Föld napja: Középpontban az év növényei és állatai

2014. Az év növényei és állatai Magyarországon:

Az év fája: mezei juhar

Kép forrása: tbuvar.hu

Páskándi Géza: A kis Ősz, a lusta postás

A nagy Ősz fiacskája, a kis Ősz, mit kerteljünk, mit tagadjuk, lusta postáska volt.

A Tölgyfa odaadott neki egy csomó levelet, mire a kis Ősz elhúzta a száját:

– Nincs megcímezve!

– Ejnye, de szőrszálhasogató vagy! – toppantott az öreg Tölgy. – Mintha nem tudnád, hogy kinek küldöm.

Aztán reszketeg, öreges betűkkel írta rá a levelekre:

TAVASZ KISASSZONYNAK, MÁRCIUS UTCA 21 SZÁM

A kis Ősz a táskájába dobálta az öreg Tölgy leveleit, és lefeküdt a berek végén egy csalitban, hogy aludjon rá egyet.

Másnap a Cserfától kapott egy jó csomó levelet, azzal is csak bakafántoskodott, hogy így meg úgy, rossz a címzés, de végül is azokat is a táskájába hajigálta.

Így tett a Juhar meg a Nyír meg az Éger meg a Gyertyán meg az Akác leveleivel is.

Aztán persze megint aludt egyet. Hanem arra ébredt, hogy igencsak fázik. Körülötte minden csupa tejfehér volt. A föld nagyon fagyosan viselkedett a kis ősszel, a cinkéknek szegényeknek cinkét fogott az orruk, jobban mondva a csőrük, egy öreg lónak pedig épp akkor, a kis Ősz szeme láttára fagyott le a szarva.

– Ni, ennek a fele se tréfa! – ugrott talpra a kis Ősz, és egyet szaladt a táskájában maradt levelekkel. Meg sem állt az öreg Télig.

Az öreg Tél nagyot nézett.

– Mi jót hoztál, mi hót hoztál, mi havat? – kérdezte.

105

– Nem hót, nem havat, hanem sárga levelet… – mondta egyszuszra a kis Ősz, és kiszórta leveleit a Tél elé, a hóra.

– Nohát ezt most hozod? Ezeknek rég hó alatt kellene lenniük, hogy eljussanak Tavasz kisasszonyhoz! – és visszaadta a leveleket.

Erre aztán olyan mérges lett a kis Ősz, hogy mérgében újra lefeküdt aludni, ám, hogy meg ne fázzék, egy barlangba bújt, a mackó mellé, aki éppen téli álmát aludta.

Arra ébredt, hogy a mackó istenesen rázza a mancsaival.

– Hé, kis álomszuszék, kelj fel!

– Hű, de meleg van! – törölgette verejtékes homlokát a kis Ősz.

– Már hogyne lenne meleg, amikor nyár van! – dörmögte a medve. – Hoztam egy kis jó mézet, meg málnát… a télen semmivel sem tudtalak megkínálni, mert aludtam. Légy a vendégem!

Hanem a kis Ősznek elment a kedve a méztől is, málnától is, ahogy csak a lába bírta, szaladt Nyár asszonyhoz, aki épp sütött-főzött szép, tágas konyhájában.

– Keszcsókolom Nyár néni, levelet hoztam!

– Ugyan már, kitől? – csodálkozott Nyár néni s letette a fakanalat.

– Hát a Tölgytől meg a Csertől meg a többiektől… – s ezzel kiszórta az elsárgult leveleket Nyár néni elé.

– Hanem te is jókor jössz… – csóválta rosszallólag a fejét Nyár néni. – Nem látod, hogy ezek a levelek milyen régiek? A Tölgy meg a Cser meg a többiek már friss, új leveleket írnak… Vidd csak vissza, fiacskám, őket oda, ahonnan hoztad! Különben is – vett fel egy sárga levelet Nyár néni –, nem is nekem vannak címezve, Tavasz kisasszonyhoz kellett volna eljuttatnod Télapó hótakarója alatt, hogy segítse a földet a sok levél, hizlalja fel tavaszra… Most már senki se veszi hasznát…

Elsírta magát erre a kis Ősz, pedig ez igazán nem illik egy postáshoz, és elkezdett bandukolni.

Útközben rászólt a Tölgy:

– Ej, ebadtája, azt hallottam Tavasz kisasszonytól, hogy nem adtad át neki a leveleimet!

De a Cser is, a Juhar is, az Akác is, a Gyertyán is megdorgálták a kis Őszt lustaságáért.

