Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

A pillangófa /Mester Gyöngyi/


A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagyétvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.
A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, aztán lassan megerősödött. Törzse előbb ceruzához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.
Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó, hajlékony, barna ágacskáival senki nem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel nem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó tavaszi langy esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága, s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő szálas faóriások lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a nagy fák koronáját.
Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán gyorsan röpült az idő. Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csak azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, aztán meg mind lehulltak. Nagyritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről, évre.
Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban a szokásos hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.
A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint volt azelőtt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.
A nagy, tüzes golyóbis napról-napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon - gondolta -, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor kicsit próbaképpen megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. Jobban szemügyre véve a fehér pillangóhadat észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő egy pillangófa! Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárgacsíkos, pihésen pihés kis rovar telepedett a fehér pillére. Nem mész onnan - rivallt rá -, hagyd békén az én pillangóimat! Micsodáidat?! - ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. Te buta kis vadcseresznyefa. Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!
A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: Nagyra nőj kicsi fácska, te vagy itt a legszebb! Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paravánélő dísze lett a kis fa. Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgás pirosan zöldes barna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél multával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdő szerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

Nyomtatható: http://crayonsandcutiesinkindergarten.blogspot.hu/2014/05/interactive-butterfly-lifecycle-craft.html

Galambos Bernadett: Hernyónóta

Erőszakos fráter vagyok,
állandóan rágcsálgatok.
Addig eszek, addig rágok, 
amíg mozdulatlan bábbá válok. 
Színem tarka, szivárványos, 
pöttyös, foltos, csíkos, sávos. 
Talán nem is tudhatod, 
hol rejtőzök, lapulok? 
Hátulról is fejnek látszom, 
elölről is fejnek látszom, 
így hát vigyázz jól, barátom, 
megijeszthet az álarcom! 
Néha olyan turpis vagyok: 
nem láthatod, merre bújok. 
Életben csak így marad, 
kit ..szeretnek a madarak.. 
És, ha eljön az az idő, 
vár a puha, csendes bölcső, 
álmodok egy csoda álmot, 
csúf hernyóból "széppé" válok!

Kép forrása: buttinette Textil-Versandhaus GmbH

Mentovics Éva: Lepkeálom

Bodzabokor rejtekén
szundikál egy csepp legény.
Szivárványszín csipkeinge 
pilleporral van behintve. 

Tücsökzene elringatja, 
virágtányér ring alatta. 
Pillekönnyű lepkeálom

Kép forrása: Fine Craft Guild

Gryllus Vilmos: Reggeli harmat

Reggeli harmat
kelti a lepkét.
Virág a réten
tárja a kelyhét.

Látja a lepke,
billen a szárnya,
virágkehelyben
reggeli várja.

Kép forrása: bluepurpleandscarlett.com

Bolla Gábor: A lepke cípője

Pille egy fűszálon ébredt fel, amikor az első napsugarak megérintették a csápocskáit. Hamar kitárta szárnyait a fény felé, mert csak akkor tud repülni velük, ha felmelegednek. Megmosta az arcát egy csepp hűvös, reggeli harmatban, felhörpintett egy másikat, majd elrugaszkodott a fűszálról.

Vidáman lebegett a kergetőző, könnyű szellők hátán. Táncoló pitypangernyőcskék között szállt csapongva, és látta, hogy lent a réten ezerféle, szebbnél szebb virág nyílik. Ennek nagyon megörült, mert szívesen szívogatott volna egy kis mézédes nektárt. Így hát lassan leereszkedett egy kamillaágra, ahol rátalált hamar a finom eledelre. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és eszegetett. Hirtelen megpillantott egy nagy bogarat a földön, éppen a kamillabokor alatt. 
– Hát te ki vagy, és mit csinálsz itt!? – kiáltott le a pillangó. 
– H…h… hogy én? K…k…ki vagyok? – dadogta meglepődésében a bogár. – Én vagyok a futrinka, és éppen a cipőmet kötöm, ha tudni akarod. 
– A micsodádat? 
– A cipőmet. 
– Az meg mire jó? 
– Hát, nem kopik el a lábam a sok futástól. Tudod, egész nap szaladgálok, azért is hívnak futrinkának. 
Pille csodálkozva hallgatta, közben nem vette le a szemét a cipőről, ami meggymagból volt faragva.

