te másmilyen? Hű, de dühbe gu­rultam! Nem is nézlek!
Az első két szivárványt ka­tonásan megdicsérte a szél:
- Ibolya, kék, zöld, sárga, narancs, veres; nagyon he­lyes! Nagyon helyes!
A harmadikon, mint az os­tor, végig vágott:
- Zöld? Kék? Narancs? Ibo­lya? Türkiz? Sárga? Ez nem helyes! Ez nem járja!
Szegény kis harmadik, nem értett a szidalmakból semmit:
- Mi az, hogy másmilyen? Mi az, hogy nem helyes! Mi az, hogy nem járja? Miért ha­ragszik rám mindenki?
Meg is kérdezte a testvé­reit:
- Mit tegyek, hogy a nap, az eső utáni pára meg a szél engem is szeressen?
- Légy olyan, mint mi! Szedd sorrendbe a színeidet! Légy karcsú! Kecses, feszes! Változz meg, te másmilyen!
- Megpróbálom.
És a kis harmadik meg­próbált megváltozni. Nyúj­tózott, tornázott, a színeit ide-oda csúsztatta, de hiá­ba. A nap, az eső utáni pára meg a szél továbbra is elfor­dultak tőle:
- Összevissza!
- Rendetlen!
- Másmilyen!
A testvérei kinevették:
- Más vagy, mint mi! Más­milyen!
Annyira szidták, annyira nevették, hogy nem hallot­ták meg az anyóka sóhajtá­sát. Pedig odalent, a kicsi or­szágban, egy anyóka sóhaj­tozott:
- Ó, ó! Elfogyott a selyem­fonál! Ó, ó! Szép színes fona­laim, cserbenhagytatok! Ho­gyan hímezzem most már ki a virágos abroszt? Mit terítek az asztalra, ha jön a hét déd­unokám? Ó, ó!
Így sóhajtozott az anyóka magában. Nem hallotta meg őt sem a nap, sem az eső utáni pára, sem a szél, sem a két büszke szivárvány. Egye­dül csak a legkisebb szivár­vány figyelt fel rá. Azt gon­dolta magában:
- Én csak egy összevissza, bosszantó, nevetséges kis szivárvány vagyok. Én ér­tem nem kár! - azzal fino­man selyemfonalakra bom­lott, és aláhullott az anyóka ölébe. Az anyóka boldogan csapta össze a kezét, és azon nyomban hímezni kezdett.
Közben eloszlott az eső utáni pára, a másik két szi­várvány is eltűnt az égről. Nem maradt a nyomukban semmi.
A legkisebb szivárvány azonban tovább pompázott az anyóka abroszán ibolyák, nefelejcsek, kankalinok, bú­zavirágok és pipacsok képé­ben. A dédunokák álmélkodva mondták:
- Olyan szép ez a terítő, mintha szivárványfonállal hí­mezted volna, dédi! Az anyó­ka mosolygott:
- Ha hiszitek, ha nem, ne­kem ölembe hullott egy szi­várvány. Nem olyan volt, mint a többi. Más volt. Más­milyen. A legszebb szivár­vány volt, amit életemben láttam!

és rajzoltunk:

És persze játszottunk és játszottunk és játszottunk:


Napirend képekben

Többen kerestetek napirendhez képes kártyákat. Én ezekből állítottam össze:

(A képeket az Autismus Arbeitsmaterial oldalról válogattam.)

Képes napirend

6 -1/2 8: Játék a fogadó csoportban:

½ 8 – ½ 10 (10): Játék és egyéni, kiscsoportos kezdeményezések

½ 8 - ½ 9: Folyamatos reggeli

½ 10 (10) - ½ 11 (11): Rendrakás, beszélgető-kör, nagyobbak napi feladata, mosdó, öltözködés

10 (11) – 12: Séta, udvari játék

12 - 13: Vetkőzés, mosdó, ebéd

13 - ½ 3 (3): Mese, pihenés

½ 3 - ½ 4: Öltözködés, uzsonna,

½ 4 - 5: játék, egyéni, kiscsoportos fejlesztések, kezdeményezések

5 – 6: Játék összevont csoportban az udvaron vagy a „zárós” csoportszobában

Csak körök!

Nem tudom, hogy Ti, hogy vagytok ezzel, de nálunk valahogy sosem végzünk azzal, amit kitalálunk. Így volt ez most is. Kitaláltuk, hogy a szivárványos csoportszoba ablakához szívárvány színeiben pompázó kisebb, nagyobb köröket vágunk ki és ragasztunk az ablakba. Napokig vágtunk, ragasztottunk és vágtunk ragasztottunk. El is készült vagy 175 darab, de feltenni már nem volt időnk. Az asztalon maradt és ... és most már nem is bánom, mert 3 napja szinte semmi mással nem játszunk.

Az úgy kezdődött, hogy Adél az asztalon összekeveredett körlapokat szétválogatta. Mind a 175 darabot.

Mi történt aztán?

Példul színkereső

Formakirakó:

Figyelemfejlesztő és mozgás koordinációs játék:

Lábtorna:

Nagyobbaknak: megfigyelést fejlesztő "feladat":

Amit persze, hogy a kisebbeknek is ki kellett próbálni:

Ebben az esetben egy cseppet sem bánom, hogy nem készültünk el időben, de azért szépen lassan a helyére kerül minden. Még a szivárvány színekben pompázó köreink is.