Mikor a kis Ősz apjáig, a nagy Őszig ért el, zavartan, hüppögve mentegetőzött. A nagy Ősz pedig azt mondta:

– Igen, már rég a fülembe jutott, hogy átaludtad az egész évet. A Föld panaszkodott, szegény, a legjobban, mert a levelek nem segítették, hogy meghízzék egy kissé, és jobban teremjen.

106

A kis Ősz pironkodva hajtotta le a fejét, és megígérte édesapjának, a nagy Ősznek, hogy az új esztendőben első dolga lesz pontosan kézbesíteni a reábízott leveleket.

Így is történt: az új esztendőben Tavasz kisasszony már örömmel olvashatta, mit ír neki a Tölgy meg a Cser és a többiek, és átadhatta a fák üzenetét a boldog Földnek, aki hízott is szépen, termett is, jobbat is, többet is a Nyár néni konyhájára.

Kép forrása: istuk.blogspot.com

Az év vadvirága: szibériai nőszirom

Kép forrása: volgyisandor.extra.hu

Gyurkovics Tibor: Virágos kosár (részlet)

Őszirózsa, bazsalikom, nőszirom,
elviszem a kosárban, ha elbirom.
Leteszem a tüneményes asztalra,
nem bánom, ha beszakad is alatta.
Ott szedtem a virágot a kertünkben,
válogattam, jóformán megkergültem.
Minden szálát külön is megtépáztam,
nálad szebb lány különben is kétszáz van.(...)
Őszirózsa, bazsalikom, nőszirom,
szeretlek a holtomig, ha kibirom.
Az év gombája: szegfűgomba
Kép forrása: blogol.hu

Jánk Károly: Gombászni nagyon jó (részlet)

Három lyukas mogyorón

civakodik két manó!

Erdőt, mezőt járni jó

hátizsákkal, kis kosárral,

teleszedjük mind gombával!

Szedünk bele tinórit,
fülőkét két kilónyit,
kucsmagombát,
császárgombát,
tőkegombát,
tintagombát,
tölcsérgombát
s halványsárga
gerebent
szed, aki nem
eszement,
csiperkét egy egész zsákkal,
szegfűgombát három szákkal,
nem kell nekünk szömörcsög,
hogy vinné el az ördög!
Rókalyukba belesünk,
rókagombát keresünk,
galambfészken galambgombát,
szarvas nyomán szarvasgombát,
lovasúton lóposzátát,
gombákat a gombok hátán –
mert gombászni nagyon jó.

Három lyukas mogyorón

civakodik két manó!

Nem kell más, mint sok-sok faág, papírtányér és barna csomagoló papír:

Kép forrása: www.thisisloveforever.com

Az év gyógynövénye: citromfű

Kép forrása: hu.wikipedia.org


A mentához hasonló alakú, illatos levelű citromfű fűszer- és gyógynövényként egyaránt ismert. Népi neve (mézfű) aromadús voltára, kellemes ízére, egyben a latin névben szereplő melissa (méz) szóra utal. A melissa görögül azt jelenti “méh” és valóban, Vergilius óta tudjuk, hogy a méhészek gyakran dörzsölik be a kaptár oldalát citromfűvel, hogy a kirajzásra készülő méheket maradásra bírják.

Dél-Európában vadon terem, a mi éghajlatunkon csak termeszteni lehet.

Arcunkat citromfűvel gőzölve selymes lesz a bőrünk. A leveléből emésztésjavító likőr készül, a híres Benedictine. A konyhában halhoz és báránysülthöz, üdítő italok készítéséhez használjuk. Jégkockába fagyasztott levele különleges látvány- és ízhatást ad.

A gyógyászat történetében évszázadok óta ismert és nagyrabecsült növény. Paracelsus, a híres svájci orvos azt tartotta róla, hogy meghosszabbítja életünket. Valóban, a világ legidősebb emberei közül többen fogyasztják napi rendszerességgel a citromfű teáját. (a brit nemzetiségű John Hussey, aki 116 évig élt, 50 éven keresztül citromfű teát ivott egy kevés mézzel reggelire, honfitársa, Glamorgan hercege, aki 108 évig élt, szintén naponta fogyasztotta).