Bizony, kellene nekem az a cipő – gondolta –, jól mutatna a lábamon.

– Add nekem a lábbelidet, te futrinka! – kérlelte. Szükségem volna rá!
– Nem, nem! Nem lehet! – mondta a bogár. – Azt nem adhatom, hacsak… 
– Hacsak? 
– Tiéd lehet, ha cserébe adsz a szárnyad aranyporából! 
– Rendben, áll az alku! – válaszolta Pille, és mindjárt meg is töltött egy virágkelyhecskét aranyporral. 
Cseréltek, a bogár fogta a port, és nagy örömmel elsietett vele. Pille Pali megkopogtatta a cipőt, beledugta a lábát, mászkált benne egy kicsit, majd megpróbált felszállni. Igen ám, de túl nehéz volt a cipő, mindig visszahúzta a földre, nagyokat huppant, néha fejreállt. Mindenféle bogarak, csigák, kukacok gyűltek köré, és a hasukat fogták a nevetéstől.
A végén már ő is csak nevetni tudott, meg sem próbált már felrepülni. Amikor aztán jól kimulatta magát, hirtelen levette a cipőket, és így szólt: 
– Sajnos túl nehéz ez a cipő. Nem vihetem magammal, mert mindig lepottyanok. Talán majd egyszer veszek magamnak egy kisebbet. Most azonban irány a lég! – kiáltotta, és felemelkedett a magasba, ahonnan újra láthatta a sok-sok piros pipacsot meg fehér margarétát. Boldogan lebegett a virágos mezők felett, közben elhatározta, hogy a következő napon még azt a széles folyót is át fogja repülni, amin olyan nagy hajókat látott, vagy az erdőt, de az is lehet, hogy a várost.

Tóthárpád Ferenc: Átváltozó

Nem érdekli, mi lesz holnap,
csak eszik és araszolgat.
Szekálják is sokan érte,
ám senkivel nem cserélne.

Petéből kelt, óvta erdő,
lombzabáló csúf tekergő
lett belőle – mondják róla.
Régi álma vált valóra,

bábbá vénült istenadta,
langyos szellő babusgatta…
Aztán… nocsak! Új varázslat:
napsugártól pille szárnyak

öltöztetik új ruhába.
Még a páva is csodálja!
S lám egy lepke a magasba'
hernyóságát kikacagja.

Kép forrása: o Time For Flash Cards

Drégely László: Csillagjáró három lepke

Szederje-bederje -
Gesztenyefa ágon
Három sárga lepke.
Egyik elszáll reggel,
Másik elszáll délbe'
A harmadik este
A csillagos égre,-
Csillagokról seper
Harmatot a rétre.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu

Kép forrása: etsy.com

Simai Mihály: Tavaszi dúdoló

Szállj ide,
szállj oda,
ez a virágszálloda. Égre nyíló ablaka,
rétre néző ajtaja,

lepkeszárny-függönye,
a csillárja száz bibe.

Szállj ide,
szállj ide!

Mennyi nektár és virágpor!
Ilyet nem lelsz sehol máshol!

Szállj ide,
szállj oda:
most nyílt meg a szálloda.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
Kép forrása: http://www.babble.com

Pille, pille, pillangó

Pille, pille, pillangó,
Szállj le a kezembe,
szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!

Pille,pille,pillangó!
Olyan,mint az álom.
Mitől lettél ilyen szép?
Én majd kitalálom.

Libbenő szép virág,
felhő közelében,
hernyóból lett tündérlány
Odafönn az égen.

Pille,pille,pillangó!
Szállj le a kezembe,
Szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
Kép forrása: http://www.iheartcraftythings.comhttp://www.iheartcraftythings.com