Elsősorban idegerősítő és nyugtató hatása ismert. Görcsös, ideges hányás esetén apránként elkortyolgatva kell egy csészével meginni belőle. Vízhajtásra reggel éhgyomorra egy csészével igyunk. Antibakteriális, fertőtlenítő tulajdonsága miatt az ókorban csípésekre, harapásokra külsőleg alkalmazták. Megfázás, influenza esetén izzasztásra használható-ágyban fekve forrón kell ilyenkor meginni belőle legalább két csészével egymás után. Emésztésjavításra étkezés előtt fogyasszanak belőle egy csészényit. Ha alvási problémákra isszuk, este lefekvés előtt tanácsos egy langyos csésze teát elkortyolgatni.

Szívidegeinket, agyunkat, idegrendszerünket is erősíti, valóban igaz tehát, hogy meghosszabbítja életünket!

(Forrás: http://gyorgytea.hu/)

Citromfűszörp készítése:

Hozzávalók:
1 kg cukor
1 liter víz
2 citrom
3 maroknyi citromfű

Elkészítés: A cukorból és vízből szirupot készítünk. Kihűtjük, majd belereszelünk 2 citrom héját és hozzáadjuk a citromfüvet. 1 éjszakát állni hagyjuk, majd másnap hozzáadjuk a citromok levét, és a szörpöt átszűrjük. Vízzel hígítva, citromkarikákkal, jégkockával kiváló hűsítő.

(Forrás: http://www.mindmegette.hu/)

Az év emlőse: keleti sün

Kép forrása: hirhatar.com


Lengyel Balázs: Mese a fehércsillagos sündisznóról



Benedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mogyoróbokor tövében. Vagy mit is mondok!  Mégsem volt szakasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán.  Aggodalmaskodott is pja, anyja: "Mi lesz ebből a gyerekből?" 
De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét. 
Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet. 
- Miért van ilyen hideg? - kérdezte egyszer Benedek. 
- Mert jön a tél - felelte sünpapa. 
Benedek lehajtotta csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ: 
- Papa, miért van tél? 
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán. 
Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele.  Hiszen egy szülőnek mindent tudnia kell. 
- Hogy miért van tél? - mondta aztán elszontyolodva. - Én sem tudom, de megkérdezzük. 
Útnak indultak hát. Elöl sünpapa, sünmama, mögöttük Benedek, sorban a hét testvérével.  Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyítva hordta, úgy elmélkedett magában. 
- Miért van tél? - kérdezte tőle sünpapa. 
A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Ezt mondta:
- Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet. 
S mikor jött a szél, a nyúl nekiiramodott, és futott, futott, versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza. 
- Nem tudja a szél se, csak beszél, beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem - s rázogatta keservesen tapsifülét. - Menjetek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszél vele. 
Óriás, odvas fa mélyén lakott a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban meghallotta, s kijött az odújából. 
- Várjatok, reggelre megmondom - dörmögte a bagoly, s elszállt. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott: 
- Hordjátok el magatokat!  Alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja hideg csillagfényével a szemem. Menjetek a vakondhoz, hátha a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet.      Mentek hát a vakondhoz. 
Meg is lelték hamarosan. 
- Kérdezd meg a földet - mondta neki sünpapa -, miért van tél. 
A vakond hunyorgott néhányat, s aztán eltűnt a föld alatt. Nem is kellett valami sokat várakozni rá, jött vissza egykettőre. 
- Siket a föld - mondta a vakond -, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a naptól. 
A sas, fészke pereméről, fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebbentette szárnyát, s mint egy óriás felhőárnyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egyre magasabbra, mindig szemközt a nappal, fel a felhők fölé. S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte vérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a tűző-forró napkorongba: 
- Miért van tél?! 
De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet. 
Odalent azalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsalád pedig beiszkolt a mogyoróbokor aljára, és beásta magát a puha levelek alá. Álomra hajtotta fejét sünmama és sünpapa és a hét testvér. Benedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában, hiszen azért volt csillagos, de aztán ő is elálmosodott és elaludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt. 
Arra ébredt, hogy megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó szagokat érzett, erjedő, tavaszi szagokat. S ahogy figyelmesebben körülnézett, látta, hogy apró hóvirágocskák nyomkodják szét körülötte az avart, onnan a percegés. Kidugta a fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: miért van tél? 
Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggémberedtek, s a mogyoró szélénél szembetalálta magát egy kis hóvirággal, az már ki is dugta az avar alól a fejecskéjét. Benedek megszagolgatta, s akkor ezt dünnyögte magában: "Azért van tél, hogy eljöhessen a tavasz!" 
- Hogyan? Mit is mondtam? - riadt fel egyszerre. - Hm, még lehet, hogy igazam is van! 
De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy telet megért komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyermekes dolgokkal foglalkoznia. 
Hogy miért van tél?  Nem is gondolt rá soha többé!

Süni és az alma

Piros alma fönn a fán,

Alatta egy sün netán?

Hosszú orra tüskés háta
Nagy szemet vet az almára.
Vágyakozik, toporog,
Haragosan háborog:
- Rövidek a lábaim,
Mért nincsenek szárnyaim?
Mert ha nékem szárnyam volna,
Fogam almát ropogtatna!

Haza indul hulló könnyel,
Együtt sír a bús felhővel,
Jött egy szellő megszánta,
Az almafát megrázta,
És akkor egy koppanás,
Hátán alma, szép pompás!

(Vers forrása: www.amatormuveszek.hu)

Kép forrása: frontierdreams.blogspot.com

Az év madara: túzok

Kép forrása: bahtiyarkurt.wordpress.com


Kányádi Sándor: Tarlón túzok lépeget



Tarlón túzok lépeget,
mögötte a népe megy:
felesége, fia, lánya,
veje, menye, unokája,
apja, anyja, bátyja, nénje,
nagyszüleje és a dédje,
ipa, napa, sógor, após,
s nem maradhat el az anyós.

Ki totyogva, ki meg futva,
ott megy egész pereputtya.

Tarlón túzok lépeget,
mögötte a népe megy.
Szemelgetnek, tallózgatnak,
estére nagy begyet raknak.

Az év hala: magyar bucó

Kép forrása: kovacsneagi.qwqw.hu

Horgász játék készítése házilag:

Az év rovara: földi poszméh

Kép forrása:indafoto.hu

La Fontaine: A darazsak és méhek

Gazdátlanul találtak egy napon egy lépet,
s összevesztek rajta a darazsak és méhek.
"Miénk!" "Miénk!" - zümmögték, zúgták mindenünnen.
Kérték végül a dongót, ő döntsön az ügyben.

Dongó mester azonnal fontoskodni kezdett,
határnapot tűzött ki, tanukért menesztett,
megtudni, ki mikor kit látott a sejtekben.
Ez így vallott, az amúgy, de egyformán egy sem.

Húzták-vonták a pört már legalább fél éve.
Ráunt végül egy bölcs méh a sok fecsegésre.
"Ami méz a lépben van, romoljék nyakunkra?
Elég volt a szóbeszéd! Ítéljen a munka."

A dongó hát kimondta: építsenek sejtet,
s az nyeri a pört, kinek az új lépje teltebb.
A méhecskék azonnal munkához is láttak.
Kárvallottan zsibongott közben a darázshad.

Tudjuk: darázs nem termel mézet, rabol inkább.
Jobb eltűnni, mielőtt kisül a hamisság -
gondolták, és szóltak egy mézzel rakott méhnek:
"Kell is nekünk egy ilyen ócska lép! Vigyétek!"

/Ford.: Rónay György/

Képek forrása: gyereketeto.blogspot.com

Az év hüllője: mocsári teknős


Kép forrása: www.tananyag.almasi.hu

Teknősmese

A susogó ligeterdővel szegélyezett holtág tükrét a békalencse világoszöld levelei borították. A vízből kinyúló tuskó tetején Endre, a mocsári teknős szunyókált. Páncélját kíváncsian tapogatták körbe a csintalan napsugarak. Álmában sok-sok kicsi teknőc szaladt mellette a homokparton, és befutottak egyenesen a vízbe.

Hirtelen felriadt. Sárga pöttyös fejét és karmos lábát lassan, óvatosan kinyújtotta a kemény páncél alól.

- Nahát! - kiáltott fel.

Olyan magasra nyújtózkodott, hogy még a divatos, csíkos garbója nyaka is eltűnt.

- Ezek szerint nem volt álom! Mennyi kicsi teknős! És mind a víz felé fut! Ez azt jelenti, hogy itt a tavasz!

Felemelkedett. Úgy érezte, teste kellőképpen felmelegedett, hogy visszatérjen a hűvös vízbe. Úszni indult, hogy valami elemózsia után nézzen. A vízben hirtelen hevesen kapálódzó lábak erdejét pillantotta meg.

- Jaj! Ezek a csacsi kölkök egyenesen beúsztak a halászhálóba. Nem hagyhatom őket a sorsukra... De hogyan segíthetnék?

Kétségbeesetten törte a fejét, de nem jutott eszébe okos dolog. Egyetlen ötlete volt csupán.

- Megvan! Az öreg csuka! Nincs nála bölcsebb az egész holtágban.