Kárpát Erzsébet: A szúnyog és a pillangó

Tarka szárnyú lepke szállt a rózsára. A virágok összedugták fejecskéjüket:
— Ó, de szép pillangó! — mondta a kardvirág, aki épp a rózsa mellett állt.
— És nézzétek, milyen kecses! —fűzte hozzá a tulipán.
— A szárnyait nézzétek! A szárnyait! — lelkendezett a liliom.
— És a csápjai! Milyen finomak! — csodálkozott a tátika.
A rózsa szeretettel hintáztatta szép vendégét.
A pillangó meghallotta a virágok beszédét, és dölyfösen kihúzta magát. Illegett-billegett, hogy a kert valamennyi virága felfigyeljen rá. Szárnyait kiterjesztette, majd ismét összecsukta, és közben csápjával játszadozott.
Ekkor melléje telepedett a szúnyog.
— Hogy mersz idejönni az én rózsámra, te szúnyog? Keress magadnak más helyet, van elég virág a kertben! — ripakodott rá a pillangó, majd gúnyosan hozzátette:
— Hogy is jutott eszedbe pont a legszebb virágra szállni, és épp a legszebb pillangó mellé? Nézd meg, milyen szép vagyok én! Milyen sok színben pompázik a szárnyam! És te? Ó, te kis szúnyog, milyen pici, milyen vézna is vagy te! És milyen csúnya, színtelen a ruhád! Nincs rajtad semmi pompa. Nézz csak meg engem! Nézd a szárnyaimat. Ugye, irigyelsz?
És kiterjesztette szárnyait, hogy a kis szúnyog jobban csodálhassa.
A szúnyog éppen válaszolni akart, amikor hirtelen háló csapódott rájuk. Kisfiú sétált a kertben, meglátta a kiterjesztett szárnyú tarka lepkét, és gyűjteménye számára akarta megszerezni.
— Nagyszerű! — örvendezett. — Ilyen szép pillangót még nem sikerült fognom.
És indult a ház felé.
A szúnyog könnyedén kibújt a lepkeháló egyik résén, de a pillangó bizony fogoly maradt. Kétségbeesetten sírdogált. A szúnyog megsajnálta, és elhatározta, hogy megmenti. Rászállt hát a kisfiú kezére, és megcsípte. A kisfiú odakapott, de közben kiejtette kezéből a lepkehálót. Az leesett a földre, és a pillangó kiszabadult.
— Jaj a lábam, jaj a hátam! — nyögdécselte. Szárnyait is alig tudta megmozgatni, hogy felszálljon, és egy távolabbi bokor tetején keressen menedéket. Ott aztán végigtapogatta magát. Szerencsére minden tagja épségben maradt, csak hát sajgott egy kicsit. Hanem a szárnya! Elborzadva látta, hogy az bizony megkopott. Lepergett róla a csillogó hímpor.
Keserves sírásra fakadt. Amikor alaposan kisírta magát, körülnézett, és a rózsán meglátta a szúnyogot. Odaszállt melléje, és így szólt:
— Kedves kis szúnyog, köszönöm, hogy megmentettél. De nézd, milyen csúnya lett a szárnyam. Nagyon el vagyok keseredve. Az én életem most már nem ér semmit. Jobb lenne meghalnom, mint ilyen csúnyán élnem.
A szúnyog nem szólt semmit, és a pillangó most vette csak észre, hogy egyik lábát fájlalja, tapogatja.
— Kis szúnyog, csak nem most sérültél meg?
— De igen! — felelte a szúnyog. — Mikor a kisfiú rácsapott a lepkehálóval, eltörött az egyik lábam.
A pillangó lesütötte szemét, és megszégyenülve mondta:
— Kis szúnyog, engedd meg, hogy bekössem fájós lábadat. Kérek a rózsától egy pici virágszirmot, azzal bepólyálom, a póktól meg egy kis ezüstszálat, azzal átkötözöm.
Úgy is tett. Bepólyálta, bekötözte a szúnyog fájós lábát. Azután sokáig ültek egymás mellett szótlanul. Végre megszólalt a szúnyog.
— Hát, ez a lábam, azt hiszem, béna marad, amíg élek. De látod, én azért szeretek élni. Remélem, hogy még így, bénán is, sok bogártársamnak, pillangónak, szúnyognak lehetek segítségére.
A pillangó csendesen Így szólt:
— Kedves kis szúnyog, kérlek, fogadj barátoddá. Maradjunk együtt ezután, és taníts meg engem is arra, hogyan kell másokkal jót tenni.
A szúnyog szívesen beleegyezett, és attól fogva mindig együtt röpködött a csúnya pillangó és a béna lábú szúnyog. Minden rászorulón segítettek, és messze földön minden bogár, pillangó szívébe zárta a két jószívű, mindig segíteni kész barátot.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu

Kép forrása: Pinkstampagne