Karmos lábával elrugaszkodott a sekély meder aljáról és tempósan úszni kezdett. Gyorsan haladt. Baltazár, a kecskebéka, éppen a vízitök levélen hintázott, amikor Endre kidugta mellette a fejét.

- Brekk! Jaj, nekem!- nyögte. - Éppen ezen a szép, tavaszi napon végzem teknőc-uzsonnaként?! 
- Nem bántalak, ne aggódj. Túl nagy falat lennél nekem. Egyébként is, egészen más dologban járok. Az öreg csukát keresem. Nem láttad?

Baltazár megkönnyebbülten ült vissza ruganyos hátsólábára.

- Ah... az egészen más! Szóval te az öreget keresed? Nem, sajnos nem segíthetek. Nem tudom, merre jár, mostanában lefoglal az udvarlás. De mit akarsz tőle?

Endre elmondta, hogy mi történt a kis teknőcökkel.

- Sajnálom szegénykéket. Olyan esetlenek még ilyenkor. Sajnos, én nem tudok segíteni.

Endre udvariasan elbúcsúzott, és továbbúszott. A partszéli nádas mellől hirtelen hangos csobbanást hallott. Amikor odakapta a fejét, látta, hogy a holtág felszínét kavargó vízgyűrűk borítják. A szíve megdobbant. Biztos volt benne, hogy ez csak az öreg lehet. Sebesen odaúszott, és illedelmesen fejet hajtott a csuka előtt. Az öreg jó szívvel meghallgatta, és szomorúan így szólt.

- A hálót az ember teszi be, és ő is veszi ki. Így van ez, mióta a világ a világ. Sajnos, nincs mit tenni...

Endre szomorúan újra nekirugaszkodott a folyónak. Akárcsak egy sötét árnyék, egyszer csak átúszott felette egy domború páncél.

- Nahát! Ida! - kiáltotta. - Ezer teknőclány közül is megismernélek.

Ida szégyenlősen lesütötte a szemét, amikor meglátta a délceg fiút.

- Hát te? Mi járatban errefelé? Rég láttalak ezen a szakaszon.

Endre elmondta, hogy mi történt. Ida figyelmesen és egyre izgatottabban hallgatta.

- Gyere velem! - szólt rá az elképedt teknősfiúra. - Nem vesztegethetjük az időt!

Endre nem ellenkezett, szó nélkül követte. Együtt úsztak el a partszakaszig, ahol a kis teknőcök egyre fáradtabban rúgkapáltak a háló fogságában.

- Elrágjuk a hálót! - vezényelt Ida, és éles csőrkávájával rágni kezdte a háló egyik végét. - Te menj a másik oldalra!

Endre háta mögött jól ismert brekegés hangzott fel.

- Mégis eszembe jutott valami, brekk! Hoztam segítséget! Az egész regiment velem jött!

Ida és Endre ámulva nézett végig a folyami rákok csapatán, akik úgy sorjáztak Baltazár háta mögött, mint egy páncélos hadosztály.

- Ez ám a nekünk való munka! - rikkantotta a menet élén álló, megtermett rák az ollóját csattogtatva. - Gyerünk srácok!

A csapat szorgalmasan dolgozott, és néhány perc múlva az apróságok már újra vidáman lubickoltak. A háló darabokban hullott alá a vízfenékre. Endre Ida mellé úszott. Csendben nézte a holtág legszebb teknőclányát, aki gyengéden terelgette a pöttöm páncélosokat.

- Nagyon boldognak látszol! - suttogta.

Ida szemében fény lobbant.

- Hogyne lennék boldog. Hiszen újra szabadok a gyermekeim!

(Forrás: http://mesemalom.hu/)

Kép forrása: mollymoocrafts.com

Kép forrása: dadcando.com

Kép forrásawww.saczoo.org

Befejezésül:

Az év európai fája versenyben 37 ezer szavazattal második lett a gödöllői vén vackor:

Kép forrása: godolloihirek.hu


A gödöllői botanikus kertben álló vackor az ország egyik legöregebb, 20 méter magas, három méter kerületű, még mindig termő vadkörtefája. A 18. században Grassalkovich Antal gróf ezer vadkörtét ültetett, mivel egy vadászat során egy vadkörtefán lelt menedéket a sebzett vad elől. A fa történetében érdekes még, hogy 1849-ben Kossuth is itt írta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot, de az öreg vackort a szerelmesek fájának is nevezik, mert állítólag Andrássy gróf is itt ismerte meg Sissit.